Hídlap, 2006. október (4. évfolyam, 195–215. szám)

2006-10-28 / 214. szám

4 HÍDLAP • 2006. október 28., szombat www.istergranum.hu L A P ( S Z } É L Puha diktatúra, kemény demokrácia A hírek - és a televíziós tudósítások képei - szerint a rendőri vezetés ke­ményen viselkedett az ellenzéki képviselőkkel a parlamenti bizottságok együttes ülése előtt (közben csak azért nem, mert az ülés a kormánypárti­ak kivonulása miatt végül elmaradt). Becsületükre legyen viszont mondva, hogy nem lőttek közéjük sem gumilövedékkel, sem könnygázzal, sőt vi­perát sem használtak; Gergényi kapitány állítólag még a felvetésen is cso­dálkozott, mondván: sose látott ilyet, legfeljebb az állatkert hüllőházában. A főrendőrök sértettsége persze érthető, az ember nem veszi szívesen, ha egy polgári demokráciában éppen a demokratikus meggyőződését akarják elvitatni tőle. Hálára és köszönetre számítottak, nem arra, hogy ilyen han­gokat ütnek meg velük szemben egyes meggondolatlan politikusok. (Az ütést különben is bízzák rájuk.) Ha hinni lehet a közvélemény-kutatási eredményeknek: a megkérdezettek nagy többsége helyesli a határozott fel­lépést az engedély nélkül tüntető csoportok ellen, valószínűsíteni lehet azonban, hogy közöttük nem voltak olyanok, akik e fellépés során elveszí­tették szemük világát, esetleg csonttörést vagy egyéb „lágy” sérüléseket szenvedtek. Ha mégis, minden elismerés megilleti őket objektivitásukért. Érdekes hír egyébként az is, hogy a hétfő esti sérültek közül többen csak másnap mertek jelentkezni a kórházakban; elképzelhető, hogy nem bíztak eléggé a magyar egészségügy hatékonyságában. (Szemben a rendőrségé­vel.) Október 23-án utoljára 1988-ban volt látványos rendőri erődemonst­ráció, ha még nem felejtettük el. A Magyar Televízió archívuma bizonyára őrzi még azokat a felvételeket, ahogy egyenruhás szakaszok fenyegetően nézik az arrogánsán sétálgató embereket, sőt hogy a „műveleti” főnök még kiabálni sem átall velük. Emlékezetes az is, hogy előtte, Nagy Imre kivégzésének évfordulóján (június 16.) a Batthyány örökmécsesnél össze­gyűlt ünneplőket vegzálták, többeket letartóztattak néhány órára, sőt né­hány gumibot is mozgásba lendült. A felhevült tömeg „Nyittassuk meg Demszky Gábor börtönét!” jelszóval meg is indult volna, de mire az utca­sarokra ért, a börtön már megnyittatott. (így is szép fejezet íródott azon­ban az eseményből egy forradalmár életrajzába.) És már azok az egykori diákok is felnőttek, akiket két évvel korábban a Jánchídi csata” során kényszerítettek arra, hogy átadják a hatósági személyeknek személyi iga­zolványaikat egy túl önfeledtre sikeredett március 15-én. Gondoljuk el, nem volt szabad csoportosan sétálgatni egy nemzeti ünnepen! Tüntetésre viszont nem is kérhettek volna engedélyt, mert a gyülekezési szabadság teljesen ismeretlen fogalom volt a Kádár-korszakban. Ez volt a puha diktatúra időszaka. Álmunkba se jöjjön elő! Most örülhetünk csak igazán, hogy végre demokráciában élünk... A kuruc fejedelemre emlékeznek Kassán Száz éve temették el a dómban II. Rákóczi Ferencet Folytatás az 1. oldalról Kezdetekkor a híres fejedelem ne­vének leírásával voltak gondok, azt követően pedig a róla mintázott szo­bor átadásába kötöttek bele a „hazafi­as” gondolkodásúak. A 35 millió fo­rint értékű alkotás, amelyet Győrfi Sándor, Munkácsy-díjas szobrászmű­vész álmodott formába, a magyar ál­lam ajándéka volt, átadását a tömegbe keveredett szlovák nacionalisták még­is „Elutasítjuk őseink hóhérjának em­lékművét” és „Köszönjük a magyar ir­redentáknak a trójai falovat” feliratú táblát szorongatva zavarták meg. Mindezek ellenére jól sikerült a hét hónapig tartó rendezvénysorozat, Czékmán Imre kassai magyar főkon­zul szerint az ünnepség fontos lépés lehet a két ország viszonyának norma­lizálásában, mivel épp Rákóczi volt az, aki annak idején szót emelt a nem­zetiségek érdekében. A záró ünnepé­lyen több magyarországi és szlovákiai politikus is részt vesz, így például Só­lyom László magyar államfő és Pavol Paska szlovák házelnök is jelezte rész­vételét. A megemlékezés a helyi vas­útállomáson kezdődik, ahova ugyan­úgy, mint 100 évvel ézelőtt most is be­fut egy vonat, amely a Rákóczi ham­vait szállító szerelvény nyomvonalá­nak egy szakaszán halad majd el. A fejedelem porait Wekerle Sándor kormányzása idején hozták Buda­pestre, majd helyezték örök nyuga­lomra az akkor még szintén Magyar- ország területén található Kassán. A gyászoló tömeg akkor még nem sejt­hette, hogy Rákóczi és társai alig egy évtizedig nyugodhatnak csak „ma­gyar földben” - köszönhetően a tria­noni döntésnek. „A magyar történe­lem kiváló alakjai közül egyedül Rá­kóczi Ferenc hamvai nyugszanak ide­gen földben, s e hamvaknak hazaszál­lítása a nemzetnek ismételten kifeje­zett közóhaját képezi” - állt Ferenc József uralkodói leiratában, amely­nek záró soraiban e helyzet orvoslá­sára szólította fel az akkor kormány­zó gróf Tisza Istvánt. Rákóczi Feren­cet 1735-ben, édesanyja Zrínyi Ilona mellé, az isztambuli galatai jezsuita templomban temették el, ám a 19. században kibontakozott Rákóczi kultusz miatt, egyre nagyobb mérté­ket öltött az újratemetés igénye, amelyre 1906 októberében került sor. A kuruc szabadságharcos és társainak hamvaiért akkor öttagú küldöttség utazott és velük együtt magyar földre került gróf Thököly Imre koporsója is. Rákóczi porait Szent István-bazi­likában ravatalozták fel, majd októ­ber 29-én különvonattal szállították a Felvidékre. • Szép Éva Ha 2006. november 7-ig/ legalább egy évre előfizet a Hídlapra/ egy vadonatúj Skoda Fabia személygépkocsit nyerhet! Na da áj dőfizitőuk: az előfizetési csekk befizetésével automatikusan bekerül nyereményjátékunkba. Ma le régi előfizetőnk: az újság előfizetői a nyereményjáték alatt négy képrészletet találnak majd fődíjunkról az újságban. A négy képrészletet vágja ki/ és küldje be szerkesztőségünkbe nevével/ címével/ telefonszámával! Születésnapi előfizetési akciónk 2006. november 7-ig tart! I Alulírott —— I SSpÄr:!==s*ÄS” : MBS! > 3««.3000F, I A nyereményakción való rész ti 3 reszt’ kérem- húm alá. ! attasassSSS^r IS* f,■ äsä* ...........:::::::::::::............ ; 'he¥m szim- ......... í Swmw*“!-1 “alá“i“m™kiállítani i fekhelyének címe- .............................................. A szervezet postacíme.-................................................................................... 'r ányitoszám; ........................................... ............... • ajtó;... ......ajtó:.. * iképíHaiztrícié Nyereményeink: Skoda Fabia/ H 1 ! ................................................................ " to—"* fi .1. és 2006. november 7. napja közötti időben megrendeli a Hídlap elnevezésű napilapot és az előfizetési díj egyösszegű vagy részletben történő befizetését legkésőbb a nyerőmén ....... . akor kerül sor a Hídlap szerkesztőségében. A sorsolás nyilvános. A nyertes kisorsolására a sorsolási bizottság előtt, közjegyző jelenlétében kerül sor. A nyereményátvétel elmaradásának elkerülésére tartaléknyertes kisorsolására is sor kerül. A tartaléknyertes akkor válik jogosulttá a kisorsolt nyereményre, I szabályszerű kézbesítése ellenére, az értesítőben megjelölt határidőig a nyereményt nem veszi át. A nyertest a nyeremény átvételéről postai úton kell értesíteni. Amennyiben a nyertes a nyereményt az értesítés szabályszerű kézbesítése ellenére a megadott határidőben nem veszi át, úgy a nyeremény a tartaléknyertest illeti meg. A nyeremény határidőben történő átvételének elmaradása a nyereményh eredményezi. Abban az esetben, ha a nyereményt a tartaiéknyertes sem venné át, úgy a nyeremény kiadására nem kerül sor. Simply ctever

Next

/
Thumbnails
Contents