Hídlap, 2006. március (4. évfolyam, 42–63. szám)

2006-03-08 / 47. szám

www.esztergom.hu 2006. március 8., szerda • HÍDLAP 3 Rágalmazás miatt perel a segédpüspök Kiss-Rigó: soha semmilyen ügynöki tevékenységet nem folytattam! Határozottan cáfolta Kiss-Rigó László, az Esztergom-budapesti Főegyházme­gye segédpüspöke, hogy valaha is ügynöki tevékenységet folytatott volna és ki­jelentette: bepereli az Élet és Irodalom című hetilapot, sőt minden olyan médiu­mot, amelyik a lap cikke nyomán azt közölte róla, hogy egyházi ügynök volt. Veszélyben a Kodály-módszer is A rendszer átalakítása a művészetoktatást is tönkreteszi Végveszélybe került az iskolai zenei oktatás, és ezzel együtt a Kodály-módszer a magyar iskolákban - jelentette ki a napokban Kollár Éva, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének elnöke. Az általános iskolai heti egy óra a szakembe­rek szerint semmire nem elegendő, így Magyarország elveszítheti eddigi vezető helyét a zenei oktatásban. „Rés vagy erős bástya?” címmel közölt az Élet és Irodalom (ÉS) ez évi 9. számában cikket az egyházi ügynö­kökről és ebben Kiss-Rigó Lászlót is hírbe hozza, mint akit beszerveztek. Az írás megjelenése előtt nem hívta, vagy kereste meg őt a lap szerkesztő­sége, mondta lapunknak Kiss-Rigó. Az írás megjelenése után a segédpüs­pök azonnal, még március 3-án közle­CG-Ö o u_ ményt adott ki, amelyben határozot­tan cáfolta a lap állításait. Ebben ol­vasható az is, hogy 2005-ben már megjelent egy internetes hírportálon egy lista, amelyen olyan nevek talál­hatók, akik állítólag a BM III/III-as il­letve III/II-es csoportfőnökségének tettek jelentést, köztük az ő neve is. Már ekkor kérte Kiss-Rigó, hogy in­dítsanak büntetőeljárást, ennek ered­ményéről a Nemzeti Nyomozó Iroda pár nappal ezelőtt értesítette a segéd­püspököt. Ezek szerint az iroda fel­függesztette a nyomozást, mivel az el­követő kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható. Ez a határozat 2006. február 6-án született. Kiss- Rigó László már egy évvel ezelőtt is cáfolta a vádakat, de a múlt héten az ÉS ismét elővette az ügyet és a cikkre számos más médium is hivatkozott. Kiss-Rigó ezért úgy döntött, hogy pert indít mindannyiuk ellen. „Az ügyben keletkező perek kapcsán vé­letlenül sem kívánok kufárkodni, de az egyházi közoktatási intézmények állami finanszírozása terén jelenleg meglévő negatív diszkrimináció miatt örömmel fordítom az így befolyt ösz- szegeket teljes egészében és kizárólag ezen közoktatási intézmények támo­gatására” - olvasható Kiss-Rigó László közleményében. Kiss-Rigó László ebben - amint már egy évvel ezelőtt is - kijelenti: „soha semmilyen ügynöki tevékeny­séget nem folytattam, de erre soha nem is kért senki, sem bármilyen zsa­rolással, sem bármilyen ígérettel. Sem külföldi útról, sem személyről vagy bármilyen eseményről semmifé­le jelentést, sem szóban sem írásban nem tettem, mindezzel kapcsolatban semmilyen nyilatkozatot, vagy bármi mást soha nem írtam alá, de erre nem is kért soha senki” - fogalmazott a segédpüspök. • (Gál) A negyedik évfolyam kivételével csupán heti egy ének-zene órát tarta­nak az általános iskolákban - tudtuk meg Csemy Szilviától, a Mindszenty József Katolikus Általános Iskola igazgatójától. Emellett csak a heti két­szeri énekkaros foglalkozás alkalmá­val, illetve a felső tagozatos táncórá­kon van lehetőség a gyerekek zenei ké­pességének fejlesztésére. Az igazgató­nő szerint pluszórák beiktatására nincs se lehetőség, sem elég pénz, a törvény pedig nem engedi tovább terhelni a di­ákokat. Ahhoz, hogy a pedagógusok eredményesebb szakmai munkát vé­gezzenek, főleg a művészetoktatásban lenne szükség több órára. Németh Judit, a József Attila Általá­nos Iskola zenepedagógusa szerint el­sősorban a gyerekek és a szülők hozzá­állásával, és nem az óraszámmal van a probléma. Véleménye szerint a legif­jabb nemzedéknek nincs zenehallga­tás-kultúrája, az elméleti anyagra nem kíváncsiak, így legalább dalra fakasztja őket, hogy az éneklés öröme azért meg­maradjon. Tapasztalata szerint a telje­sítmény-centrikussá tett oktatásban a szülőket sem érdekli a gyermek ének­zene osztályzata, ezért nem lehet je­gyekkel szankcionálni a passzivitást, hiszen a diákok és a szülők is csak azokkal a tantárgyakkal törődnek, ame­lyek számítanak a tanulmányi tovább­haladásban. így azonban nemzedékek lesznek megfosztva az általános mű­veltség egy fontos szeletétől, és lesznek szegényebbek rengeteg hasznos isme­retanyaggal és zenei élménnyel. • Palovics Klára A baloldal túl messzire mehet a provokációkkal Kövér László: a következő' hetekben tovább durvulhat a kampány A Fidesz országos választmányának elnöke bí­zik ugyan abban, hogy az idei kampány pozitív értelemben különb lesz a négy évvel korábbinál, ugyanakkor úgy véli, a baloldal, amennyiben veszni látja a választásokat, olyan eszközökhöz is gátlás nélkül hozzá fog nyúlni, amelyekre ed­dig még nem volt példa. Kövér László egyúttal elismeri: nemcsak a kormánypárt követett el hi­bákat az eddigi kampány során, hanem a Fidesz is. Ám amíg Gyurcsány Ferenc sokszor sértő, ot­romba megnyilvánulásait semmisnek tekinti a magyar sajtó jelentős része, addig a Fideszt kí­méletlenül „megbüntetik” a botlásokért.- Néhány héttel ezelőtt nyilatkozta egy inter­júban a választási kampánnyal kapcsolatban, hogy hamarosan elszabadul a pokol a hazai po­litikában. Azóta „pattant ki” a szerver-gate ügy, mindennapos az aktivistaverés, az esetenként maszkos rendzavarás, a plakáttépés, és egyre több a kommunikációs baki. Ez utóbbi nem csak a baloldalra jellemző. A választásokig hátralé­vő egy hónapban vajon tovább durvulhat-e a voksolástól is elriasztó kampány? Az ön szavai­val élve hányadik bugyra ez a pokolnak?- Ostoba hibák, megnyilatkozások és fizikai at­rocitások mindkét oldalon történtek. Én a „pokol­lal” kapcsolatban nem erre gondoltam. Bár ezek a jelenségek nem velejárói egy tisztességes kam­pánynak, de miután emberek kampányolnak, néha hibáznak. Ez ellen nehéz védekezni. Amitől én igazán félek, hogy ha az egykori titkosszolgálati háttérrel működő kampánygépezet - ami Gyurcsány Ferenc körül működik - veszni látja a választásokat néhány héttel az első forduló előtt, akkor olyan eszközökhöz is gátlás nélkül hozzá fog nyúlni, amelyeket eleddig még a kampányban nem láttunk. Emlékeztetném a választókat arra a történetre, ami szerencsére csak egyedinek volt mondható, és az is visszájára sült el: amikor Kosa Lajos debreceni polgármestert, képviselőt és kép­viselőjelöltet az egyik nagy példányszámú bulvár­lap négy évvel ezelőtt súlyosan megrágalmazta azzal, hogy hivatali idejében és szolgálati autójá­val „szexipari szolgáltatásokat” vett igénybe. A rágalmazás természetesen lelepleződött, a lap pert is vesztett Kosával szemben. Ez addig példátlan kísérlet volt, de sajnos ebben a kampányban is tör­tént már olyasmi, ami riasztó, és az utolsó néhány hétre ez baljós előjel. Lehet ez a kampány sokkal rosszabb és durvább is. Én négy évvel ezelőtt is úgy gondoltam, hogy ha az ország nem ad egyér­telmű és világos választ bizonyos jelenségekre, hogy nem kér a Kende Péterekből és a körülötte gyülekező volt titkosszolgálati emberekből, hogy nem kér abból, hogy az emberek személyes mél­tósága, családi élete kerüljön a kampány közép­pontjába, akkor nem tudunk ezen a lejtőn megáll­ni. Bízom abban, hogy ez a kampány mindettől függetlenül különb lesz az előzőtől, és az embere­ket érdeklő problémák adják majd a gerincét: ki milyen jövőt vázol fel az ország számára, és az mennyire hihető az embereknek.- Ha már a szavahihetőségnél és őszinteség­nél tartunk: egy évvel ezelőtt semmi nem zavar­ta Gyurcsány Ferencet abban, hogy részt vegyen az akkori új „magyar" autómodell, a Suzuki Swift bemutatóján. Most, a választási évben azonban - miután a magyarországi szakszerve­zetek a kampány során támogatásukról biztosí­tották őt - úgy tűnik, a kormányfő más értékrend alapján ítél.- Nem hiszek a milliárdosok népbarátságá­ban, Gyurcsány Ferencében pedig végképp nem. Az a szakszervezeti elit, amelyikkel ők időről időre megállapodást kötnek, semmit nem tett az elmúlt tizenhat évben a munkavállalók kiszölgáltatoltságának megakadályozásáért. Szimplán politizálnak, ahogy ezt tették annak idején a Kádár-rendszerben is. Egyenes ági folytatói annak a munkásáruló politikának, amit az akkori szakszervezetek műveltek. Gyurcsány Ferencnek eszébe juthatott volna a ciklus elején is akár tanácsadóként, később miniszterként, vagy miniszterelnökként másfél évvel ezelőtt, hogy valami probléma van a Suzuki-gyárban. A markáns ítéletalkotással azonban kivárt a vá­lasztási évig. Számomra nyilvánvaló, hogy ócs­ka kampányfogásról van szó, amivel azon túl­menően, hogy talán a Suzuki gyár alkalmazotta­inak többsége sem ért egyet, még otromba gesz­tus is Magyarország egyik legnagyobb külföldi befektetőjével szemben, és otromba gesztus az esztergomi polgárokkal szemben. Úgy tűnik, ez is a sajátos baloldali kampányprogram része.- Az MSZP minden fórumon hangoztatja: ne­kik kész, kidolgozott programjuk van, ellentét­ben a Fidesszel.- Az MSZP folyamatosan bírál minket, hogy nincs kidolgozott kormányprogramunk, holott a fórumokon, sajtótájékoztatókon már sok min­den elhangzott, a társadalombiztosítási járulék tízszázalékos csökkentésétől kezdve a tizenne­gyedik havi nyugdíj és egy családbarát adórend­szer bevezetésén át a kis- és közepes vállalkozá­sokat támogató majdani kormányzati programo­kig. Ennek hivatalos meghirdetésével azonban a miniszterelnök megnevezéséig, azaz március 19-ig várunk. Szerintünk éppen az MSZP-nek nincs valódi programja. Nem tekinthető annak például az, hogy a négyszázezer új munkahelyet - négy sikertelen, munkanélküliséget növelő esztendő után, mintha misem történt volna - új­ra zászlajukra tűzik. Arról nem is beszélve, hogy Gyurcsány Ferenc programja nem más, mint az Európai Unió által megkövetelt Máso­dik Nemzeti Fejlesztési Terv, amit a kampánytól függetlenül el kellett készíteni, s amelyre az unió biztosítja a támogatásokat.- Ezek szerint a Fidesz programjában nem szerepel majd olyan „félkész" program, mint az MSZP-nek a térséget is érintő, az észak-déli korridorra vonatkozó terv, amely szerint a köz­lekedési folyosó - amelynek a legtöbb szakem­ber szerint Esztergomnál kellene haladnia - Vác felé kanyarodik majd. A biztosra ígért ten’ mö­gött azonban az illetékes szaktárca szerint sincs konkrétum, ráadásul sem Szlovákiát, sem az uniót nem értesítették a szórólapokon kész terv­ként elkönyvelt útvonalról.- Nem ez az első, Magyarország külpolitiká­ját érintő felelőtlen lépés a jelenlegi kormány részéről. Gyurcsány Ferenc rövid kormányzása több külpolitikai baklövést foglal magába, mint elődjeinek hosszú országlása együttvéve. Elég csak például a szaúdi futballistákkal kap­csolatos kijelentéseire gondolni. A Fidesz nem engedheti meg, hogy ilyen hibákat kövessen el, mert akkor a „cselédsajtó” - ahogyan mostaná­ban fogalmaznak -, amely minimum a nyolc­van százalékát adja a magyarországi sajtófelü­letnek, kíméletlenül kikezd minket. Gyurcsány Ferenc ezzel szemben bármit mondhat, ugyan­ezek az emberek nemes egyszerűséggel tekin­tik semmisnek a miniszterelnök otromba meg­jegyzéseit, akár megbánt, akár kigúnyol vala­kit, vagy valakiket. Jó példa erre a Mária Valé­ria híd újjáépítésének szocialista kisajátítása, ami szintén az arcátlanságnak az a foka, amire nehéz bármit is mondani: ez már nem minket sért, hanem az embereket alázza meg. Ostobá­nak tekinti a választókat abban a hiszemben, hogy nem emlékeznek arra, melyik kormány építette és adta át ezt a hidat. Nem ez az egyet­len ilyen példa, a kampányszórólapjaikon több olyan beruházás szerepel, amelyek egyértel­műen az Orbán-kormányhoz kötődnek. Ám ezek már nem hibák, hanem kihívó provokáci­ók, amelyekre nem nekünk kell megadni a re­ményem szerint csattanós választ, hanem a vá­lasztópolgároknak április 9-én. • Bukovics Krisztián

Next

/
Thumbnails
Contents