Hídlap, 2006. október (4. évfolyam, 195–215. szám)
2006-10-07 / 199. szám
HÍDLAP • 2006. október 7., szombat hídla] magazin IV Egy hatszáz éves legenda nyomában * Évszázadok óta legendák sokaságának hőse a máig népszerű Robin Hood, noha a tudomány máig nem bizonyította be, hogy Robin Hood valóban létezett. „Robin, a büszke bandita”-így mutatja be hősét a Robin Hood kis krónikája című XV. századi ballada névtelen szerzője. „Vígan dalolva lépkedett, így mesélik az emberek.” Négy rokon történetben találkozik az olvasó annak a vidám erdei bandának rettenthetetlen vezérével, amely gazdagokat fosztogat, hogy szegényeknek adja a zsákmányt. Az elsőben pénzét és fegyverhordozóját, Little Johnt egy elszegényedett lovagnak kölcsönzi, hogy az elégtételt vehessen egy kapzsi apáton. A másodikban megvendégeli a gyűlölt nottinghami seriffet a saját sherwoodi erdejében orvul elejtett szarvas húsából rendezett lakomán, ahol levéteti vele pompás öltözékét, és a szegénylegények egyszerű zöld posztórahá- ját adja rá. A harmadikban felismeri a törvényszegők után nyomozó, álruhás Edward királyt, és hűségét bizonyítva, uralkodója szolgálatába áll. Az 1495 körül kinyomtatott ballada utolsó történetében a zsiványéletbe visszatért, sebesült Robin a Kirklees apátsági zárda főnökasszonyának a segítségét kéri, de az álnokul hagyja elvérezni. Ezek csak az első, Robin Hoodról szóló dokumentált mesék, amelyek szájról szájra terjedtek a megjelenésüket megelőző másfél évszázadban, és a későbbi századokban tovább toldozgatták őket. Sir Walter Scott még 1819- ben is Robin Hood alakját használja fel modellként Ivanhoe című regénye egyik szereplőjének megformálásához. Ifjúsági könyvek, televíziós és mozifilmek hőseként Robin Hood azóta is él. Maradandó népszerűségét könnyű megmagyarázni. Büszke és szabad, szembeszegül azokkal a főképp rendőri és egyházi hatalmasságokkal, akik rangjukkal és gazdagságukkal visszaélve rászedik és elnyomják a népet. A királyhoz viszont hű maradt, a vallást elfogadta, a földhözragadt Tuck barátot befogadta a bandába. Nem a fennálló társadalmi rendet akarta megdönteni, csak aljas és fösvény képviselőinek túlkapásai ellen harcolt. Annyira rokonszenves irodalmi figura, hogy a történészek a legenda mélyén sokáig húsvér embert kerestek. Az 1377-ben megjelent Piers Plowman című remek költeményében William Langland említi a „Robin Hood rímei”-t. Kortársa, Geoffrey Chaucer, Troilus és Cressida című művében a „mogyoróerdő”-ről beszél, j,ahol a víg Robin működött”. Gamelyn meséje a Canterbury mesékből egy hős haramiáról szól. Az irodalom detektívjei számára e nyomok azt jelentik, hogy Robin Hood balladái már a XIII. század közepén, első megjelenésük előtt 150 évvel közismertek voltak. Volt is néhány történelmi személy, akik szerintük a sherwoodi erdő haramiavezérének modelljéül szolgálhattak. Az 1228-1230-as népszámlálás jegyzéke tartalmaz egy bizonyos Robert Hood nevű az igazságszolgáltatás elől bujdosó személyt, akinek gúnyneve Hobbehod volt. A „Robert Hood” azonban a későbbi birtokjegyzékek tanúsága szerint meglehetősen gyakori név volt, így e halvány nyomot általában nem fogadják el annak bizonyítására, hogy Robin Hood valóban élt. Tovább tartotta magát az a nézet, hogy Robin neve mögött valójában az 1160 körül született és 1247 táján meghalt Robert Fitzooth, a huntingdoni grófság egyik igénylője rejtőzik. Némelyik szakmunka az ő adatait adja meg Robin születési és halálozási évszámaként. Egy 1322-ben keletkezett dokumentum „Robin Hood kövé”-t említi Yorkshire-ben, ami feltételezni engedi, hogy a balladákat (vagy tán az élő embert) jól ismerték akkoriban. Akik szerint ekkor élt a híres haramia, Robert Hood wakefieldi földbérlővel azonosítják, aki belekeveredett Lancaster grófjának ugyanazon évi felkelésébe. E nézet híveit igazolja, hogy II. Edward király a következő évben Nottinghambe látogatott, és udvari szolgálatra felfogadott egy Robert Hood nevű embert, aki tizenkét hónapon át fizetést is kapott, míg vissza nem vonult, „mert nem tudott tovább dolgozni”. Ez a bizonyíték jól összevág a Robin Hood kis krónikája harmadik történetével. A II. Edwardra való utalás a XIV. század első negyedébe helyezi a törvényen kívüli hős életét. Más verziók szerint viszont Robin Hood a XII. század utolsó évtizedében uralkodott. I. (Oroszlánszívű) Ri- chárdnak híve, Richárd bátyjának és utódjának, Földnélküli Jánosnak pedig ellensége volt. (Ez utóbbi a Franciaországban általa elvesztett területek miatt kapta ragadványnevét.) Annyi bizonyos, Robin Hood története egyre bonyolódik. • Históbiás Tudni illik, hogy mi illik! - 4. rész „... az ember természetéből ered, hogy sokak társaságában éljen.” Aquinói Szt. Tamás Fenti gondolatok fényében - számomra - felmerül a kérdés, vajon tényleg képesek vagyunk-e társaságban élni, megvan-e az adottságunk hozzá? Illetve ha már egyszer úgy alakult, hogy az ember társas lény, van-e bennünk akarás, hogy a tiszteletet bármilyen formában megadjuk embertársaink felé? És hogy sem ezen gondolatokat, sem korábbi témáinkat ne szakítsuk meg, folytassuk a társalgás tabu témáival, a távolságtartással, illetve a testbeszéddel. Hát akkor, elő a farbával! Társalgás avagy amiről nem illik beszelni A társalgás elsősorban kikapcsolódást jelent. Otthoni, családi és magánügyeket, megélhetési problémákat, vagy a vagyoni helyzet firtatását hagyjuk meg azoknak, akiknek a viszonyunk is szorosabb. Tabu témának minősül mások vallási, politikai vagy egyéb meggyőződésének kritizálása is. Fontos, de nem utolsósorban, nem illik harmadik, azaz jelen nem lévő személyekre tett negatív vagy magánéletbe vágó megjegyzéseket tenni. A tabu témák köre a modern életvitellel párhuzamosan folyamatosan szűkült. Ma már gyakorlatilag mindenről lehet társalogni, feltéve ha megtaláljuk a megfelelő formát. „Magyar ember evés közben nem beszél” - tartja a mondás. Gyakorlatilag viszont a családok étkezés közben beszélik meg fontos ügyeiket. Ebben az értelemben tehát ez a „szabály” is módosul: „Tele szájjal nem beszélünk”. A tiltott témák köre egyre inkább szűkülni látszik ugyan, de tudni kell, kivel miről beszélgethetünk. Társalgópartnerünk unhatja Gogan festészetét vagy Bartók zenei kultúráját. Rá kell érezni a másik érdeklődési körére, eközben ügyelve arra, hogy ne kény- szerítsük rá senkire saját témánkat, hanem igyekezzünk közöset találni. Egy véleménnyel kapcsolatosan mindig fenntarthatjuk saját véleményünket. Ennek többféle megoldása is lehet, de lehetőleg soha ne menjünk túl a tárgyszerűségen, a személyeskedésig, esetleg a sértésig. A legjobb tárgyalók finoman és szinte észrevétlenül, sőt kedvesen mondanak ellent. Távolságtartás Egy dolgot mindenképpen leszögezhetünk a távolságtartással kapcsolatban, nehéz az egymással való kapcsolattartás mindenki által elfogadható formáit kialakítani. Mindenkinek megvannak a saját, a helyzettől függő határvonalai - és bizonyos esetekben - nem szeretnénk, ha azokat mások átlépnék. Személyes határaink nem kizárólag az elviselhetőség mértékét fejezik ki, hanem azt a szabad teret is, amelyre magunk körül szükségünk van. A magatartástudomány megállapításai szerint, az embernek négy különböző távolságtartó zónája van. Távolságtartó zónán más emberektől való térbeli távolságot értjük. Az első zóna az intim távolságé. Ez a zóna a szoros testi érintkezéstől körülbelül ötven centiméter távolságig terjed. Ilyen közel magunkhoz csak bizonyos, az általunk kiválasztott embereket engedjük. A második zóna a személyi zóna, amelyben a távolság két ember között ötven centiméter és körülbelül egy méter között értendő. Ekkora a távolság például egymás köszöntésekor vagy például kézfogáskor. A harmadik zóna a társasági zóna, amely egy- és két méter közé tehető. Ez a távolság munkahelyen bizonyos eszközök, például íróasztalok révén, meg is növelhető. A negyedik a nyilvános zóna. A távolság általában több méter, például egy koncerten az előadó és közönsége között. Ilyenkor köszönésre nincsen szükség és az nem is szokásos. A mindennapi életben azonban adódhat sok olyan alkalom, amikor nem tudjuk pontosan meghatározni területünk határvonalait, és el sem tudjuk kerülni, hogy mások „intim zónájába” be ne hatoljunk. A zsúfolt járműveken, metrókon, autóbuszokon és vonatokon ez lehetetlen. Az ilyen helyzeteket akarva akaratlanul el kell viselnünk, annál Is inkább, mert a többi embernek is el kell viselnie bennünket. Az ilyen helyeken azonban egy jó nagy adag tapintatra van szükség. Testbeszéd A testbeszéd apró jelzéseinek többsége tudat alatt következik be és akkor is igazat mond, amikor azt szavakkal igyekszünk leplezni. A másokkal való kapcsolattartásban nagyon sokat segíthet, ha ismerjük a testbeszéd jelzéseit. Határvonalaink közlését az illemszabályok szóban történő megnyilvánulása nem teszi lehetővé. Hál' Istennek, nem vagyunk gépek, tehát nem követünk merev szabályokat és ezért sokszor helyesebb, ha egy másik emberrel kapcsolatban inkább az érzéseinkre hallgatunk és nem kezdünk vad kutatásba az emlékezetünkben a helyzethez illő illemszabály után. Ez viszont lehetővé teszi, hogy fogékonyabbak legyünk a másik ember testbeszéddel közölt apró jelzéseire, mert ismeretes, hogy az ember nem csak szavakkal kommunikál. A nyelvi jeleken kívül másokat is használ: mozog az arca, a keze, a teste. Nézzünk néhány fontos jelzést - a teljesség igénye nélkül -, melyek sok mindent elárulnak egy-egy emberről: Haj: a haj hátravetése vagy érintése: hiúságot, tollászkodást, szexuális felhívást takar. A homlokba hulló haj hátrasöprése mögött szexuális felhívás vagy idegesség lapul. A hajcsavargatás az idegességre utal. A haj rágcsálása pedig, szintén lehet idegességet vagy esetleg koncentrációt kifejező gesztus. Fej: bólintás: egyetértést, bátorítást jelent. Fejrázás: ellenérzés, nemtetszés megnyilvánulása. Fej félredönté- se: érdeklődést fejez ki. Fej leeresztése: a depresszió, a behódolás, az elmélkedés jellemző gesztusa. Fejrán- gatás: hiúság, szexuális felhívás (persze nem vad rángatózást kell érteni ez alatt, hiszen az inkább pszichés problémára utalna mintsem egy szexuális felhívásra). Fejtámasztás: fáradtság - ugye sokunknak él még ez az emlék az iskolapadból? -, unalom. Szemek: szem meresztése: meglepetés vagy sokk hatására bekövetkező mozzanat. A minimális szemkontaktus becstelenségre vagy félénkségre utaló jel. Elfordítjuk tekintetünket ha az unalom lesz úrrá rajtunk vagy éppenséggel hazugság az, amit közölni kívánunk. A túlzott pislogás szintén az idegesség megnyilvánulásának egyik jellemzője. Szem megérintésekor kétségeink, bizonytalanságunk, hazugságunk válik fizikailag láthatóvá. (Vagy éppen csak por ment a szemünkbe? ) A bámulás - elsősorban a Férfi társadalom sajátos gesztusa - a dominancia illetve az álmodozás jele. Szempillák alóli leskelődés: szerénység, félénkség, flörtölés - mi Nők azt hiszem szerényebben érdeklődünk az ellenkező nem iránt. Lábak: a lábak keresztezése a térdnél: a védekezés és a negatív gondolatok egyik jelképe. Ismét egy idegességre utaló gesztus a lábdörzsölgetés. Vigyázzállás: alárendeltség, nagyfokú tisztelet. Érdeklődésünket egy személy iránt úgy is kifejezhetjük, ha lábfejünket az illető felé mutatjuk. (Kérdés, hogy az illető Úr vagy Hölgy reagál e a dologra illetve egyáltalán tisztában van e a gesztus jelentésével? Mert ha nem, lógathatjuk lábunkat akár napestig is hiába. Akkor inkább - hölgyek esetében - leselkedjünk szempillánk mögül!) Karok és kezek: karba tett kezek: védekezés, bizonytalanság; összeszorított ököl: ellenségeskedés, agresszió; hátratett kezek: lazaság, magabiztosság, hatalom; kezek a fej mögött: magabiztosság, arrogancia; összekulcsolt kezek: idegesség, bizonytalanság; csípőre tett kezek: düh, hiúság, szexuális kihívás; nyitott tenyerek: nyitottság, őszinteség. Száj: a „tátva maradt” száj a meglepetés, a sokk jele. Kéz a száj előtt: hazugságot jelenthet - testünk talán így jelzi nekünk, hogy nem helyénvaló hazudnunk. Ujjak a szájban: bizonytalanság, idegesség. Talán mondható régi, jól bevált flörttippnek a szájnedvesítés. Jelentése: szexuális érdeklődés, bujaság. Végezetül ismét egy gondolattal búcsúzom: „Nincs olyan helyzet, aminek okos ember hasznát ne tudja venni.” Jókai Mór • Kanalas Andhea {|g§K - '***■:■ a *
