Hídlap, 2006. március (4. évfolyam, 42–63. szám)
2006-03-04 / 45. szám
2oo6. március 4., szombat A HÍDLAP hétvégi melléklete 9. szám Szerkesztette: Ámon Adrienn Nagyböjti elmélkedés Végétért a farsang, kezdetét vette a böjti időszak, amely az egyház tanítása szerint Krisztus kereszthalálával és föltámadásával ér véget, beteljesítve az írás szavait. De mit is ünnepiünk, illetve mire is készülünk ebben az évről évre visszatérő negyven napban? A Lélek arra indítja Jézust, hogy a pusztai magányban készüljön fel küldetésére. Mivel a Lélek minket is hasonlóra ösztönöz, csatlakozunk Jézushoz. Keressük az elmélyülés lehetőségét, alkalmas idejét és körülményeit. „Elvonulásunk” oka tehát nem az, hogy meguntuk körülményeinket, nem is az izgága ember legújabb próbálkozása, hanem az igaz és gyümölcsöző találkozás utáni vágyakozás. Jézus is, mi is azt tapasztaljuk, hogy a gonoszlélek megkísérli áthúzni számításainkat: azért megyünk a pusztába, hogy Istennel találkozzunk. S a gonosz ezt a legszentebb elhatározásunkat használja ki, fordítja ellenünk. Jézus a hivatására készül, a gonosz pedig azzal szembesíti, hogy „úrrá lehet” a böjt és a lemondás okozta nehézségeken, csak éljen isteni hatalmával, azzal, ami jár neki. Amikor ugyanezt nekünk ajánlja fel, még hamisabban cseng a kínálat, hiszen tőlünk csak azt várhatja, hogy nemlétező hatalmunkkal éljünk vissza. „A Szent negyven napnak két jellegzetes belső tulajdonsága van: egyrészt és elsősorban ez a kereszt- ségre való előkészítésnek és az arról való megemlékezésnek, másrészt pedig ez a töredelemnek az ideje. Ezért kell, hogy a hívők ebben az időben nagyobb buzgósággal hallgassák Isten igéjét, több időt fordítsanak imádságra, hogy így készüljenek a húsvéti misztérium megünneplésére.” (LK 109) A húsvéti szent idő Krisztus megváltó életművének, az azt betetőző szentséges kínszenvedésnek időszaka. Urunk halálig menő engedelmességének gyümölcseiből először O maga részesült, amikor feltámadásával, mennybemenetelével és mennyei trónfoglalásával megdicsőítette őt az Atya. Azután érdemeinek erejében részesítette egyházát is, amikor elküldte szent Ixlkét, majd a „húsvéti szentségek” által a kegyelmek kiosztását megkezdte és a történelem végéig folytatja. Az egyház nemcsak megemlékezik Krisztus húsvéti misztériumáról, hanem a liturgiában megújítja azt, hogy a hívők egyesülhessenek Megváltójukkal és felfoghassák az ő kegyelmeit. A Nagyböjt évenkénti tavaszi tisztulás és lélekújulás ideje az egyházban. De kemény szellemi harcé is. Krisztus harcba szállt a Sátánnal: böjtölése által, a kísértés visszaverése által, tanítása és gyógyító csodái által, legfőképpen pedig önként vállalt szenvedése és halála által. A kereszten látszólag vereséget szenvedett, de valójában halálának percében rontotta le a Sátán birodalmát. Krisztus évről évre megvívja harcát híveiért a nagyböjtben. „Nektek nem a test és vér ellen kell harcolnotok, hanem evilág Fejedelme - vagyis a Sátán - ellen.” (Ef 6,12.) A tapasztalat megerősíti az egyházatyák véleményét: a Sátánt ingerli a húsvéti kegyelemáradat, ilyenkor erősebben ostromolja a lelkeket. Ok azonban Krisztus erejére támaszkodnak, és megerősödve, lelkileg fejlettebben kerülnek ki az összecsapásból. Nagyböjt I. vasárnapján nemcsak azért olvassuk Krisztus megkísérlésének evangéliumát, hogy ebből tanuljanak a hívek, hanem azért, mert a liturgia révén a kísértést visszaverő Krisztus ereje száll belénk, tehát végső soron Krisztus vívja e harcot egyházáért. A hívek nemcsak okulnak a keresztelendő hittanulók és a vezeklők böjti előkészületéből, s nemcsak állhatatosan imádkoznak értük, hanem lényegében ugyanazt élik át, ugyanazt a harcot vívják magukban, ha nem is ugyanúgy Ami a keresztelésben velünk történt, azt évről évre meg kell újítanunk meg kell halni a bűnnek, a bűnös vágyaknak,' az ördög csábításainak, [Tompájának - tehát Krisztussal együtt fel kell szögeznünk önmagunkat a fára -, és sokkal jobban, mint eddig, az Istennek élni. A kegyelem gyümölcseit teremni szeretetben, nyájasságban, fegyelemben, belső erőben, - tehát Krisztussal együtt új életre feltámadni. Ami a vezeklőkkel történik, annak belsőleg velünk is meg kell történnie. Hamvazószerdán be kell állnunk a vezeklők közé, igazi, mély, az egész embert megrázó bűnbánattal kell sírnunk Isten előtt, - a bűneinkért meggyalázott, megsebesített, vérbe borított Krisztus-arc látványa előtt. A nagyböjt első napja Hamvazószerda. Amint Kozma László írja, nevét a hamuról nyerte, melyet a pap ezen a napon a hívők fejére szór e szavakkal: „Ed ne feledd ember, hogy porból vagy és porrá leszel.” A hamuval való meghintés már az Ószövetségben a bűnbánat jele volt. A szertartás jelenlegi formáját II. Orbán pápa hozta létre a X. században. Mi keresztények ügyeljünk hát a megtisztulásra az előttünk áll szent hetekben! • Varga Péter Dénes A mesében is óriás Aki magyarul azt mondja: költő — mindenekelőtt Petőfire gondol - írja László Zoltán. És valóban, attól kezdve, hogy belépett az irodalomba, szüntelenül jelen van. Példakép és mérce. Adatait szinte fölösleges leírni: oly ismertek, mint versei. Ki ne tudná, hogy az 1822-ről 1823-ra virradó szilveszter éjszakáján született? Ki ne tudná, hogy Petrovics Sándornak hívták? Hogy mindössze huszonhat évet élt? Hogy 1848 forradalma elválaszthatatlan a nevétől? Könyvtárnyi irodalom áll az érdeklődők rendelkezésére, hogy méltatások és tanulmányok kereszttüzében foglalkozhasson e páratlan tehetségű költő munkásságával. Mi most azonban szorítkozzunk életének egy valóban meghatározó eseményére: 1845. március 3-án jelent meg először nyomtatásban a gyönyörű elbeszélő költeménye, a János vitéz. Talán nincs is, aki ne ismerné a kezdősorokat: „Tüzesen süt le a nyári nap sugára / Az ég tetejéről a juhász bojtárra...” Első költői korszakának e legnagyobb összegzőjét 1844 októberében kezdte írni, s Vahot Imre szerint „csak néhány est és éjfél kellett ahhoz, hogy elkészüljön”. Az első változatot (Kukorica Jancsi) Vörösmartyék bíztatására folytatta, s tette hozzá a mesei elemeket az alapvetően népi életképű indításhoz. December 8-án a Pesti Divatlapban Vahot már .János vitézeként hirdeti. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy minden, ami ezután, illetve Petőfi után következett a magyar költészetben, valahogy belőle származik. Akkor is, ha utánozták, akkor is, ha kerülték az utánzást, sőt akkor is, ha ellentmondottak neki. A legnagyobbak, akik egyáltalán nem utánozták, sőt olyan frissek tudtak lenni, mint ő a maga korában, ezek — Ady Endre vagy József Attila — egyenest őt folytatták más körülmények közt, más módszerrel. János vitéz alakjáról mindazonáltal nem is gondolnánk, hogy a költő milyen mély pszichológiai ismereteit formálta meg hősében. János vitéz felnőtté érése akkor indul el, amikor a szerelemben találkozik a világban lakozó női értékkel. Iluska mostohája és saját gazdája, mint negatív szülőképek miatt hamarosan súlyos csalódás éri: el kell bujdosnia. Vándorlása során,„depresszív állapotban először sötét erdőn kell átmennie, ez szimbolikusan a saját lénye ámyékoldalának sötét, tudattalan, elfojtott területeivel való találkozást jelenti. A János vitézben végig kifejeződik az a lélektani törvényszerűség, mely szerint a férfi-személyiség kibontakozásának két legfontosabb vezérlő csillaga a szerelemszeretet érzésének megtartása, valamint a benne és a világban lévő agresszióval való megküzdés. A mű nem véletlenül hozta meg Petőfi számára az országos ismertséget, hogy költői karrierje ezután tovább szárnyaljon a márciusi Pesten át egészen Segesvárig. Annyi bizonyos, hogy amíg magyarul beszélő ember él a földön, tudni fog János vitézről és szülőatyjáról, Petőfi Sándorról. Kalendárium Gyászolt a helyi sajtó száz évvel ezelőtt és lázadt a sajtószabadság korlátozása ellen. Erősen bíráló hangú írások jelentek meg a rendőrség munkájával kapcsolatban az Esztergomban és környékén megjelent lapok hasábjain és a kritika nem is volt alaptalan. „Pardon” címmel jelent meg fekete keretben a sajtó által gyászolt rövid életű élclapról szóló írás az Esztergom és Vidékében március 4-én. '„A helyi sajtónak gyásza van. Egy ifjú halottat, egy csecsemőt gyászol. Mindössze két hónapot futott be nagy reményekre jogosító pályájából, midőn a tavasz édes fuvallata legszebb fejlődésében elsorvasztá. A Pardon élclap, melynek első száma január 1-én látott napvilágot, február 25-ével szűnt meg. A megszűnés okául egyrészt az önkényuralom szomorú korszakát hozza fel, mely a sajtó szabadságot megszorítással fenyegeti, másrészt pedig azt hozza fel, hogy a közönség részéről nem részesült abban a pártolásban, melyet megérdemelt volna." Ha már a sajtó szabadság korlátozásánál járunk, történt még egy visszás eset száz évvel ezelőtt, amely ellen az Esztergom emelt szól március 4-i számában. „ Túlbuzgóság vagy érdemszerzés? Ismeretes a törvénytelen- ség jegyében született és abszolutizmusba merülő kormány azon rendelete, mellyel betiltotta a lapok utcai árusítását. Unger Hugó, a város jelenlegi rendőrkapitánya a sajtó szabadság ezen megszorítását önkényiileg kiterjesztette. Rendkívül fontoskodva, tegnap lefoglalta a vasúton érkező csomagokba kötött összes lapokat. Az alispán telefonértesítése folytán délben megkapták a címzettek a lapokat. De jó volna, ha a r.-kapitány urat felettes hatósága felvilágosítaná az erőszakos rendeletről. A lapok a helybeli dohánytőzsdékbe és magáncímekre jöttek. A lapok utcai árusítói tudvalevőleg ezentúl a házakhoz és csak azoknak viszik a lapot, akik előfizetik. Ez tehát nem utcai árusítás, sem pedig a dohánytőzsdék nem rikkancsok. De a r. -kapitány úr lefoglal. Legközelebb talán ő lesz a helybeli sajtó-cenzor és akkor mindig elfogott bűnösökről kell Írnunk. ” Való igaz, hogy jobban tenné a kapitány, ha saját portáján tenne rendet, mert sorozatos betörések zajlottak ekkor a városban, és az elkövetőket nem sikerült elfogni. Erről az Esztergomi Lapok adott hírt március 4-én. „Dolgoznak a betörők. Az elmúlt csütörtökön éjjel betörök működtek a város területén és több helyütt is tettek kísérletet. Először Schmid Nándor órás üzletében próbáltak szerencsét és egy csákánnyal feszegették a kirakat ajtaját, az ajtót félig ki is emelték sarkaiból, de úgy látszik megzavarhatták őket és igy még mielőtt valami kárt tehettek volna megugrottak. Ezután még Pitiovits János do- hánytőzsdésnél és Seidl cipészmester üzletében kísérleteztek, de siker sehol sem koronázta működésüket. Szomorúan jellemzi közbiztonsági állapotainkat eme háromrendbeli betörési eset, mert nyilván azt bizonyítja, hogy a rendőrség éjjeli őrszolgálata hiányos és felületes, mert a város belterületén nem szabadna előfordulnia annak, hogy a betörők három üzletet feszegessenek anélkül, hogy a rendőrőrszemek ezt észre ne vegyék. Kutatva eme botrányos és veszélyes állapot okát, csakhamar szembetűnik, hogy a hiba a külső szolgálatot teljesítő rendőrök hiányos ellenőrzésében található fel csupán. A rendőrtisztviselői állások nagy része betöltetlen és a rendőrkapitány nem bizhatja dijnokokra a rendőrség ellenőrzését. A volt és jelenlegi rendőrkapitány hiába sürgette mindeddig a betöltetlen rendőrtiszti állások ideiglenes helyettesítését, most odáig fejlődtek a dolgok, hogy a külszolgálatot végző rendőrség teljesen ellenőrzés hiányában felületesen felel csak meg hivatásának a közbiztonság legnagyobb veszedelmére. ” Végül egy kis derültség sem árt, a Szabadság március 10-i számában az alábbi kis írást találjuk: „Elkeseredés. Hétfői napon vitték a cigányt a bíróságra. Elkeseredetten mondotta:- Ezs á hét is jól kezsdődik!" • GAl Kata • Rainer
