Hídlap, 2006. február (4. évfolyam, 22–41. szám)
2006-02-11 / 30. szám
S HIDLAP • 2006. február 11., szombat hullai magazin Egy határátkelés viszontagságai Európa még messze van Szelmenctől, ahol nemrégiben nyílt új átkelő' A csaknem száz százalékban magyarlakta települést, Szelmencet 1945-ben kegyetlenül „kettézárta ” az ukrán-szlovák határ. A falu főutcáját szögesdróttal választották el, őrbódé került a magasba, fegyveres határőrök ügyeltek szigorúan a rendre. A rokonok, barátok, ismerősök még át kiabálni sem tudtak egymásnak, kénytelenek voltak „áténekelni” a fontosabb eseményeket. 2005 Karácsonyától azonban megváltozott a helyzet, immár nem kell 120 kilométert utazniuk ahhoz, hogy az egykori szomszédok üdvözöljék egymást: végre megnyílt a gyalogos határátkelő. Ott jártunkkor már látszottak az intenzív kapcsolatteremtés jelei és a határmentiség bimbózó perspektívái. H osszú évek lankadatlan küzdelme vezetett odáig, hogy tavaly év végén végre mindkét kormány beleegyezésével szimbolikusan ösz- szekapcsolódhatott a néhány évvel ezelőtt, a határ két oldalán emelt félfél székelykapu és ugyan szigorú - a kelleténél talán szigorúbb - ellenőrzés mellett, de szabadon átmehetnek a szlovákiai Nagyszelmenc lakói az Ukrajnához került Kisszelmencbe. Az ukrán állampolgár magyaroknak ehhez vízumra van szüksége. Az Esz- tergom-Párkány, azaz két uniós tagállam közti határátkelés zökkenő- mentességéhez szokott turista némi értetlenséggel, vegyes türelmetlenséggel viseli a két országot elválasztó néhány méter viszontagságait. A szlovákiai Nagyszelmencen egy hónap alatt annyi már változott, hogy a határ közelében, a kukoricás mellett sebtiben kijelöltek egy parkolót, ahol megérkezésünkkor azonnal húsz koronával könnyebb lesz pénztárcánk. Feltűnő, ahogy a csendes, többségében idősek lakta faluban a határnál „pezseg” az élet. A szlovák útlevél-ellenőrzésnél még minden gördülékeny, az ukrán oldalon azonban megtorpanunk, úgynevezett bevándorlási kártyát (Immigration Card) kell kitöltenünk két példányban egy állópult mellett dideregve, személyes adataink mellett feltüntetve utazásunk motivációját, valamint pontos úti célunkat is. Pedig gyalogosan nem jutnánk túl messzire, esetleg Ungvárig, de a később látott kihalt buszmegálló nem sok jót ígér. A belépési kártya hitelesítése és az útlevél-ellenőrzés után színre lépnek a kézi fémdetektorokkal felszerelt ukrán vámosok: kinyittatják a táskákat, megkérdezik, hová megyünk és miért, mennyi és milyen pénzzel rendelkezünk. Nem túl barátságosak. Annál készségesebbek a határtól néhány lépésre csoportosuló újsütetű „üzletemberek”. Három ajánlatot kapunk két perc leforgása alatt: váltsunk pénzt, vegyünk cigarettát. Ezeknek van realitása, a cigarettaüzlet láthatóan villámgyorsan beindult, Kisszelmenc egyetlen élelmiszer- boltjában - nincs is más üzlet a településen - csakis hrivnyával fizethetünk és a cigarettapult a kifosztottság jeleit mutatja. Mivel nincs hrivnyánk, nem vásárolunk, még nem is sejtjük, milyen szerencsénk van. Visszafelé ballagva ugyanis már messziről látszik a feltorlódott embertömeg, reklámszatyrokban egykét karton cigaretta lapul. Átesünk az ukrán vámvizsgálaton, - újabb táskanyitogatás, kérdések - majd az útlevél-ellenőrzésen is - a számítógép rendetlenkedik kicsit -, ahol elveszik bevándorlási kártyánk másik felét. A határőr nem ismer tréfát, „Davaj, davaj” kiált ki egy előttünk járó, de szembejövő barátját üdvözölni próbáló szelmencire. A szlovák vámnál kiderül, mi a feltorlódás oka. Mindenki köteles kitölteni egy kizárólag szlovák nyelvű „bevallást” a szomszédban vásárolt termékekről, egyetlen karton - de egyetlen doboz- cigarettát is dokumentálni kell. Az űrlapokban rejlő üzletet máris megérezte egy élelmes helyi „vállalkozó”, a határmenti családi házba becsönge- tők öt koronáért vehetnek kitöltetlen, tizenötért nagyrészt már kitöltött papírokat. A magyarul beszélő vámossal közöljük, hogy nem vásároltunk semmit, hátha felgyorsul az átjutás. A válasz: „azt nem lehet, akkor is be kell tenni a gépbe”, vagyis ki kell várni a sort. , Az útlevelünket legalább soron kívül húzzák le. A várakozás mindemellett nem hiábavaló, érdekes élményekkel gazdagodunk. Ukrajnába készül például egy négytagú cigánycsalád, akiken első ránézésre látszik: először szembesülnek a határátlépés szabályaival, valamint értetlenségüknek adnak hangot, hogy a szlovák határőr nem beszél magyarul. A vámos fontosnak tartja előre figyelmeztetni őket: kizárólag egyetlen karton cigaretta hozható át törvényesen, egy szállal sem több. Mire a kérdés: - „És valami szárazárut?” - „Mire gondol?” - érdeklődik a vámtiszt.- „Például kolbászt.- próbálkozik a „turista”. Azt sajnos nem lehet. Ki is raktak egy táblát, tejterméket, húst tilos behozni. Ezt a többség be is tartja, fegyelmezetten várnak sorukra, töltögetik a bevándorlási kártyákat és a váműrlapot, állják a motozást. Ez is jobb, mint a semmi, gondolhatják magukban. A falvak pedig talán idővel elindulnak a fejlődés útján, Kisszelmencen már csaknem készen áll egy kávézó, hamarosan valószínűleg rugalmasabbá válik a valuta kezelése és legális üzletek hozhatnak némi reményt a kelet-szlovákiai és kárpátaljai szegény falvak életébe. Mert a szegénység jelenleg valóban égető probléma a térségben, ennek jeleit lépten-nyomon tapasztalhattuk. • Szabó Hajnal ✓ Homo ludens - A játszó ember Az ördög bibliája II. Mióta az emberek szerelmesek, álmodoznak anyagi gyarapodásról, karrierről, vagy bármi másról, azóta szeretnék tudni mit is tartogat számukra a jövő. Többféleképpen próbáltak az elkövetkező események titkaira bukkanni, s erre az egyik legelterjedtebb eszköz a kártya volt. A lapoknak különböző értelmezéseket találtak ki, így azokat összeolvasva meg tudták mondani a legvalószínűbb jövőt, fontos, a legvalószínűbb jövőt. Biztosat egyetlen jós sem mondhat, hiszen néhány karmikus eseménytől eltekintve, sorsunkat magunk alakítjuk, így több szálból azon az úton indulunk el, amelyik a leginkább közel áll hozzánk. A jós jelefttfcssel tölti fel a kártyát, ha elkezdünk jósolni, jó ha van valami kapaszkodó, de a gyakorlott jós, maga tölti fel jelentéssel (gyakorlati tapasztalatok alapján) a kártyákat. Először célszerű a legkönnyebben értelmezhető jóskártyával kezdeni, méghozzá a cigány kártyával majd haladni a tarott felé, amely egy komplexebb rendszere a kártyavetésnek. Hosszú idő, amíg az embernek sikerül rendszeresen és helyesen értelmezni a kártyákat. Ha jóslásra adnánk fejünket, figyeljünk a kártyákra és a körülöttünk zajló eseményekre. .ír \ Legyüpjí türelmesek, és csöndben szemlélődjünk, s rá fogunk érezni az összefüggésekre. Mikor megveszünk egy paklit, próbáljuk mag^n^évá tenni, fogjuk, nézegessük, lapozgassuk. Ki fog alakulni egy kapocs, amelyre a továbbiakban is vigyáznunk kell, tehát, kedvenc jóskártyánkat ne adjuk más, kezébe nézegetni, lapozgatni, jósolni. Ha ezt tesszük, soha nem lesz miénk a kártya, és soha nem fog segíteni nekünkífT Természetesen a véle- ménysk igencsak megoszlanak a kár- tyaJWTás és egyáltalán a jóslás mibenlétéről, vannak szkeptikusok, ám népes tábort képviselnek azok az embeTúlélni Dzsubát Csak egyszer lő, de akkor halálpontosan. Dzsuba láthatatlan, és amikor meghallod már késő. Dzsuba, így nevezték el amerikaiak a rettegett iraki mesterlövészt, aki már százötven katonát megölt. Stephen Tschiderer haditengerész túlélt egy támadást, sőt sikerült elfognia két ellenséges mesterlövészt is. Néhány hónapja már, hogy először tűntek fel „kiképző videók”, amelyeken egy mesterlövész és társa filmileg dokumentálja kilövéseit. A kamera ráközelít az amerikai katonára, aki sok száz méteres távolságban, mit sem sejtve áll egy tank tornyában, vagy éppen gyalogos őrjáratba indul. A következő képkockán a katona az orosz 7.62 mm-es lövedék hatására holtan esik össze. „Allahu akbár” (Allah nagy) suttogja a két arab férfi, majd lelkesítő forradalmi zenét lehet hallani, amely aláfesti a gyilkosságot. A kazettán, nemcsak többtucat katona halálát lehet látni, hanem egyben oktatja is a jövő ellenálló generációját. Aprólékosan elmondja a narrátor, aki nagy valószínűséggel maga Dzsuba, hogy milyen fegyverrel, milyen távolságig érdemes lőni, és tanácsot ad a nyugodt légzési technikához a lövés előtt. A filmet az Iraki Iszlám Hadsereg nevű csoport terjeszti a városi gerillák körében. Az iraki ellenállók körében Dzsuba élő legendának számít. Egyre többen szeretnének nyomdokaiba lépni. A mesterlövészek kiképzése is élesben folyik. A „tanulók” biztos rejtekhelyekről külföldiekre és iraki katonákra ill., rendőrökre lőnek. Egy ilyen kiképzés áldozata lett kis híján Stephen Tschiderer is. A tengerészgyalogság őrmestere két társával járőrözött Bagdad egyik biztonságosabb kerületében. Ketten egy gyanús járművet ellenőriztek, Tschiderer pedig M-16-os gépkarabélyával kezében biztosította társait. „Rutin feladatnak számít, de bármikor egy másodperc alatt életveszélyes szituációvá válhat” - meséli az őrmester. „Álltam a jármű mellett, amikor egy erős ütést éreztem a mellemen. A földrezuhantam. Esés közben átvillant az agyamon, hogy ez a vég, most agyonlőtt valaki. Hátamon feküdtem és éreztem, hogy őrülten ver a szívem és lélegzem. Társaim rögtön odaugrottak hozzám és behúztak terepjárónk fedezékébe. Felültem és láttam, hogy a golyóálló mellényem megfogta a lövedéket. Ekkor észleltük hogy egy fehér Ford-transit furgon nagy sebességgel elhajt a tér túloldaláról. Beugrottunk a Hummerbe és egy félórás autóverseny után elkaptuk. Két iraki volt az autóban egy idősebb és egy szinte csak kamaszkorú. A csomagtérben megtaláltam egy orosz Dragunow mesterlövész puskát, lőszereket, távcsövet és egy videó kamerát. A felvételt visszapörgetve döbbenten láttam a nekem szánt gyilkos lövés előzményeit, majd magam, amint a projektil ereje a földhöz vágott. így még hihetetlenebb volt, hogy életben maradtam.” A két férfi kihallgatásánál hamar kiderült, hogy egy tapasztalt mesterlövész, aki Szaddam Husszein seregében is szolgált éppen az utánpótlás kiképzésén dolgozott. A furgon rakterén egy kis rés volt kivágva, amelyen keresztül lövéseket lehet leadni. Amennyiben a fegyver hangtompítóval is fel van szerelve a lövész teljesen észrevétlen marad. A kihallgatáson még remélték, hogy a retteget Dzsubát sikerült elfogni. Ám sajnos nem így történt, mivel a két férfi bebörtönzése után Dzsuba ismét lecsapott. Legújabb áldozata Joshua A. Terando (27), a Nemzeti-Gárda katonája. A veszteségek hatására összeült az amerikai hadsereg orvosi és technikai bizottsága, hogy hatékonyabb „testpáncélzatot” fejleszthessenek ki a katonák szántára. A jelenlegi mellények túl sok szabad felületet hagynak a repeszeknek és lövedékeknek. Az orvosok szerint, akik 93 halott katonát vizsgáltak meg, 74 esetben egy nagyobb felületű golyóálló mellény megvédte volna viselőjét. A lövedékek a vállon, a nyakon, illetve a hónalji részen találták el halálosan a harcosokat. Az új, nagyobb „testpáncél” speciális kerámialapokból fog állni, amelyek szinte minden kaliber ellen hatásos védelmet tudnak nyújtani. Kritika érte a járműveket is, amelyek nagy többsége csak részben páncélozott. A katonák ezen úgy igyekeznek segíteni, hogy homokzsákokkal fedik le a nem golyóálló részeket, vagy vastag acéllemezeket hegesztenek a terepjárókra. Nem páncélozott járművekben a katonák golyóálló mellényt tesznek az üléseikre, mivel ha aknára futnak, ez védelmet nyújt a repeszek ellen. A találékonyság azonban nem minden esetben ment életet vagy ment meg súlyos sérülésektől. A katonák nemrég petíciót nyújtottak be a szenátusnak, amelyben kérik, hogy jobb felszereléssel lássák el a harcoló alakulatokat. • Georg Spöttle rek is akik rendszeresen járnak kártyavetőhöz sorsuk tisztábban látása érdekében. Ok hisznek a kártya mágikus hatalmában. Létezik azonban a lapok osztásának egy kevésbé spirituális világa is, amelyben nagy szerepet kap a pénz, csillogás, a blöff. Van egy játék melyet az „arisztokraták kártyajátékának” is neveznek, a bridzs. Immáron több évtizede, pontosan 1935 óta világbajnokságot is rendeznek eme roppant furmányos és bonyolult játéknak. A bridzs őse a XVII. század közepétől játszott whist nevű játék volt. A whist valószínűleg orosz eredetű játék, de török közvetítéssel Konstantinápolyon és Kairón keresztül jutott el Nyugat-Európába, ahol elsősorban az elit klubokban játszották. A bridzs nevének eredete: egy 1886-os brosúra, melyet a British Museum-ban őriznek és a címe: „Biritch, or Russian Whist”. A játék alapelemei, egyes technikai és lejátszási trükkjei már akkor is ismertek voltak. Az első duplicate (verseny) whistet 1857-ben játszották Londonban, Cavendisch irányításával. Ezen a jónak vélt játékosok csapata meggyőző fölénnyel győzte le ellenfeleit, így bizonyították, hogy kiküszöbölhető a szerencse szerepe. Érdekes, ha kártyáról beszélünk... Van azonban még egy kártyajáték, amely nagy hírnévre tett szert és sikeres játszásához sem szükségeltetik feltétlenül nagy szerencse. A póker, melyből - bármi furcsának is hangzik - vannak emberek, akik megélnek, szinte egyetlen pénzforrásuk a játék szenvedélyes, és nagy tudással való játszása. Nos, ezzel el is érkeztünk a szerencsejátékok sokat vitatott, ám felettébb izgalmas világába. Folytatjuk... • SlPEK
