Hídlap, 2006. február (4. évfolyam, 22–41. szám)

2006-02-11 / 30. szám

hídlapmaQazin 2006. február 11., szombat • HÍDLAP Varga Péter jegyzete Február, a tél utolsó hava Túljutottunk az évkezdésen, a ja­nuár minden jó és rossz kedvén. Február van. A hónap latin neve, februarius a klasszikus szerzők szerint a szabin februm, „tisztu­lás” szóból ered. Való igaz, a feb­ruár már az antik Rómában is a decemberi, januári vígságra kö­vetkező testi-lelki purgálás idejé­nek számított. Februa, azaz „En­gesztelő” volt Mars isten anyjá­nak, Junónak az egyik mellékne­ve. Ahogy Februa adott életet Marsnak, úgy ad helyt február Mars havának, márciusnak. So­kan szeretnénk, ha már márciust írhatnánk, de még a közelmúlt sarkvidéki hidegében is rendre az jutott eszembe: ne sürgessük az időt, szalad az magától. Majd el­jön március is, annak rendje és módja szerint a maga idejében. Keresztény időkben a február a böjt első hava lett, mivel a nagy­böjt kezdete rendszerint erre a hónapra esik. Erre utal a hónap régi magyar neve: Böjtelő hava. Mindez természetesen nem vélet­len. Túl sok volt a vigasság de­cember végén, január elején. Nem árt, ha a lélek és a gyomor egyaránt megpihen egy kissé. Február havát egyébként nevez­ték Halak havának is, mivel feb­ruár 21-e és március 20-a között a Nap a Halak jegyében jár. És ha már az asztrológiánál tartunk. Február már testestül-lelkestül az új esztendőt sugározza, nem be­szélve arról, hogy maga az ezred- és századforduló a Vízöntő kor­szak csodáit hordozza. A Vízöntő a szellemiséget helyezi előtérbe, lehetőséget adva arra, hogy a két dimenzió közötti kapu megnyíl­jon azok számára, akik hisznek a lélek halhatatlanságában. Márpe­dig, akik hisznek benne, komo­lyan veszik a böjtöt, hiszen benne már a húsvét reménye, a feltáma­dás dicsősége sejlik fel. De egy kicsit másképpen miszticizálva, a február hónap különösen alkal­mas az ezoterikus tanok tanulmá­nyozására, a belső hangra való fi­gyelésre, amely sohasem téved, ha tanácsot ad. Fontos a belső hang. Tanácsot ad, útbaigazít, ha éppen nem önámításunk szólal meg benne. Februárban még bő­szen tervezhetünk, átgondolhat­juk az eltelt esztendőt, és levonva az üdvös tanulságokat ráhango­lódhatunk nagy elhatározásaink szintjén az előttünk állóra. No­sza, ha február a tisztulás hónap­ja, tisztuljunk meg! Szabaduljunk meg félelmeinktől, gyengeségem­től, hogy elegendő energiával, kellően feltöltődve várhassuk a tavaszköszöntő márciust, nem ke­vésbé a rügyfakasztó áprilist! Az Egervölgyi hitvallás Egy Huszár Gál nevű protestáns prédikátor volt a debreceni nyomda alapítója, aki Bécs- ben a lengyel származású Raphael Hoffhalternél tanulta ki a nyomdászmestersé­get, majd 1558-59-ben a protestánsokkal szimpatizáló Miksa főherceg óvári birtokán működtetett nyomdát. Első kiadványa egy magyar nyelvű evangélikus prédikációs gyűj­temény volt, amelyet 1558. április í-jei kelet­tel ajánlott a főhercegnek. Ezt követően Deb­recenben telepedett le, ahol elsősorban Mélius juhász Péter műveinek kinyomtatása okán vált nyomdája ismertté. A híres Egervölgyi hitvallást ugyancsak a főherceg­nek ajánlották a kötet alkotói, mégpedig 1562. február 6-án. Magyarországon kezdetben a reformáció egyik irányzata sem vált élesen külön, az új, illetve mó­dosított keresztény tanítás követői körében bizo­nyos keveredés mutatható ki. A hitviták korában tehát szükségesnek bizonyult az új hittételek írá­sos rögzítése. így születtek meg az úgynevezett hitvallások, melyek módot adtak a tanok rendsze­rezésére, lényegük megfogalmazására. A refor­máció „alapokmánya” a Luther legközelebbi munkatársa, Melanchton Fülöp által megszöve­gezett Ágostai hitvallás (Confessio Augustana) lett, amelyet a német lutheránusok - akik magu­kat evangélikusnak, az evangéliumi szellem köve­tőinek nevezték - az 1530-as augsburgi birodalmi gyűlésen nyújtottak be a császárnak. Erről a hit­vallásról vette tehát a nevét az evangélikus egy­ház, amely Szlovákiában - Magyarországtól elté­rően - mindmáig nevében viseli a helység nevét. A reformációs tanok finomodása következtében Magyarországon is keletkeztek hitvallások. Közü­lük megemlítendő az 1549-ből származó Confessio Pentapolitana, az ún. Ötvárosi hitval­lás, amely az Ágostai hitvallásból kiindulva első ízben fogalmazza meg öt város (Bártfa, Eperjes, Kassa, Lőcse és Kisszeben) vallásos álláspontját. Később ezt vette alapul a Confessio Heptapolitana, a hét alsó-magyarországi bánya­város (Bakabánya, Besztercebánya, Bélabánya, Körmöcbánya, Libetbánya, Selmecbánya és Új­bánya), majd tizennégy szepességi város hitvallá­sa, a Confessio Scepusiana is. Ezen hitvallásos iratok megszövegezése és királyi jóváhagyása ál­tal a lutheránus eszmék polgárjogot nyertek Ma­gyarországon. A helvét, vagyis svájci irányzat magyarországi térnyerésében mérföldkövet je­lentett az 1552-ben megtartott beregszászi zsinat, ahol több dogmatikai kérdésben svájci szellemű határozat született, bár a résztvevők még kissé idegenkedtek a kálvini puritánságtól. A követke­ző lépcsőfokot az 1562-ben elfogadott Debrecen- egervölgyi hitvallás (Confessio Debreceniensis) jelentette, amely az első magyarországi „reformá­tus” hitvallási iratnak számít. Ugyancsak svájci jellegű programot fogadott el az 1562-ben a zemp­léni Tarcalon ülésezett zsinat, amely a következő évben az erdélyi Tordán folytatta munkáját: az ott megszületett hitvallás a Tarcal-tordai hitvallás nevet viseli. Épp a reformáció térnyerésének kö­szönhető többek között a nyomdászat intenzív fejlődése is hazánkban. A római egyház latin nyelvű igehirdetését a reformáció hatására fölvál­totta az anyanyelv használata. Vándorprédikáto­rok járták az országot, hirdetve a tanítást. Ki­emelkedő főúri családok támogatták a nyomdák alapítását, a szentírási fordítások elkészítését. így vált közismertté a Biblia első magyar nyelvű for­dítása is, az úgynevezett Károly Biblia. Mindazo­náltal a hitvallások és a Szentírás nyomdai úton történő sokszorosítása mellett napvilágot láttak a világi-politikai jellegű írások is, mint Werbőczi István híres Hármaskönyve, a Tripartitum. • P. Rein Abigél Február 9-e Abigél napja. E ritkán használatos, hé­ber eredetű női név jelentése „az apa öröme”. Halla­tán az embernek óhatatlanul két nagyszerű alkotás legendássá vált Abigélje jut az eszébe. Egyikőjük, Arany János Tetemre hívás című örökszép balladá­jának főhőse, Kund Abigél, akinek jelenlét­ében vérezni kezdenek Bárczi Benő sebei, el­árulván így a szerelmi gyilkosság elkövetőjét. Másikuk, Szabó Magda szintén legendássá vált regényének címadó szo­boralakja, Abigél. Régmúlt korok költőiről, íróiról, történelmi személyiségeiről - fel­használva a rendelkezésre álló forrá­sokat - viszonylag könnyen ír az em­ber. Ám egy élő legendáról, az idén 89 esztendős Kossuth-díjas Szabó Magdáról sokkal nehezebben, hiszen korunk technikájának köszönhetően nemcsak az áll a rendelkezésünkre, amit róla írtak, hanem mindaz, ami tőle származik, önmagáról, munkás­ságáról, írásairól. „Isten kegyelmi ajándékul azt adta nekem, ahogy az évek szálltak, riadalom nélkül vettem tudomásul: telik az idő és ifjú arco­mat, arányos testemet elkezdi csi­szolni, színeiben halványítani, kez­detben alig észrevehetően, majd már látványosan öreggé, legalább is élte­sebbé tenni a magam mögött hagyott egyre hosszabb út. Sosem féltem az öregedéstől, a haláltól sem: ami meg­kezdődött, végződik is egyszer. Ami meglepett, az édes és simogató felis­Szabó Ma; mérés volt: nekem az öregedés csak ad.” — nyilatkozta 2002 decemberé­ben a Nők Lapjának. Indulására, gyermekkorára emlékezve pedig a következőket mondotta: „...én volta­képpen két, szülőkkel rendelkező, mégis árvagyereknek számító lény egyesüléséből születtem, akik gon­doskodásban, szeretetben, kényezte­tésben, megadott szabadságban rám zúdítottak mindent, ami valaha éle­tükből kimaradt. Két elvetélt író szórta ágyam köré kiéletlen élete, fe­lesleges ajándékul kapott fantáziája kincseit; anyám saját meséit mondta, amelyekből aztán évtizedekkel ké­sőbb a Sziget-kék, a Tündér Lala meg a Bárány Boldizsár származott. Apám kezdetben krampuszról, mac­kóról mesélt, s mikor kifogyott a gyermekvilág isme­rős alakjaiból, rácsos ágyamhoz idézte a görög-római mon­dák hőseit.” A „nya­kas református” író­nő híres regényének helyszínéül is a „kálvinista Rómát”, Debrecent választotta. Ginát, az el­kényeztetett, szabadon és jómódban élő kislányt apja, Vitay tábornok, egy napon - valamikor 1943-ban - minden magyarázat nélkül felpakol­ja, és elviszi egy távoli város refor­mátus nevelőintézetébe. Senkitől nem búcsúzhat el, minden kapcsola­ta megszakad a külvilággal, apjával is csak hetenként egyszer beszélhet te­lefonon. Az intézetben minden sze­mélyes tárgyát elveszik, sötét, for­mátlan egyenruhába bujtatják, s kényszerítik, hogy külsejével együtt korábbi szokásait is megváltoztassa. Az otthoni, vidám és könnyed élet helyett rideg, percnyi pontossággal beosztott órarend szerint kell élnie, s mindenütt csak tilalmakkal találko­zik. A sivár életre kényszerített lányok különös szokásokat, me­séket, valóságos kis mitológiákat találnak ki maguknak, hogy vi­dámabbá tegyék életüket. Vala­mennyien hisznek Abigél csoda­tevő erejében. Abigél kecses női szobor az intézet kertjében s az a legenda róla, hogy mindenkinek segít, aki hozzáfordul. Ginát egy véletlen elszólása miatt árulónak hiszik, s többé nem állnak vele szóba. Szökést kísérel meg, de König tanár elfogja, és visszavi­szi az intézetbe. Apja megérke­zik, s megmagyarázza Ginának, mi­ért hozta az intézetbe. O, a tábornok, ellenálló s ha véletlenül elfogják, nem akarja, hogy lánya is ellenségei kezé­be kerüljön. Egyébként Gina közvet­len közelében van valaki - szintén el­lenálló - akinek az a feladata, hogy vigyázzon Ginára. Ezt tudván a kis­lány, önként vállalja a rabságot. Ez­után már viharos gyorsasággal, s egy krimi érdekességével peregnek az ese­mények. A regényből Zsurzs Éva ren­dezett filmsorozatot. Vetítésekor egy ország követte visszafojtott lélegzettel Gina és a tábornok sorsának alakulá­sát. Érdemes ismét elővenni a köny­vet, vagy megnézni a filmet, esetleg megismertetni gyerekeinkkel. Jó alka­lom arra, hogy elmélkedjünk a korról, amelyben játszódik, és emlékezni tud­junk az alakok filmbéli hőseire, akik­nek megformálói közül sokan már nincsenek az élők sorában, úgy mint a főszereplő, a fiatalon elhunyt Szeren­csi Éva vagy a Vitay tábornokot alakí­tó Nagy Attila és még sokan mások. • Petrov

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents