Hídlap, 2006. április (4. évfolyam, 64–84. szám)
2006-04-21 / 78. szám
HÍDLAP • 2006. április 21., péntek ___________magazin M erénylet és bűnhődés A XIV. századi Magyarország a két Anjou-király, Károly Róbert és fia, Nagy Lajos 80 éves áldásos uralkodása alatt európai nagyhatalom lett. Erős, gazdag, békés és hatalmas területű ország. Ennek eléréséhez azonban számos akadályt kellett leküzdeniük. A legnehezebb talán a legelső volt, amikor Károly Róberttel szembeszálltak a kiskirályok. Jóllehet 1312-ben a Kassa melletti Rozgonynál döntő csatát nyert a Csák Mátét támogató Abák ellen, a háborúskodás java még hátra volt. A következő években még le kellett győznie Borsa Kopaszt, Kán Lászlót és a Kőszegieket, hogy a szétszabdalt országot egyesíteni tudja. Zách Feliczián rátámad Róbert Károly magyar királyra A szerencse is Károly Róbert mellé pártolt, hiszen 1321-ben meghalt legnagyobb ellenfele, Csák Máté. Az általa birtokolt felvidéki tartományok szétestek. Ennek következtében a király kezébe került Visegrád is, ahová 2 év múlva a királyi udvar költözött. Ez lett az új főváros. Az új fővároshoz kötődik Zách Felicián merényletének híres esete. A történetet a Képes Krónika így írja le: „Károly király erős kézzel fékezte meg az urakat, aztán békét teremtett az egész országban. Békességben élt a nép és lassan-lassan megbékéltek a legyőzött urak is. De azért a hamu alatt ott izzott a parázs és a megbékélt urak hamar a kardjukhoz kaptak. Fényes udvartartást vezetett Erzsébet királyné úrasszony, Károly király felesége. Ennek az udvartartásnak legfényesebb csillaga Zách Klára volt, a híres Zách Felicián lánya. Mindenkinek szemébe tűnt ez a szép lány, az udvar csillaga, hogyne tűnt volna fel Kázmér lengyel hercegnek, aki gyakran megfordult az udvarban. Rágalmazni kezdték Zách Klára hófehér erényét, s addig rágalmazták, amíg a rossz hír Zách Felicián fülébe is eljutott. O csak nemrég békült meg a király udvarával, hiszen Csák Mátét szolgálta. Ahogy a rágalmazó pletykát meghallotta, mintha eszét vesztette volna, rohant fel a királyhoz, aki családjával éppen ebédnél ült. A királyi család a visegrádi vár alatt lévő házban ebédelt, amikor Felicián kirántott karddal rájuk tört, hogy meggyilkolja őket. Felicián kardja megsebesítette a király jobbját, majd a királynéra rohant, s jobb kezéről 4 ujját levágta. Amikor Felicián a király két fiára akart támadni, a fiúk nevelői elébe álltak. Fajos és Endre elfutottak, de a két nevelő holtan terült el a padlón. Ekkor János, a királyné úrasszony étekfogója Feliciánra úgy rárohant, mint valami fenevad, s csákányával leterítette. Iszonyatos büntetéssel sújtották az egész családot. Felicián összes rokonát kiirtották, s a vétlen Zách Klárának sem kegyelmeztek. Orrát, ajkait, kezéről 8 ujját levágták, s a szerencsétlen félholt lányt lóháton az ország útjain meghordozták, és azt kellett mondania: „Ilyen módon bűnhődik, aki a királyhoz hűtlen!” A történet Arany Jánost is megihlette Zách Klára című balladájában. A király bosszújáról így énekel a költő az utolsó előtti strófában: „Véres az ujjad, nem vérzik hiába / Mit kívánsz most királyi nőm, fájdalom díjába? / Mutató ujjamért szép hajadon lányát, / Nagyujjamért legényfia borzasztó halálát, / A más kettőért veje, lánya végét, / Piros vérem hullásáért minden nemzetségét! ” • HistőriAs Magyarország választott fejedelme 1620. április 20-án Bocskai Istvánt egész Magyarország fejedelmévé választották. Kolozsvárott született, Mátyás szülőházával szemközti házban! A bécsi udvarban volt nemes apród. 1583-84 között kincstartó, 1592-től váradi kapitány, bihari főispán, tanácsúr. 1595-től főgenerális. Több ízben járt Báthory Zsigmond fejedelem követeként Prágában Rudolfnál, de kiábrándulva a Habsburg uralomból, a hajdúk és a hozzájuk csatlakozó jobbágyok segítségével elindította a Habsburgok elleni szabadságharcot. 1605 februárjában Nyárádszeredán kiáltották ki erdélyi fejedelemmé, majd áprilisban a szerencsi országgyűlésen Magyarország fejedelmévé választották. Elkergette Bastat, hatalma alá vonta egész Erdélyt és a Felvidéket, amiért a szultán koronát küldött neki, történetesen az utolsó bizánci császár koronáját. Ez természetesen pompás szertartás közepette történt. Jellemző a fejedelem bizalmatlanságára, hogy a találkozóra menet kijelölte utódát, az akkor tizenhét esztendős Báthory Gábort, mondván: „Ha énnékem a török miatt mostani közibükbe való menetelemben valami nyavalyám történik... rólam példát vévén soha a töröknek kérlek, ne higgyetek!” Kölcsönös udvariaskodás után került sor a díszebédre. Bocatius főbíró a következőket jegyezte föl erről: „Szememet végigjáratom az ételeken és tálcákon. Nincs bennük semmi rendszer. Néhányan esznek, engem émelygés fog el. Mikor megkóstoltam a rózsaszínűre festett pörköl csirkét, kiköptem, és a törökök egészségére kívántam.” Közben természetesen szólt a muzsika. Bicatius erről is megemlékezett: „Mert milyen is a török zene? Ha éjjel tíz kandúrt, tíz nősténymacskát és ugyanany- nyi nagy és kiskutyát hallasz, vedd úgy, hogy török zenét hallottál.” Ezután adta át Ealla Mohamed nagyvezír a szultán ajándékait: a koronát, hozzá bíborszínű arannyal átszőtt palástot és egy drágakövekkel ékesített kardot. És Bocskai visszautasította a megtisztelő ajándékokat mondván: él Rudolf, a törvényesen megkoronázott magyar király. Sorsa azonban mégsem mentette meg a méltóságoktól és rangoktól. Bécs végül tárgyalásokra kényszerült, és 1606 végén megköttetett a bécsi béke, ami biztosította a rendi jogokat és a vallásszabadságot. Az ugyanebben az évben megkötött, Bocskai által közvetített zsitvatoroki béke pedig a 15 éves török háborúnak vetett véget. Bocskai 10 000 hajdúnak nemességet, birtokot és címert adott, és a székelyeknek biztosította korábbi kiváltságaikat. 1606-ban hunyt el. Művelt fejedelem volt, maga mellé vette a kor legkiválóbb történészeit, köztük Szamosközi Istvánt. Iskolákat alapított és támogatott, legfőképpen a marosvásárhelyi kollégiumot. Politikai végrendelete hosszú időre okulásul szolgált az utókor számára: „Valameddig pedig a magyar korona ott fenn, nálunknál erősebb nemzetségnél, a németnél lészen és a Magyar Királyság is a németeken forog, mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani, mert nékik is oltalmukra, javokra lészen. Ha pedig Isten azt adná, hogy a magyar korona Magyarországban magyar kézhez kelne, úgy az erdélyieket is intjük, nem attól elszakadnának... de őt segéllyék tehetségük szerint és egyenlő értelemből azon korona alá a régi módon adják magokat...” • Rainer Okleveinkről Korunkban már kevés a hamis irat, kü- ■ lönösen az olyan, amely címek nem létező adományozásáról vagy birtokok jutalomként való odaítélésről szól. A leghíresebb 14. századi hamisító, bizonyos János deák volt, s az országbíró 1391-ben kénytelen volt valamennyi Túróc és Lipót megyei oklevelet ellenőrizni, hogy János hamisítványait kiszűrje. Hogy nem kevés ilyen hamisítvány létezhetett, arra Werbőczy Hármaskönyve II. részének 14. címéből is következtethetünk, amely így szól: „Királyaink közül kiknek a kiváltságait tartjuk meg és kikéit nem?" Ebben elsősorban arról elmélkedik Werbőczy, hogy egyes uralkodók esetében a még hercegként kiadott oklevelei csak akkor maradtak továbbra is érvényesek, ha ő maga azokat már, mint király is megerősítette. Elmondja azt is, hogy mely uralkodók mely pecsétjével ellátott iratai maradtak érvényben. Zsigmond például elrendelte, hogy az 1406 előtt kiadott okleveleit megerősítés végett nyújtsák be megbízottainak, s aki ezt nem tette meg, irata érvényét vesztette. Igen érdekes a Hármaskönyv e részének 49-82. paragrafusa, amelyben Werbőczy bizonyos Zömléni Gábor deák hamisított okleveleiről szól, s felhívja a figyelmet az ilyen jellegű irományokkal szembeni óvatosságra. Werbőczy 1517 tájára készült el e művével, Zömlénit viszont már 1448-ban kivégezték. „A hamis levelek vizsgálatánál és megvitatásánál a bíráknak leginkább a levelek keltére, vagyis a kiváltságlevelek kiadása napjára és esztendejük feljegyzésére; nemkülönben a pecsét nyomására, vagy reá függesztésére, annak körletére s feliratára kell figyelnünk.” — olvasható a Hármaskönyvben. A „körlet” itt azt jelenti, hogy a pecsét iratra helyezésének is voltak szabályai, és néha csak abból deríthető ki annak hamis volta. Nem véletlen tehát, hogy a szfragisztika (pecséttan) is önálló tudomány- nyá lett az újkorban, hiszen a pecsétek ismerete sokszor segítette egy-egy történelmi vita eldöntését, vagy egyszerűen csak azt, hogy a pecsét hamis-e vagy sem. Az első ilyen jellegű kézikönyvet Heinecke adta közre Frankfurtban 1709 áprilisában. Jó ideig a magánleveleken maga a pecsét adta azok hitelességét, később viszont e szerepet a levélen elhelyezett aláírás vette át. Érdekes módon a pecsétnek még egy esetben volt - és van - hitelesítő szerepe. A 13. század elejéig ugyanis divatban volt, hogy az elhunyt főurak temetésekor az általuk használt magánpecsétet is a sírba helyezték, s így az évszázadokkal későbbi sírfeltárások során azok is előkerültek. A pecsétnyomó azért is tudott megmaradni, mert azt többnyire bronzból vagy sárgarézből készítették, a pecsétgyűrűk pedig még nemesebb fémekből készültek. • Dénes
