Hídlap, 2006. március (4. évfolyam, 42–63. szám)
2006-03-11 / 50. szám
2006. március 11., szombat A HÍDLAP hétvégi melléklete 10. szám Szerkesztette: Ámon Adrienn Nőnapi köszöntő „Oh, a nőjobb, mint a férfiak, Kis világa a szív birodalma, Melynek, mint istenség, édenét S kárhozatját is csak ő alkotja. ” , Madách Március nyolcadika, nőnap. Ugyan kissé megkésve de érdemes utólag is néhány szót ejteni erről a napról, amely reményeim szerint a kedves meglepetések, szeretet és gyengédség jegyében telt. Ezen a napon alkalmunk nyílt - nem mintha máskor nem lehetne - kedveskedni szeretett édesanyánknak, nagymamánknak, testvérünknek és kedvesünknek. Valljuk be, ez nem is oly nagy ördöngösség, elég egy szeretetteljes szó, egy virág vagy bonbon és máris egy mosollyal gazdagodhatunk. Fontos ez, hiszen érdemes minden kis alkalmon kapva kapni, hogy a szeretett Nő, továbbra is fontosnak, szépnek és nem utolsósorban nélkülözhetetlennek érezhesse magát életünkben. Ha nem is mondjuk ki, igazuk van. Fontosak, szépek és nélkülözhetetlenek. Azonban ezt a kedves kis ünnepet nem éppen egy kellemesnek mondható esemény következtében tartjuk. 1910 augusztusában Koppenhágában Clara Zetkin javaslatára határozták el, hogy Nemzetközi Nőnapot tartanak március 8-án annak emlékére, hogy 1857. március 8-án New Yorkban 40 ezer textil- és konfekcióipari munkásnő sztrájkolt a béregyenlőségért, munkaidő csökkentésért és úgy egyáltalán, az emberségesebb bánásmódért. Magyarországon először 1914-ben ünnepelték a nőnapot, majd 1977-ben az ENSZ is elfogadta hivatalosan ezt a dátumot. Ezzel a március nyolcadikával azonban, nem oldódott meg az alapvető probléma. Még mindig van miért küzdeni, hiszen a fizetések, a nem éppen rugalmas munkaidejű munkahelyek, a szociális ellátások még mindig a nők helyzetét nehezítik. Ezen a napon a figyelem inkább ezekre a problémákra kellene, hogy irányuljon a köszöntő versikék és szál virágok helyett, vagy éppen mellette. Ilyenkor inkább minden évben születnie kellene egy nővédelmi rendeletnek a parlamentben. S mégis inkább az illem diktál, egy szál virágban, vagy más, kedves formában ölt alakot. Úgy gondolom, a nők arra születtek, hogy szeressék őket. Mikszáth azt írta egyszer: „Az asszony és a cserép hamar törik.” Felismerő és figyelmeztető szavak ezek mindannyiunk számára. Feladatot és kötelességet is jelentenek. Megértést és azonosulást. De nemcsak a nőnapon, a virágos ünnepen. Móra Ferenc gondolatai figyelmeztetésül is szolgálhatnak mindannyiunknak.: „a nő addig szép, amíg szeretik...” • Varga Péter Dénes Nemzeti operánk születése A Bánk bán, a nemzeti operánk. Megérdemli hát, hogy kicsit részletesebben foglalkozzunk a szövegkönyv forrásául szolgáló irodalmi művel. A Kolozsvárott megjelenő' Erdélyi Múzeum c. folyóirat 1814- ben pályázatot tett közzé az év során megnyíló Kolozsvári Nemzeti Színház felavatásakor bemutatandó magyar történelmi témájú színmű megírására. Katona József e felhívás nyomán írta meg és nyújtotta be drámáját, ami azonban semmilyen díjat sem nyert, sőt a bírálóbizottság az eredmény kihirdetésekor meg sem említette művét. Katona ezt követően tovább dolgozott drámáján, a cenzúra azonban a mű cselekményére hivatkozva hosszú időn keresztül nem engedélyezte bemutatását. így a színmű először könyv alakban jelent meg 1820-ban, színpadi előadására csak 1833. február 15-én, Kassán kerülhetett sor Udvarhelyi Miklós - a kor egyik vezető színésze, egy ideig a Nemzeti Színház tagja - jutalomjátékaként. A Nemzeti Színházban 1838-ban mutatták be, a címszerepet az opera későbbi libret- tistájának fivére, Egressy Gábor alakította. A Bánk bán megzenésítésének terve először 1844-ben, nem sokkal a Hunyadi László kedvező fogadtatású bemutatója után merült fel Erkelben. Egressy Béni szövegkönyve 1846 és 1851 között készülhetett el, a szabadságharc eseményei, majd annak bukása azonban hátráltatták a komponálást. 1859-re a partitúra készen állt, de a bizonytalan politikai helyzet még nem volt alkalmas a mélyen hazafias érzelmű mű előadására. A késedelmet kihasználva Erkel folyamatosan még 1860-ban is - csiszolt, módosított a partitúrán. Végül 1861-re tűzték ki az opera bemutatását. Január 6-án, a Nemzeti Múzeum egy koncertelőadásán még csak a Tisza-par- ti jelenet hangzott fel, március 9-én azonban a teljes művet is megismerhette a közönség. A hatalmas sikert hozó premieren a vezető hazai énekesek működtek közre, a címszerepet az Európa-szerte ünnepelt tenorista, Ellinger József, Melindát a kor „csalogányaként” emlegetett Hollósy Kornélia, Petúrt Eügedy Mihály, Gertrúdot Hofbauer Zsófia, a királyt az olasz származású Bignio Lajos énekelte. A mű első felvonása szerepelt a budapesti Operaház megnyitó díszelőadásának műsorán is 1884. szeptember 27-én, a teljes operát itt először néhány nappal később, október 1-jén adták elő, s azóta a repertoár állandó darabja. Erkel Ferenc kortárs bírálói közül a nagy pályatárs, Mosonyi Mihály a következőket írja: „Erkel Bánk bán dalművében több eredeti magyar zenei gondolat található, mint bármely másban. A magyar zene alkotó elemei benne már plasztikai egésszé alakulnak, alakjai művészi kerekséggel és formakellemmel vannak kidolgozva... Erkel volt az első, ki... kellően kimutatta az irányt, melyen haladva az utána következő nemzedék, a már egyszer feltalált és idomított alakzatok szerint tovább építheti a magyar dalművészet csarnokát ...Erkel nemcsak gazdag dallamforrással rendelkezik, de ezenkívül valódi, egészséges és művészies szép formai érzékkel is bír, ennélfogva az ő dallamai... nemcsak kizárólagosan a divat kívánalmainak hódolnak, de ezenkívül mélyebb tlrámai hatásokra is számítanak.” • Dénes Kalendárium A hősökre emlékeztek száz évvel ezelőtt is az emberek, amelyről nem mulasztotta el megemlékezni a korabeli sajtó sem. A március 15-ével kapcsolatban, ezen túlmenően, még egy érdekes törekvésről is beszámoltak a városban és környékén egy százada megjelent lapok. „ Oltsiink ünnepi köntöst, tegyünk félre e szent napon minden bút, keservet, félreértést, legyünk egyek az ünneplésben, hogy annál szebben, méltóbban, fenségesebben ünnepleljünk. (...) Megkoszorúzva szentelt hantokat, honszerelmünk örökké lángoló tüzénél gyújtsuk meg a hála és kegyelet áldozati tüzét, hogy lobogjon fennen, magasan s hirdesse örökké a Magyar nemzet szabadságát” - áll az Esztergom és Vidéke ünnepi, március 15-i számának elején. Esztergomban e napon ünnepi szentmisével és a honvédtemetőben nyugvó hősök sírhelyének megkoszorúzásával emlékeztek a hősökre. Persze az ünnepi szónoklat sem maradhatott el, ezzel kapcsolatos egy törekvés, amelyről az Esztergomi Lapok számolt be március 11-én. „Kossuth-serleg. A Polgári Egyesület a magyar népszabadság apostolának: Kossuth htjosnak emlékére egy serleget szerez be oly célból, hogy minden esztendőben március 15-én ez legyen a szónok kezében az ünnepi méltatáskor mondandó beszédje alatt. A serlegre megindult gyűjtésről az ügynek egy szerény barátjától értesülést szerezve Havasy Imre 1848149-iki honvéd kapitány, takarékpénztárunk nyugalomba levő ügyésze 20 koronát küldött a hazafias célra. A nehéz ezüstből méltó művészi formában elkészítendő serleg, mely Kossuth Lajos emlékére jeligét fog nyerni, jelentékeny összegbe kerül. ” Az ünneplőket megtréfálta az időjárás, mint ahogy most is, száz éve is késett a tavasz. A következőt olvashatjuk ekkor a lapban: „Márciusi hó. Néhány napi verőfényes tavaszi idő után, tegnapra hatalmas böjti szél dühöngött, mely annyira lehütötte a már jócskán felmelegedett levegőt, hogy a délután folyamán egy kis hóesésben is volt részünk. Városunk szépségi hibákban szenvedő hölgyei, nagy sebbel lobbal gyűjtötték össze a természetes szépitőszert és most bizonyára élénk türelmetlen- séggel fogják lesni az elmaradhatatlan eredményt. A korán kiváltott világos felöltők gazdáinak gondolatai pedig epedve kalandoznak a jó meleg téli kabátokat rejtő kultúrintézetek felé. ” Hát ezt ma már nehezen lehet megfejteni, az biztos, hogy ugyanúgy várták száz éve is a jobb időt, mint mi manapság. A szeszélyes időjárás után, egy hasonlóan viselkedő ember esete következik a Szabadság március 14- i számából. „ Utonállás. A púpon a tiapokban Pujz János szenttamási lakos egy társaságra puskát fogott és célba vette a társaságot. A puska csöve elől mindenki menekült, a merre tudott s végül az útonálló is kereket oldott és rohant fel a púp tetejére. Modrócki rendőrellenőr a vakmerő támadót kézrekeritette és átadta a hatóságnak, a ki azzal védekezett, hogy afeletti elkeseredésében, hogy kedvese hűtlenné vált hozzá, vette fegyverét használatba. ” Hogy a kettőnek mi köze lehetett egymáshoz...? A lázkereszt sorsáról többször hírt adtunk már, íme a végkifejlet az Esztergomi Lapok hasábjairól. „Azt mondja a hagyomány, hogy a szentgyörmezei ti. n. Bubánat-völgy felett emelkedő sziklabérc valamikor Dobozy vára volt. Való-e ez, vagy nem, eddig kideríthető nem volt, azonban megakadhatott az utasnak szeme a bérc koronáján emelkedő óriási vaskereszten, nem tudva annak okát, hogy az miért helyeztetett oda. A keresztet a nép tudj Isten mi alapon láz- vagy hidegelelős keresztnek nevezte el. Ennek a múlt idők valamelyes emlékére szentelt kereszten meg vannak számlálva az órái. A sziklabércet aláaknázta, robbantásaival repedezetté tette a köböl is pénzt csináló emberi élelmesség s e miatt félni lehet, hogy épen azon kőtömb zuhan az országúton járókra, amelybe a kereszt be van iktatva. E miatt holnap hatóságilag eltávolitják a keresztet, elmozdítják a kőtötnböt és vége lesz ismét egy darab szép emlékű múltnak... ” • Gál Kata
