Hídlap, 2006. július (4. évfolyam, 129–149. szám)
2006-07-29 / 149. szám
IV HÍDLAP • 2006. július 29., szombat / * magazin Jézus Krisztus nagyszülei Igen kevesen tudják, kik is voltak jézus nagyszülei, vagyis Szűz Mária édesanyja és édesapja, különös tekintettel arra, hogy az újszövetségi szent könyvek semmit nem mondanak róluk. Mindössze egy 2. századi apokrif könyv mondja, hogy Mária édesanyját Annának, apját Joachimnak hívták, és a két név jelentése figyelmet érdemel. mert Anna annyit jelent: kegyelemmel áldott, Joachim pedig: Isten megvigasztal. Az ünnep a 13-14. században terjedt el Európában, annak az érdeklődésnek következményeként, amellyel Krisztus emberi természete és emberi valósága felé fordultak a hívők. E z. az érdeklődés a keresztes háborúkból visszatért lovagok elbeszélései nyomán éledt föl, és ; kiterjedt Jézus szülőföldjére és rokon- | ságára is. Érhető, hogy az Üdvözítő j nagyszülei iránti tisztelet is felélénkült. | Az ünnep dátuma egy templom föl- j szentelésének évfordulójából adódott. ; A régi hagyomány ugyanis úgy tartot- j ta. hogy Mária Jeruzsálemben szüle- i tett, és szülőháza, Anna asszony háza a j Bethesda-tó közelében állt. Az 5-6. i században e föltételezett születési hely ! fölé bazilikát építettek, s ennek föl- I szentelési napja volt július 26. Szent | Anna tiszteletéről Bálint Sándor a kö- j vetkezőket írja: „A hazai Szent Anna- i tisztelet gazdagságát és színes változa- j tosságát a kultusz sokrétűsége mutatja. I Kiváltságos patrónájaként tisztelte sok j ügyében-bajában az asszonynép, de I tisztelték azok is, akiknek foglalkozása I valamiképpen a gazdaasszonysággal, | asszonyi gondoskodással függ össze: a i szövőniunkások, csipkeverők, seprű- i kötők. Céhpatrónaként tisztelték az j asztalosok azért, mert hajdanában az oltárszek- i rény elkészítése a mesteremberek feladatai közé | tartozott, márpedig Anna volt méltó arra, hogy az i élő tabernákulumot, Máriát a méhében hordozza. I A kádárok is tisztelték, nyilván abból a megfon- i tolásból, hogy Jessze törzséből, Anna és Mária I méhéből sarjadt a Szőlőtől belőle termett a meg- j váltás bora, (a megváltó Vér). Védőszentje volt a j bányászoknak is, nyilvánvalóan azért, mert ünne- I pének evangéliuma a szántóföldön elrejtett j kincsről, a drágagyöngyöt kereső kalmárról j szólt, és e hasonlatokat Szent Annára is lehetett ; vonatkoztatni. A barokk korban Szent Anna kü- j lön tisztelt patrónája volt a haldoklóknak.” A bi- j zánci rítusban július 25-én ülik Szent Anna asz- j szony halála napját, amely napon Konstantiná- j polyban 550 körül templomot szenteltek a tiszte- | letére. Nyugaton a 12. századtól terjedt el ajúli- ! us 26-i ünnep. V. Pius pápa 1568-ban eltörölte, I de 1583-ban ismét felvették a római naptárba, jú- j lius 26-ra. Szent Joachimot 1584-től március j 20-án, 1738-tól a Nagy boldogasszony oktávája i utáni vasárnapon, 1913-tól augusztus 16-án ün- j nepelték. 1969-ben egy napra tették Szent Anrtá- I val. A legenda elbeszélése szerint Szent Anna j szüleit Stolanusnak és Emerenciának hívták, és j Betlehemben éltek. Anna a Názáretben élő j Joachimnak lett a felesége, s mindketten Júda i nemzetségéből és Dávid házából származtak, i Húsz évig éltek már együtt, de nem volt gyerme- | kük. A vagyonukat három részre osztották: egy ; részt maguknak tartottak meg, a másik részt a j templomnak és a papoknak adták, a harmadik j részt pedig szétosztották a szegények között, j Gyermektelenségük fájdalmát tovább fokozta i egy eset: a templomszentelés ünnepére fölruen- j tek Jeruzsálembe, és Joachim áldozati ajándékot j akart felajánlani, de egy Iszakár nevű pap vissza- j utasította az. ajándékot azzal a megokolással, i hogy bűnös kézből nem fogadja el. Joachim há- I zasságának terméketlenségét ugyanis bűnössége I nyilvánvaló jelének látta. Joachimot ez a megszé- j gyenítés olyan érzékenyen érintette, hogy haz.a- I térve elhatározta: nem marad többé a városban, hanem elbujdosik az erdőkbe és a mezőre a pásztorok közé. És így is tett. Nem sokkal később azonban megjelent neki Isten angyala és megvigasztalta. Megígérte neki, hogy imádságaiért és alamizsnáiért Anna gyermeket szül, mégpedig j egy leányt, akit majd Máriának kell nevezniük. i Az angyal azt is megmondta, hogy a gyermek fo- j gantatásától fogva telve lesz Szentlélekkel. Szava igazsága melléjeiül azt adta, hogy Joachim menjen föl Jeruzsálembe hálát adni Istennek, és a j templomban, az Aranykapunál találkozni fog a fe- j leségével, akit ugyanígy angyali jelenés indít arra, | hogy a templomba menjen. Úgy is történt, j Joachim és Anna az Aranykapunál találkoztak, j boldogan elmondták egymásnak a látomásukat, j majd hálát adván Istennek, visszatértek otthonuk- i ba, Názáretbe. Anna az ígéret szerint fogant és j megszülte a kislányt, akit Máriának neveztek el. j Joachim ezután hamarosan meghalt. Anna másod- j szór is férjhez ment egy Kleofás nevű férfihoz, ki- ; tői ismét lánya született, és azt is Máriának nevez-1 lék. Kleofás halála után Anna harmadszor is férjhez ment egy Salamon nevű férfihoz, akitől újra leánygyermeket szült, és e harmadik lányt is Máriának nevezték el. A legenda - az apokrif szerzőktől vett értesülések alapján - így részletezi Jézus rokonságát: az a Mária, aki Anna második házasságából született, később Alfeus felesége lett, és négy fiút szült: a fiatalabb Jakabot, Júdás Tádét és a Zelóta Simont, akik Jézus apostolai lettek, valamint a Justusnak nevezett Józsefet, aki Jézus tanítványa volt. A harmadik Mária, akit atyja után Szalóménak is hívtak, Zebedeus felesége, Jakab és János apostol anyja lett. Ezek az adatok természetesen nem fedik a történeti valóságot, de azt a hívő j és szeretettel teljes gondoskodást jelzik, ahogy a j hagyomány próbálta értelmezni az evangéliumokban is előforduló „Úr rokonai” kifejezést. A legenda azt is tudja, hogy Anna még élt, amikor a Szent- család Nagy Heródes halála után visszatért Egyiptomból, és megláthatta a kicsi Jézust. Lelkét angyalok vitték Abrahám kebelére, s mikor az Űr Jézus fölment a mennybe, őt is a mennyországba vitték. • Varga Péter Égbe vitték angyalok 1077-ben I. László királyunk trónraléptével új korszak vette kezdetét Magyarországon. Ezen az új korszakon nem csak a politikai történet irányvonalában bekövetkező változásokat értjük, vagyis hogy a védekezés eddigi útjáról a terjeszkedés felé fordult hazánk. Sokkal inkább egy új királyeszme megszületésének lehetünk tanúi. Hagyományosan I. Nagy Lajost szoktuk a „magyar lovagkirály” jelzővel illetni, pedig Lajos csak a László által jóval korábban megkezdett útra lépve, annak folytatója lett. Korát megelőzve lett e daliás termetű nagyszerű magyar uralkodó - megelőzve a franciákat is - e lovagi eszme talán első európai megtestesítője, Ezt az új királyeszmét kortársai sem értették, egyszerűen csak csodálták é.s tovább éltették László király kultuszában. Amint Pauler Gyula figyelemre méltóan megjegyezte, „László lelke már a francia chevalier célját is tisztábban talán, de mindenesetre következetesebben fogta fel. mint maguk a franciák...”, Vajay Szabolcs pedig egyenesen a Roland-ének magyarországi hatására hívja fel a figyelmet. De mi is volt valójában ez a „lovagság”? Voltaképpen, ha mélyére tekintünk, két szélsőséges ellentmondásból, a halál- megvetésből és a halálfélelemből táplálkozott. A halálmegvetés az ősibb motívum, mely jelenti a bátorságot, az örökös harcrakészséget, a halálfélelmet pedig a vallásos, a keresztény gondolatvilág alakította ki. Jelenti nem is a haláltól, hanem inkább a halál utáni ítélettől való félelmet. Úgy is nevezik, hogy „istenfélelem”. Ez a harc az erkölcsi törvényekért való küzdelmet jelentette. A harcot és a küzdelmet olyan szent kötelességének tekintette egy középkori lovag, amely a kereszténység védelmét célozza. László - mint későbben Roland gróf - minduntalan imádkozik a csata előtt és hálát ad utána. Mivel Magyarországon ekkoriban még a nyugat-európaihoz mérhető klasszikus krónikairodalom nincs, így Lászlóról és a vele kapcsolatos csodákról a későbbi krónikaszövegekből nyerhetünk információkat. Egy tőle származó levéltöredék szerint, amint írja: „...hiszek abban, hogy szent férfiak imái nemegyszer segítették győzelemre gyenge karomat a pogányok ellen...” Noha az egyház igen korán a szentek sorába emelte őt, emlékét legendássá mégis a néphagyomány tette. Életének számos csodája közül talán a legszebb a halálával illetve temetésével kapcsolatban elhíresiilt legenda. A király úgy rendelkezett, hogy halála után földi maradványait Nagyváradra vigyék és ott temessék el. Mikor 1095. július 29-én meghalt, el is indultak vele a hívek Várad felé. ám „a nyári napok hősége s a hosszú út miatt haboztak, hogy testét valóban elvigyék-e odáig? Épp egy fogadóhoz értek, ahol a fáradtságtól és a szomorúságtól elaludtak. Miután elnyomta őket az álom. a kocsi, amelyre a testet rakták, mindenféle állati vonóerő nélkül, magától indult Váradra a helyes úton. Felébredvén nem találták a kocsit és vígasztalhatatlanul futkostak szerte a vidéken, míg meg nem találták a magától futó szekerei, s a ráhelyezett szent testet. Látván hát a csodát, hogy tudniillik a boldog hitvalló testét isteni erő viszi ama helyre, ahová temetkezését maga választotta útjukat, minden habozás nélkül Várad felé vették..." • Petrov Akit Jézus szeretett Július 29-e Szent Márta napja. Szent János evangélistától tudjuk, hogy Jézus szerette Mártát, Máriát és Lázárt, akik Betániában laktak. Nem tartoztak azok közé, akik vándorútjain tanítványként követték az Urat, s az asszonyok közé sem, akik vagyonukból gondoskodtak Jézusról. De nagyon közel álltak hozzá, s valószínű, hogy ha Jézus Jeruzsálemben volt, náluk szállt meg, hiszen Betánia egészen közel van, az Olajfák hegyének keleti lejtőjén. A liturgiában csak Márta neve szerepel, azonban elválaszthatatlan testvéreitől, Máriától és Lázártól. Három alkalommal beszélnek az evangélisták Márta házáról és a testvérekről. Már az önmagában különös, hogy nem Lázár családjáról beszélnek. Valószínűnek látszik, hogy Lázár gyermektelen házasság után megözvegyült, és a szintén özvegy Márta befogadta. Mária talán nem is volt férjnél. Sőt, a hagyomány - legalábbis a nyugati egyházban Nagy Szent Gergely óta - úgy tudja, hogy Mária azonos Mária Magdolnával. Azaz Mária fiatal korában elhagyta a szülői házat, és Magdalába költözött, melyről a zsidók hagyománya azt mondja, hogy paráznasága miatt pusztult el. Mária, miután megtért, szintén Márta házában élt. Az első találkozás, amikor Jézus Márta házában járt, Szent Lukács szerint így történt: Jézus tanítványai kíséretében úton volt. „Útjuk közben betértek egy faluba, Betániába. Egy Márta nevű asszony befogadta a házába. Mártának volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott, és végezte a háziasszonyi teendőket.” - Volt mit tennie, hiszen legalább tizennégy fáradt férfi vacsorájáról és elszállásolásáról kellett gondoskodnia. - „Egyszercsak megállt, és így méltatlankodott: 0 Uram, nem törődöl vele, hogy a húgom elnézi, hogy egyedül szolgáljak? Szólj neki, hogy segítsen nekem! Az Ur azonban így válaszolt: Ó Márta, Márta, sok mindenre van gondod, és sok minden nyugtalanít, de csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszti el soha!” A két nővérben az egyház a lelki élet két alaptípusát látja: Márta a jótékonyságban tevékeny, aktív. Mária a szemlélődésben elmerülő, kontemplativ életforma típusa. Krisztus szava rávilágít: mindkettő jó, de Mária magatartása jobb. mert amit választott - az élet igéjének hallgatása, a jelenlévő Űr csendes szeretettel való szemlélése - maradandó. S akiben ilyen éhség él, azt az élet kenyere úgy táplálja, hogy jóllakik, és mégis vágyódik a további töltekezésre, de jóllakottságában nincs undor, s éhségében nincs kínzó hiányérzet. Az az éhség ellenben, amelyet a Márta-féle tevékenység elégít ki. szenvedést okoz. A második alkalom, amikor Mártával találkozunk az evangéliumban. Jézus legnagyobb csodája: Lázár feltámasztása. Jézus nyilvános működésének vége felé közeledett. Közel volt már a Húsvét, melyen meg kellett halnia Jeruzsálemben. „Hat nappal Húsvét előtt Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit feltámasztott a halálból. Ott vacsorát rendeztek a tiszteletére. Márta felszolgált, és Lázár is a vendégek között volt. Mária pedig vett egy font valódi nárduszból készült olajat, megkente vele Jézus lábát, és megtörölte a hajával.” Mártát a ferencesek kezdték ünnepelni 1262-ben, július 29-én. A 13. század végén a római naptárba is áttették. • R Rein
