Hídlap, 2006. június (4. évfolyam, 107–128. szám)

2006-06-14 / 116. szám

4 HÍDLAP • 2006. június 14., szerda www.istergranum.hu Zselíz: külföldi kézbe kerülhet a kórház Polleninvázió az allergiások ellen A pénteki határidőig két vevő jelentkezett az önkormányzatnál Pénteken járt le a zselízi kórház megvételére szabott jelentkezési ha­táridő. A város polgármestere, Nagy Géza tájékoztatása szerint két befekte­tő jelezte vásárlási szándékát, az el­adással kapcsolatos döntés az elkö­vetkező napokban várható. A város péntekig várta a befektetők jelentkezését a kórház megvásárlását il­letően. Az eredeti elhatározással ellen­tétben a helyi testület már nem szabta feltételként azt, hogy a 35 millió koro­náért, azaz 252 ezer forintért árult épü­letben csakis egészségügyi intézmény létesüljön. „Mindezek ellenére továbbra is szeretnénk, ha lenne kórház Zselízen, de nem vagyunk olyan helyzetben, hogy válogassunk” - mondta el lapunknak Csicsman Diána, a városi hivatal veze­tője. Nagy Géza lapunknak elmondta, hogy az említett időpontig egy olyan ér­deklődő adta be a jelentkezését, amely megfelelt az elvárásoknak. „Még egy le­hetséges befektetőre várunk. Mivel kül­földiekről van szó, eddig csak közvetí­tőn keresztül jelezték vásárlási szándé­kukat, de ezen a héten várhatóan elláto­gatnak Zselízre” - magyarázta a polgár- mester. Nagy elárulta, hogy az elkövet­kező napokban rendkívüli ülést hívnak össze, és lehet, hogy már ezen a tanács­kozáson megszületik az eladással kap­csolatos döntés. Ha mégsem sikerülne eladni az intézményt, megszorító pénz­ügyi intézkedéseket kell bevezetni. Tör­vényes keretek között egyébként még december végéig létezhet a kórház, azu­tán az önkormányzatnak meg kell szün­tetnie azt, és magára kell vállalnia az adósságok törlesztését. Ha ez valóban bekövetkezik, több területen is szükség lesz megszorításokra, és ez a városi hi­vatalban és annak vállalataiban dolgo­zókat biztosan érinteni fogja. • Szép Éva Sarokba szorított diákok és pedagógusok Tanévkezdési feltételeket szabnának a szakszervezetek Folytatás az 1. oldalról A közlemény szerint az új tárcavezető érdemi tárgyalásokat kíván folytatni a szakszervezetekkel, a szakmai és civil tömörülésekkel is. A felsőoktatással kap­csolatban pedig határozottan kíván bele­szólni Hiller a hallgatók összetételének alakulásába, mivel „nem diplomás mun­kanélküliekre, hanem jól képzett, piac­képes, diplomával rendelkező emberek­re van szükség”. Az egyezetést már na­gyon vátják az érdekvédő pedagógusok, akik most összefogva szorgalmazzák an­nak létrejöttét. Kerpen Gábor, a Pedagó­gusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke lapunknak elmondta, hogy a négy legnagyobb közoktatási szakszer­vezet felhívását eljuttatták a szaktárcá­hoz is, és azt szeretnék, ha még a héten sor kerülne az egyeztetésre. Kerpen Gá­bor hangsúlyozta: nem engednek abból, hogy előzetes, reprezentatív felmérés nélkül, amely a pedagógusok valós mun­katerheléséről ad képet, tárgyaljanak a többletfeladatokról. A felsőoktatást érin­tő kérdésekben, különösen a tandíjat ille­tően, a Fidelitas készül tájékoztatási kampányra. Ebben arra hívják fel a hall­hatók figyelmét, hogy a kormány nem folytat őszinte politikát, hiszen a válasz­tások előtt az MSZP azt ígérte, hogy nem vezetnek be képzési hozzájárulást. A szervezet szerint, ha mégis bevezetik a tandíjat, az súlyosan megnehezíti majd a fiatalok életkezdési esélyét. Hogy ponto­san mik a kormányzat szándékai, egy­előre nem tudiű, pusztán az derült ki egy tegnap reggeli rádiós interjúból, hogy a tandíjat nem pénzügyi szempontból sze­retné bevezetni a kabinet. Gyurcsány Fe­renc úgy fogalmazott, hogy e téren még sok tárgyalást kell lefolytatni, de az üze­net mindenképpen az volt, hogy így vagy úgy, de tandíj lesz. • G. K. Már virul, hamarosan pedig virágzik is a parlagfű Folytatás az 1. oldalról A csapadékos időjárás ugyan nagy­részt „kimosta” a légkörből a szálló vi­rágport, de kedvez a gombafélék sza­porodásának, amire szintén sokan ér­zékenyek. Elkezdődött a visszaszámlá­lás a parlagfű esetében is, hamarosan támadásba lendül az allergiások legna­gyobb ellensége. A Komárom-Eszter- gom Megyei Földhivatalban már el­kezdték a külterületek fertőzöttségé- nek felmérését. A tavalyihoz hasonló gyakorlat szerint elsősorban azokkal a területekkel kezdik az ellenőrzést, ahol a tapasztalatok alapján nagy mennyi­ségű gyomnövény található, illetve ahol a tulajdonosok tavaly sem tettek eleget irtási kötelezettségüknek - tud­tuk meg Pallagi Bélától, a megyei föld­hivatal vezetőjétől, aki azt is elmondta: az idei ütemterv lassan véglegessé vá­lik, ahogyan jövő héten már azt is tud­ják, milyen nagyságú forrásból gazdál­kodhatnak idén nyáron. A területek felmérésében egyébként korszerű GPS berendezések segítik a szakembereket, ám ezeknél sem ritka az úgynevezett szériahiba. A megyei felméréseket ta­valy nagyban nehezítette, hogy az esz­közök jó része hibás volt, de remélik, hogy idén ez a probléma is megszűnik. * (szabó) Már most billen az új egyensúly A termelők a túlélésért küzdenek az új egyensúlyban Folytatás az 1. oldalról „Ezután nem éri majd meg otthon baromfit tenyészteni, jön majd a dél­amerikai baromfi, amit még tojás for­májában indítanak el, hajón keltetik, és a német kikötőkben vágják” - mondta lapunknak az elnök. Vélemé­nye szerint az áfa növekedése is ked­vezőtlenül érinti a gazdákat, hiszen míg az adó folyamatosan emelkedik, a kompenzációs kulcs megrekedt ti­zenkét százaléknál. „Attól tartunk, hogy a létszámcsökkentéseket a falu­gazdász irodák is meg fogják sínyleni, így nem lesz majd, aki a gazdáknak segítsen. Nem tudunk mit tenni a vál­tozások ellen, a mezőgazdaságot egy­szerűen lefejezi az Új Egyensúly program. Annyit tehetünk, hogy kép­viselőink markánsan ki fognak állni a mezőgazdaság szereplőinek érdekei­ért a parlamentben” - tette hozzá Oberczán Ferenc. Magyar György, a MOSZ titkára különösen a forgalmi adó ötszázalé­kos emelését fájlalja. Számítása sze­rint ez a lépés huszonöt-harminc mil­liárd forintos termelői árbevétel-csök­kenéshez vezet. A mezőgazdasági ter­mékek kereskedőknél jelentkező fo­gyasztói árai ugyanis a kiélezett ver­seny‘miatt vélhetően nemigen emel­kednek, így a felvásárlók az áfanöve­kedést az átvételi árak csökkentésével fogják kompenzálni. * Pálovics Klára L A P ( S Z ) É L Kocsis L Mihály Boldog békeidők Mert ezekről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Most vasárnap azonban felidézte nekünk egy rádióműsorban (Kossuth, Névjegy) a Kádár-rendszer első számú közellensége, Pákh Tibor. Életrajzi adatai szerint 1924-ben született Komáromban (augusztusban még csak nyolcvankét éves lesz; Pilisvörösváron él). Jogi tanulmányait szakí­totta félbe a háború, amit csak négyévnyi szovjet lágerélet után tu­dott befejezni 1949-ben. „Kuláknak” nyilvánítva műszaki fordításból élt, amíg 1957-ben állásából el nem bocsátották. Közben volt egy forradalom, részt vett a tüntetéseken, a Parlament előtti véres csütör­tökön megsebesült. 1960-ban letartóztatták, perbe fogták, „hűtlen­ség” miatt tizenöt évre ítélték. 1971-es szabadulása után rendőri és pszichiátriai felügyelet alatt állt a rendszerváltozásig (?), rehabilitáci­ójára újabb öt évig kellett várnia. Illúziómentes ember, ami a fentiek alapján igencsak érthető. Mi most egyetlen mozzanatot emelnénk ki életéből (a rádióműsorból). Húsz évvel ezelőtt Mihail Gorbacsov az örök szovjet-magyar barátság és a peresztrojka jegyében látogatást tett Magyarországon, s balszeren­csére (nem az övére) éppen akkor sétált végig a főváros Váci utcá­ján, amikor Pákh Tibornak is arra vitt az útja (szintén sétált). A szov­jet főtitkárt titkos és nem titkolt ügynökök kordonja vette körül, a legkülső körben egyenruhás magyar rendőrökkel. Pákh úr nem tudta, mire van a felhajtás, keresztülsétált az első gyűrűn (hagyták), s akkor talán felismerte a nagy embert, a Birodalom első elvtársát. Élettörté­netét ismerve furcsa találkozás lehetett, de nem sok ideje maradt, hogy elgondolkozzék ezen, mert azonnal megragadták, s „intézke­désként” egy közeli ház udvarára vitték. Majd letartóztatás, kihallga­tás, sőt ítélet, hiszen rendet bontott (rontott-bontott), ugye. Pákh úr azonban (mint gyakorlott renitens) nem átallott orvosi látlele­tet beszerezni az intézkedés közben (valahogy és persze sajnálatosan) eltört bordájáról. Istenem, egy borda! Nem ezért említjük. A bordák törékenyek. De ez a Pákh egy kötözködő ember, kérem, jön ilyen látle­letekkel, hát mire jó ez..., kérdezi a hatalom összeráncolt homlokkal. Pákh úrnak később kezébe került egy rendőrségi jegyzőkönyv, amin azt olvasta széljegyzetként: utána kell nézni, ki volt az az orvos, aki képes egy ilyen látleletet kiadni. (És nyilván sok felkiáltójel volt a megjegyzés után.) Végül is, borda törve jó (megtörve bár, de fogyva nem) - föltűnően baj viszont, ha egy orvos észreveszi ezt, mielőtt tájékozódna arról, hogy vajon nem éppen a néphatalom védelmében törték-e el, mint­egy haladó hagyományként. Miért kell mindent elfelejteni? Megtalálták a Pilisben eltűnt lányokat A három gyerekre a pilismaróti erdészet vezetője lelt rá Folytatás az 1. oldalról A gyerekeknek ötfős csapatokban kellett a pilisi hegyekben feladatokat teljesíteni. Az egyik csoportból aztán három lány leszakadt, ezt követően tértek le a helyes útvonalról és téved­tek el. Mint később kiderült, a három kislány az esti órákig, minden lakott területet elkerülve 22 kilométert tett meg az erdőben, végül a kimerültség­től egy fa mellett húzták meg magu­kat. A rendőrség sajtóreferense hoz­zátette, hogy enyhén szólva is túlzás volt a túra szervezőitől, hogy hét­nyolcéves, kellő tapasztalat híján lévő gyerekektől ilyen szintű tájékozódást vártak el. A tegnapi nap hőse az a pilismaróti férfi, aki végül megtalálta a három gyereket. Brandhuber Ádám, a pilismaróti erdészet vezetője a Híd- lapnak elmondta, hogy hétfő délután negyed öt után értesítették őket, hogy három kislány tűnt el a Pilis hozzájuk viszonylag közel eső területén. A ké­sőbbi egyeztetéskor kiderült, hogy a gyerekek eltűnése a hétfő déli órákra tehető, attól kezdve a pedagógusok keresték a három eltűntet, de mivel ez nem járt sikerrel, értesítették a rend­őrséget. Arra a kérdésre, hogy ilyen­kor hogyan kezdik el a keresést, Brandhuber Ádám elmondta, hogy a tervezett akadálypálya útvonala volt az alap információ. A kisdiákok ötös csoportjának egyik fiú tagja mutatta az eltűnésig bejárt utat a keresőknek. A keresésben részt vevő közel 350 fő, valamint a kutyás mentőszolgálat és a rendőrség helikopteres egységei egé­szen az esti órákig folytatták a kuta­tást a Pilisben. Este fél tízkor egy ki­sebb eső lepte meg őket, ami ugyan nehezítette, de megakadályozni nem tudta a keresést. A kutyák így is nyo­mot fogtak, és meg tudták határozni az útvonalat. Az esti, éjszakai órákban a barlangkutatókkal együtt még min­dig nyolcvan fő és negyven kutya folytatta a keresést. Fontos pillanat volt a kutatásban, amikor hajnal fél négykor a kutyás mentők megtalálták az egyik kislány pulóverét. A pilismaróti erdészek ezen információ alapján folytatták az adott terület átfé- sülését. Brandhuber Ádám hajnal há­romnegyed ötkor talált rá a három lányra egy fatörzsnél, akkor már na­gyon kimerült állapotban, de egészsé­gesen. A tapasztalt erdész az eső elle­nére is megtalálta a gyerekek nyomait a talajon és így koronázta siker a kere­sést. Brandhuber Ádám elmondása szerint, amikor dzsipjével a lányokhoz ért dudált is egyet, hogy felkeljenek, de a három lány olyan kimerült volt, hogy még erre sem ébredtek fel. • -1 -n

Next

/
Thumbnails
Contents