Hídlap, 2006. június (4. évfolyam, 107–128. szám)
2006-06-17 / 119. szám
2006. június 17., szombat A HtDIAP hétvégi melléklete 24. szám Szerkesztette: Ámon Adrienn yJyíiJü/j A Kossuth-bankó története A mai állapot mértékeihez szokott ember elképzelni is alig tudja a hitelügyi és pénzforgalmi intézményeknek azt a primitív állapotát, mely nálunk 1848 előtt és még ’48-ban is uralkodott. Az időnként a forgalomból el-eltűnő ezüst mellett az osztrák nemzeti bank jegyei képezték a fizetési eszközt. Harminc éven át sikerült ugyan a banknak a készfizetéseket fenntartani, de azt sem azért, mintha ércállománya megfelelő lett volna, hanem azért, mivel békés időkben nem igen zaklatták felváltással. A z ország mindenesetre egészen a forradalom és szabadságharc kirobbanásáig tűrte, hogy az uralkodói privilégiumon nyugvó pénzkibocsátási rendszer működjék Magyarországon is, noha a pénzforgalomnak hazánkban még fiókja sem volt, Bécs jegyeinek beváltásáról sem gondoskodott s az ország hitelviszonyainak javítáA sához, egy szemernyivel sem járult hozzá. A bécsi körök biztosra vették, hogy a magyar kormányzat, az eleve visszavételre szánt 48-i törvényekkel együtt, pár hónap alatt menthetetlenül belefullad a pénzügyi tönk mocsarába. Meg is történt volna ez, ha nem egy olyan ember állott volna a magyar pénzügyek élén, mint Kossuth Lajos, aki nem volt ugyan pénzügyi szakember, de megtalálta a megfelelő támogatókat méghozzá kamarai tisz tek között. A tulajdonképpi állami pénzügy gerincévé természetesen a később forgalomba hozott Kossuth-bankók, helyesen kifejezve az országgyűlés által 61 millió forintnyi összegben megszavazott magyar állam-jegyek lettek. Kezdetben a magyar alkotmányos állam helyzete pénzügyi tekintetben még egy fokkal rosszabb 10 ftsi- T “ipStsifi Itt ■ - -sas?-------^ ,; l1- í + volt, mint katonai tekintetben. Ami a hadsereget illeti rendelkezett legalább 18 ezer katonával, de pénzügyi tekintetben Kossuth gyors és erélyes akciója nélkül a csőd még hamarább bekövetkezett volna, mint Jellasich bemasírozása. A bankó elnevezés a német „Banknote” szóból származik. A Kossuth-bankó Kossuth Lajos saját aláírásával kibocsátott papírpénz. Az 1848-49-es forradalom hosszú idő után először teremtett lehetőséget az önálló magyar pénzügyek létrehozására. Biztosítani kellett az állam hadi és egyéb kiadásaihoz szükséges pénzalapot, ugyanakkor meg kellett teremteni a független magyar hitelezést és pénzkibocsátást. Kossuth 1848. június 17-én állapodott meg a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal bankjegyek kibocsátásáról 12 és fél millió forint értékben. Augusztus 6-án már forgalomba is került a kétforintos, majd hamarosan az egy-, öt-, tíz- és százforintos Kossuth- bankó. Az így kibocsátott önálló magyar pénz biztosította mindvégig a szabadságharc kiadásait.- • Rajner Itt Kalendá Szent István napjának méltó megünneplésére készült száz évvel ezelőtt Esztergom, a részletes programot is közölték a lapok. Sajnos tragédiáról ismét olvashattunk a korabeli lapokban, de egy szellemes történetet is hírül adtak ekkor az újságok. A Szent István-napi megemlékezést minden részletében megtervezték az akkori városatyák, amelyet részletesen közölt az Esztergom június 17-i számában. „Szent István Magyarország első királyának ünnepét Esztergom, a szent király szülővárosa a következőképpen szándékozik megünnepelni, a) Augusztus 19-én este a város föllobogózandó, 8 órakor este zenés-takarodó. b) Augusztus 20- án reggel ébresztő mozsárlövésekkel, reggel fél 8 órakor gyülekezés az ünneplő közönségnek, zászlók és templomi lobogók elövitele mellett a Széchényi-téren, 8 órakor felvonulás a főszékesegyházba, délelőtt 9 órakor ünnepi istentisztelet és alkalmi szent beszéd, c) Az ünnepi szentbeszéd után sz. István király kápolnává alakított születési helyének, a kápolnában közszemlére kitett történelmi műkincseknek, tovább a Bazilika alatt épült sírboltnak, nagynevű prímásainak temetkezési helyének és az ugyanott emelt monumentális síremlékeknek megtekintése, stb.” Az elkövetkezendő események után rögtön egy már megtörtént látogatásról adott hírt ez a lap, a japán vendégek esztergomi vizitjét továbbra is kiemelt helyen kezelték. „Nippon fiai vasárnap tényleg megnézték a magyar Rómát. Ketten voltak, a két tudós eredeti tipusa Nipponnak. Intelligens, mélyen gondolkozó két pápaszemes úr, nagy megfigyeléssel, orientális műveltséggel. Esztergomban sokat láttak és azzal váltak el, hogy Magyarországot járó japán kutatót Esztergomba is elküldenek, mert itt az emberek szívesek, előzékenyek és vendéglátók. ” Sajnos a város szívének kedves eset mellett tragédia is történt ekkor, amelyről szintén az Esztergom írt. „A fegyver gyermek kezében. Megrendítő eset történt f. hó I3-án délután Pilismaróthon. Vörös József közalapítványi erdőőr lakásától messze az erdőben járt. Távozása előtt lakószobájának kulcsát elrejtette, hogy senki be ne mehessen. Időközben leánya és veje is elhagyták a házat, csupán csak 10 éves Urbán István nevű unokája maradt otthon, a fiúhoz több pajtása jött játszani s arra vették, hogy a kulcsot megkeresse és nagyapja fegyverét kihozta a szobából. Eleinte csak nézegették a fegyvert, majd az erdőőr unokája kézbe vette, forgatta és magyarázta a puska szerkezetét. Egyszer csak a fegyver hatalmas dörrenéssel elsült s nyomban a fegyvert mutogató Urbán fiú mellett álló 12 éves Péntek Sebestyén halva rogyott össze, a szerencsétlen fiúnak a fejébe ment a halált okozó lövés. A hatóság szigorú vizsgálatot indított ez ügyben, hogy vétkes gondatlanság nem terheli-e a házbelieket. A kis Urbán István és pajtásai vallomásából kitűnik, hogy a szobakulcsot csak hosszas keresgélés után találták meg a gyermekek s a fegyvert éppen a szerencsétlenül járt kis fiú biztatására vette elő az erdőőr unokája.” Végezetül egy szellemes történet, amely bárhol játszódhatott volna. A tanulságos esetet a Szabadság közölte egy századdal ezelőtt június 23-án. „Az okos tót. Hiába mondják, hogy a tót nem ember, az alábbi eset bizonyítja, hogy a tót mégis csak okos ember. A napokban ugyanis egyik háziasz- szonynak eltörött a cserepes fazeka. Mivel eldobni sajnálta, hát a legelső jelentkező tótocskát behívta és átadta neki a fazekat, hogy javítsa meg.- De megmondom magának előre - figyelmezteti az asszony - ha a fazék folyni fog, nem fizetem meg a fáradságát.- Kirem, nagysága, kirem! - feleli a tót és munkához látott. Tán tíz perc múlva elkészült vele. Az asszony vizet önt bele, nem folyik-e? De bizony folyt.- Nézzen csak ide - szól az asszony - a fazék folyik...- Nyem a fazik kirem, hanem a víz! felelete a tót vigyorogva és az asszony fizetett." • Gál Kata
