Hídlap, 2006. május (4. évfolyam, 85–106. szám)
2006-05-06 / 89. szám
hídlapmagazin 2006. május 6., szombat • HÍDLAP VII Tegyük jobbá életünket Feng Shuival A Feng shui már több ezer éve szerves része a keleti emberek életének. A számunkra sokszor giccsesnek tűnő kis mütyürkék azonban fontos szerepet töltenek be, hiszen ők irányítják a csít, azaz a pozitív energiát, amely jobbá teheti életünk alkotóelemeit, az egészséget, a szerelmet és karriert. A elsorolást nem hiába kezdtem a szerelemmel, hiszen valljuk be ez életünk legfontosabb része. ni, vagy megmenteni eddigi kapcsolatunkat vagy új vizekre evezni, miután lelkileg erre felkészültünk. A lélek tisztasága mellet ugyanúgy fontos a lakásé. A legerősebb tárgyak sem segítenek, ha szobánkban rendetFeng shui a szerelemben Ha bemegyünk egy Feng Shui tárgyak árusításával foglalkozó üzletbe, a legfontosabb, amit először kérjünk, egy úgynevezett bágua térkép. Ezen egy lakás sematikus ábrázolása látható. A térkép segít, hogy a bejárattól kiindulva megkereshessük a Feng shui szerint fontos sarkokat: a gazdagságét és sikerét, a hírnévét, a szerelemét, az alkotókészségét, az utazásét, a tudásét, az egészségét. Mint a felsorolás is megmutatja életünk minden szegmensében nagyon fontos ezen ősi ázsiai tudomány és a sarkok berendezése. A Feng shui szerencsére néhány éve honos lett nálunk, Európában is. Magyarországon is egyre több kisebb-nagyobb üzlet kínál tanácsadó könyveket és apró tárgyakat, amelyek elhelyezése lakásunkban lényeges javulást okoz életünk valamely területén. Egy kis saját tapasztalat: egy kínai ajándékboltban vettem magamnak egy mosolygós porceláncicát, amely egy aranyérmével boldogan táncol. Jelentése egyértelmű, az anyagi javak gyarapodását hivatott szolgálni. Másnap jelentős pénzösszeghez jutottam. Véletlen? Lehet. Ám nemrég Hong Kongból visszatérve egy kedves barátnőmet is megleptem egy szerencse macskával. Az aranyszínű kis cicát ő munkahelyén az íróasztalára ültette. Másnap őt is komoly elismerésben részesítették. Több igen sikeres ázsiai ismerősöm van. Lakásuk és munkahelyük a Feng shui szabályai szerint vannak berendezve. A vélemények megoszlanak, vannak, akik szerint elég a bágua térkép használata, mások szerint viszont fontos iránytűvel meghatározni a „sarkok” pontos helyzetét. A szerelemé pl., dél-nyugat. Megkérdeztem mind magyar, vietnámi, maláj és kínai szakértőket. Szerintük elég egy bágua térképet használnunk. Ez nagyjából így néz ki. Ha elképzeljük, hogy lakásunk bejáratával szemben állunk, akkor a lakás jobb felső sarka a szerelemé. A bal felső a gazdagságé, a bejárattal szemközti fal a hímévé, bal oldalon közép tájt van a család és egészség területe, alatta az önművelődésé és a tudásé, a bejárat körül az emberi kapcsolatok és a karrier területe, onnan jobbra az utazás és a segítőkész emberek sarka, jobb középen pedig az alkotókészség és a gyermekek területe, a lakás közepe pedig a föld központ. A kínaiak bölcsessége nem kizárólag a materiális elrendezésre korlátozódik. Minden teendő alapja a belső egyensúly és rend megteremtése. Hiába helyezzük el megadott helyre a megfelelő tárgyakat, ha az kiegyensúlyozatlanná tesz, vagy rossz közérzetet teremt. Fontos, hogy ne csak a Feng shui ajánlotta tárgyakat alkalmazzuk pl., egy kacsa párt (az örök szerelem jelképe) hanem lelkűnkben is legyen rend. Tudjuk, mit szeretnénk: folytatlenség uralkodik. A Feng shui iránytű iskolája szerint a lakás dél-nyugati területére esik a szerelemsarok. Mivel lakásvásárlásnál, és építkezésnél ezt kevesen veszik figyelembe, előfordulhat, hogy a várva várt költözést követően elkezd megromlani a kapcsolat, látszólag minden ok nélkül. Ez esetben első lépésként határozzuk meg a szerelem területét iránytű segítségével, és ismeijük fel a probléma forrását. Minden olyan tárgynak, mely magányosságra utal, mennie kell: kaktusz, kések vagy más szúrós, illetve éles tárgyak; magányos nő vagy férfi képe; törött, vagy álló tárgyak (pl. óra amelyben lemerült az elem); páratlan tárgyak, amelyeknek másik fele eltűnt (pl. fél pár fülbevaló); kellemetlen emléket felidéző tárgyak; válási okiratok; korábbi kapcsolatokból szerzett tárgyak. Egy új kapcsolat kialakítását nagyban nehezítik az előző kapcsolatból szerzett tárgyak. Előző partnerünktől kapott ajándékainkat soha ne helyezzük erre a területre, sőt, a legjobb, ha minden hasonló tárgyat eltűntetünk. Szintén egy kis saját tapasztalat: minden látható ok nélkül véget ért egy kapcsolatom. Később döbbentem rá, hogy ebben az időben pont a szerelem sarokban tartottam egy cukomádvágó kést, amelyet Kubából hoztam. A közel méter hosszú éles penge negatív ereje kihatott a párkapcsolatunkra. Most csak páros tárgyak és a szerelemről szóló könyvek vannak ott. Egyes esetekben nehezebbé válik a szerelemsarok erősítése. Amennyiben ez a terület hiányzik a házból (pl. L-alakú lakásoknál), vagy a WC, kamra területére esik, nagyobb figyelmet kell fordítanunk ezekre a területekre. A WC fedelét mindig hajtsuk le, s helyezzünk el a szerelmet szimbolizáló színű tárgyakat, pl. rózsaszín toalettpapírt, vagy papírtartót, esetleg rózsaszín művirágot, ha helyünk engedi. A kamrákban legtöbb esetben rendetlenség uralkodik, hiszen ide kerül szinte minden háztartási kellék. Ezeket igyekezzünk rendben és tisztán tartani, illetve díszítsük a falat, üres polcokat a szerelem szimbólumaival. Amennyiben a szerelem területe (dél-nyugat) hiányzik lakásunkból, a mellette lévő falra helyezzünk nyolcszögletű tükröt, amely jelképesen megduplázza a szobát, vagyis pótolja a hiányzó területet. A bágua tükör elhelyezése járhat némi veszéllyel is, pl, ha a szomszédos lakás, vagy ház tükröződik benne egy ablakon át. Mielőtt elhelyeznénk kérjük ki egy Feng shui tanácsadó véleményét. Bármely területre is essen a szerelemsarok, minden esetben ügyeljünk a rendre és tisztaságra! Helyezzünk el, minél több boldogságot jelképező szimbólumot, s erre a területre kerüljenek a páros tárgyak. • Georg Spöttle Rejtvény A Feng Shui AZ ÖT ŐSELEM A fém elem Színe: metálszínek, fehér. Mintája: körkörös minták. Hozzá társítjuk: arany, ezüst A víz elem Színe: kék, fekete. Mintája: hullámos, kanyargós. Hozzá társítjuk: vízcseppeket, felhőket A tűz elem Színe: vörös, narancs, sárga. Mintája: éles, hegyes, háromszög alak. Hozzá társítjuk: a napot A fa elem Színe: barna, zöld. Mintája: szögletes, kockás. Hozzá társítjuk: a fákat, növényeket, virágokat A föld elem Színe: homokszín, halványsárga. Mintája: négyszögletes. Az öt őselem kapcsolatban áll egymással, létrehozhatnak pusztító, vagy tápláló ciklust. Tápláló ciklus: A fa táplálja a tüzet, a tűz hozza létre a földet, a földből keletkezik a fém, a fémből víz lesz, a víz pedig élteti a fát. Pusztító ciklus: A fa felemészti a földet, a föld elnyeli a vizet, a víz eloltja a tüzet, a tűz felolvasztja a fémet, a fém pedig elpusztítja a fát. Eszerint ügyelni kell az elemek kombinációjára. Az a kombináció harmonikus, melyben egyik elem táplálja a másikat. Például a barna színt képviselő fa táplálja a vörös színű tüzet; így a barna-vörös kombináció ideális lehet a lakásban. A feng shui ókmai nyelven azt jelenti: szél és víz. Kr.e. 3000 táján Vu császár, a Hszia-dinasztia tagja, már tudománynak nyilvánította a feng shuit. Vagyis egy több mint 5000 éves rendszertanról beszélhetünk, amit Kínában eleinte hétpecsétes titokként kezeltek, s csak jóval később vált mindenki számára elérhetővé. (Az első európai tanulmány 1873-ban jelent meg, Ernest J. Eitel tiszteletes, a Londoni Misz- sziós Társaság tagja tollából) A kínaiak ősidők óta hiszik, hogy ha az ember beavatkozik a természet rendjébe, az előre nem látható szerencsétlenségeket okozhat. Kövesd a Nagy Mintát! Ezt a szabályt szerzetesek fogalmazták meg, akik miután visszatértek a kolostorba a természetben folytatott meditáció és önmaguk tökéletesítése után, meglepve tapasztalták, hogy valami más veszi őket körül, ami eltér a természet által létrehozottól. így aztán azt mondták, olyan építményeket kell létrehoznunk. melyek hasonlítanak a természetes környezethez, azaz követnünk kell a Nagy Mintát. Egy rossz adottságokkal rendelkező lakás, munkahely elszívhatja a benne élő vagy dolgozó emberek energiáját, ami előbb-utóbb pszichés problémákat okozhat, és jelentősen rontja életminőségüket és munkájuk hatékonyságát. Teremtsünk hát egyensúlyt környezetünkben, éljünk harmóniában a természettel, ezáltal rengeteg energiát nyerhetünk, ami hozzásegít minket életfeladataink könnyebb és sikeresebb megoldásához, és egészségünk megóvásához. A más kultúrából származó, évezredek tapasztalatát magában hordozó tudomány hatással van mindennapjainkra, alkalmazásával befolyásolhatjuk életünk alakulását. A pozitív energia áramlása harmonikus házasságot, egészséget, eredményez. Minden tárgy sugároz magából valamilyen energiát, ezért fontos, hogy csak olyan tárgyakkal vegyük körül magunkat, amelyekre ha ránézünk, vagy nap mint nap elmegyünk mellettük, pozitív érzéseket keltsenek bennünk. Hogyan működika a Feng Shui? A feng shui alapja az az életenergia, a esi, mely a tradicionális kínai orvoslásból jól ismert. A esi a szervezetünkben az energiapályákon, meridiánokon keresztül áramlik. Ha egészségtelen életmód, káros környezeti hatások, állandó testi és lelki megterhelés miatt a esi nem tud akadálytalanul áramlani, akkor energiablokádok alakulnak ki. Ugyanez történik a levegőben, a földben, a környezetünkben is. A feng shui feladata, hogy környezetünkben fokozza csi-t, az éltető energiát, és optimálissá tegye áramlását. Ezzel párhuzamosan pedig csökkentse a sha, a negatív energia meny- nyiségét, mely erősen károsítja egészségünket Lakásunk jin és jang egyensúlya a bútorok, a tárgyak megfelelő elrendezésével, illetve a színárnyalatok, anyagok kiválasztásával érhető el. A világot alkotó öt elem (tűz, föld, fém, víz, fa) harmóniája elengedhetetlen. Nagyon fontos, hogyan alkalmazzuk az elemek építő, korlátozó és pusztító ciklusköreit, mert az öt elem harmóniája szerencsét, diszharmóniája balszerencsét hoz. • Sápszki Márta „Aki a Nagy Mintát követi, annak hódol az ég-alatti. Hozzájuk fordulnak, mert kárt nem okozhat, csak békét, nyugalmat, muzsikát, vigalmat, táplálékot ad a vándoroknak." (Lao-ce: Tao Te King, 35.vers)