Hídlap, 2006. szeptember (4. évfolyam, 173–194. szám)
2006-09-16 / 184. szám
VI HÍDLAP • 2006. szeptember 16., szombat hídlapmagazin Gulya István írása Szabadlábon Velencében (első rész) Ifjonti, jó ötven kilóval ezeló'tti fiatalkoromban ábrándozgattam a rejtélyes lagúnák izgalmas olasz városáról. Csacska leányokat kergettem-sza- lajtottam a keskeny sikátorokon út, játszi nevetésükkel úgy bucskázott a szél, mint amiképp fátylaikat vitte tova. Ennyit a líráról. Aztán korosabb koromban (álmomban) már beszorultam a kopott házfalak közötti szűk résbe. És jött az euró is. Diplomaszerzó' esztendeim egyik keserű nyarán - amikor elhagyott a kedves - a tálján tájakon egy ízben már legeltettem a szemem élőben, azaz (kábé) egy hónapig Dante poklát (na jó, nem), szóval az olaszok honát jártuk, utcazenéltünk, koldultunk, loptunk, leckét vettünk az élet iskolája tankönyvének „könnyed nyári túlélés” elnevezésű fejezetéből, és ennek gyakorlása közben elsodrottunk Velencébe is. Amellett, hogy nem értettük, vajh puszta passzió vagy nemzetgyűlölet okán sereglenek fejünk körül a szúnyogok estidőre járván - vagyis aludtunk volna, de vagy a moszkitók csíptek és dünnyögtek (erre mondta „Bé” barátom, hogy ő nem bánja, ha döfködik, csak ne hangoljanak folyton a fülébe), vagy védekezésül a nyakunkig húzva a hálózsákot, erőteljes betekintést nyerhettünk abba, hogyan keletkezik afrikai jellegű forró passzátszél pillanatok alatt, és néhány perces intervallumban miképpen is lehet uszodányit izzadni -, vagy esetleg szimplán (tehát) éhesek; magunkba szippantottuk az ősi vízi város hangulatát - és a kanálisok őszinte szagát -, és örökre a motorikus idegrendszerünkbe vésettük, hogy nem szerencsés dolog benzinkút mellett nyílt szennyvízcsatornánál aludni úgy, hogy belelóg a fejünk, mert jönnek, ugye, a szúnyogok. És persze el is tévedtünk a belvárosban, mert fordultunk balra, fordultunk jobbra, de a célállomás helyett (például Szent Márk tér) hirtelen a zölden ringó tenger tárult elénk, ahol a gondolások a botjukra támaszkodva mosolyogtak, miszerint örülnek, hogy - például - nem kínai bányászok. Rég volt, igaz se volt. (De.) Jó ötven súlyegységgel később és a filmes fir- kászi pályára lépve (de jó, hogy nem kínai bányász lettem), úgy hozta a sors, hogy velencei filmfesztiválra mehettem, amit rendre az őszindulón rendeznek. Idén már hatvanharmadszor. Mint mindig, így ezúttal is a hetvennégy éves olasz filmmustra sokat látott, nagy megbecsülésnek örvendő úrhölgyhöz méltóan finom eleganciával fogadta a világ mozgóképeseit. Nem rökönyödött meg a hebrencseken, csak csillogott csendben, ahogy az ilyenkor illik. Tudomásul vette, hogy a térképes, ásványvíz-palackos turistasereg mellé augusztus 31-e és szeptember 9-e között csapzott hajú film- vadócok és elegáns - és szemlátomást drága - ruhákban feszítő sztárok lepték el Velencét. Pontosabban nem a lagúnák övezte belvárost, hanem az onnan negyedórányira (és öt emróra) fekvő Lido di Veneziát, ami egy hosszan elnyúló sziget a város partja előtt, kb. húszezer állandó lakossal (a „lídó” elnevezést sok fürdőhely innen koppintottá). A mozgóképes mustrák nagyasszonya a legérettebb, 1932 óta rendezik, fő helyszíne a Filmpalota és a hírességek sokcsillagos pihenőkastélyául szolgáló Hotel Excelsior - és újabban a Hotel des Bains. Az utóbbival szemközti Pagodában álltam az új filmjét (Rob-B-Hood) népszerűsítő akciósztár, Jackie Chan elé, kapkodásomban és (díszruhámat tartalmazó, momentán a jesolói szállásunkon szo- morkodó) kézipoggyászom hiányában a Hair Betgeije és hippi cimborái könnyed designjára hajazó öltözékben (vagyis; rongyokban). De ne rohanjak előre, egyelőre annyit, hogy lelkemet a mély tisztelet és megilletődött- ség fényesítette - mélyen, belül, már az indulás pillanatában -, hiszen azon a homokos földön hagyta el nem mosódó lábnyomát az idők folyamán - többek között - Greta Garbo, Charlie Chaplin, Cary Grant és Marlene Dietrich éppúgy, mint Francis Ford Coppola, Jack Nicholson, Robert De Niro és Woody Allen. Idén pedig tiszteletét tette „Mr. Twin Peaks” is, azaz David Lynch, aki életműdíjat kapott, és majdnem meginterjúvoltam, de nem fértem a keretbe (nem fizikai okok miatt), hanem mert az elsőség a televízióké volt (akik legalább annyira meghatódottak már a gondolattól is, mint én, az orosz tévé riportemője például élő adásban sírta el magát, hogy mekkora emberrel van dolga). Na, szóval. Mivel hiányzott az autóm eleje - szerintem sajátos, nagytétű bunjee jumpingot játszanak a kisebb-nagyobb emlősök (kutyák, nyulak) az autómmal, hogy időben átémek-e előtte, vagy sem, és (legutóbb) egy nagytestű keverékkutya rajta veszett, jelentősen amortizálva az első karosszéria-elemeket -, pláne a papírjai (műszaki); a megbízhatóságáról (is) híres, közhasznúkirály barátomat, Attilát, a hunt - és élete párját - kértem meg, hogy menjünk együtt. Pontosabban felvetettem ennek lehetőségét, amit örömmel fogadtak, mert ők sem jártak a nyáron nagyjából sehol. Mivel Velence (ejtsd: velenke) zsúfolásig megtelt utazókkal és feszti- válozókkal, kapásból a közeli Jesolóban (angolosan ejtsd: dzse- zolóban) foglaltunk szállást. Illetve voltak kedvesek ők intézni, mivel trehányságom sűrű elfoglaltságokat eredményezett, és (nem a szesztől, de mégis, alapban) hányaveti-nemtörődöm módon én inkább az ábrándokat szövögettem, hogy mi lesz, amikor Monica Bellucci töredelmesen bevallja, már régebb óta figyel, és tulajdonképpen szerelmes belém, és mit csinálok az este. Mielőtt - átmenetileg - búcsút intettünk volna széphazánknak, némi közlekedési kihágás (tiltott záróvonal-átlépés) okán Veszprém megyei közegpáros (rendőrfiú, rendőrlány) megszabadított a helyszínen némi ezrestől. Megesküdtem volna, hogy amikor leshelyükről előrontottak, valójában légyottjukat végezték be a kies erdőn (legalábbis szerintem erről árulkodtak a kopólegény fáradtas szemei), és véletlenül kanyarodtak ránk. Attila, a hun minden esetre rutinosan odavetett mellék- mondatokban elrejtette, hogy egykoron ő is közegként posztolt, a nővére meg egyébként hadseregtábomok (na jó, nem, alezredes). Lehet, hogy mindez intő jel volt, miszerint csak ésszel a kalandnak, ám rá se hederítettem, hiszen odaát már türelmetlenül várt egy kínai. Nem bányász, hanem filmsztár. (Folytatása következik.) Foci — amiről nem szólnak a sporthírek A labdarúgás nem csupán a világ egyik legnépszerűbb sportja, hanem játék és szórakozás, amit a legkisebbektől a legidősebb baráti társaságokig bárhol szívesen űznek. Hatalmas üzlet is rejlik benne, hiszen a labdarúgó-mérkőzések vonzzák a legtöbb nézőt a lelátókra és a képernyők elé. Amikor a meccseket kísérjük figyelemmel, eszünkbe sem jut a sportág története, és feltehetően a pálya méretein és a szabályokon sem elmélkedünk. Itt az alkalom, hogy néhány perc erejéig elmélyüljünk a háttér-információkban. Az ókori focitól a modern labdarúgásig A fennmaradt írásos emlékek tanúsága szerint Kínában Krisztus után 200 körül szőrrel és tollal tömött bőrlabdával játszották az „ősfocit”, melynek során egy 30-40 centiméter széles hálóba kellett gólt rúgni úgy, hogy közben kézzel nem érintik a labdát. Hasonló labdajátékokat természetesen játszottak az ókori Görögországban és Rómában is. A középkorban tovább virágzott a focikultúra, még ha nem is a ma megszokott módon: Angliában az 1300-as években a legenda szerint egy dániai rabló fejével játszottak korszakalkotó meccset. A parasztok és iparosok körében űzött labdarúgás szálka volt az arisztokrácia szemében, hiszen amíg játszottak, addig nem a javukra dolgoztak. A 19. században fektették le először a labdarúgás szabályait, és ekkor épült ki a sportág szervezete is: klubok, csapatok, szövetségek alakultak elsőként Angliában, majd világszerte. A foci angol elnevezése, a „soccer” szó is a szövetség (rövidítve: assoc.) szóból ered. A labdarúgósport vezető testületé a FIFA (Nemzetközi Labdarúgó Szövetség) 1904-ben jött létre azzal a céllal, hogy a nemzeti szövetségek tevékenységét és a játék szabályait összehangolják. A szövetség rendezte az első világbajnokságot is 1930-ban. Elnöke a svájci Joseph Blatter. A pálya, a labda és az öltözet Az angolok által lefektetett szabályokat 1938-ban módosította a FIFA játékvezetői testületé, így jöttek létre a játékterület, a labda és a kapu ma érvényes méretei, a játékosok öltözetéről és a tisztességes játékról, valamint a büntetésekről szóló szabályok, amelyeken azóta csak kisebb módosításokat hajtottak végre. A két egyenlő méretű térfélre osztott pálya hossza 90-120 méter, szélessége 45-90 méter lehet. Nemzetközi mérkőzések esetében a hosszanti méret 100-110 méter, a szélesség 64-75 méter. A középen felfestett kezdőkör átmérője 915 centiméter, csakúgy mint a „tizenhatos” előtti félkörnek. Ez utóbbi bünflKl Hí I ■ tetőterület az alapvonaltól 16 és fél méternyire van, a büntetőrúgások kiindulópontjául szolgáló hely pedig 11 méterre, innen a név: tizenegyes. A kapu belső szélessége 732, belső magassága 244 centiméter. A kapu előtti terület a gólvonaltól öt és fél méterre kezdődik. A pálya sarkaiban álló szögletzászlók magassága másfél méter, a szögletek negyedkörének átmérője egy méter. A nemzetközi mérkőzések pályáin csak. valódi fű, illetve gyeptéglával beültetett mesterséges terület lehet. A labda körmérete 68-71 centiméter, súlya 410-450 gramm lehet. Színe korábban fehér volt, ma már különböző mintákkal, emblémákkal, feliratokkal díszítik. A technológiai innováció a focilabdákat is elérte: ma már nemcsak hatszögekből, hanem különböző formájú darabokból állítják össze a „bőröket”. A focisták meze az egyesület, illetve a nemzet színeinek megfelelő színű rövidnadrágból, szigorúan betűrendő rövid ujjú felsőből, sípcsontvédő felett viselt sportszárból és szöges futballci- pőből áll, ám ha kedvük tartja, viselhetnek harisnyát és kesztyűt is. A kapusok meze a mezőnyjátékosokétól eltérő színű. Korábban csak fekete lehetett, ma már bármilyen rikító szín előfordul. A hálóőrök nélkülözhetetlen felszerelése a kesztyű, de ők viselhetnek hosszúnadrágot és ellenzős sapkát is. A mezen szerepel a játékosok száma, és újabban a nevük is. A játékosok és a szabályok Egy csapat tizenegy focistából: egy kapusból és tíz mezőnyjátékosból áll. A mérkőzést 1890 óta játékvezető irányítja, akinek munkáját a korábban partjelzőnek nevezett két asszisztens segíti. A játékvezető elindítja és lefújja a mérkőzést, sárga lap adásával figyelmezteti a szabálytalan, sérülést szimuláló, időhúzó, vagy reklamáló játékosokat, piros lappal - kiállítással - pedig a visszaesőket és a rendkívül durván viselkedőket Jutalmazza”. A játékvezető a gólt kettő, a mérkőzés végét három sípszóval jelzi. Az asszisztensek zászlóval követik a játékot, mindegyikük egy- egy térfélért felelős, a két oldalvonal mentén, és felhívhatják a vezetőbíró figyelmét általa nem észlelt szabálytalanságokra is. A mérkőzések időtartama kétszer 45 perc, a két félidő között tíz, nemzetközi mérkőzésen 15 perces szünet van, majd térfélcsere után folytatódik a játék. A labda mindaddig játékban van, amíg a játékvezető meg nem állítja a játékot, játékon kívül van viszont, ha teljes terjedelmével elhagyta a pályát a földön, vagy a levegőben. Gól: Ha a labda teljes terjedelmével áthalad a gólvonalon a kapufa és a felsőléc között úgy, hogy a játékos fejjel, vagy lábbal juttatta a hálóba. Öngólról akkor beszélünk, ha a játékos véletlenül a saját csapata kapujába talál. Bedobás: Ha az oldalvonalon hagyja el a labda a pályát, nem a kirúgó, hanem a másik csapat tagja dobja vissza. Bedobásból közvetlenül nem lehet gól. Kirúgás: Az öt és feles egyik sarkáról elvégzendő kirúgást akkor ítél a játékvezető, ha a támadó ért utoljára labdához, mielőtt az elhagyta a játékteret az alapvonalnál. Szögletrúgás: Ha egy védőről megy ki az alapvonalnál a labda, akkor a saroknál lévő negyedkörből szögletrúgást kell elvégezni, amelyet egyből a kapura is csavarhat a játékos. Les: A legtöbb vitára okot adó szabály, melynek eltörlését régóta követelik. Lesen az a játékos áll, aki akcióban van, vagy befolyásolja a játékot úgy, hogy nincs közte és az alapvonal között két védőjátékos. Nincs les viszont akkor, ha a saját térfeléről indul, vagy a labdát ellenféltől kapta, de szögletnél és bedobásnál sem. Szabadrúgás: Különböző szabálytalanságokért közvetlen, vagy közvetett szabadrúgást ítél a játékvezető. A közvetlen szabadrúgásból egyből gól lehet, a közvetettből csak két játékos érintése után. A szabadrúgást csak álló labdából lehet elvégezni. Az ellenféljátékosai, akár egyénileg, akár sorfalban, 915 centiméterre kell, hogy álljanak a letett labdától. A támadó csapat játékosa takarhatja a labdát, és beállhat a védősorfalba is, zavarni. Tizenegyes: Súlyos szabálytalanságért ítéli a játékvezető. A büntetőrúgást végző játékos a tizenegyes pontra helyezi a labdát. A lövés során nem állhat meg a nekifutásban, a labdát nem passzolhatja le. A kapusnak a gólvonalon kell állnia a labda elrúgásának pillanatáig, lába nem mozdulhat el. A többi játékos eközben a büntetőterületen kívül tartózkodik. A tizenegyeseket kupamérkőzések és világbajnoksági meccsek eldöntésére is alkalmazzák, ha sem a rendes játékidőben, sem a hosszabbításban nem születik gól. • Gábor Éva
