Hídlap, 2006. október (4. évfolyam, 195–215. szám)
2006-10-28 / 214. szám
____magazin 2 006. október 28., szombat • HÍDLAP III Az abszurd rajzolója Esztergom művészektől és értelmiségiektől hemzsegő időszaka a '89-es előtti évtizedek „szűk levegőjére” rácáfolva a mostanihoz képest kiemelkedően eleven volt. A 60-as, 70-es és 80-as évek oly sokat emlegetett lágy diktatúrájára fittyet hányva dolgozott a műteremben és a közélet centruma és perifériája között csalirikáz- va, a királyvárosban számos, ma már legendává vált alkotó. Ezek egyike Barcsay Tibor a különös, egyszerre szürreális és abszurd hangulatú képeket festő, rajzoló. Tibor most régi barátaival, a hírhedt hármassal, a STB csoport art triójával, Sipeki Gyula fotóssal, Tamási Péter festővel és Bállá András fotóssal készül közös kiállításra. Ismerve a négy avantgarde virgonc életlátását, a hamarosan bemutatásra kerülő új munkáikkal bizonyára ismét „borsot törnek a finnyáskodók orra alá”.- Talán csak a fiatalabb olvasók kedvéért, mesélj életpályád jelentősebb állomásairól!- Pécsett születtem 1937-ben. Anyám ungvári volt és így én is Ungvárra kerültem. Ez még a világháború alatt volt, ami miatt ottrekedtünk. Aztán ez a terület ugye a Szovjetunióhoz került. A tanulmányaimat és a festést is Ungváron kezdtem, de például az ötvenes években egy ilyen „összoroszországi” tárlaton Moszkvában már munkáimat állítottam ki. Később a kárpátaljai területen több egyéni és csoportos kiállításon vettem részt. 1966-ban visszahonosodtunk, azaz repatriáltunk' Magyarországra, azon belül is Esztergomba.- Miért választottátok akkor ezt a várost?- Tulajdonképpen Pécsre akartunk visszamenni, mert anyám ott élt az 1930-as években, és persze jogász apám is, de aztán valami miatt mégis ide jöttünk Esztergomba, mert közel van Pesthez és egy kedves kis történelmi városka. Itt vettünk házat és itt telepedett meg a családunk. Azóta is e helyen élek. Természetesen itt is számtalan tárlatom volt már, de külföldön is több helyen - például Finnországban, Skóciában, az egykori Csehszlovákiában, Jugoszláviában is - voltak csoportos és egyéni kiállításaim. Grafikákat és festményeket csinálok, ezt is, azt is, bár kétségtelen, hogy mostanság több a rajz, mint a festmény.- A személyedet övező egyfajta legendárium fontos része, hogy annak az entellektüel generációnak vagy a tagja, akik Esztergomban jelentős avantgarde tevékenységgel bírtak és bírnak a mai napig.- Mikor átjöttünk Ungvárról ide lakni, akkor már volt Esztergomban egy érdekes kör, akik Martsa Alajos, az akkori könyvtár igazgatójának szalonjába jártak. Ebbe a kulturális szalonba járt esténként a város értelmiségének egy része. Az este alatt 10 órát kellett érteni, előbb nem is nagyon illett, vagy volt értelme ott megjelenni. Kaposi Endre, Prunkl János, hasonló alkotók és mások, helyi, országos és nemzetközileg is jelentős koponyák jöttek ott össze egy-egy baráti csevelyre esténként.- Esztergomhoz kötődő alkotókat bemutató portrésorozatunk jó néhány alanyától tudjuk, hogy valami miatt e városban az említeti évtizedekben különösen egyedi és nagy művészeti pezsgés volt. Te hogy láttad ezt?- A 60-as évek végén és a 70-es évek elején már volt egyfajta puhulása a Kádár-rendszernek. Ez azt is magával hozta, hogy a művészetben lehetett olyan dolgokkal kiállni, ami ellentmondott a „szocialista realizmus”-nak. Már megjelenhettek olyan modern művészeti törekvések és értelmezések, amelyeket az egyre forróbb kulturális közéleti, művészeti folyamatok kitermeltek magukból. Az egy külön érdekesség, hogy ez az említett időszak sok tekintetben pezsgőbbnek, elevenebbnek tűnik, mint a mai. Most egy visszahúzódó tendencia figyelhető meg, ami nem túl szimpatikus, és a művészeti mozgolódás tekintetében a 70-es, 80-as évek jelentősebbek voltak a mostani éveknél.- Milyen országosan ismert alkotókkal tartod a kapcsolatot jelenleg is?- Például Klimó Károllyal, akivel mély barátságban vagyunk, de szívesen említem ef. Zámbó Istvánt, vagy akár a szentendrei alkotókat.- Én úgy tapasztaltam, hogy ha az ember találkozott már egy Barcsay-képpel, akkor az a jellemzője ennek a dolognak, hogy utána nem igen lehet elfelejteni. Különös és izgalmas hangulatú, egyedi formavilágú festményeid és grafikáid rendesen nyomot hagynak a közönségben.- Engem az abszurditás vonz. Ugyanakkor figuratív dolgokat csinálok, most még talán inkább, mint húsz vagy harminc éve. A képeim nem absztraktak, hanem szürreális abszurdok. Különböző össze nem illő motívumokat, például várakat, macskákat jelenítek meg a rajzaimon, festményeimen. Az tény, hogy mindig is vonzott az abszurditás, de a munkáimon ez talán valamiféle rejtett irónia. De karikatúrákat például nem csinálok.- Igen jó példa alkotói vénádra a Zámbó Jimmyről készült, erősen ironizáló és meglepően szürreális Jestmény, melyen az énekes egy égi trónuson ül, a végtelen kékség hátteréből pedig több motívum mellett itt is kiemelkedik egy macska figurája.- Igen, ez - bár semmiképpen sem rosszindulatúnak szánt - egy mindenképpen ironikus kép, ami ugyancsak a fent említett sorozathoz illeszthető. A macska valóban az egyik kedvenc motívumom, ahogy a kedvenc állatom is. Most is van otthon két macskám, az egyik egy vörös, a másik pedig egy fekete színű jószág. Pár éve egy korábbi macskám nevén, Mirci-murci álnéven pedig publikáltam is különböző jegyzeteket a helyi lapban.- Miért fontosak számodra ennyire a macskák?- Mert önálló állatok, a kutyánál is önállóbbak, mert megtartják a szuverenitásukat a gazdáikkal szemben. Szeretik a gazdáikat, de mindenképpen külön élnek tőlük, külön életük van.- A helyi művészeti élet egyik érdekes és meghatározó figurája vagy, aki a jelentős baráti kapcsolatai mellett mégis egyfajta outsider. Túlzó meglátás az, hogy te magad is egy picit az említett macskához hasonló vagy, aki szeret a többiektől valamiféleképpen elkülönülni? k - Igen, ez így van, ebben lehet valami.- Hamarosan új munkáiddal jelentke- zel a STB csoporttal közös jövendőbe- It; li kiállításodon. Mi látható majd a képeken ?- Továbbra is abszurd motívumokat felvonultató képeket állítok ki az STB-vel, akikkel ugye évtizedes, szoros barátság köt össze. Talán érdekes, hogy korábban, amikor ez az alkotói csoport létrejött, mivel ők mindannyian fotóztak, nem csatlakoztam ugye hozzájuk, hiszen én festő és grafikus voltam már akkor is, most mégis együtt állítunk ki, úgy, í hogy én Sipekiről, Baliáról és Tamásiról bemutatok egy- egy portrét. A többi képeken kárpátaljai motívumok és Hfcx . továbbra is várak láthatók a munkáimon. • Pöltl „Oxi” Zoltán Barbarossa Frigyes „ temetése ” Barbarossa Frigyes német-római császár tragikus körülmények között halt meg, a krónikák szerint azonban maga a temetése egészen horrorisztikus módon történt. Állítólag a császár szentföldi hadjárata során 1190 júniusában az anatóliai Gök-szun völgyében a hegyi folyóba zuhant és vízbe fulladt. Holttestét saját alattvalói földarabolták, majd borban kifőzték, ezután pedig a szívét, a csontjait és testének egyes darabjait más és más helyszínen helyezték örök nyugalomra. Nyilván fölmerül a kérdés, igaz-e a képtelennek tűnő történet? Rázsó Gyula történész szerint mindez igaz az utolsó szóig. Bármilyen furcsán hangzik is manapság, de a 12. században nem ismerték, illetve régen elfeledték a balzsamozás ősi egyiptomi művészetét. Ha valahogyan meg kívánták menteni egy uralkodó, vagy más jeles személy csontjait, akkor bizony kénytelenek voltak úgy eljárni, amint azt tették a császár esetében is. Vagyis a testet borban „pácolták”, leválasztották a csontokról a húst, majd a maradványokat több helyen temették el, a szívet többnyire hazaszállították. Barbarossa Frigyes esetében a test húsrészét az antioehiai Szent Péter-temp- lomban, a szívet és a csontokat pedig Tyros városában helyezték el. Hazaszállításukra nem került sor, a későbbi harcok során mindkét temetkezési hely elpusztult. Hasonlóan jártak el az ugyancsak keresztes hadjárat során 1270-ben elhunyt IX. Szent Lajos francia király esetében is, de például a Frigyessel együtt harcoló Oroszlánszívű Richard angol király végrendeletében ugyancsak hasonlóan intézkedett arra az esetre, ha a hadjárat során életét veszítené. Barbarossa Frigyes személye ugyanakkor nem csupán bizarr temetése okán érdekes vagy figyelmet érdemlő. Minden hibájával együtt ő volt a középkori császár fogalmának talán legtipikusabb megtestesítője, kimagasló képviselője. Hosszú uralkodása során egyetlen cél vezette: a császári hatalom tekintélyének növelése, s a nyugati világ másik hatalmának, a pápaságnak a visszaszorítása. Uralkodása elején tudomásul kellett vennie, hogy a büszke császári cím kevés tényleges hatalmat jelent. Széttagolt Németországában tulajdonképpen csak a főpapságra és az akkoriban fejlődésnek induló városokra támaszkodhatott. Ráadásul épp az ő uralkodása idején újult ki az invesztitúra háború, vagyis a pápaság és császárság küzdelme. Frigyesnek nem volt jelentős anyagi bázisa, nem véletlen, hogy nagy hadjáratait is maximum tízezer fős sereg élén kényszerült megvívni. Pedig a pápa ellenében elsősorban az itáliai városok meghódításával próbálkozott, 1176-ban Legnanonál azonban súlyos vereséget szenvedett a milánói polgárseregtől. Diplomáciai tehetségét bizonyítja, hogy úrrá tudott lenni a helyzeten. 1180-ban megfosztotta bajor és szász fejedelemségétől nagy ellenfelét, Oroszlán Henriket, majd fiát, a későbbi VI. Henriket összeházasította a gazdag nápoly-szicíliai normann király örökösnőjével, Konstancinával. Igaz, ekkorra úgy tűnt, hogy valójában birtokolja Itáliát, ám mindeközben Németországot elhanyagolta. Néhány városvédő rendelettől eltekintve jobbára csak katonai törvényeket hozott, hiszen hadseregének utánpótlására leginkább innét számíthatott. Összességében mégis elmondhatjuk, hogy a feudális Németország Barbarossa Frigyes uralkodása idején érte el fejlődésének tetőpontját. Érdemes megemlítenünk a császár magyarországi, sőt esztergomi kapcsolatait is. Kezdetben hűbéresévé akarta tenni hazánkat úgy, mint Lengyelországot és Csehországot, később azonban szövetségre lépett II. Gézával, aki hatszáz lovas íjásszal segítette a császárt lombardiai hadjáratában. 1189- ben, a halálát hozó keresztes háborúba Magyarországon keresztül vonult. III. Béla királyunk itt fogadta őt Esztergomban egy csodálatosan berendezett díszes sátrat építve Frigyes számára, hiszen az esztergomi palota ekkor még építés alatt állt. A korabeli leírás szerint Béla király számtalan gazdag ajándék mellett egy kis fehér kutyát is ajándékozott a császárnak. Vélhetően egy igazi magyar kuvasz lehetett a „szaladgáló királyi ajándék.” A történet folytatását pedig már ismerjük. Frigyes császár útja Esztergomból egészen a tragikus végét okozó Sálé folyóig vezetett... • Varga Péter
