Hídlap, 2006. július (4. évfolyam, 129–149. szám)
2006-07-01 / 129. szám
4 I HÍDLAP • 2006. július 1., szombat www.istergranum.hu Betartott ígéretek: emelik a gáz árát A szociális rászorultság elvét idén már biztosan Végre megépülhet a 10-es elkerülő út? A Körvasút menti körút terve két 10-es bekötőúttal számol Folytatás az 1. oldalról Folytatás az 1. oldalról Ókét az sem vigasztalja, hogy a szomszédos országokban általában már most is drágább a gáz, mint nálunk, ahogyan Ukrajnában például tüntetésekkel tiltakoznak a januárban várható 85 százalékos emelés ellen. Hegedűs Miklós, a GKI Gazdaságkutató Rt. igazgatója kérdésünkre gazdaságilag irracionálisnak és szociálisan méltánytalannak nevezte a most működő állami kompenzációs rendszert, - ami egyébként Európában is egyedülálló - ám azt határozottan leszögezte: mielőbb szükség van a rászorultsági elv kidolgozására és annak gondos meghatározására. Félő ugyanakkor, hogy amennyiben a költségvetési egyensúlyt javító intézkedések eredménnyel járnak, lazulni fog a - most főként az SZDSZ oldaláról erős - politikai eltökéltség a rászorultsági kritériumok bevezetésével kapcsolatban, azaz akár el is maradhat annak bevezetése - véli a szakértő. Augusztustól tehát úgy tűnik, hogy az évi 1500 köbméter alatt foDallos Jenő rajza gyasztók 25, a több, mint 3000 köbmétert használók 37, a kettő között lévők pedig 30 százalékos emelkedéssel számolhatnak. Fogyasztástól függően így havonta minimum 700, maximum 5000 forinttal nőhet havonta a háztartások kiadása, amihez még hozzájön a 10-14 százalékos áramdíj nem vezetik be emelkedés is. Kedvezményben részesülnek azonban továbbra is, akik a mindenkori öregségi nyugdíjminimum kétszeresét, azaz 51 600 forintot kapnak kézhez havonta. Egyedül álló nyugdíjasok esetében ez a határ a nyugdíjminimum háromszorosát jelenti. A kompenzációval egyelőre elsősorban a fogyatékkal élőket és a nagycsaládosakat segítenék, akik így csak 10-12 százalékkal fizetnének többet a gázért, nekik és a nyugdíjasoknak a távfűtés díját is csökkentenék havonta 2500 forinttal. Hegedűs Miklós szerint azonban közel sem ilyen egyszerű megállapítani, valójában kik szorulnának rá a támogatásra, hiszen nincs két egyforma háztartás, és a bejelentett jövedelem sem jelent hatékony fogódzót. Az sem igazságos, hogy azok a nagycsaládok, akik nem gázzal, hanem tűzifával fűtenek, nem kapnak támogatást, mivel a fa ára biztosan követi majd a földgázárakat. Már csak azért is, mert az eddig gáztüzelésű kazánokat sokan nyilvánvalóan nagy számban átalakítják vegyes tüzelésűre, és a megnövekedett igény magával húzza majd az árakat. Amennyiben kidolgozzák a feltételeit, a rászorultsági támogatás jogosságát majd az önkormányzatok bírálják el, valószínűleg hozzájuk kell benyújtani az egyéni kérelmeket is. • (szabó) Az aquincumi híddal együtt hatvan- milliárd forintba kerülő körút miatt a héten módosították a fővárosi szabályozási kerettervet. Az út megépülésével jelentősen megnőhet térségünk, így a 10- es út forgalma is, ezért szakértők szerint csak úgy lehet elkerülni a közlekedési káoszt, ha a 10-es elkerülő is elkészül a körúttal párhuzamosan. „A tizenegy elővárosi útvonal, így a 10-es fejlesztése is évek óta áll” - mondta lapunknak Fónagy János volt közlekedési miniszter. Véleménye szerint Budapestnek és agglomerációjának mielőbb szüksége lenne ezen utak fejlesztésére, ráadásul Esztergom és Tata környékén évek óta botrányos körülmények uralkodnak. „A 10- es az agglomeráció egyik legfontosabb útja, ezért lenne szükség a mielőbbi lépésekre, és az elkerülő út megépítésére” - tette hozzá Fónagy János. Csütörtökön adták át Tatabányán a megyei mentálhygiénés központot. A beruházás megvalósítása fél évig tartott, az építkezés költségeit a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács három éves ütemezésben megítélt pályázata biztosítja. A központ megépítésére azért volt égető szükség, hogy tehermentesítsék a zsúfolt pszichiátriai szakrendelőket, a szenvedélybetegek pedig korszerű, hatékony kezelésben részesülhesseA 10-es út mentén élők közül leginkább a pilisvörösváriaknak lenne szüksége a minél előbbi lépésekre, hiszen a városban gyakorlatilag évek óta életveszélyes a közlekedés. Grószné Krupp Erzsébet polgármester szerint a Körvasút menti körút megépülése végre megoldást hozhat a problémákra, hiszen a terveken a 10-es két bevezetője szerepéi, tehát a nyomvonal kialakítása már az elkerülő úttal is számol. „Az MO-st be kell zárni a 10-esig és a 11- esig, az elkerülő utat pedig megépíteni Kesztölc felé, különben nem látom értelmét és realitását a terveknek. Nem tudjuk, hogy mikorra tervezi a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a tényleges lépéseket, de reménykedünk a mielőbbi intézkedésekben, hiszen a helyzetünk évek óta tarthatatlan.” - mondta a Hídlapnak a polgármester. • Pálovics Klára nek. Az intézmény szoros kapcsolatot tart majd a háziorvosokkal, kórházakkal, rendelőkkel, de az iskolai felvilágosítást végzőkkel és különböző civil szervezetekkel is. A krízishelyzetben lévőket lelki-segély szolgálat és drogambulancia fogadja az épületben, kiemelt célkitűzésük, hogy a legveszélyeztetettebb korú gyermekek prevenciós központjaként is működjön a centrum. • -ó -1 A nagycsaládosok és súlyosan fogyatékos személyt gondozó családok részére augusztus 1-ig juttatja el a Magyar Államkincstár a támogatást igénylő lapot, ezeket október 31 -ig a jegyzők küldik tovább a gázszolgáltatóknak, illetve ők állítják össze a jogosultak listáját. A kompenzáció mértéke megjelenik majd a havi gázszámlán is. Az ügymenet a távfűtési támogatások esetében is hasonlóan alakul, csak a jogosultak a családi pótlékkal, fogyatékossági támogatással, nyugdíjjal együtt kapják meg azt. Mentálhygiénés centrum nyílt a megyeközpontban L A P ( S Z ) É L Kocsis L. Mihály _____________________ A meghívás fennáll Játsszunk el a gondolattal! Elvégre mi sem könnyebb annál, mint eljátszani egy (két) gondolattal, a gondolat eleve arra való, hogy játszadozzunk vele, azért is teszik lépten-nyomon, ahogy jön, illetve megy. Játsszunk tehát! Hogy népünk (és Kádár János) egykori nagy barátja, Nyikita Szergejevics Hruscsov mind a mai napig a legjobb egészségben van, él és virul (miként a népek barátsága), sőt nemcsak hogy él, de (megint csak: játék!) ő a Nagy Orosz Birodalom demokratikusan megválasztott cár (angolul: tsar) atyuskája. Nem is olyan képtelenség, hiszen még mindig csak száztizenkét éves volna, ami ilyen különös embereknél, mint amilyenek a kommunisták, egyáltalán nem számít rendkívülinek. (A bibliai Matuzsálem például sokkal idősebb volt, noha őt még a klerikális reakció is húzta.) Nos tehát. Nyikita Szergejevics mint hazája első honpolgára (úgy is, mint cár) egy napon meghívást kap egy kis ország köztársasági elnökétől: ugyan látogatna el barátsága jeléül, no meg a protokoll végett, tisztelegni eme ország egyik nagyszabású ünnepségén. „Mondsza fiam, Borisz, illetve Vodka Vologyovics, nemde ez az ország, ami... ööö... no hisz, a meghívás, ugye - kérdezné akkor őfőméltósá- ga a szárnysegédjét. - Merthogy, galambocskám, nem ebben az országban volt az a hogyishívják, forradalom, nem a Nagy Októberi, hanem a kis októberi, de azért elég nagy, szóval, hogy végül is be kellett menni oda, barátilag, hát, ha hívják az embert, ugye, nem lehet udvariatlan, menni kell, hány hadosztály is, mindegy. És most mi is? Hogy elmúlt ötven év? És hogy országos ünneplés, ilyesmi? Nu, schön, illetve harasó. S hogy mennék-e én is, esetleg. Miért ne? Igaz-e, fiam? Ötven év nagy idő, betemeti a holtakat, vagyis az árkokat, s nem árt sokat, ha... mivelhogy. Hogyhogy? Szóval, még talán beszédet is kéne mondanom? Derék magyarjaink, pedig hát vajh miért oly rebell! - is ez a nép, történelemből tudható. Sebaj! Megyünk! Valami csekély emlék is jut talán, hogy elvigyük majd jóindulatunk jelzéseként...” Mily kedves volna ez! Ha kegyesebb hozzánk az Ég, s nem hunyá szemét (kék szemét, miközben dunna alatt alszik a rét) harmincöt éve véglegelve le a hős szovjet nagyvezér, most (akár) díszvendég lehetne ötven éve győzelmesen levert forradalmunknak ünnepén. Ez volna ám! Könnyesre nevetnénk (nyilván). És mindezt most csak azért említenénk (játékosan!), mert jó esélyünk van arra is, hogy az októberi nagy megemlékezésre meghívott, frissen megválasztott olasz köztársasági elnök, (ex-kommunista) Giorgio Napolitano nem Kádár János, hanem Nagy Imre emléke előtt tiszteleg majd, hisz remélhetően mára elfelejtette már, hogy annak idején pártjának nevében mily harcosan kiállt a baráti tankok gyilkos magyarországi özönlése mellett. Marad a jó tanács: feledni kell a szavakat. Milyen kár - gondolja azonban az ember -, hogy a szavakkal meggyalázott szenvedés nem feledhető... (De ez már akár magánügy is lehet. Ne!) Vakációzó gyerekek az utakon A kánikula a gépkocsivezetőkre is rossz hatással lehet Folytatás az 1. oldalról A rendőrök rendszeresen tartanak felvilágosítást az iskolákban és olyan ügyességi versenyeket rendeznek, amelyek a közlekedési szabályok betartására hívják fel a gyerekek figyelmét, illetve a veszélyhelyzeteket próbálják tudatosítani. A baleset-megelőzés alapvető szabályait azonban a szülők feladata elsajátíttatni gyermekeikkel. Kemenes Miklós, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályának munkatársa kérdésünkre megerősítette, hogy a nyári hónapokban elsősorban a gyermekek, fiatalkorúak közlekedésére, illetve a meleg okozta veszélyekre helyezik a hangsúlyt. Az autósoknak már akkor is ajánlatos lelassítaniuk, ha csak az út szélén ácsorgó, vagy járdán haladó gyermeket látnak, hiszen a kicsik bármikor leléphetnek az úttestre, az autók távolságát és sebességét nem mindig tudják helyesen megbecsülni. Főként játszóterek, üdülőkörzetek közelében kell fokozott figyelemmel vezetnünk. A gyalogos balesetek döntő többségét ilyen figyelmetlenség okozza, de a kerékpározó gyerekek sem mindig tartják be a KRESZ szabályait, hajlamosak példáA Közlekedéstudományi Intézet legutóbbi felmérése azt mutatja, hogy az embereket az utak állapota zavarja leginkább a közlekedésben, ezt követi a nem megfelelő vezetési stílus, morál és az általános zsúfoltság. A kérdőívből az is kiderül, hogy a megkérdezettek jelentős része bevallottan nem tartja be a közlekedési szabályokat, a rendőri ellenőrzéseknek, szankciónknak nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget. Minimálisan nőtt ugyanakkor a korábbi évekhez képest a biztonsági övét használók aránya. 2001 -ben a megkérdezett vezetők 58, most pedig 63 százaléka kapcsolja be mindig biztonsági övét. ul egymás mellett haladni és a csoportot előző gépkocsi könnyen összetalálkozhat a szembejövővel. A tavalyi évben összesen 34 14 év alatti gyermek halt meg közlekedési balesetben Magyarországon. A meleg miatt a reflexek is lassulnak, az utóbbi időben két olyan baleset is történt, amikor a vezető egyszerűen elbambult és áttért a szembejövő sávba - mondta Kemenes. Lehetőleg csak az esti órákban vállalkozzanak utazásra azok is, akik érzékenyek a melegre, vagy szív és érrendszeri betegségben szenvednek. A meteorológusok által meghatározott napi hőmérséklet ingadozás adatai utólagos visszaellenőrzéskor kísérteties egybeesést mutatnak a baleseti statisztikákkal. A rendőrség a diszkók környékén is folyamatosan jelen van, mégis nagyon gyakori, hogy 18-24 éves fiatalok halnak meg azért, mert felfokozott hangulatban, esetleg alkohol, vagy kábítószer hatása alatt ülnek autóba, nem tartják be a sebességhatárokat, nem adnak elsőbbséget. Az ilyen vezetők baleseti kockázata, veszélyeztetettsége háromszorosa más korosztályokénak. • HAJNAL