Hídlap, 2006. május (4. évfolyam, 85–106. szám)

2006-05-04 / 87. szám

www.esztergom.hu 2006. május 4., csütörtök • HÍDLAP 3 A felújítás után újra megszólal a nagyharang Csőtörés a belvárosban Pünkösdkor ismét megkondul az ország legnagyobb templomának büszkesége Elrepedt egy víznyomó gerincvezeték Esztergomban Folytatás az 1. oldalról Eközben a harangöntő szakemberek több alkalommal is eljöttek a hely­színre, és gondosan megtervezték a harang leemelését, amelyet egy külön erre a célra épített fa tartóállványzatra helyeztek el. A harang alaposabb vizs­gálata során kiderült, hogy nemcsak az acél tartószerkezet felfüggesztő­kampói törtek el, hanem a harang ko­ronáján is repedések keletkeztek. Az új mozgatószerkezetet öt hónapon ke­resztül készítette a hét harangöntő mestert foglalkoztató őrbottyáni mű­hely - mondta el lapunk kérdésére Gombos Miklós. Az alkatrészek be­A Bazilika déli tornyában három harang működik. A legrégebbi a 20 kilogrammos, 31 centiméter átmérőjű úgynevezett Lélekharang, amely Joseph Steinstock ha­rangöntő mester budai műhelyében készült. Öntésének dátuma nem ismert, vi­szont az egyházközség 1751-ben vásárolta meg készen, erre utal a belevésett év­szám. A közepes méretű harang súlya 280 kilogramm, átmérője 81 cm, Schaudt András öntötte 1858-ban. A most felújított nagyharangot Szlezák László öntötte 1938-ban. Ez az ország negyedik legnagyobb harangja: 5 ezer 827 kilogramm súlyú, alsó átmérője 218,5 centiméter. Máris kasszasiker az új Suzuki Alig győzi az esztergomi gyár a megrendeléseket Folytatás az 1. oldalról Az eladott személyautók száma és a vásárlói kedv növekedését figyelem­be véve úgy tűnik, a Suzuki SX4 az összes közül a legkedveltebb típus lesz. Tihanyi Tamás, a cég PR vezető­je lapunknak elmondta, az első három hónapban 7 000 darabot adtak el a tí­pusból, ebből 2 500-at itthon, 3 500-at pedig külföldön értékesítet­tek. Arra a kérdésünkre, hogy mi ma­gyarázza az autó lankadatlan népsze­rűségét, Tihanyi azt válaszolta: „Ez a típus minden szempontból, főleg mű­szaki állapotát és küllemét tekintve nagyon korszerű, ezenkívül ez az első hazai középkategóriás autó, amely kedvező árértéke miatt új rétegek szá­mára válik hozzáférhetővé.” A társaság tavaly 60 milliárd forin­tot költött beruházásokra, idén 46 milliárd jut a különböző fejlesztésed­re. Elsősorban a technológiát kíván­ják tökéletesíteni, hogy az évi 170 ez­res kapacitást az elkövetkezendő években közel duplájára, 300 ezerre növelhessék. Ennek jelentős részét a Swift, az SX4, valamint a közeljövő­ben piacra kerülő megújult Wagon R+ teszi majd ki. • Sándor Ibolya 125 éve alapították a Vöröskeresztet Május 16-án ünnepli fennállásának 125. évfordulóját a Magyar Vöröske­reszt, ez alkalomból 11 óra 30 perces kezdettel az esztergomi várban ünnep­séget tartanak. A megemlékezés apro­pója, hogy a Vöröskereszt magyar szervezetének első alapszervezete Esz­tergomban alakult. Tarján Istvánná, a Vöröskereszt Esztergomi Szervezeté­nek vezetője arról tájékoztatta a Hídla- pot, hogy a Lovag teremben megren­dezésre kerülő ünnepségen Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnö­ke és Meggyes Tamás, Esztergom pol­gármestere, a rendezvény fővédnöke mond köszöntőt. Ezután rövid irodal­mi- és táncösszeállítás következik, a díszoklevelek átadását követően az ál­lófogadás keretén belül hangzik el Morzsányi Éva, a Magyar Vöröske­reszt főtitkárának pohárköszöntője. Kezdődik a ballagás A ballagások május 6-án zajlanak majd az esztergomi középiskolákban, és a szokásoknak megfelelően ezen a napon tartják a közös, városi ballagást is. A Széchényi tér rekonstrukciója mi­att azonban idén a Szent István téren, a Bazilika előtt rendezik meg az ese­ményt szombaton délben. A ballagok a Mindszenty térről indulnak, ezért há­romnegyed 11-től körülbelül ne­gyedóráig lezáiják a forgalom elől a Múzeum Cukrászdától az utcát, mert a diákok a Majer István úton vonulnak fel. A felvonulás végállomásán, a Szent István téren a város nevében Magyar György, az oktatási és ifjúsági bizottság elnöke búcsúzik a diákoktól. • (Sándor) Harangrekorderek: Magyarország legnagyobb harangja, melynek súlya 9 ezer 250 kilogramm, a budapesti Szent István-bazilikában ta­lálható. A szegedi dóm és az egri szé­kesegyház után az esztergomi nagyha­rang a negyedik a sorban. Európa első helyezettje a kölni dóm 23 ezer kilo­grammos harangja, ezt követi a bécsi Stephansdom 20 ezer 100 kilogram­mos harangja. A világrekorderek a moszkvai Kremlben zúgnak. Egyikük súlya kereken 200 ezer kilogramm, alsó átmérője hét méter. A „kisebb” 65 ezer 200 kilogramm súlyú és 3 ezer 650 méter átmérőjű. építését nehezítette a több mint 40 mé­teres magasságú és csigalépcsőkön megközelíthető helyszín. Végül egy autódaru segítségével hozták le és vit­ték fel a cserélendő elemeket. A mes­terek április elejétől múlt hét péntekig dolgoztak a toronyban, melynek ered­ményeképpen ma újra könnyen és biz­tonságosan leng a közel hattonnás ha­rang. Eck Alajos elmondta még, hogy a napokban kerül sor a német gyárt­mányú harangmozgató elektronika fe­lülvizsgálatára, így talán már a május 13-i Mindszenty-évfordulón, de leg­később Pünkösd ünnepén hallhatjuk az utoljára a hetvenes években felújí­tott harang fenséges hangját. • Gábor Éva Könyv-árverés Esztergomban Május 7-én, vasárnap a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főisko­lán szervezik meg az árverést, délelőtt 10 órától. Immár hatodik éve rendez aukciókat az esztergomi Laskai Osvát Antikvárium, az üzletnek sok felvidé­ki törzsvásárlója is van, így természe­tes, hogy a licitáláson számtalan érté­kes felvidéki vonatkozású, témájú könyv is szerepel. Tegnap reggel Esztergomban a Simor János és az Arany János utca ta­lálkozásánál egy 300-as víznyomó ge­rincvezeték törött el. A Vízmű Rt. szakemberei az értesítést követően ha­mar a helyszínre érkeztek és gyors ki- szakaszolással meghatározták, hogy pontosan melyik cső is tört el a föld alatt. Ennél a városrésznél három főve­zeték is áthalad, így fontos volt meg­tudni, hogy melyik az a terület, ahol az útburkolatot meg kell bontani a felújí­tás végett. A bontást és leásást követő­en viszonylag gyorsan, már a kora dél­utáni órákra sikerült a hibát elhárítani és a sérült víznyomó gerincvezetéket kijavítani. A csőtörés miatt vízhiány­nyal sehol nem kellett számolni, az Esztergom belvárosa alatti keresztve­zetékek egy 400-as körgyűrű rendszer­be futnak bele, s a most megsérült sza­kaszhoz hasonló nagyságú átmérőjű vezetékek, többágú vezetékrendszere biztosítja, hogy nincs fennakadás egy ilyen helyzetben. A munkagödröt már 15 óra előtt visszatemették, a helyszín az ezt követő holnapi betonozás miatt csak a jövő héten lesz ismét a piaci árusok számára használható. • (pöltl) Lumnitzer nővérek, Jégkorszak2 és Rokonok a Kultúrmozgóban Az eddig jól bevált tematika alapján működik tovább az esztergomi Bajor Ágost Kultúrmozgó. A májusi menüben is bőséggel akadnak szórakoztató-, csa­ládi-, és művészi filmprodukciók, a ko­rábban nagy sikerrel játszott filmek kö­zül pedig némelyik újra vetítésre kerül. A Grimm-testvérek eredeti meséjét jócskán átdolgozva, egyfajta Tarantinos stílusban láthatják az érdeklődők május 4-étől 7-éig a Pirosszka - A jó, a rossz és a farkas MEGAnagyi című amerikai rajzfilmet. Bacsó Pétertől, a hírhedt Ta­nú című örökérvényű alkotás rendező­jétől már rég láttunk új produkciót, most viszont itt van 2006-ban készült filmje, Alföldi Róberttel és Rudolf Pé­terrel a főszerepben, De kik azok a Lumnitzer nővérek? című produkció. A várhatóan nagy sikert hozó magyar víg­játékot május 4-étől 10-éig láthatjuk a filmszínházban. Vidáman folytatódik a hónap az esztergomi moziban, hiszen a Rudolf Péter által alakított Lali és fél- nótás barátai az Üvegtigris2-ben újra domborítanak a vásznon. A magyar vígjátékot 8-ától 10-éig láthatják a né­zők. 11-étől kezdi vetíteni a Kultúr­mozgó a Bizonyítás című amerikai fil­met, melynek főbb szerepeit Gwyneth Paltrow, Jake Gyllenhaal és Sir Antho­ny Hopkins játssza. Ezzel a drámával párhuzamosan 13-án és 14-én kerül be­mutatásra a Nanny McPhee - A varázs­dada című családi mozi, melyben a közkedvelt Colin Firth viszi a prímet. Május 11-étől 17-éig láthatjuk már he­lyi közönség által is nagyra értékelt új Szabó István művet, a Rokonok című produkciót. Főként a gyerekeknek s az animációs filmek szerelmeseinek szól a sajátságos humorral átszőtt Jégkorszak folytatása, a második rész. A prehiszto- rikus hősök kalandjait 18-ától 24-éig nézhetjük meg Esztergomban. A májusi hónap vége pedig ismét a vidámságé, ekkor kerül újra az esztergomi vetítőbe a Tibor vagyok, de hódítani akarok cí­mű magyar komédia. A május 18-ától 24-éig látható magyar film nemcsak a párkeresésben rejlő humoros jelenetek miatt, hanem a filmben szereplő Gregor Bernadett bájai miatt is a közönség ked­vencévé vált. • P. Z. A Montágh iskola adott otthont az eseménynek Az európai uniós speciális iskolák a héten tartják a Comenius program ke­retén belül megrendezett intézményi együttműködési rendezvényüket. Az egyhetes eseménynek az esztergomi Montágh Imre Általános Iskola és Spe­ciális Szakiskola adott otthont. Az uniós pályázatból született együttműködés célja, hogy az egyes országok speciális tantervű iskoláinak pedagógusai megismerkedhessenek más nemzetek sajátos nevelésű gyer­mekeik oktatásával, fejlesztésével - nyilatkozta lapunknak Bodrogai Tibor az intézmény igazgatója. Hozzátette, ez kitűnő alkalom az egyes országok Szakmai tapasztalatainak cseréjére. Az esztergomi rendezvény egy 3 éves program lezáró eseménye, amelyen az európai uniós speciális iskolák közül képviseltették magunkat görög, finn, angol, és szlovák pedagógusok is. Tegnap a vendégek megismerkedhet­tek az iskolával, az óvodával, a külön­böző foglalkoztató csoportokkal, és a diákokkal is, akik sokszínű műsorral szórakoztatták a jelenlévőket, melyek között volt zenés műsor, táncos elő­adás, valamint mesejelenet is. Az igazgató elmondta, hogy az együtt­működési rendezvényeken az intéz­mények bizonyos témákat határoznak meg, és ehhez igazítják programjukat. Az utóbbi finn találkozón az egyéni fejlesztés volt a téma, míg a mostani esztergomi esemény az Európai Unión belül a sérülteket segítő intéz­ményrendszereket, illetve a fogyaték­kal élők számára nyújtott különböző segítségnyújtási lehetőségeket mutat­ta be. A meghívottak ma látogatást tesznek a budapesti Pető András Inté­zetben, ahol a mozgásfejlesztés Pető- módszerével ismerkedhetnek, pénte­ken pedig az esztergomi Szent Rita Fogyatékosok Otthonát, az Ángyai­kért Óvodát, a Határtalan Szív Alapít­ványt, és a Máltai Szeretetszolgálatot látogatják meg. Az intézmény vezető­je kiemelte, ez egy szakmai rendez­vény, de emellett kulturális progra­mokkal is szórakoztatják a külföldi vendégeket, hogy megismerjék Ma­gyarországot, éppen ezért ellátogat­nak Budapestre, Visegrádra, és a szentendrei Skanzenbe is. A rendez­vény egyik záróeseménye annak a rajzversenynek a díjazása, amelyet az Európai Unió speciális iskoláinak ta­nulói számára rendeztek, hogy rajza­ikkal bemutassák saját nemzetük érté­keit, kultúráját. • Kép és szöveg: Varga Péter Lezárul az együttműködés az EU speciális iskolái között

Next

/
Thumbnails
Contents