Hídlap, 2006. február (4. évfolyam, 22–41. szám)
2006-02-11 / 30. szám
BL HIDLAP • 2006. február 11., szombat hídlaj magazin Egyszuszra Duray Miklós rovata Autonómia,, és... ? Kérdéssel kezdem. Tudják-e, melyik az az ország Közép-Európa keleti felében, amelyiket jelenlegi államhatárai között úgy alakítottak ki, hogy létrejöttében nem érvényesült a nemzetek, - vagy ha úgy tetszik - a népek önrendelkezési joga? Sőt, nem, hogy nem érvényesült, de megtagadták tőle ezt a jogot? Elárulom önöknek, ha nem tudják: ez az ország Magyarország. Európának Versaillesben történt újrafelosztásakor, ha érvényesült volna a magyarok irányában ez a jog, akkor mintegy hárommillió magyar nem kényszerült volna olyan kisebbségi sorsba, amelyben megfosztották az önrendelkezés legegyszerűbb formális jogától is. Ez a jog, ha érvényesült volna, akkor ezek a magyarok ma, magyar állampolgárok lennének és a hazájukban élnének. És ha nem űzték volna el onnan egy jelentős részüket, mindannyiuknak, leszármazottaikkal együtt azóta is a szülőföldjük lenne a lakóhelye, vagy a végső nyughelye. Maradékuk azonban még most is azon a földön él, ahol az összes ősük született, ahol nemzetük történelmének egy része több mint ezer éven át zajlott. De ezeknek a magyaroknak, mint ahogy a többi magyarnak is, nem volt joga dönteni arról, hogy a szülőföldjük a hazájuk része maradhasson, vagy ne csonkuljon meg, esetleg ne váljon egy idegen állam részévé. Ezt a jogot akkor - máig hatóan - megtagadták a magyaroktól, de csak tőlük. A koszovói, azaz a rigómezei albánok ebben a jogban lehet, hogy hamarább fognak részesülni - szurkolok nekik. Bárki felvetheti: miért nem fogtak fegyvert a magyarok önrendelkezési jogukért? De kik ellen? - kérdezhetjük vissza. Azok ellen, akikkel a szentistváni hagyaték szellemében évszázadokon keresztül békességben éltek? Azok ellen, akik ugyanannak az államnak voltak részei, amelynek a magyarság is - azaz a Magyar Szent korona államának? Ez lehetetlen lett volna. Magyarországon a középkortól számítva két belháború volt, az egyik 1919-ben, a másik 1956-ban s mindkettőt a kommunistákkal kellett megvívni. A magyar nemzet a középkortól számítva egyetlen szomszédnépét vagy társnépét sem támadta meg, csak megtámadtatott. Ezért tűrte békességgel, az önrendelkezési jogtól való megfosztását is. Ez egy huszadik századi magyar alapképlet. A huszadik század nemzetköziesített alapképlete azonban az, hogy a magyaroktól meg lehet tagadni az önrendelkezési jogot. Ennek finomított változata arról szól, hogy a magyarok esetében Magyarország létével, Magyarországnak, mint államnak a nemzetközi jogalanyiságával, beteljesedett a nemzet, - vagy ha úgy tetszik - a nép önrendelkezési joga. A többi, mintegy hárommilliónyi magyar ezt a jogát elvesztette. Erról szól a mai nemzetközi politika. Ennek a helyzetnek az elfogadására manipulálja évtizedek óta a magyarságot az európai és az euroatlanti térség államainak közössége. Ezért nem jöhetett létre 1920 óta - a magyar történelmi állam feldarabolása óta az államhatárokkal elszakított magyar nemzetrészek olyan önrendelkezése sem, amely az új államok keretében teremtette volna meg autonómiájukat. Miért lehet Európában a magyarokkal szemben megkérdőjelezni ezt a jogot? Azért, mert nem gyilkolták halomra a szomszéd népeket? Vagy azért, mert létezik a nemzetközi közösségben egy megegyezés, hogy a magyaroknak nincs joga arra, amire másoknak joga van? Nem tudom, hol lennénk ma, ha az első feltételezésnek az ellentetje történt volna. De ez nem kérdés, mert ez a lehetőség senki fejében nem fordult meg. A másik lehetőség azonban több mint feltételezés. A kommunizmus évtizedeiben arról igyekeztek meggyőzni a magyarságot, hogy egyes - államhatárokkal elválasztott részeinek - semmi köze egymáshoz, külön-külön egy-egy szocialista nemzet részét alkotják. A rendszerváltozás után csupán a „szocialista” jelző maradt el. A szemem előtt játszódott le a kommunista hatalmi rendszer bukása után az a szomorú történetsor, amelyben az Egyesült Államok kiküldött politikai ügynökei és diplomatái valamint Brüsszel politikai megbízottjai igyekeztek meggyőzni először az erdélyi magyar politikai elitet, majd a felvidékit, végül a délvidékieket, hogy ne az autonómiatörekvések mellett szálljanak síkra, hanem épüljenek be az adott államok kormányzati szerkezetébe és ott is a minimumot akarják csak. Miért? Hogy ellenőrizhetőkké és zsarolhatókká váljanak, és nem azért, hogy a hatalom demokratikus megosztásával segítsenek sorstársaikon. Láttam az Európai Közösség francia szakembereit, akik arra tanították az elszakított magyarok által lakott államok szakpolitikusait, hogyan kell úgy átalakítani, illetve modernizálni a közigazgatást, hogy abban ellehetetlenítsék a magyarokat. Az Európai Unió régiós politikája is erről szól. Két megválaszolatlan kérdés vetődik fel. Az egyik: ellentétes-e az autonómia a demokratikus államszervezési elvekkel? Erre a válaszom csak a „nem” lehet. Ha ellentétes volna, egyetlen demokratikus berendezkedésű államban sem létezne autonómia. De ha ellentétes lenne magával az államszervezés elveivel, akkor nem létezett volna autonómia a történelmi Magyar Királyság területén sem. Pedig bizonyíthatóan volt, már a középkorban, mégpedig - mai szóhasználattal élve - kulturális és területi autonómia is. A másik kérdés: ellentétes-e az autonómia a kelet-közép-európai stabilitással? Szerintem sem, hacsak valamilyen titkosított dokumentumok szerint nem az ellentetje igaz. A gyakorlat azonban azt mutatja, mintha az autonómia tilalmára ebben a térségben valóban valamilyen titkos nemzetközi megegyezés vonatkozna. Pedig az autonómiára való jog, alpvető emberi jog, mégha ezt semmilyen nemzetközi egyezmény sem tartalmazza. De, hogy minden világos legyen, fel kell tenni a kérdést: mi az autonómia? Az autonómia belső, azaz államon belüli önrendelkezés! Államigazgatási, illetve közigazgatási kategória, ami nem vonatkoztatható el egy állam felségterületétől, vagy annak egy részétől. A nem területi autonómiának is területi vonatkozásai vannak, mert szükségszerűen valamilyen közigazgatási egységhez kötődik. Az autonómia, mint minden más közigazgatási elem, egységes legitimitással kell, hogy rendelkezzen, ha nem így van akkor nem autonómiával, hanem szappanoperával van dolgunk. És ami a legfontosabb: az autonómia jogát az ország alkotmányának kell tartalmazni vagy alkotmányerejű törvénnyel kell meghatározni, - ha ez nem így van, akkor az ugyancsak operett-intézmény. De az autonómia egyik legalapvatőbb eleme a közjogi jogosítványokkal felruházott testületek rendszere, amelynek a működését törvénnyel kell szabályozni és működésébe csak törvénnyel lehet beavatkozni. Ha ez nem így történik, akkor nincs szó autonómiáról. A legizgalmasabb kérdés azonban továbbra is az: ha az autonómia törvényekkel szabályozott rendszer, akkor miért félnek keleten is és nyugaton is az elszakított magyarok autonómia törekvéseitől és attól, hogy a Magyarországgal hét szomszédos állam területén, de ősi lakóhelyén élő magyarság továbbra is egybe- tartózónak érzi magát. Azt megértem: akinek rossz a lelkiismerete, fél a másiktól. Netán erre is ez a megállapítás lenne érvényes? Vagy azzal kapcsolatos ez, hogy 1920-ban megfosztottak minket önrendelkezési jogunktól és ez az állapot folyamatosan érvényes? Végül is mindegy, hogy miért félnek. A tények valamiféle félelemről vagy fondorlatról tanúskodnak, ezért keresik az adott országok és Európa politikai elitjei minden elszakított magyar közösségben azokkal a magyar politikusokkal a kapcsolatot, akik hajlandók lehátrálni az autonómia platformjáról vagy pedig elfogadni olyan megoldást, ami köszönőviszonyban sincs az autonómiával, azaz a belső önrendelkezéssel, illetve azokat a magyar politikusokat diszkriminálni, akik határozottan autonómiapártiak. A megtalált helyes válasz sem változtatja meg azt a tényt, hogy a magyarságnak most már nyolcvanhatodik éve tartó helyzete a Kárpát-medencében Európa egyik szégyene. Esztergomi Granarium Rogerius és a nők Párkányi Raab Péter szobrászművész szökőkútja, öt najád ékesíti rövidesen a főteret. Szobrászművész tehetségét az új Nemzeti Színház homlokzatát és parkját díszítő szobrok már bebizonyították. Századfordulós, évszázados fotók a Széchenyi teret még mint vásárteret mutatják. Ötven éve már busz- végállomássá változott a tér, innen indultak a visegrádi és budapesti buszok is. Az ezredforduló pedig néhány kávéházi terasz és kétszáz gépkocsi szoros küzdelmével jellemezhető. Mi sétáló gyalogosok persona non gráták lettünk, de most eljött a mi időnk. A tér egyik ékessége a figurális diszkót lesz. A z esztergomi főtér, Széchenyi tér közel 10 000 négyzetméteres, melybe öt utca torkollik, és gyalogátjárón is meg lehet közelíteni. A teret ölelő épületeknek majdnem fele műemlék, és maga az egész környék kiemelt védelem alatt áll. Az aszfalt alatt egy évezred magyar történelme, paloták, Szent Lőrinc-temp- lom, öt évszázados temető rejtőzködik, melyből a régészek most tárták fel háromszáz hajdani esztergomi sírját. Legendás szerepük van a tér nagy fáinak is. A mai páros platán helyén mindég hatalmas fák, juharok és hársak álltak, nem is oly messze a városi bíróság épületétől. Az akkor még egységes törvényhozói, bírói, végrehajtói hatalom közös képviselője, a magyarok királya e téren, talán a fák alatt ülte törvénylátó napjait. Törvényeket hozott, igazságot ítélt, jogos követelések végrehajtását rendelte el. Mindennek tatár nyilak suhogása, kutyafejű vijjogás vetett véget. Batu felper- zseltette, kifosztotta a várost, dühödten kerülgette a fellegvárat. Simon ispán kitartott, de a lenti királyi városra szörnyű megtorlás várt. Aki tudott, az a legnagyobb kőházba, a király pénzverő intézetébe, a Zenia (Szenye?) palota oltalmazó falai közé menekült. A palota oly fontos, hatalmas, erős királyi épület volt, hogy még a mai városcímerben is annak képe látható. Rogerius az épületbe menekültek kétségbeesett, reménytelen kísérletéről így ír: „A tatár vezér elé járultak könyörögve életükért. Vala- mennyiüket kifosztották és felkoncolták. A főtér a város idegenforgalmi tengelyének egyik kiinduló pontja lesz, új funkciót kap.” Több lakossági fórumon, nyilvános tervbemutatón szerepelt már az új arculat, autómentes dísztér, szobrokkal, díszburkolattal és vegyes kereskedők helyett idegenforgalmat szolgáló üzletekkel. A bemutatott tervek 2006-ban megvalósulnak. A sok látványos változás koronája egy medencés díszkút lesz, a városi bíróság és a Raiffeisen Bank közötti részen. A medence szobányi nagyságú medréből öt női félakt emelkedik ki, tritonos kavargásban, kagylók és leplek mozgalmas formái között. Vajon kiket ábrázol vagy szimbolizál az öt szobor? Duna, Tisza, Dráva, Száva és a Maros lenne az ihletőjük? Biztosan nőnemű és nőies szeszélyű minden folyónk, igy lehetnének e leányok a magyar folyók nimfái. Vagy szimbolizálja a négyszögletes medence és kompozíció a négy égtáj magyar határa mentén élő szép leányainkat? Felvidéki, zobori menyecskét, széki erdélyi leányt? Délvidéki eladó hajadont dalmát vagy bácskai vérrel, míg a negyedik üldögélő talán vend vidéki vagy stá- jerosi szőke származék? A kút főalakja a víztől zubogó kagyló alatt áll, a Duna felé tekint. A tündérlányok, vagy esetleg mégis inkább a kagylók lennének a tényleges főmotívumok? A kagylók, a termékenység és az örök zarándoklat jelképei, melyek minduntalan felvillannak a medence vizében és oszlopain? Lennének a Zénia palota vértanúi, a Rogeriustól ránk maradt „Siralmas Ének” még boldog esztergomi hajadonjai? Talán a tatárok háromszáz áldozatának földi bajoktól megszabadult tündértestjei? Öt boldog leányt látunk kavargó pannon derűvel, alig takaró gyolcsokban. A szobrok a kútmedence vizéből kiemelkedő sziklákon hevernek, nyújtóznak derűsen, gondtalanul. A medence széles kávája reneszánsz formát idéz, padkája üldögélésre, szemlélődésre kínálkozik. A káva, a medence és a monumentum ugyanabból a sűrű, fagyálló, szinte fehér süttői kőből készül, mint amely kő a Parlament új burkolatát is adja. A kút körül az egész téren vörös bársonyra emlékeztető rőt porfír kőburkolat díszlik, szürke gránit hálózattal. Az osztóháló rácsozatos mintára fektetve míves, zsinórmintás, sujtásos damaszt textúrát ad a térnek. A Szentháromság szobor körül a mintázat megváltozik, ugyanazon porfír kőből hasított kiskocka elemekből ismétlődő életfaminták kerülnek kialakításra a burkolatban. A közművek aknafed- lapjain bronz medálok, az esztergomi oroszlán zodiákus jegyét ábrázolják, ugyanúgy mint a királyi palotánkban. Nagyobb teherbírású sávot alakítanak ki a rabomobil útvonalán, így nem süllyedhet meg a burkolat. A Posta előtt kicsit fordul a minta, a későbbi Géza fejedelem-emlékmű talpazatát már most kialakítják, illetve kijelölik. A burkolat, járda, kiskockakőéletfa rajzolatokat a Süttői Reneszánsz Rt. már most bemutatja a Városháza udvarán. Ezen a mintafelületen már most is megtekinthető a kő textúrája, színe, mintázata és a hálós gránitcsík futása. A szoborcsoport belső rejtett vezetéken kapja a zubogó, az egész kompozíciót szinte felélesztő, mozgásban tartó vizet. A víz a medencéből visszaforgató, tisztító berendezésen átjut újra a szoborcsoport valamennyi figurájához fel egészen a főalak feletti kagylóig. A kijelölt képzőművészeti zsűri és a beruházó város képviselői Párkányi Péter szobrászművész budakeszi műtermében tekintették meg a kút valós méretű gipszmakettjét. A főtéri átalakítás az idén őszig befejeződik. • Kolumbán György
