Hídlap, 2006. július (4. évfolyam, 129–149. szám)
2006-07-15 / 139. szám
hídlapmagazin 2006. július 15., szombat • HÍDLAP A siker arra ösztönöz, hogy tegyem a dolgom... 1995-ben végzett az esztergomi tanítóképző főiskola filmterjesztő szakán. Ezt követően nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakára, Simó Sándor osztályába. Két nagy mozifilmje, az elsődiplomás Moszkva tér és a Szezon című alkotás filmszemle díjas művek. A 35 éves fiatalember az elismerés ellenére nem billent ki egyensúlyából, hanem tovább alkotott, forgatta újabb filmjeit. Török Ferenc nyugodt, laza, de határozott emberi, alkotói stílusához bevallottan Esztergom is hozzátett valamennyit. Az interjú idején is csak egy rövidre szabott munkaszünet adott lehetőséget a vele való beszélgetésre.- Hogy indult Esztergommal „közös” története?- Esztergomban két évig voltam a tanítóképző főiskola filmes szakán. Ezt megelőzően szintén két évig éltem itt albérletben. Azért szerettem akkor abban a városban élni, - ez talán furcsán hangzik, de így volt - mert ott úgy éreztem, hogy nyugodtan át tudom gondolni az életemet. A különleges hangulathoz az is hozzájárult, hogy ekkor, 1991-ben voltam először kollégista életemben, ekkor éltem át először azokat a közösségi élményeket, amelyek a diákszállásokon oly jellemzőek és gyakoriak. De például szakmai szempontból is nagyon fontos helyszín számomra Esztergom és környéke, mert először ott fogtam kezembe kamerát, ott forgattam először filmet. Erre úgy nyílt lehetőség, hogy a főiskola filmes tanszakán dokumentumfilmes tábort csináltunk, amit egy közeli faluban valósítottunk meg. De szívesen emlékszem Pálfy György diáktársamra is, akivel később a Filmművészeti Főiskolán is egy osztályba jártunk.- Adott valami ihletet önnek, mint alkotónak Esztergom?- Annyiban igen, hogy az itteni években határoztam el, hogy tulajdonképpen mit is akarok kezdeni magammal.- A komolyabb, sorsfordító gondolatok mellett, a 90-es évek főiskolás diákok hagyományos és városszerte közismert kulturális és szórakozási elánjában részt vett-e?- Természetesen. Kedvenc helyünk volt a Kis-Duna parton lévő tipikusan esztergomi hangulatot árasztó Strand büfé, vagy a Zöldház akkor főiskolásokat és fiatal értelmiségieket befogadni tudó presszója. De említhetnék még jópár jellegzetesen esztergomi helyet, illetve kihagyhatatlanul mi is át-át- ruccantunk Párkányba egy-egy sörre, baráti találkozóra.- A 90-es évek elején volt főiskolás diák, pályája legelején lévő alkotó. Ez a korszak, ahogy akkor az egész „keleti tömbben ”, illetve az országban, Esztergomban is egy rendkívül termékeny, forrongó csupa újat hozó, ígérő időszak volt. Miként élte meg ezt a periódust?- Csupa könnyed dologra emlékszem, ahogy abban az időben a felszabadultság ezt logikusan hozta magával. Most hirtelen az ugrik be, hogy a koleszban minden emeleten lévő tévékészüléken a brit Music Television ment, állandóan azt néztük, valahol ezt jelentette a szabadság első megfogalmazódása számunkra. Akkor úgy éreztük, hogy „ezerrel dübörög a nyugati feeling”, a jó értelembe vett szabad világ minden kellemes zamata, kultúrája, üzenete. Mivel én azelőtt nem ismertem Esztergomot, persze nem volt összehasonlítási alapom arra, hogy mekkora volt a szellemi változás a városban, de tény, hogy igen intenzív életet éltek a fiatalok, minden pörgött, sok buliba jártunk akkoriban, sokféle emberrel találkoztunk, ismerkedtünk.- A főiskolán is kiemelt időszak volt ez?- Igen. Akkor volt ott Lányi András, aki a filmes szakot elindította, ez is bizonyára a rendszerváltás utáni évek változásaihoz tartozott. Emlékszem, amikor a főiskolára kerültem még Kaposi Endre festőművész volt az igazgató, és azt hiszem ez egy nagyon fontos lépés volt, hogy a fővárosi filmművészeti szakiskola elitista, belteijes egyeduralmát valamiféleképpen megtörve filmes szakok jöttek létre az ország több felsőfokú tanintézményében. Nagyon sokan jöttek emiatt akkor Budapestről Esztergomba, mert tudták, hogy itt valami elkezdődött. Bizonyára sokaknak volt szimpatikus ez a szemléletváltás. Ehhez az egészhez még az is hozzájárult, hogy az igazgató úr fiát, a szintén festő Kaposi Tamást még Pestről, az ottani művészkörökből, alkotó- közösségekből ismertük.- Helyi művészek, alkotók neveit említette, kivel tartotta az esztergomi évek alatt a kapcsolatot?- Nagyon jó barátom volt akkor Kovács Melinda fotóművész. Tulajdonképpen az ő révén kerültem Esztergomba. Mi Budapesten együtt jártunk egy ottani fotós iskolába, ott találkoztam először Melindával, aki arról mesélt, hogy Esztergomban milyen intenzív fotós, filmes alkotói, rajongói élet van. Tőle tudtam meg azt is, hogy a tanítóképzőn főiskolán indult a filmes szak. Ehhez még hozzájött, hogy a fotós suli után nem tudtam magammal mit kezdeni, és nem szerettem volna katona lenni, így elmentem Esztergomba.- Mint érzékeny, külön látásmóddal bíró ember, milyennek látja a királyvárost?- Nemrég azt hallottam Esztergomról, hogy melankolikus, de szerintem csak egyszerűen nyugodt. Nyugodt, ahol, mint már említettem, az ember higgadtan végiggondolhatja az életét, és ez egy város szempontjából nézve, különleges, pozitív adottság.- Mostanában is van alkalma szippantani ebből a nyugodt levegőből?- Igen. Körülbelül két hónappal ezelőtt voltunk Esztergomban. Két fiam van, velük szoktunk idejönni, hogy együtt járjuk végig azokat a kedvenc helyeket, amelyeket már én ismerek itt. Láttuk az élményfürdőt, amit mint vizuális élményt a modern vonalvezetése miatt bizonyára időbe telik megszokni a városlakóknak, de azt hiszem nincs baj, láttam, hogy sokan mennek az Aquaszigetre kikapcsolódni, fürdeni. Természetesen, mivel régen jártam már arrafelé, furcsa volt, hogy van híd Párkányba és már nincs komp, ami ugye szintén egy jellegzetes helyi „hangulati elem” volt. Kedvenc helyeink a Prímás-sziget, a Víziváros sétányai, utcái.- Diplomafilmje, az egyfajta kultusznak örvendő „Moszkva tér" a 32. Magyar Filmszemlén a Legjobb elsőfilm, valamint a Közönségdíjat nyerte el. Ez egy retro divatot erősítő alkotás volt, vagy generációja öntudatra ébredésének visszaigazolása?- Talán csalódást okozok a válaszszák de számomra egyik sem. Azt kell, hogy mondjam, hogy nem volt különösebb feltett szándékom ezzel a filmmel. A legjobb ha azt mondjuk, hogy egy történetet szerettem volna elmesélni a Moszkva térrel. Ennyi.- Mégis, az alkotói szándék ellenére külön rajongótábora alakult a filmnek. Milyen reakciókkal találkozott ennek kapcsán?- Persze, nagyon sokan jöttek hozzám és kerestek meg azzal, hogy igen nekik is pontosan ilyen volt a 80-as évek, hogy azt a jellegzetes életérzést ők is pont így élték meg. E tekintetben arról van és volt szó, hogy tényleg nem gondoltam át a film készítésének pillanatában, hogy mekkora felelősség egy ilyen produkcióval előállni. A Moszkva tér kapcsán az is fontos számomra, hogy nekem ez volt az első filmem és, mint olyanhoz, a többi filmemet ehhez képest csinálom. Ahogy ez a mű egy örökös kiindulópont lesz. az életemben, úgy volt a filmbeli történetben is, az érettségi után jön a nagy kérdés, hogy mi legyen az életben ezután. Ez a helyzet is egy kiindulópont, a kamaszból egyszeriben egy saját sorsa felől döntésre kényszerülő felnőtt lesz. Ennek pedig mindig története van.- Talán túl hamar jöttek a díjak, ez a következő nagy mozifilmje a Szezon című alkotás is nyertes lett a 2004-es filmszemlén. Mire ösztönzi a siker?- Arra, hogy tegyem a dolgom, hogy, miként most is, három nap múlva egy új film forgatásába kezdjek kollégáimmal, barátaimmal.- Szabad valamit előre tudnunk az új Török Ferenc filmről?- Talán annyit, hogy ez egy németmagyar koprodukció lesz, mely a tőzsde világában játszódik. A premierre pedig jövő év végén számítok. Egyelőre mást nem szeretnék elárulni az egészről. • Pöltl „Oxi” Zoltán A földrajz, mint segédtudomány Az egyik legnehezebb, leginkább szerteágazó történelmi segédtudomány a történeti földrajz. Műveléséhez komoly nyelvismeret mellett alapos gazdaságföldrajzi és köztörténeti ismeretek, birtoklástörténeti, közgazdaság-történeti, családtörténeti ismeretek is szükségesek. Művelőinek száma - talán épp az említettek okán - mind a múltban, mind a jelenben igen csekély. Művelése hazánkban is csak a tizennyolcadik században kezdődött, hiszen Vályi András 1796 és 1799 között kiadott magyar kétnyelvű lexikona, amely Korabinsky 1786-os pozsonyi kiadványának magyar nyelvű bővített változata már a történeti földrajz kategóriájába sorolandó. Az ország helységeinek első összeírása 1773-ban készült, de nyomtatásban csak jóval később jelent meg. A következő században készültek Lipszky János híres térképei, amelyek a történeti földrajz igen fontos forrásai, - egy részük a közelmúltban reprint kiadásban látott napvilágot. Nagy Lajosnak az 1820-as évek végén kiadott kétkötetes politikai geográfiai statisztikája szintén jól használható kézikönyv, valójában a Fényes Elek-fé- le monográfiák elődjének mondható. Fényes Elek legértékesebb műve az 1836 és 1840 között megjelent hatkötetes statisztikája. Az említett művek inkább csak adalékok a valódi történeti földrajzi kötetekhez, melyek sora Kovachich Márton Györgynek az Árpád-kort feltáró történeti földrajzi szótárával indult volna, de az kéziratban maradt. E gyűjtőmunkát ő még a tizenkilencedik században kezdte. Egy más korszakról, a Hunyadiak koráról gyűjtött sok adatot Teleki József, de abból nyomtatásban csak tizenegy északnyugati vármegye adatsora látott napvilágot. Az első igazi nagy monografikusa e szakmának Csánki Dezső volt, aki először a Hunyadiak korának huszonhat középső és északkeleti vármegyéjét tárta fel a történeti földrajz szigorú szabályainak betartásával, számos értékes birtoklástörténeti és családtörténeti adatot is közkinccsé téve. Ezt követően a tizenkét déli vármegyét, majd nyolc dunántúlit, végül négy erdélyit írt le. Sorozata még így is befejezetlen maradt, bár még külön kiadta Kőrös megyét, Fékét Nagy Antal pedig 1941-ben Trencsén vármegyét. A korai századokat - mely e vállalkozás időbeli előzménye - napjainkban Győrffy György dolgozza föl. A kettő közötti korszakról is készült több történeti földrajzi leírás, gondoljunk Rupp Jakab és Ortvay Tivadar egyházi földleírásaira, Pesty Frigyes vármegye-történeteire, Mályusz Elemér Túróc megyéjére, Ila Bálint Gömör-leírására, Jakó Zsigmond bihari históriájára vagy Szabó István Ugocsájára. Bakács István Hont vármegyét írta le, H. Balázs Éva Kolozst, Bétay Vilmos Máramarost, Fekete Nagy Antal a Szepességet, Iczkovits Emma Fehér megyét, Maksai Ferenc Szatmárt. Csak napjainkban készült el Veszprém megye helytörténeti lexikona. Bizony, sok még a teendő e szakmában. Fülembe forró ólmot... Sokan voltak az ő unokái és hitem szerint még lesznek is sokan. Ady Endre nagyszerű költeménye mindenesetre így örökítette meg emlékét az örökkévalóságnak: „Dózsa György unokája vagyok én, / Népért síró, bús, bocskoros nemes. / Hé, nagyurak, jólesz tán szóbaállni / Kaszás népemmel, mert a Nyár heves....” Valóban heves a nyár, forrósága van és lesz is, ha nem a hőmérőkben, hát a mindennapjainkban. Forróság és hőség. De emlékezzünk most mindeközben róla, Székely Dózsa Györgyről, a magyar középkor egyik leginkább elhíresült, vagy kényszerű sorsán keresztül leginkább szimbolikussá vált vezéréről! Nándorfehérváron szolgált lovaskapitányként, vitézségéért a király címert adományozott neki. 1514-ben csatlakozott a Bakócz Tamás esztergomi érsek által meghirdetett törökök ellen folytatandó keresztes hadjárathoz, annak vezéreként. A keresztesek száma hamarosan negyvenezernyire nőtt. A nemesség mind nagyobb aggodalommal figyelte a parasztok gyülekezését, s a nyári munkák közeledtével egyre kevésbé engedték parasztjaikat hadba vonulni. Valójában ez tekinthető a X. Leó pápa által meghirdetett keresztes háborúból parasztfelkeléssé lett belvi- szály előzményének. Kezdetben a felkelők zöme valóban a török ellen indult, de amikor májusban Bakócz először a toborzást tiltotta be, majd a hadjárat folytatását, a keresztesek gondolkodásában fordulat állt be. Mezőtúrnál 1514 május hó elején összetűzésbe kerültek a nemességgel. Nyílt harcban Apátfalvánál csaptak ősszel514. május 23-án először a nemesi és a paraszti csapatok, majd a következő ütközet 1514. május 24. Nagylaknál volt. Ezután Dózsáéknak sikerül több várat elfoglalniuk, úgymint Arad, Csája, Zádorlak, Világos és Lippany. A parasztfelkeléssé váló megmozdulás kivégezte a lázadók kezére került főurakat, városokat ostromoltak és foglaltak el, de július közepén vereséget szenvedtek a Szapolyai János vezette nemesi seregektől. A sebesülten fogságba esett fővezér és alvezérei kegyetlen kínhalált haltak A keresztesek emlékét máig őrzi a kuruc szó, mely a latin kereszt, vagyis „crux” elnevezésből származik. • HistóriAs
