Hídlap, 2006. április (4. évfolyam, 64–84. szám)

2006-04-15 / 74. szám

2006. április 15., szombat • HIDLAP III A húsvéti ünnepkör rangok. Legjelentősebb eseményei a nagyszom­batnak a víz-, illetve tűzszentelés. Katolikus temp­lomokban a gyertyát a megszentelt tűz lángjáról gyújtják meg. Az új tűz gyújtása a remény szim­bóluma is. Jellegzetes szokás még a feltámadási körmenet szombat estéjén. Húsvét vasárnapján a kereszténység legnagyobb ünnepét, Jézus feltá­madását ünnepli. Ünneplése a VIII. század körül vált általánossá, bár már a III. századból vannak adatok, melyek húsvétvasárnap megünneplésére utalnak. Ezen a napon a reggeli mosdóvízbe sok helyütt piros tojást tettek, ennek egészségvarázsló szerepet tulajdonítottak. Női munkákat tiltó nap volt, nem szabadott seperni, főzni és mosni sem. Az állatokat sem fogták be ezen a napon. A húsvé­ti szertartásokhoz kapcsolódik az ételszentelés szokása. A sonkát, bárányt, tojást, kalácsot a templomban megszenteltették, ezután mágikus erőt tulajdonítottak neki. A morzsából vittek az állatoknak is, hogy jól szaporodjanak, egészsége­sek maradjanak. A sonka csontját a gyümölcsfára akasztották vagy a földekre vitték a jó termés re­ményében. Vasárnap hajnalán szokásban volt a Jézuskeresés. Ilyenkor sorban felkeresték a falu­béli kereszteket. A zöldágjárás szép szokása tipi­kus tavaszi, a természet megújhodását ünneplő énekes játék. A lányok kettes sorban állva, fel­emelt kezükből sátrat formálva, énekelve haladtak végig a falun (Bújj, bújj zöld ág). Bizonyos vidé­keken szokás a vasárnapi napfelkeltét valamely magaslaton nézni, hiszen a felkelő nap is a feltá­madás szimbóluma. Húsvéthétfő a magyar nép­életben a locsolkodás napja. A szokásról már XVII. századi írásos emlékek is fennmaradtak. A víz megtisztító, megújító erejébe vetett hit az alap­ja ennek a szokásnak, mely aztán polgárosodott formában (kölnivízzel locsolás) megmaradt a váro­sokban napjainkig. Bibliai eredetet is tulajdoníta­nak a locsolkodás hagyományának, eszerint a Krisztus sírját őrző katonák a feltámadás hírét ve­vő, ujjongó asszonyokat igyekeztek lecsendesíteni úgy, hogy lelocsolták őket. Vidéken egykor kútvíz- zel, vödörből locsolták le a lányokat, sőt egyes vi­dékeken a patakban megfürösztötték őket, sajnos ha hideg volt Húsvétkor bizony betegség is szár­mazhatott ebből. Mindenesetre nem árt vigyázni! • P. Rein Húsvét a keresztény világ legnagyobb ünnepe. A zsidó vallásban Pészachkor (jelentése: elkerülni, kikerülni) ünnepük az egyiptomi rabság­ból való szabadulást. Magyarul a kovásztalan kenyér (macesz) ünnepének is nevezik, mert a fáraó annyi időt sem hagyott a zsidóknak az Egyiptom­ból való távozásra, ameddig a kenyerüket megkeleszthették volna, ezért a vízből és lisztből gyúrt kelesztés nélküli maceszt (pászkát) ették. Az ün­nepet megelőző 40 nap a nagyböjt, Jézus 40 napos pusztai böjtjének emlé­kére, a felkészülés, a lelki és testi megtisztulás ideje. Számos európai nyelvben a zsidó Pészachból eredeztetett szavak a Húsvét megfelelői: Pascua (spanyol), Páscoa (portugál), Pasqua (olasz), Paque (francia), Paste(román). Főleg germán nyelvterületen viszont az Ostara istennő (a túlvi­lág istennője, ünnepe a tavaszi napéjegyenlőség­kor volt) nevéből eredő Easter, Oster elnevezés honosodott meg, mely a kereszténység előtti, po­gány tavaszünnepekre emlékeztet. A Húsvétot megelőző vasárnapot nevezik virágvasárnapnak, Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékére. Jézus szamárháton érkezett a városba, a nép virá­gokat, pálmaágakat hintett lába elé, így dicsőítet­te. A főpapok, akik rossz szemmel nézték Jézus ta­nításait, úgy döntöttek, hogy tanítványai körében elfogják, s az áruláshoz megnyerték Júdást. Az utolsó vacsorát Jézus tanítványai körében költötte el. Kenyeret nyújtott tanítványainak, és ezt mondta: „Vegyétek, ez az én testem”, majd bort ivott, mondván: „Igyátok, mert ez az én vérem.” A vacsora után Jézus tanítványaival a Getsemáné kertbe ment, s arra kérte őket, hogy virrasszanak vele. A tanítványok azonban elaludtak, nem vir- rasztottak Mesterükkel. Itt a Getsemáné kertben árulta el Júdás egy csókkal Jézus kilétét a katonák­nak, akik elhurcolták. A foglyot töviskoszorúval megkoronázták és így gúnyolták: „íme a zsidók királya!” Erre utal a keresztre szögezett felirat is: „Iesus, Nasarenus, Rex Iudeorum, Názáreti Jé­zus, a zsidók királya. Ezután a kereszttel a vállán Jézus elindult a Golgota-hegyre, ahol megfeszí­tették. A nagyböjt utolsó hete a virágvasárnaptól Húsvét vasárnapjáig tartó nagyhét. Jézus Jeruzsá­lembe való bevonulásának emlékére a Húsvét előtti vasárnapot nevezzük virágvasárnap­nak. Általánosan elterjedt szokás a nagy­mise előtti barkaszentelés, melyet a pap az­tán kioszt a hívek között. Virágvasárnap el­nevezése a római egyházban Dominicca palmarum, azaz Pálma vasárnap, ezért me­diterrán vidékeken ilyenkor pálmaágat vagy olajágat szentelnek. A pálmaszentelés szokása már a VII. században elterjedt volt Itáliában. A megszentelt barkának gyógyí­tó, rontásűző szerepet tulajdonítottak. Gyakorta leszúrták a földbe, azt tartva, hogy elűzi a férgeket. Nagycsütörtökön el­hallgatnak a templomok harangjai, azt tart­ják, a harangok Rómába mennek, ott gyá­szolják Krisztust. Szokás volt ilyenkor ke­replővel zajt kelteni, így gondolták elűzni a gonoszt, és így helyettesítették a harango­kat. Liturgikus szokás a nagycsütörtöki lábmosás. Általában magas rangú egyházi személyek mosták meg ilyenkor tizenkét szegény ember lábát. Szintén liturgikus eredetű szokás a pilátusverés vagy égetés. A templomban a gyerekek égtelen zajt csaptak (verték a padokat), vagy a falu határában Pilátust jelképező szalma­bábut égettek. Elterjedt szokás nagycsütörtökön a virrasztás, annak emlékére, hogy Jézus az Olajfák hegyén virrasztott. Bizonyos vidékeken zöldcsütörtöknek is nevezték, mivel ezen a napon zöld növé­nyekből készült ételeket főztek (sóska, spe­nót), a bő termés reményében. Nagypénteken halt kereszthalált Jé­zus. A keresztények körében a bűn­bánat, a mély gyász és a szigorú böjt napja. A templomokban az oltárokat letakarják, a harangok némák. Ezen a napon a passiojátékok, élőképes fel­vonulások világszerte ismert szoká­sok. Rómában minden évben a pápa közreműködésével elevenítik fel a keresztút stációit. Nagypéntekhez babonás félelmek kötődnek a parasz­ti életben. Tiltották az állattartással, földműveléssel kapcsolatos munkákat, nem sütöttek kenyeret (mert kővé válik), nem mostak (mert a ruha viselőjébe villám csap­na). A víznek, mint ősi pogány tisztulás szimbólumnak mágikus erőt tulajdonítot­tak. Nagypénteken napfelkelte előtt friss kútvízzel vagy patakvízzel kellett mosakod-- ni, az védett a betegségek ellen. Ezt a hajna­li vizet aranyvíznek nevezték. Az állatokat is kihajtották a patakhoz itatni, és le is fü- rösztötték őket, hogy ne legyenek betegek. Szokásban volt a határjárás, határkerülés is. Ilyenkor a férfiak a templom előtt gyülekez­nek, csoportosan mennek a határba, ahol zajkeltéssel, kerepléssel űzték el az ártó erő­ket a földekről. Nagyszombaton véget ér a 40 napos böjt, és újra megszólalnak a ha­Varga Péter jegyzete Húsvét vasárnapján A Húsvét, a kereszténység egyik szent ünnepe, úgynevezett „moz­gó ünnep”. Húsvét vasárnapja a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni első vasárnap. A tavaszi napéjegyenlőség márci­us 21-én van, ehhez igazodik a húsvét időpontja. Ha a március 21-ei napéjegyenlőség időpontja olyan szombati napra esik, amikor éppen holdtölte van, akkor abban az évben a Húsvét március 22-én van. Tehát ez a legkorábbi nap, amikor elkezdődhet a Húsvét. A csillagászati tavasz kezdetétől a legtávolabbi időpontra eső hús­vétvasárnap pedig április 25-e le­het. 2006-ban április 16-a Húsvét vasárnapja. Három szereplője van a húsvéti történetnek: az asszo­nyok, az angyalok és a tanítvá­nyok. Az asszonyok kora hajnal­ban elindultak, hogy Jézus testét megkenjék drága fűszerekkel, illa­tos olajokkal. Szeretetüket akarták bizonyítani még akkor is, amikor már csak Jézus holttestével talál­kozhattak. Ám a sírhoz érve a kö­vet elhengerítve találták, az Úr teste pedig nem volt a sírban. Eze­ket az asszonyokat Isten nagyon kitüntette és felmagasztalta, hi­szen a feltámadás első tanúi ők voltak. Ok látták elsőként, hogy a sír üres. A világtörténelem legha­talmasabb fordulata következett be, hiszen Isten Jézus testét nem adta az enyészetnek, az elmúlás­nak. Minden test olyan, mint a fű, és a dicsősége, mint a fűnek virá­ga. „Megszárad a fű és virága le­hull” - mondja a próféta. Minden test sorsa a hervadás és az enyé­szet. De most Isten hatalmas jelet mutatott. „Fiának teste nem az emberi sorsot hordozza, hanem Is­ten ezt a testet a maga dicsőségébe öltöztette” - olvashatjuk Szathmáry Sándor megindító so­rait. Amikor Isten Fiáról bizony­ságot tesz, akkor magának az em­bernek a sorsáról tesz bizonyságot, hiszen Jézus a mi testünket hor­dozta, a mi sorsunkat viselte, a mi fájdalmainkat és szenvedéseinket vette magára. Ha most Jézus, aki érettünk testté lesz, ilyen dicsősé­get kapott istentől, akkor ez a mi dicsőségünk is, hiszen a Megváltó a mi testvérünk. Ami Jézusban történt, az egyben nekünk szóló üzenet is: „Benne higgy, s az élet lelke meggyőz benned sírt, halált”- mondja az egyik ének. Soha ad­dig Isten nem mutatta meg, hogy mi lesz az ember sorsa a halál után, ám Jézusban a Húsvét misz­tériumának köszönhetően előttünk áll Isten tanúságtétele. Ez a tanú­ságtétel rólunk, a jövőnkről, tes­tünkről, halálunk nem sejtett lehe­tőségéről szól. És ez valami hallat­lan üzenet. Az ószövetségi ember ezt soha nem sejthette, nem re­mélhette. Hiszen a feltámadásból és a megváltásból kiviláglik, hogy az ember végsősoron nem a poré lesz, hanem Isten örök életének ré­szévé válik Krisztusban. Amint Puszta Sándor írja csodálatos ver­sében: „A mindenségben kell lenni egy helynek/ ahol még emlékez­nek rám/ apám szíve az/ mire vá­gyók még/ haza megyek. Kegyelmekben gazdag boldog húsvéti ünnepeket, minden Ked­ves Olvasónknak!

Next

/
Thumbnails
Contents