Hídlap, 2006. július (4. évfolyam, 129–149. szám)
2006-07-01 / 129. szám
www.esztergom.hu 2006. július 1., szombat • HÍDLAP Európának ad mintát Esztergom bűnmegelőzésből A királyvárosban indult el az ország legátfogóbb Info-Police programja Folytatás az 1. oldalról A 2,7 millió forintos támogatással megvalósult elképzelés főszereplője pedig az a huszonkét középiskolás diák lesz, akik mindannyian jól beszélnek legalább egy idegen nyelvet, kellő ismerettel rendelkeznek a KRESZ szabályairól és rátermettségükkel a hét minden napján biztosítják a turisták és helyiek nyugalmát. Az Info-Police a Prímás-szigeti Aquaszigetnél és a Vármúzeumnál, a város turisták által két leg- sűrűbben látogatott helyén állította fel pavilonjait. A kis faházakban számítógép, digitális fényképezőgép, és adóvevő rendszer segíti a diákokat a turisták tájékoztatásában. Bognár Ferenc kapitányságvezető elmondta, hogy a napi szolgálat során a pavilonok mellett 2-2 fő biciklis járőr is segíti a köz- biztonsági, illetve bűnmegelőzési munkát. Az Info-Police kerékpáros járőrei Esztergom idegenforgalma szempontjából koncentrált területein, a Duna- parti sétányokon, a Vízivárosban, a belvárosban, a 11-es főút városi részén, illetve a piacon végzik majd feladatukat. A diákok ugyan intézkedésre nem jogosultak, de állandó kapcsolatban lesznek a helyi rendőrkapitányság koordinátorával. Bognár Ferenc alezredes beszédében kiemelte, hogy ez az esztergomi kezdeményezés nemcsak az országban a legnagyobb ilyen civil kezdeményezés, de a programot értékelő szakminisztérium megítélése szerint az esztergomi Info-Police program az európai középiskolások bűnmegelőzési versenyének alapját képezheti. • Kép és szöveg: Pöltl Zoltán Van segítség a pótvizsga előtt! Több intézmény is segíti a rászorulókat A gyermekjóléti szolgálatok és egyes gyermekvédő civil szervezetek a nyári hónapokban ingyenes tanulási lehetőséget biztosítanak azoknak a gyerekeknek, akik pótvizsgára készülnek. A vakáció nem minden gyermek számára telik felhőtlenül, hiszen akinek az év végi bizonyítványában elégtelen osztályzat díszeleg, annak muszáj a nyári hónapokban is időt szánni a tanulásra, ebben pedig számos intézmény nyújt segítséget a régióban. Esztergomban a Majer István Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekjóléti Szolgálat Baross utcai épületében egész nyáron szerdánként zajlanak a korrepetálások. Novoszádek Gabriella, az intézményegység vezetője elmondta, hogy a szolgáltatást elsősorban a felső tagozatos gyermekek veszik igénybe. A felkészítést egy pedagógus végzi, aki egyszerre csak egy tanulóval foglalkozik, ezért fontos, hogy a segítségre szorulók időben jelentkezzenek személyesen a Baross Gábor utcában, vagy a (33) 400-027 telefonszámon. Czifráné Hidas Ágnes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Családsegítő Szolgálatának vezetője arról tájékoztatta a Hídlapot, hogy az elmúlt évben „Karógörbítő” néven szerveztek hasonló felkészítő foglalkozást, de ez idén létszámproblémák miatt elmarad. Ennek ellenére a szolgálat munkatársai minden hozzájuk forduló gyermeknek és szülőnek segítséget nyújtanak, akár korrepetálás tekintetében is az intézmény Kossuth Lajos utca 42. szám alatti épületében. A Töltés utcai Határtalan Szív Alapítvány munkatársai egész évben azon fáradoznak, hogy az általuk pártfogolt, javarészt roma származású gyermekek jobb eredményeket érjenek el az iskolában. Nincs ez másképp nyáron sem: a pótvizsgára készülő gyerekek bármikor segítő kezekre találnak a teleházban. A Dorog és Térsége Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat már öt éve minden nyáron szervez pótvizsgára való felkészítést - tudtuk meg Tittmann Lászlóné csoportvezetőtől. A július közepétől heti három alkalommal sorra kerülő, szaktanár által tartandó foglalkozáson a térség tizenhat településének bajba jutott gyermekei vehetnek részt térítésmentesen. Az idegen nyelvek kivételével valamennyi tantárgyban lesznek majd korrepetálások, amelyekre szintén szükséges előzetesen bejelentkezni a (33) 431-170 telefonszámon. • G. É. Búcsú a Belvárosi plébánián Szent Péter és Pál napját ünnepli a közösség Folytatás az 1. oldalról Ilyenkor a közösség nőtagjai süteménnyel, a férfiak pedig üdítővel vendégelik meg egymást, hogy együtt ünnepeljék közösségüket, összetartozásukat. A plébános véleménye szerint bár a búcsú lényege természetesen a liturgia, szükség van az ilyen oldott együtt- létekre is, amikor a hívek egy asztalközösségben lehetnek együtt. A belvárosi plébánia templom megromlott állagú torony sisakjának munkálatai már július végén megkezdődhetnek. Az önkormányzat támogatása, és a hívek adományai révén összegyűlt a szükséges ösz- szeg a munkálatokhoz, a napokban írják alá a szerződést a vállalkozóval. így a toronysisak már augusztusban a régi fényében tündökölhet. • Pálovics Klára Drogfogás a határon A kisebb májusi komáromi fogások után most Esztergomban találtak a határőr útlevélkezelők kábítószert egy kilépésre jelentkező autóban. A gépkocsi június 27-én este gurult be az átkelőre, benne két magyar férfival. Az útlevélkezelőnek feltűnt a fiatalok zavart viselkedése, ezért átvizsgálta a Peugeot 307 típusú személy gépjárművet is, melynek hátsó ülése alatt háromféle kábítószert is talált. A 31 db extasy tablettát, a 15 gramm speedet, és a 3 fecs- kendőnyi, viszonylag újkeletű, „piccolo” nevű kábítószert a határőrök a kocsi vezetőjével és utasával együtt átadták az esztergomi rendőrkapitányság munkatársainak, ahol büntetőfeljelentést tettek kábítószerrel visszaélés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. • V. I. „Köszönetünket szeretnénk kifejezni mindenkinek, aki 2006. június 12-én az Esztergom-Pilisszentlélek pálos kolostor romjainál a három eltűnt kislány megkeresésében segített, illetve segítségét felajánlotta, és ezzel nekünk, szülőknek is erőt adott.” Nagy Ferencné és Nagy Viki Színes programokat kínál ez a hétvége Sportnap, törökkori péknapok és Duna-ünnep a régióban Amint azt már Olvasóink megszokhatták, ezúttal is összefoglaljuk a környék hétvégi programajánlatát. Komáromban, a Monostori Erődben a hétvége mindkét napján tart az Országos Péknapok rendezvénye. Ebben az évben a törökkor köré szervezték az eseményeket: a gyermekek a török hódoltság korát idéző foglalkozásokon vehetnek részt, lesznek korabeli harci bemutatók, ki lehet próbálni az archaikus török fürdőzést és az esztergomi élményfürdőből is ismert ham- mam szertartást, és be lehet járni a kazamatákat. A rendezvényen Szőke András és Badár Sándor is szerepel majd, ám ezúttal mesél majd a filmekből és a humoros jeleneteiről ismert páros. Természetesen a kulináris élvezetek sem maradnak ki a programból: az érdeklődők a Kenyérmúzeumban rendezett ételkiállításokon és kóstolóval egybekötött bemutatókon ismerhetik meg a 15-16. századi jellegzetes, török közvetítéssel a magyar konyha étkezési szokásaiba érkezett ételeket. A péknapok a létesítmény mindenkor érvényes belépőjegyével látogathatók. Neszmélyen a Hilltop Borászat területén szombaton rendezik meg a 3. Hilltop Borünnepet az ország legkiválóbb borászainak részvételével. A rendezvényen lesz lehetőség pincelátogatásra, emellett gyermekprogramokra és koncertekre is sor kerül. Délután fél 4-kor Besenyei Péter műrepülő világbajnok is ellátogat a település fölé látványos légibemutatójával. A Millecen- tenáriumi Parkban megrendezendő hagyományos Hídverő Napok szombaton és vasárnap is érdekes programokat kínálnak a látogatóknak: lesz szalmakötő kiállítás, mécseshajó, sztárfőzőcske, bábszínház. A színpadon fellép többek között a Bon-Bon és a 100 Folk Celsius együttes. Lábatlanon Búcsúbált tartanak szombaton a Gerenday-kertben. 10 órakor a Térségi Mazsorett Fesztivál résztvevőinek felvonulásával veszi kezdetét a program, a délután folyamán pedig fellép többek között Gergely Róbert, Rokker Zsolti és a Desperado és a Hats Off blueszenekar. A záróprogram az esti szabadtéri bál lesz, melynek keretében tombolasorsolást is tartanak. Nyergesújfalun július 1-jén 10 órától sportnapot rendeznek a Zoltek Sportegyesület labdarúgópályáján, amely a Zoltek és a Holcim öregfiúcsapatainak focimérkőzésével veszi kezdetét. Az egész nap zajló összecsapásokon kívül lesz hagyományőrző harci- és táncbemutató, Sára-Bagi játszóház, kézműves vásár és sport- vetélkedők. Délután 16 órakor a Pinocchio Bábcsoport műsorát tekinthetik meg a gyerekek, emellett könnyűzenei koncertekre is sor kerül, este pedig sportbállal zárul a nap. Visegrádon már pénteken délután kezdetét vette a Duna Maraton kerékpárverseny köré szervezett háromnapos terepfesztivál, melynek keretében lesz kenutúra, tereptriatlon-verseny, maratoni kerékpárverseny, valamint ügyességi versenyekre és koncertekre is sor kerül. Szentendrén a Szabadtéri IS Néprajzi Múzeum területén a hétvége mindkét napján tart majd az Építészeti Fesztivál, amelyet immár harmadik alkalommal rendeznek meg. A rendezvény külön értéke, hogy maguk a múzeum munkatársai - ácsok, kőművesek, építészek, muzeológusok, restaurátorok - állnak a gerendák, szal- makötegek mögé, és a népi technikák bemutatásával és ismertetésével adják át tudásukat, tapasztalataikat, a terepmunkák alkalmával szerzett élményeiket a látogatóknak. Kisorosziban a Duna-parton már péntek este óta zajlik a háromnapos Duna Ünnep, melynek keretében sor kerül az Árvalányhaj Népdalfesztiválra, de emellett gyermekműsorok, gólyalábas bemutatók, lovasprogramok, horgászás halászléfőzőverseny, tánc- és sport- bemutatók is lesznek. Szombaton a Beatrice, az Edda és a Janis Joplin Emlékzenekar lép színpadra, vasárnap Ihos József műsorát, a Machine Mouse, Bársony Attila és Demjén Ferenc koncertjét tekinthetik meg a látogatók. Szombaton utcabállal, vasárnap tűzijátékkal zárul a program. • Gábor Éva