Hídlap, 2006. április (4. évfolyam, 64–84. szám)
2006-04-21 / 78. szám
II • HÍDLAP • 2006. április 21., péntek hídlapmagazin Választási naplóm Első rész - (2006. április 5-től) C élegyenesbe érkezett a magyarországi választási kampány. Ennek harangszava a két miniszeterelnök vitája volt. Az egyik oldalon Magyarország átmeneti miniszterelnöke állt, a másikon a nemzet miniszeterelnöke. Másfél órán át zajlott a csata. Nem csata: egyik oldalról csörte, sőt durva, a huzudozást palástoló üvöltözés, a másik oldalon sima hárítás az „állj” parancs hiányával. Az egyik, akit nevezzünk álnevén vagy fedőnevén Gyurcsánynak, de akit sokan leginkább Baxter-nek neveznek, le akarta rohanni ellenfelét. A másik, akinek nyugodtan leírhatjuk a valódi nevét - Orbán Viktor - kifelé nézett és mindannyiunknak mondta, ellenfelére mutatva: ezek viszik vesztébe az államot, az országot, a nemzetet. A magatartáskutató Kopp Mária azt nyilatkozta csütörtökön a Kossuth Rádiónak, hogy Gyurcsány alias Baxter ideges volt, állandóan tördelte a kezét és törölgette a gatyaszárába tenyerének izzadtságát. Orbán pedig olyan volt mint egy élsportoló, figyelmét a célra összpontosította és érdektelenül nézett a mezőny másik szereplőjére - ez az érdektelenség zavart engem leginkább. Szerintem Orbánnak, e furcsa ökölvívó mérkőzés második harmadában orrba kellett volna vágnia a miniszterelnöki széket bitorló kalandort: ne tovább, te kiszfiú! Nem tette meg, mert azt hitte, hogy ezt majd megteszi az ország Népe, nagy N-nel. Szerdán - április ötödikén - azonban csak a nyilvános főpróba zajlott. Csütörtökön a miniszterelnök jelöltek vitáztak. A közszolgálati TV óbudai stúdiójában négy gladiátor találkozott. Ketten - a Gyurcsány fedőnevű ember és Orbán Viktor - a nemtettetett tettek tettesei, és két kisebb súlycsoportú, de lélekben pipískedő politikusalakzat: Kuncze, a Góliát alakú, és Dávid, a nem Dávid szellemű, mert a drogbotrányba kevert kisfia miatt hajlandó eladni a nemzetet. A négyes vita kiegyensúlyozottabb volt, amit úgy kell érteni, hogy Viktor kiosztotta három ellenfelét. Azért hármat, mert az addig ellenzékben lévő Ibolya is néha úgy viselkedett mintha az ellenzék ellenzéke lenne. Furcsa helyzet. De a legfurcsább az volt, hogy a két kormánypárti: a dörmögő Kuncze és a „kakaskodó” Gyurcsány is néha úgy viselkedett, mintha saját maga ellenzéke lenne. Micsoda kormányfő az, aki a saját teljesítményét úgy értékeli, hogy azzal szemben egy új országot kell „csinálni”? Majd dönt a nép, vasárnap, április 9-én. Döntött! De mégsem, hiszen csak az első forduló zajlott le. A nép döntéséről különböző vélemények fogalmazhatók meg és hangzottak el. A választási eredményeket együtt vártam barátaimmal a Fidesz-MPSZ által kibérelt újpesti REKK-Centrumban. Akik nem tudták, azoknak a figyelmébe ajánlom azt a tényt, hogy a társaság felét volt MDF-esek alkották. Pontosabban: azok, akik már a rendszerváltozás előtt is a nemzet elkötelezettjei voltak, és most is ennek az eszmének a hívei - a fiatalabbak akkor még nem lehettek nemzetpártiak, mert valószínűleg koruk miatt még a szó értelmét sem foghatták fel. De voltak közöttük sokan olyanok, akik hitük szerint a szabadság eszméjének elkötelezetten a kommunizmust buktatták meg 1989-ben és ezután döbbentek rá, hogy a bukott rendszer famulusainak a reinkarnációját csak a nemzet, a nemzeti összefogás vagy a nemzet egyesítése akadályozhatja meg. A REKK-ben akkor tört ki a legnagyobb üdvrivalgás és taps, amikor végre 5,00%-ra kúszott fel az MDF eredménye - úgy érezte mindenki, hogy ismét együtt vagyunk. Aztán jött az ibolya illatú hidegzuhany. „Nem kívánjuk kormányra segíteni (sem) Orbán Viktort...” - mondta a testvérpárt elnöke. Ez úgy hangzott, mintha a gyerek azt mondta volna „anyám, Te kurva vagy, mert értem feküdtél le apámmal!”. Néhai Antall József, az úriember, aki kormányfőként is szemrebbenés nélkül viselte, hogy trágyát hányjanak rá, ennek hallatán kijött volna sodrából. Este tizenegykor, az 1956-os köztársaságtéri vérengzés helyén, abból a házból lépett elő az MSZP miniszterelnök jelöltje - fedőnevén Gyurcsány -, ahonnan a kommunisták lőtték a népet, amelyikben a forradalom előtti években embereket daráltak le ennek a pártnak az elődpártja utasítására azok, akik ennek az utódpártnak és a társutas SZDSZ-nek, a tisztségviselőihez és hátteréhez családi szálakkal kötődnek. Győztünk -, monta a Gyurcsány fedőnevű ember. „Ma este vereséget szenvedett az egy a nemzet szólama”. Mit hazudott ugyanez az ember április elsején az Andrássy úton, háta mögött a hősök terével?: „hadd öleljünk keblünkre egész Kárpát-medence”. Baxter április 9-én, este tizenegy óra után mintegy tíz perccel véletlenül őszinte volt. Bevallotta, hogy neki „ennyi” a nemzet, és intett hozzá a kezével. 2004 novemberében, amikor a nemzet ellen uszította a szerencsétlen magyarországiakat, még gondolhattuk, hogy tudatlanságból téved, nem tudja, mit cselekszik, mert úgy csöppent a miniszterelnöki székbe, mint ahogy a szamár jutott a füléhez. Hogyan kell tekintenünk a Gyurcsány fedőnevű ember éjfél előtti győzelmi szónoklatára a számok tükrében? Az MSZP, ez a baloldalinak hazudott globalista párt 1,3 százalékpponttal több szavazatot szerzett az első fordulóban, mint a nemzeti elkötelezettségű FIDESZ. A neoliberális SZDSZ pedig több mint egy százalékpontnyi előnyt szerzett az 1994 óta tántorgó MDF-fel szemben. Az eredmény azonban nem a pártokkal kapcsolatban sugall véleményt, hanem a választókat, illetve a maradék Magyarországot minősíti. Azt a véleményt igazolja, hogy ezen a Magyarországon 2006-ban a választások első fordulójában a választani óhajtóknak az a része, akik az MSZP-re és az SZDSZ-re, azaz a kormánypártodra szavaztak nem demokraták. Nem a pártválasztás miatt nem demokraták, hanem amiatt, hogy azokra szavaztak „igen”-nel, akik csődbe juttatták az államot, az országot és eldobták a nemzetet. Demokratának lenni ugyanis nem csupán azt jelenti, hogy többpártrendszerben titkosan szavazok, hanem azt is, hogy felelősségteljesen döntök. A választási eredmény erről a felelőtlenségről tanúskodik. Az ugocsaiak annak idején, mikor „non coronat” kiáltással az Arany Bullára hivatkozva nem vettek részt a királyválasztáson, a demokrácia akkori eszményéhez híven viselkedtek. Most 2006-ban, az MSZP-t és az SZDSZ-t választó magyarországi állampolgárok korunkhoz mérten messze elmaradtak középkori elődjeikhez képest. Ennyit fejlődtünk volna vissza? Ennyire visszavetette volna gondolkodásunkat á kommunizmus? Egy szó mint száz: nemcsak a múltunkra vetül az árnyék, hanem a jövőnkre is. Megérthető a hatalom iránti éhség, mert ez nem a történelmi kor, nem az életkor és nem a nemi irányultság függvénye. De ha nincs összhangban ez a törekvés a nemzet - az egész nemzet - jövőjével, akkor csak dagonya, amiben előbb-utóbb mindannyian megfulladunk. Az is, aki legfelül van - ez csak idő kérdése. Második rész - (2006. április 12-étől) Pozsonyban lakom, több mint negyven éve. Semmi közöm ehhez az emberidegenné vált városhoz. Ha otthonosan akarom érezni magamat, leülök a Kecske utcai temető egyik padjára, vagy sétálok egyet az András temetőben. Ha élettel teli környezetben akarom átélni a város mai szellemével szembeni másságot, vagy a néha magam által is alig elviselhető másságomat, kimegyek a piacra. Ott főleg azok a magyarok árúsítják maguk és mások termékeit, akikkel összenőttünk, akik egymással sorsközösségbe nőttek az évszázadok során. És sok vevőről kiderül, hogy magyar, vagy magyar gyökerű, ebből az összenőtt szövetből fejtették ki őket valamikor, talán nem is régen. Közöttük otthon érzem magagamat, mert közülük való vagyok. Ma is kimentem a piacra, nemcsak bevásárlás okán. Kezdtem otthon megőrülni a magyar- országi választási hírek és az ismerősök, meg a félig ismeretlenek ezzel kapcsolatos telefonhívásai miatt. Az egyik azért hívott fel, mert meggyőződése, hogy a szocialisták eladják a biodízel és a bioetanol gyártásának lehetőségét a térség szempontjából idegeneknek - mi lesz a mezőgazdászainkkal? A másik azért hívott, hogy megkérdezze: igaz-e, hogy Gyurcsány ék átadták Putyinnak a madárinfluenza kór elleni oltóanyag gyártási technológiáját. A harmadik a Pallos Jenő rajza pöttyöskalapú pártelnök(nő) miatt kapott ideggörcsöt, - ha találkozna vele, elintézné őt. A következő azt harsogta a fülembe a telefonkagylón át, hogy Mikola rontotta el az egészet, mert belekeverte az elszakított magyarok esetleges választójogát a kampányba: „hogy mondhatta ezt, hiszen ez vörös posztó a komcsiknak. Ezzel riogatták a népet december ötödiké előtt is” - sipította. A továbbiaknak Orbán Viktorral volt bajuk, mert nem söpörte le a porondról ellenfelét. Egy asszony Gyügyről pedig azt kérdezte, hogy bírja-e még Viktor ezt a szörnyű megterhelést. Néhányan szemrehánytak, hogy nem veszek részt a Fidesz oldalán a kampányban úgy, mint négy évvel ezelőtt. Volt, akik vészmadárként azt vetették fel, hogy menjünk innen a csudába, hagyjuk magukra a nemzet árulóit. Inkább kimentem a piacra megnézni a friss hónapos retkeket. Az első kofa, akinek a pultjánál megálltam és üvegházi erőspaprikát vásároltam, darabját huszonöt koronáért, azaz százhatvanöt forintért, vagyis kb. 66 eurocentért, még mielőtt lélegzetet vehettem volna, mellemnek szegezte a kérdést: „mit csinálnak azok ott?” „Kik, hol?” - kérdeztem vissza. „Hát az anyások! - ismét bevörösödünk? Elég volt az eddigi négy évből!” - és a pulthoz vágta a karalábét, amit a vámhatár megszűnése eredményeként primőrként, magyarországi termelőtől hozott a pozsonyi piacra. Néhány méterrel odébbról, kérdezve rámszóltak: „hogy érzi magát?” „Köszönöm, megvagyok! De rpire gondolt?” „Nézzük a televíziót, hallgatjuk a híreket. Mi lesz Magyarországon? Maradnak a büdösek a kormányban?” „Úgy kell nekünk, azaz nekik” - és mutatott a csoportosulok közül valaki déli irányban. „Ha december ötödikén kitagadtak minket...” -, de nem folytatta. A balfelőli pulttól átkiáltott az egyik árus: „én miépes vagyok, Orbán túl puha, Kövér jobb lenne, éljen Csurka!” „A Jobbikkal kellett volna szövetkeznie a Fidesznek” - kiáltott át a két sorral további árusok egyike. Néhányan egyetértőleg bólogattak. „Kezdettől fogva emdéefes vagyok, engem is Antalinak hívnak, Nagymegyer mellől járok a pozsonyi piacra. Szégyen, mit csinál ez az Ibolya.” „Szorongatják a nyakát az emeszpések. Nem tehet mást” - magyarázta valaki. „Eladta magát nekik. Olvastam az interneten, hogy Sacramentóban drogbotrányba keveredett a fia” - tette hozzá egy mellette álló fiatalember. A mézárusok felől a Kossuth Rádió déli krónikájának hangját hozta a szél. Bőd Péter Ákos nyilatkozott arról, hogy elvállalná egy szakértői kormány vezetését, ha a FIDESZ és az MDF megegyeznének. „Ez egy rendes ember” - szólt közbe a méhész. „De Orbán még rendesebb, hogy ilyen támogatottság mellett hajlandó visszalépni.” - tromfolt rá egy vevő, aki eddig csak hallgatott. „Hát persze” - szólt közbe egy dióspatonyi - „hiszen mindketten reformátusok.” „Hagyja most ezt, nem a vallásról beszélünk, hanem a nemzetről. Mert egy a nemzet!” „Maguk között nincsenek baloldaliak?” - kérdeztem. „Dehogynem, én is az vagyok, de az emeszpések nem azok.” - szólalt meg mögöttem a krumplipult mögött álló kendős nő. „Igaza volt Mikolának, ha szavazhatnánk, nemzeti kormánya lenne Magyarországnak. Azt a szégyent, amit december ötödikén ezek műveltek. Most csúcsosodik rajtunk a trianoni átok.” Közben integettek felém a baromfiárusok felől és üzenték, hogy menjek át hozzájuk, mert van szopóskecske húsuk. Jó lesz húsvéti ebédre. Elköszöntem a már vagy harminc főre duzzadt politizáló csoporttól. „Boldog húsvéti ünnepeket” és sorban lekezeltünk. „Nem lesz jó Húsvétunk. Állandóan arra fogunk gondolni, hogy egy hét múlva győz-e a FIDESZ.” „Arra nem gondolnak, hogy jó eredményt érjen el az MKP a júniusi választáson?” - kérdeztem. „Erről most ne beszéljünk” - vetette vissza egy fiatalember. „Most az a fontos, hogy ott győzzünk. Ha sikerül, itt is győzünk!” így zajlott hát 2006. április 13-án a nemzetpolitika a „bratislavai” piacon, ami ezáltal egy időre ismét pozsonyi piaccá változott. • Duray Miklós
