Hídlap, 2006. április (4. évfolyam, 64–84. szám)

2006-04-12 / 71. szám

www.esztergom.hu 2006. április 12., szerda • HÍDLAP 3 Még nyitva az út a jobboldali pártok előtt Dávid Ibolyát minden oldalról támadják, és már a párt jelöltjei is lázadoznak Gémesi György, az MDF elnökségi tagja úgy véli: a demokrata fórum teljes elzárkó­zása a Fidesztől más érdekeket szolgál, mint amit programjukban megfogalmaztak. A politikus szerint meg kell adni a lehetőséget az MDF-es jelölteknek arra, hogy hely­ben tárgyaljanak a másik jobboldali jelölttel. „Teljesen nyilvánvaló, hogy a párt veze­tése Gyurcsány Ferencnek asszisztál. Az MDF programja teljes mértékben ellenté­tes a balliberális elképzelésekkel, és ennek megvalósítására csak akkor van esély, ha az MDF kormányra kerül.” - mondta tegnap Gémesi egy rádiós beszélgetés során. Dávid Ibolya eddigi döntéseivel kapcsolatban az Európai Néppárt is elégedetlensé­gét és értetlenségét fejezte ki. A két magyar párt egy frakcióban ül a nemzetközi jobboldali tömörülés uniós parlamenti padjaiban. Eperjes Károly a városi könyvtárban Folytatás az 1. oldalról Az eddigi választások során min­den esetben, első körben győzött a baloldali jelölt, így Meggyes sikere példátlannak mondható.- Tóth Gy. László politológus szerint jó esélye van a körzetben a jobboldali győze­lemre, hiszen Esztergom városát kivé­ve hiába van szó hagyományosan bal­oldali bányászvidékről, az emberek élettapasztalata valószínűleg nem iga­zolta be a jelenlegi kormány azon faj­ta kijelentésit, miszerint „dübörög a gazdaság”. Jónás László, a körzet ne­gyedik helyén végzett MDF-es jelölt lapunknak úgy nyilatkozott, hajlandó tárgyalni a helyi Fidesszel, ha az meg­keresi, a központi pártdöntés előtt azonban nem kíván nyilatkozni. Tóth Gy. László szerint országosan is jó esély van a jobboldal sikerére, hiszen a következő fordulókon már nem a pártszimpátia lesz a döntő, ha­nem az, hogy maradjon-e a jelenlegi vezetés. A polgári konzervatív oldal­nak országszerte nagy tartalékai van­nak, a magyar vidék kormányváltást kívánó részét kell mozgósítaniuk. A szakember értetlenül áll az MDF ve­zetésének eddigi nyilatkozatai előtt, szerinte, ha a Fidesz kompromisz- szumkészségének ellenére nem lesz jobboldali egység, akkor az MDF-et hátsó célok vezérlik. Ráadásul, ha hagyják a jelenlegi kormányt tovább kormányozni, akkor szavazóik nem fogják elhinni nekik, hogy komolyan gondolták a jobboldal megújulását. Bár a baloldali koalíció gyorsan megszületett, nem maradt mentes za­varoktól. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint kérdéses, hogy meny­nyire lesz mozgósítható a liberális szavazóbázis arra, hogy a visszalépé­sek után a szocialista jelöltre szavaz­zon. A pártelnök szerint ugyanis a li­berális szavazók „finnyásak”, és saját pártjukkal szemben is kritikusak, hát még az MSZP-vel szemben. Duray Miklós a szlovákiai MKP ügyvezető alelnöke lapunknak el­mondta, hogy az első fordulónak sok tanulsága van. Véleménye szerint a demokrácia jegyei közé nemcsak a négyévente megtartott választások, vagy a több párt rendszer tartozik, ha­nem a felelős döntés is, és ebben a te­kintetben a választópolgárok arra a csoportosulásra tették le voksukat, akik csődbe vitték Magyarországot. Duray szerint az esély továbbra is megvan a Fidesz végső győzelmére, de kérdéses, hogy azt mennyire tud­ják majd kihasználni. „Az MDF elnö­kének, Dávid Ibolyának a magatartá­sa politikailag erkölcstelen. Az eddig diktált feltételei azt mutatják, hogy tudatosan arra törekszik, ne jöjjön lét­re a megegyezés. Egy öt százalékot elérő párt vezetője nem kívánhatja a miniszterelnöki posztot, ez politikai­lag éretlen feltételnek minősíthető. Dávid Ibolya úgy viselkedik, mint az ellenzék ellenzéke” - nyilatkozta la­punknak az ügyvezető alelnök. Duray a jelenlegi szlovák-magyar kapcsola­tokról elmondta, hogy az elmúlt négy évben azok érzékelhetően romlottak. • Pálovics-Szép A Helischer Józsefvárosi Könyvtár és a Balassa Bálint Szakközépiskola szervezésében kerül megrendezésre áp­rilis 19-én, szerdán délután 5 órai kez­dettel Eperjes Károly estje. A helyszín, az árvízi helyzet miatt nem a könyvtár, Bognár Ferenc, rendőr alezredes kapitányságvezető a képviselő-testü­let előtt számolt be az elmúlt év ta­pasztalatairól, statisztikáiról. A bűncselekmények egyes, emelke­dő tendenciáira tulajdonképpen már meg is van a válasz. A rendőrséggel, a tanintézményekkel és a civil bűnmeg­előzés más szervezeteivel közösen az esztergomi önkormányzat.egy bűn- és baleset megelőzési programban egyesí­ti erejét és lehetőségeit, hogy 2006-ban mindenképpen javuljon a helyzet. Az itt elkövetett bűncselekmények átren­Új tárlattal várja látogatóit az esz­tergomi Sugár Galéria. A Babits Mi­hály Általános Iskolában lévő kiállí­tóhelyen április 21-én délután 5 óra­kor nyílik Kosmály Gábor képeinek tárlata. A Fotografika című kiállítás hanem a Bajor Ágost Művelődési Ház nagyterme lesz. A magyar színészóriás közönségtalálkozój ának házigazdáj a, ahogy a beszélgetéssorozat eddigi ré­szeinél eddig is, Bánhidy Vajk lesz. deződésének köszönhetően csökkenő tendenciát mutat többek között a sze­mély elleni-, a garázdaság-, a betöréses lopások-, a zsarolások és rablások bűn- cselekményének száma. Ugyanakkor több közlekedési-, közrend elleni-, sik­kasztási-, és lopási esetet regisztrálhat­tak a 2005-ben. A kapitány rámutatott arra is, hogy az előző évekhez képest csökkent a gyermek-, illetve fiatalkorú elkövetők aránya. A rendőrség munká­jának eredményeképpen sikerült növel­ni a polgárok bűncselekményekből fa­kadó kármegtérülés összegét. Kocsis Ernő tanár festőművész nyitja meg. A fényképezés és grafika újfajta eljárásait bemutató alkotásokat május 18-ig tekinthetik meg az érdeklődők, munkanapokon este 6 óráig. • -I -n Komárom-Esztergom megye 5.számú egyéni választókerületi eredménye az országgyűlési választások első fordulójában 43,11 Dr. Tittmann János (MSZP) Meggyes Tamás (FIDESZ-KDNP) j Dr. Varga Győző (SZDSZ) I Dr. Jónás László (MDF) F 6’31 5,44 • (PÖLTl) 2005 Esztergom - a bűnüldöző szemével A képviselőtestület elfogadta az rendőrkapitány éves beszámolóját • p. z. Fények a képeken Kerékpárral a Föld világnapján Esztergomi és párkányi általános iskolák részvételével ünnepük a Föld világ­napját a királyvárosban. A korai idők akadályversenyére hasonlító megmérette­tésen kerékpárra! járják be az esztergomi útvonalat a versenyző diákok. Egyre többet és korábban isznak a fiatalok Egyre több tinédzser iszik nagy mennyiségben szeszesitalokat havon­ta, de akár hetente többször is. A fel­mérések azt mutatják, hogy a mai fia­tal generáció veszélyesen magas há­nyada már 12 évesen megkóstolt vala­milyen alkoholt, míg szüleik korosztá­lya ugyanezt csak 15 évesen tette. Ma gyakran már csak egy céllal isznak a fiatalok - azért hogy elbóduljanak. Esztergomban és környékén se más a helyzet. Az itt élő fiatalok között is je­lentős azoknak a száma, akik egyre gyakrabban választják ezt a fajta „szó­rakozási” lehetőséget. De hogy miért isznak a tinédzserek? Talán, mert nincs más lehetőségük? Ez az egyetlen mód­juk a szórakozásra? Vagy, mert divat lett? Ez csak néhány kérdés, és persze a válaszok nem egyértelműek. A fiatalok arra, hogy miért iszol, gyakran felelik, hogy „mert így szóra­kozunk” vagy „azért, hogy berúgjak”, a baj csak ott van, hogy ezt egyre fiata­labb korban teszik. Sitku Pál az eszter­gomi Szent István Gimnázium igazga­tója szerint az iskolák megpróbálják a diákokat a szabadidő hasznos eltöltésé­re buzdítani, és ehhez rendszeres, és al­kalomszerű sport és kulturális progra­mokat biztosítanak. Szerinte a problé­ma ott van, hogy a középiskolás tanu­lók az esti órákban nincsenek lekötve, és a hét végi szabadidejük jelentős ré­szét is vendéglátóipari-egységekben töltik, ahol alkoholt is fogyasztanak, és akár már 14-15 évesen is kiszolgálják őket. Sitku Pál éppen ezért a rendőrség, a fogyasztóvédelem, vagy akár az ön- kormányzat hathatósabb fellépését hiá­nyolja, de fontosnak tartja a szülők fe­lelősségét is. Szerinte megoldást 2-3 olyan kulturált, nem dohányzó szóra­kozóhely vagy kávézó jelenthetne, ahol a fiatalok ellenőrzött környezetben szó­rakozhatnának. Elmondása szerint több szülő is kérte, hogy az iskola korlátoz­za a tanulók ez irányú jogait, de ez tör­vényellenes lenne. Esztergomban az italkimérő egységek száma meghaladja a 200-at, de csupán pár olyan hely akad, ahol a tinédzserek szórakozhatnak. „Amikor én voltam fia­tal, mások voltak a lehetőségek” mond­ta az egyik vendéglátó tulajdonosa, hoz­zátéve, hogy ma túl lazák az erkölcsök és kevés a zenés-táncos hely, ahol a fia­talok jól éreznék magukat. Esztergomot sok fiatal választja célpontjául a hét végén, de a környék, Dorog, Tokod, Tát, Sárisáp fiataljai leggyakrabban a tokodaltárói dis- coban kötnek ki, ahonnan aztán haj­nalban kitódulnak az utakra, és átírják a baleseti statisztikákat. Soleczky Szi­lárd, a dorogi művelődési ház igazga­tója szerint a választékot kellene bő­víteni, mert a térségben nincs konszo­lidált igényes szórakozóhely. Remé­nyei szerint a művelődési ház felújítá­sa után változás történik, ugyanis ott olyan többfunkciós szórakozóhelyet kívánnak létrehozni, amely több kor­osztály és más-más stílusú fiatalok igényeit is ki tudja elégíteni. Párkányban sem más a helyzet, oda viszont sok esztergomi és környékbe­li fiatal jár át szórakozni, igaz, főként az alacsonyabb árak miatt. • L. P. Az idei Víz világnapi rendezvények pazar kínálata után április 21-én a Föld világnapján is tartalmas prog­rammal várják a szervezők az iskolás­korú gyermekeket. Botos Tamás, az esztergomi Vízművek vezetője a Híd- lapnak elmondta, hogy idén az eszter­gomi iskolák mellett a párkányi ma­gyar nyelvű iskola tanulói is részt vesznek a vetélkedőn. A túra Eszter­gomban a Duna-parton lévő Pal- kovics-padtól indul és a több állomá­son át tart a Kölcsey Ferenc utcai Du­na Múzeumig. A kerékpáros túra ve­télkedő egyes állomásain környezet- védelmi, történelemtudományi, víz­ügyi, katasztrófavédelmi szakembe­rek tartanak rövid előadásokat a gye­rekeknek. Ezeknek az 5-10 perces „óráknak”az ismeretanyagát kell a tú­ra célállomása, a Duna Múzeumban kapott teszteken visszaadni. A vetél­kedő első három helyezettje értékes ajándékokat, köztük discman-t és bi­ciklis bukósisakot kap a zsűritől. • Pöltl Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents