Hídlap, 2006. június (4. évfolyam, 107–128. szám)
2006-06-24 / 124. szám
Egy középkori magyar szélhámos Szélhámosok mindig is voltak, vannak és lesznek. Nem volt ez másképpen a középkorban sem. Nem „abrakadabráival, nem égbenézéssel és csillagjóslással, nem aranycsinálással, nem is a bölcsesség kövével bolondította a XV. század legnagyobb magyar szélhámosa úri kortársait. Hamis antik műtárgyakat sem hozott forgalomba, házasságszédelgő sem volt, s magától értetődik, hogy nagy ipari vállalkozások alapításával sem csapta be a hiszékeny lelkeket. Nem járt országról országra lovagi ruhában, nem kalandorkodott és nem tartott rablóvárakat sem forgalmas országutak közelében. Tudós volt, hiszen tudott írni-olvasni, tudott latinul, értett az oklevelek szerkesztéséhez is, - s életét íróasztal mellett töltötte el, amint tudós deákhoz illik, és vesztőhelyen, bakó segítségével végezte be, - amint az nagy gonosztevőknek dukál. 1448-ban a Krisztus testének ünnepe után következő hétfőn zárult be Magyarország összes főpapjainak, báróinak, nemeseinek és előkelőinek gyűlése Pesten, s ezen utolsó tárgyalási napon olyan határozatot hirdettek ki, ami sok-sok félrevezetett embernek megkeserítette az egész életét. A gyűlés, a kölcsönös és állandó békesség fenntartása céljából törvényszéket tartott, hogy az elnyomottaknak igazságot szolgáltasson. Seregestül vonultak hát föl ezek az elnyomottak, a vagyonukból kiforgatottak, özvegyek és árvák és panaszt tettek elnyomóik ellen, akik kezükben a királyok, kancelláriák pecsétes okleveleivel igazolták, hogy ők nem erőszakoskodtak, hanem törvényesen, a király szent és megváltoztathatatlan akarata és parancsolata szerint jártak el. Az írástudók megvizsgálták a pecsétes okmányokat s megdöbbenéssel állapították meg, hogy a felmutatott kiváltság- és adománylevelek, meg egyéb fontos oklevelek bizony hami- .sak. Egy ügyes, hozzáértő ember írta azokat és látta el hamis pecsétekkel a királyi és káptalani kancelláriák nevében. A kiváltság- és adománylevelek birtokosai mindjárt első kérdésre elárulták, hogy e levelek Zömléni Gábor deák útján kerültek hozzájuk, de majdnem mindnyájan igazolták jóhiszeműségüket, amit a törvényszék el is fogadott, s azon kívül, hogy a koholmányokat megsemmisítétte nem üldözte e levelek jóhiszemű tulajdonosait. Verbőczy Tripartituma 29 oklevelet sorol fel, amelyeket Zömléni Gábor deák készített. Volt közöttük királyi jóváhagyással ellátott levél a Kompolth úr fiai részére arról, hogy ha a néhai Solmosi Lászlónak magva szakadna, akkor Solmos, de más birtokok nem, a Komploth fiaira szálljon. Vagy például királyi, káptalani pecséttel ellátott levél Pólyák Péter budai szabó felesége leányának fiúsításáról, természetesen azért, hogy örökölhessen. Azután kiváltságlevél Széchéni László számára, vagy hasonlóan kiváltságlevél Gyöngyös városa számára Zsigmond király egy- fejű, sasos, titkos pecsétjével ellátva. De egy bizonyos Gergely nevű úr is rendelkezett hamis királyi engedéllyel arról, hogy magyar feleségének birtokán az ország nemeseinek módjára tartózkodhasson. Vagy szintén Zsigmond pecsétjével ellátott kegyelemlevél arról, hogy a zsidók kereskedhetnek. Tehát, ami földi jót: vagyont, jogot, hatalmat a királyok, káptalanok adhattak, Zömléni Gábor deák bőkezűen osztogatta és bizonyára nem előzékenységből, nem szívességből, hanem busás anyagi ellenszolgáltatás fejében. Ő is a piacon vásárol! Elfogatása után a törvényszék előtt Gábor deák a következő vallomást tette: „Mindazokat, amelyeket felsorol- - tam más nem, hanem csak én magam készítettem. És tudja meg mindenki, hogy azokat nem az illetők koholtatták csalárdul velem, akiknek részére kiadtam, hanem én koholtam azokat álnokul; és az illetők mindig azt hitték, hogy azok valódiak és igaz úton keletkeztek. Senki se gyanúskodjék tehát, hogy az említettekre nézve azok vétkesek lennének, mert nem az ő csalárdságukból, hanem az enyémből vannak.” Zömléni Gábor deák, ezen „útálatra méltó nyavalyának a mestere” illetékes bíráinak ítélete szerint tetteit halála előtt szóban és saját kézírásával megvallotta. Az 1448. évi gyűlésről mindenesetre sokan távoztak kiürült tarsollyal, mert az urak gyűlése „figyelembe vevén Gábornak annyira kárhoza- tos és veszedelmes tetteit, amely gonosz műveletei, nem csak az ő testének és lelkének, hanem felette sok másnak is testi és lelki veszedelmére céloznak, és alkalmas gyógyszerrel elejét akarván venni az ilyen vészt rejtő nyavalyának elhatároztuk, hogy azokat a leveleket összesen és egyenként, amelyeket az ő említett kézirataiból, a jelen levelünkbe, a maga módja szerint beiktattuk és név szerint felsoroltuk, mint hamisan koholtakat haszontalanoknak tekintsék és minden bíró s törvénykezésben és azon kívül visszavetetteknek, kárhozatosaknak és erőtlennek tartsa. Amelyeket a jelen levelünk erejénél fogva mi is eképpen megsemmisítünk, rosz- szallunk és kárhoztatunk. Kelt Krisztus szentséges testének ünnepe után következő hétfőn Pesten tartott közgyűlésünkből az ezémégyszáznegyvennyolcadik esztendőben.” • Petrov hídlapmagazin 2006. június 24., szombat • HÍDLAP Mátyás halála és a csodajelek Mátyás király 1490 húsvétja előtt Bécsben tartózkodott s a húsvéti ünnepek minél díszesebb, fényesebb megünneplésére nagy előkészületek folytak udvarában. Virágvasárnap ünnepén minden jelenlévő követ, a főurak és a pápai nuncius kíséretében gyaloghintón és ideiglenes kápolnaszerű sátorba vitette magát, hogy részt vegyen az áldozásban. Körülbelül két óráig maradt ott, majd a szertartások végeztével maga elé hivatta a velencei követet, lovaggá ütötte, megajándékozta díszruhával és egy díszesen fölszerelt paripával, majd nagy tisztelettel elbocsátotta. Maga pedig - minthogy még nem is reggelizett és igen gyengének érezte magát - belső termeibe vonult vissza... B onfini mester, olasz történetíró a „Rerum Hungaricarum Decades” című könyvében a következőképpen meséli el a nagy király halálát: „Mátyás király rosszul érezte magát, s az ebédet délután három órára halasztotta. De meg akarta várni a királynét is, aki ez ünnepnapon sorra járta a város templomait. Míg így várakozott, - hogy kissé felfrissüljön - Péterrel, az éléskamra gondozójával fügét vitetett magának, ez azonban romlott fügét adott neki. Mátyás mindjárt az első falatnál észre vette, hogy a gyümölcs romlott és e figyelmetlenség miatt nagyon megharagudott. Amikor a királyné hazatért, lecsillapította ingerült férjét, s ebédnél a legkedvesebb ételeit adta elé, ám a király hozzá sem nyúlt semmihez, majd panaszkodni kezdett, hogy szédül, elhomályosodott a látása és a hálószobájába vitette magát. Egyszerre szélütés érte... A főpapok és főurak köréje sereglettek és valamennyien mélyen megrendültek, mert látták, hogy a királyt rettenetes kínok gyötrik, s a fájdalomtól szólni sem tud, egyre csak nyög és Jézus nevét kiáltja, de más hang nem jön ki az ajkán. A veszedelem nagysága s a király iránt való határtalan tisztelet tehetetlenné tette a jelenlévőket, senki sem mert hozzányúlni, sem fájdalmát étellel enyhíteni, sem vigasztaló szavakat intézni hozzá. Egyedül a királyné próbálta meg, hogy a király száját erővel fölnyissa, s gyógyfolyadékot csöpögtessen belé. Majd, hogy eszméletre hozza, fülét ujjait, haját cibálgatta - majd, ahogy ilyenkor szokás, elkötötte a karját, a kezét és a lábszárát - majd a fülébe kiabált és kinyitogatta lecsukódott szemét. Egyszóval mindent megtett, amire szeretete indította. Majd az orvosokat, akik a nagy veszedelem előérzete miatt elvesztették a fejüket, nógatta és a tanácsukat kérte. A király pedig rettenetes kínjai között egyre csak nyögött, majd úgy üvöltött, mint az oroszlán és nehéz harcot vívott a halállal. Barátai, akik ágya mellett voltak, titkon sírva fakadtak... Végre hajnaltájban enyhült iszonyú fájdalma. Néhány órára nyugtalan álom szállt szemére, de azután ismét felriasztotta kegyetlen fájdalma, s az egész napot némán, mozdulatlanul, álmatlanul töltötte. Hol jobbra, hol balra nézett, majd ágya előtt álló fiára, aztán hitvesére emelte tekintetét, mintha kérni, vagy mondani akart volna valamit. Többször megpróbált beszélni, de nem jött ki szó az ajkán. A királyné egyre kérdezte, hogy mit parancsol, de egyetlen szót sem bírt kicsikarni belőle. Mikor a király halálos ájulásba esett, a királyné kétségbeesésében a következő módon igyekezett segíteni rajta: ismét elkötötte kezét, lábát, szájába kevéske ételt öntött, a fülébe fújt s mindent megpróbált, hogy megakadályozza a léleknek testből való kirepülését. így múlt el ez a szomorú nap. Harmadnapra aztán, kedden délelőtt hét és nyolc óra között, rekedt hör- gések közben, miután bűnbánatának különféle jeleit adta, végre hányás közben kiadta lelkét. Haldoklása alatt egy diónagyságú csomó képződött a gyomrában, s haláltusája közben ez a csomó lassan fölfelé csúszott a torkán, s mihelyt a nyelve csapjához ért, azonnal megölte. Tehát Mátyás, a legyőzhetetlen fejedelem a megváltás 1490. évében április 5-én, kedden, életének 47. évében örök vágyódást hagyva maga után elhalálozott. Mars hónapjában született, Mars napján és órájában halt meg. Halálát előre csodajelek hirdették és csodajelek kísérték. Először is az előző év telén, január elején mennydörgés volt; halála után kiáradt a Duna, elöntve városokat és falvakat, hogy az ország védelmezőjének halálával, vízáradás védje meg az országot a török betörések ellen. Mátyás királynak Budán őrzött oroszlánjai ugyanezen a napon megdöglöttek. Budán ez idő tájt egyetlen hollót sem lehetett látni, Székesfehérváron azonban, a magyar királyok temetkezési helyén oly roppant tömegben károgtak, hogy ebből könnyen előre meg lehetett jósolni a király halálát, mint ahogy az álommagyarázók és jósok előre megmondták, hogy a király ebben az esztendőben meg fog halni. Azután meg nem sokkal azelőtt, hogy Bécsből Budára indultunk s a király Komáromban megállóit, a várkapu felett emelkedő torony csúcsán gólyafészket láttunk, amelyből négy idegen gólya kizavarta a fészek lakóját, és azután egymással marakodtak érte. „A király engem bízott meg, hogy néhány udvari emberével nézzem meg, mi történik ott s én - állítja Bonfini - mindjárt akkor megjövendöltem, mintegy isteni sugallat alapján, hogy Magyarország nyugalma még ebben az évben felborul, mert közeleg a király halála, Magyarország négy pártra fog bomlani, mert négy király is fog küzdeni az uralomért. S a király sorsa megerősítette jóslatomat.” Hogy e jelekbe a kortársak utólag magyaráz- ták-e bele a jóslatokat, már soha nem fogjuk megtudni. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a „jövőbe látók” nem sokat tévedtek. • o Egy nemes bányászcsalád „A krakkói Thurzó Jánosnak, II. Ulászló „bethlenfalvi” előnév- vel nemesi rangot adományozott, de báróvá nem lett” - állapítja meg kortársa, Georgius Agricola bányászati kézikönyvében. Furcsa dolog az, hogy egy Bázelben 1556-ban kiadott könyv szerzője ilyen „intim” dolgokról is tud. Ennek nyilván valami közelebbi oka is volt. A magyarázat mindössze annyi, hogy Thurzó üzlettársa, Ulrich Schütz Agricola második feleségének volt a nagyapja. Thurzóról máshonnan is értesülhetett e monográfia szerzője, mégpedig a lengyel Lodicus Deciustól, aki egykoron ezt írta róla: „Magyar ember, a nemesi nemzetség tagja... Számos szellemes találmány maradt utána, úgyszintén különböző eljárások arany-, ezüst- és rézbányák számára.” A honi bányászat históriájában tehát igen jelentős név a Thurzóké. E szakma titkait elsőként a már említett János tanulta ki, pontosabban leste el Velencében még a 15. század közepén. Elsősorban a rézolvasztás technológiájának volt specialistája, hiszen a velenceieknek még az olcsóbb ércekből is sikerült kinyerniük a rezet, - jó hatásfokkal. Mivel a Felvidékről indult Itáliába, oda is tért vissza, pontosabban először Krakkóba, ahol egy kisebb bányavállalatot alapított. Jó érzékkel fogott 1475-ben új vállalkozásába, amelynek célja az úgynevezett alsómagyarországi bányavárosok bányáinak víztelenítése volt. Később a besztercebányai bányákat is bérbe vette. A család igazi felemelkedéséhez az augsburgi Fugger bankárcsaláddal (az ő nevükből származik a magyar „fukar” szó) 1493-ban kötött szerződés adott alapot, melynek nyomán 1495-re felépült a besztercebányai rézkohó és hámor (kovácsoló berendezés). A Thurzó és a Fugger család fiataljai között hamarosan házasságok is köttettek, s a közös családi vállalkozás a korai gyáripar egyik első honi eredményeként értékelhető. Maga Thurzó János 1496-ban körmöd főkamaragróf lett, fia, György pedig 1509-től kamaragróf. Másik fia, Elek 1517- től volt kamaragróf, de a bécsi ranglétrán is magas méltóságokig jutott, hiszen 1527-ben országbíró, 1532-ben királyi helytartó lett. II. Lajos felesége, Mária királyné köréhez tartozott, az ő egyik tanácsadójaként. A család birtokát a neki adományozott hatalmas birtokokkal ő is növelte, hiszen Vöröskő és Galgóc mellé megkapta Trencsént és Szepesvárt is. János másik fia az egyházi pályát választotta, s 1497-ben Olmütz püspöke lett. Ő koronázta cseh királlyá is II. Lajost, majd évekkel később I. Ferdinándot. János unokaöccse az a nagyműveltségű Zsigmond, aki nyitrai, erdélyi, majd 1506-tól váradi püspök volt. • Históriás
