Hídlap, 2006. október (4. évfolyam, 195–215. szám)

2006-10-10 / 200. szám

4 HIDLAP • 2006. október 10., kedd www.istergranum.hu L A P ( $ Z ) É L Qvár I. Tamás Megint jönnek, ijesztgetnek... Régi, jól bevált bolsevik recept: félelmet ébreszteni az emberekben. Kü­lönösen a gazdasági krízishelyzetekben hatásos a munkahelyek elveszté­sével, a pénz elértéktelenedésével és hasonlókkal riogatni; hozzátéve ter­mészetesen, hogy az említett csapásoktól az országot csak az éppen ha­talmon lévő MSZP/SZDSZ szakértő programja mentheti meg. Kitűnően tanulmányozható mindez az utóbbi időben; jelesül a botrányos őszödi be­széd által kiváltott Kossuth téri, és országos tiltakozások óta. Ez utóbbiak arra is alkalmat adnak a kormánypártoknak, hogy a közvetlen fizikai ve­széllyel is fenyegetőzzenek, tovább fokozva az emberekben az egziszten­ciális félelmet. (Lásd a „beígért” robbantásos, terrorista merényleteket...) Ha nem lenne már-már tragikusan rossz a gazdaság állapota, akár éke­lődhetnénk is azon, hogy éppen azok a szakemberek aggódnak ma leg­hangosabban pl. „meggyengült nemzeti valutánkért”, akik nemrégiben még rendkívül zavarónak tartották a túl erős forintot. Ugrásra készen állnak az eurómilliárdok a magyar határon, a közeljövőben negyven­ezer munkahelyet teremtve - halhattuk nemrégiben egy szocialista szakértőtől, aki természetesen rögtön hozzátette, hogy hamvába hullhat ez a szép terv, ha a Fidesz-tüntetések miatt bizonytalan marad a belpo­litikai helyzet. (Ugye, emlékszünk még arra, amikor több millió román munkavállaló beözönlését ígérték a szocialisták, ha nyerne a Fidesz...) Az is érdekes, hogyan függ össze a tőzsde bizonyos belpolitikai tör­ténésekkel. Gyakran lehet olyan érzésünk, hogy a „parketten” nem­csak követik, hanem adott esetben elő is készítik az eseményeket. (A tisztesség sajnos nem számszerűsíthető a BUX-indexben.) No persze, nemcsak kenyérrel él az ember; a kormánypárti sajtóból megtudhatjuk, hogy még amúgy ritka ünnepi pillanatainkat is meg­keseríthetik az ellenzékiek. Hagyján, hogy Gyurcsány Ferenc itthoni elfoglaltságai miatt nem utazhatott el az Európa Tanács '56-os meg­emlékezéseire, de - ahogy a Népszabadság írja - az is biztos már, hogy a forradalom ünnepén nem látogat majd meg bennünket se az idősebbik Bush, se Condoleezza Rice. És ki tudja, ki mindenki gon­dolja majd úgy, hogy Magyarország most nem az a hely, ahol neki az idén október 23-át kellene eltöltenie - teszi hozzá a pártlap cikke. Nos, abban igazából nincs semmi meglepő, hogy Amerika ezekben a sors­fordító időkben nem óhajt megjelenni Budapesten; elvégre ötven évvel ez­előtt is cserbenhagyták a magyar nemzetet. Ami pedig a többi távolmara­dókat illeti; diplomatikusan fogalmazzunk így: nem az a legfontosabb, ki nem lesz ott az október 23-i ünnepségeken, hanem, hogy hányán lesznek addig is napról napra a Kossuth téren, és országszerte a tüntetéseken. Nem tárgyal az ellenzék a kormányfővel A demonstrálok a tüntetés téliesítésére készülnek Folytatás az 1. oldalról Ader János ugyanitt bejelentette, hogy közérdekű adatokkal való visz- szaélés miatt büntetőeljárást kezde­ményeznek a kormányfő ellen. Vasár­nap Navracsics Tibor szónokolt a té­ren húszezer - más tudósítások sze­rint hetvenezer - tüntető előtt. A Fi­desz frakcióvezetője kitért a minisz­terelnök pénteki parlamenti beszédére is, amelyben Gyurcsány szerinte nem kért bocsánatot, beszéde nagy részé­ben ugyanis inkább Orbán Viktorra hárította a felelősséget. E mellett a frakcióvezető reagált Lamperth Mó­nika vasárnap nyilvánosságra került beszédére is. Navracsics Tibor beje­lentette, hogy a Fidesz és a KDNP minden kapcsolatot megszakít Gyurcsánnyal, vagyis amint a kor­mányfő beszélni kezd, a fideszes és KDNP-s képviselők kivonulnak az ülésről, és csak a frakcióvezetők ma­radnak. Hétfői sajtótájékoztatóján a frakcióvezető kifejtette, hogy a két el­lenzéki párt továbbra is részt vesz az államfő, a házelnök, valamint a párt­elnökök által kezdeményezett egyez­tetésen, de a Gyurcsány által összehí­vott találkozókon nem lesznek jelen. Navracsics azt mondta, hogy a mi­niszterelnök nemkívánatos személy lett a magyar politikai életben, nem­csak azért mert hazudott, hanem mert megteremtette Magyarországon a gyűlölet politikáját. Péntek óta délután öt és hat óra kö­zött fideszes politikusok szónokolnak a Kossuth téren, amelyen általában több ezren vesznek részt, és amely után a tömeg nagy része elvonul. A szervezők bejelentették, hogy felké­szültek a demonstráció úgynevezett téliesítésére is, és mindent megtesz­nek azért, hogy az október 23-i állami ünnepen ne kelljen elhagyniuk a teret. A demonstrálok által megalakított Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügy­vivője, Takács András vasárnap rea­gált azokra a vádakra, amely szerint szombaton inzultusok érték az újság­írókat a téren, konkrétan, hogy egy fotóriportert kilökdöstek a térről, egy operatőrnek meg kilökték a kezéből a kamerát. Takács vasárnap azt mondta, hogy látni szeretné azokat a sajtó munkatársakat, akikkel ez történt, majd a tömeget arra kérte, hogy a leg­nagyobb segítőkészséggel és tisztelet­tel viszonyuljanak a téren lévő újság­írókhoz. A Népszabadság hétfői szá­mában növekvő agresszióról számolt be, miután pénteken a földművelés- ügyi minisztérium épülete előtt két társaság között verekedés robbant ki és egyiküket szúrt sebbel kellett kór­házba szállítani. Tegnap lapzártánk után új nevet és vezetőséget választottak maguknak a tüntetők, amiről holnapi számunkban bővebben is beszámolunk. • G. K. Alulírott —m , ^eUOOOR j '"l-ersmenvakcion »aló részre,e,es "««felelő reszt, kérem, húzza ! 2^«^^ 1 Irányítószám:.. ÜT' ',................................ 1 ................................................ i ......... i fekhelyének címe:.. ........................ i ? szervezet postacíme-..................................... i lranyitószám: ..........;;.......’............. : ff.sea„y;äSs,iHelyse9:..... i Hazszam, helyrajzi szám- ......................... i Telefonszám: ..................lépcsőitáz: i Kelt:............ ..............................faxszám:... emelet;. ; ...........SS...... i : Skoda Fabia, Kétszemélyes erdélyi utazás, Neuzer kerékpár í ......... . l_A­N yereményjátékunkat támogatja: ............. ..... „ ______ S tyevola és Fia Kft 2500 Esztergom, Táti út 27-28. ® ® A játékban korlátozás nélkül részt »ehet, aki 2006. szeptember 21. és 2006. november 7. napja közötti időben megrendeli a Hídlap elnevezésű napilapot és az előfizetési díj egyösszegű vagy részletben történő befizetését legkésőbb f \ AZ EV A nyeremény kisorsolésára 2006. november 10. napján 12.00 érakor kerül sor a Hldlap szerkesztőségében. A sorsolás nyilvános f UARkAQ7CRUI7r A nyertes kisorsolására a sorsolási bizottság előtt, közjegyző jelenlétében kerül sor. A nyereményátvétel elmaradásának elkerülésére lartaléknyertes kisorsolására is sor kerül. A tartaléknyertes akkor válik jogosomé a kisorsolt nyo Si I “"•'"'«A.cnelzt szabályszerű kézbesítése ellenére, az értesítőben megjelölt határidőig a nyereményt nem veszi át. V- 0 A nyertest a nyeremény átvételéről postai úton kell értesíteni. Amennyiben a nyertes a nyereményt az értesítés szabályszerű kézbesítése ellenére a megadott határidőben nem veszi át, ügy a nyeremény a tartaléknyertesi Illeti meg. A nyeremény határidőben történő átvételének elmaradása Simply dove, ja < . eredményes. Abban az esetben, ha a nyereményt a tartaléknyertes sem venné át, ügy a nyeremény kiadására nem kerül sor.

Next

/
Thumbnails
Contents