Hídlap, 2006. február (4. évfolyam, 22–41. szám)

2006-02-01 / 22. szám

4 HÍDLAP • 2006. február 1., szerda www.istergranum.hu Átalakult a párkányi mentőszolgálat Mától komáromi cég szállítja a betegeket Fürdő Szálló: a városvezetésben bíznak a polgárok Ma reggel héttől a komáromi Zamed Kft. üzemelteti a párkányi gyorsmentőszolgálatot. Az egész­ségügyi reform keretén belül vég­rehajtott privatizáció ellen több fó­rumon is tiltakoztak a párkányiak, ez azonban - csakúgy, mint az át­szervezés ellen írt petíció - ered­ménytelennek bizonyult. A gyorsmentőszolgálat ügyében két héttel ezelőtt, január 18-án tiltakozó nagygyűlést rendeztek, ezt megelőző­en a város és vonzáskörzetének lakói petíciót írtak alá a gyorsmentők át­szervezése elleni tiltakozásuk jeléül. Az aláírók véleménye szerint a koráb­ban évekig jól működő és nemzetközi versenyeken is többször bizonyító ed­digi mentősök leváltását semmi sem indokolja. Kifogásolták továbbá, hogy a révkomáromi cég nem vette át az itt Folytatás az 1. oldalról Balogh Zoltán, független önkor­mányzati képviselő aggodalmát fejez­te ki, hogy a lakbéremeléssel tovább romlik azoknak a helyzete, akik eddig is nehezen tudtak eleget tenni lakbér fizetési kötelezettségüknek. Tittmann János polgármester válaszában kifej­tette, hogy az elmaradt lakbéreket ed­dig is sikeresen tudták behajtani a la­kóktól és nem került sor kilakoltatás­ra, mert a kilakoltatási határozat kéz­hezvétele után az elmaradásokat ren­dezték a bérlők. A szociális és egész­ségügyi bizottság beszámolójából azonban kitűnik, hogy Dorogon a la­kosság számához viszonyítva rendkí­vül sokan szorulnak lakásfenntartási támogatásra, átmeneti segélyre és rendkívüli gyermekvédelmi támoga­tásra. Az elmúlt évben 136 család ré­í dolgozó szakemberek nagy részét, mi­vel az egészségügyi reform értelmé­ben a továbbiakban már nem előírás a korábbiakban kötelezőnek számító magasabb szakmai végzettség. Ennek következtében pedig éppen a legmaga­sabb képzettségű kollégákat fenyeget­te az utcára kerülés veszélye. A tiltakozások azonban eredmény­Esztergomban az önkormányzat a lakásfenntartási támogatás mellett adósságrendezési programmal se­gíti a nehéz helyzetbe került csalá­dokat: támogatást ad azoknak, akik önhibájukon kívül ötvenezer és háromszázezer forint közötti közüzemi díjtartozást halmoztak fel és a Családsegítő Központtal együttműködve saját akaratukból részt vállalnak az adósságkezelési programban. A gyermeket nevelő családokat rendkívüli gyermekvé­delmi támogatással is segítik. szesült lakásfenntartási támoga­tásban, 361 esetben adtak átmeneti segélyt és 274 fő kapott rendkívüli gyermekvédelmi támogatást. • MUZSLAI telenek maradtak, a révkomáromi cég pedig ma reggeltől megkezdte működését. A cég a Szlovák Tele­kommunikáció épületét bérli, amit saját céljainak megfelelően alakított át, illetve korszerűsített. A mentőál­lomáson ma délután kettőtől ünnepi megnyitót tartanak. • B.Sz. Baleset a io-esen Pilisvörösvár. Tegnap, a kora reg­geli órákban, Pilisvörösvár belterüle­tén két tehergépkocsi ütközött össze. A Budapestre tartó főútvonal pillana­tok alatt bedugult, s csak a rendőrsé­gi helyszínelők kiérkezését követően állt helyre a közlekedési rend reggel 8 órakor. A balesetnek két könnyű sé­rültje volt, az egyik gépjárműben ko­moly anyagi kár keletkezett. Folytatás az 1. oldalról Tavaly augusztusban lépett hatály­ba az az uniós jogszabály, amely Ma­gyarországon is védetté nyilvánítja a hóvirágot. A hazai és uniós védett nö­vények listája ezzel teljes átfedésbe került. A közkedvelt tavaszi növény leszedésének megtiltását nemcsak a kötelezően átvett közösségi szabályo­zás indokolja, hanem a faj évek óta ta­pasztalt elkorcsosulása, tudta meg la­punk Haraszti Lászlótól, a Környe­zetvédelmi és Vízügyi Minisztérium természetvédelmi helyettes államtit­kárától. A tárca elsődleges célja a hó­virág megőrzése a természetben, ezért a természetvédelmi őrszolgálat az ismert, nagy gyűjtőhelyekre fog koncentrálni. Elsősorban tájékoztatni kívánják az embereket a megváltozott jogszabályról, de mint hatóság el is járhatnak a helyszínen, ha valakit tö­meges hóvirágszedésen kapnak. A A teleházak az ország sok települé­sén kihasználatlanul működnek, alig veszik igénybe az ott nyújtott szolgál­tatásokat Únyon ezzel szemben szin­te állandóan teltház van, a fiataloktól az idősekig szinte mindenki rendsze­resen megfordul a teleházban. Varga László, az únyi általános isko­la és a teleház vezetője a Hídlap kérdé­sére elmondta, hogy a megyei munka­ügyi hivatal Únyon is támogatta az e- pont kialakítását, ami tulajdonképpen a teleházat jelenti. A hivatal együttmű­ködési szerződést kötött a településsel, mely szerződés lényege, hogy a falu­ban élő munkanélküliek az internet se­gítségével jussanak a megfelelő infor­mációkhoz. A teleház számítógépes Hosszú évek óta csúfítja a város képét a romos állapotban lévő Fürdő Szálló, amelynek felújítását eddig a rendezetlen tulajdoni jogok hátrál­tatták. Nemrég azonban sikerült ön- kormányzati tulajdonba venni az in­gatlant, így hamarosan megszépül­het az egykor patinás épület. Bár az áldatlan állapot kialakulásáért nem az önkormányzat tehető felelőssé, az emberek mégis a várostól várják a megoldást. Ezt jelzi egy közvéle­mény-kutatási adat is, amely szerint a helyi lakosok örülnek a Fürdő Szálló városi tulajdonba vételének. Hosszú évek óta húzódó ügy végé­re sikerült pontot tenni a Fürdő Szál­ló épületének önkormányzati tulaj­donba vételével. A sokak számára örömteli hírt Meggyes Tamás polgár- mester jelentette be január közepén. A város legforgalmasabb pontján álló épület a kilencvenes évek elején tör­tént privatizáció útján került magán- tulajdonba. Sajnos a tulajdonosok rossz gazdának bizonyultak és az épü­let elhanyagolva áll már több mint tíz éve. Sokan a város szégyenfoltjának tartották az egyre romosabbá váló in­gatlant, pedig nem az önkormányzat­nak volt felróható az elhanyagoltság. A város vezetése 2001-ben Meggyes Tamás polgármester javaslatára kez­dett foglalkozni a Fürdő Szálló önkor­mányzati tulajdonba vételének lehe­helyszíni bírság tízezer forint is lehet. A tavasz első hírnöke a nagyvárosok parkjaiban, de főként a hegyvidéki tájakon él meg, és elég nagy a szapo­rulata. Nem véletlen hogy a családo­kon kívül gyakran egész osztálynyi gyereket visznek el tanáraik kirándul­ni és nőnap alkalmából hóvirágot szedni. Haraszti László kifejtette: hogy ez a fajta „természetjárás” is szerepet játszik a faj elsatnyulásában, de hangsúlyozta az aluljárókban hó­virágot árulók tömeges szüretelését szeretnék megakadályozni, a legna­gyobb problémát ugyanis ők okozzák. Mivel az őrszolgálat nem tud min­denhol jelen lenni, piaci ellenőrzése­ket is terveznek. Úgy véli, azért lehet ennyire a közérdeklődés központjá­ban a hóvirág, mert sok helyen elő­fordul, szaporulata nagyobb, mint más védet fajé, amely kisebb mérték­ben és csak egy-két helyen fordul elő. termében az érdeklődők nemcsak a munkaügyi hivatal honlapja alapján, de az európai uniós munkalehetősé­gekről is informálódhatnak. A hivata­lok által is leellenőrzött felkínált mun­kalehetőségek fellelése jól működik, az únyi teleházban mindig nagy a forga­lom, a munkalehetőségek keresése mellett sok mindenre ezen az e-ponton keresztül találnak rá a helyiek. Mivel Úny a munkaügy szempontjából Do­roghoz tartozik, onnan kapják postán az új munkalehetőségekre vonatkozó híreket, de a gyakorlat azt mutatja, hogy a számítógépeknek köszönhető­en elég az interneten utánajárni az ál­lásajánlatoknak, az únyiaknak nem kell Dorogra bejárni ez ügyben sem. • -l. -n. tőségével. Végül a jogi procedúrák után a 2004 januártól érvénybe lépett vagyonrendezési eljárás hozta meg a sikert. Az eljárás során Esztergom vá­ros képviselő-testülete felhatalmazta a polgármestert, hogy az elővásárlási jog gyakorlásáról szóló nyilatkozatot megtegye és megkösse a szerződést. A szükséges nettó százharmincmillió fo­rintos forrást a képviselők a költségve­tésben biztosították. Az épület kitaka­rítása a vagyonrendező cég felhatal­mazása alapján már korábban meg­történt és azóta az épületet a város őrizteti. Az önkormányzati tulajdon­ba vétel szándékáról már régebben is lehetett tudni és a decemberben vég­zett reprezentatív közvélemény-kuta­tás eredménye is alátámasztja ezt. Az önkormányzat megbízásából a Socio- Balance Közvélemény- és Piackutató Kft. által végzett kutatás adatai sze­rint a megkérdezett 93 százaléka érte­sült a város ez irányú szándékáról. A felmérés során az is kiderült, hogy az emberek a város vezetésétől várják a megoldást, mert az önkormányzati lé­pés tetszésindexe 4,02 pontos volt a maximális ötből. A közvélekedés nem alaptalan, az önkormányzat mindent megtesz azért, hogy az egykor gyö­nyörű épület régi fényében ragyog­hasson. Hamarosan pedig országos ötletpályázatot írnak ki az épület fel­újítására és hasznosítására. • G.K. Az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület munkatársa is egyet ért a vé­detté nyilvánítással. Horváth Zoltán szerint az árusok pusztítása oly mérté­kű károsodást okozott, hogy az már a faj fennmaradását veszélyeztette. Ezen kívül a nagyüzemi hóvirágszüret maga után vonja azt, hogy a kevésbé szép és életképes növényeket hagyják meg a természetben, ezek pedig tovább sza­porodva a faj elkorcsosulását eredmé­nyezik. A nagy dilemma szerinte az, hogy el tudják-e juttatni a hírt az em­berekhez, és ha igen, akkor valóban fel­fogják-e az intézkedés lényegét. A szaktárca egyébként hangsú­lyozza, hogy az intézkedés elsősor­ban a hóvirágot üzleti céllal leszedők ellen irányul, a saját kertben nyíló vi­rág leszedéséért, vagy egy-egy kis, a mezőn, erdőben gyűjtött csokorért - egyelőre - nem büntetnek. • Gál Pilisi szlovákok bálja Dorog. Mogyorósbánya, Tardos, Sárisáp, Piliscsaba, Piliscsév, Kesz- tölc, Pilisszentlélek, Pilisszent- lászló, Pilisszentkereszt, Pilisszántó szlovák nemzetiségű lakói vettek részt a hagyományos dorogi, pilisi szlovákok bálján. Az évről évre meg­rendezett farsangi bálnak azért Do­rog adott ismét otthont, mert a ren­dező Pilisszántón nincs megfelelő méretű helyiség. A több mint há­romszáz résztvevő családias, benső­séges, vidám hangulatban farsangolt a József Attila Művelődési Házban. A szervezők szerint a rendezvény célja elsősorban az itt élő szlovák ki­sebbség összetartása és a hagyo­mányápolás. A hajnali öt óráig tartó bálon a szántói Mosoly együttes szolgáltatta a talpalávalót. LAP(SZ)EL Bukovics Krisztián Klinikai esetek Nem kevés türelem, és még több megértés kell ahhoz, hogy az ember többé- kevésbé érzelemmentesen tudja végignézni/olvasni, írni meg pláne a zselízi kórház-kálváriát, hogy arról ne is beszéljünk, akiknek a bőrére zajlottak a megbeszélések, ajánlások és tisztiorvosi ejnye-bejnyék. Vannak közel kétszá­zan - jelen állás szerint munka nélkül. Ami egyébként a környéken, itt, e jobb sorsra érdemes Dél-Szlovákiában egyébként nem egyedi eset. Ami azonban Zselízen történt, az viszont legalábbis különös, még akkor is, korántsem el­képzelhetetlen, hogy a kórház (kárház) paródia mától mondjuk Érsekújváron, Ságon vagy Kassán folytatódik. Megfigyelve ugyanis az erőtől duzzadó, vadul kilengő gazdasági mutatók, és a honi egészségügyi valóságshow közti ijesztő kontrasztot, ez bizony nagyon is könnyen előfordulhat. Meglehet, mire e so­rok nyomtatásba kerülnek, már meg is történt, mint ahogyan az előfordult a zselízi kórházról e lap hasábjain íródott folytatásos regénnyel is: amit leírok ma, az már messze nem igaz holnap, ugyanakkor - amennyiben úgy fordul a szerencse és szlovákiai szakik kereke - két nap múlva ismét megdönthetetlen igazsággá érik. E fordulatokban gazdag fejezetekből jóformán csak egy szál vehető ki világosan, mégpedig az, hogy a szlovák egészségügy korántsem áll a helyzet magaslatán, és az egyre több alkalommal megkérdőjelezett, egészség- ügyi privatizációt célzó törvénynek köszönhetően könnyen lehet, hogy a toló­székből rövidesen az intenzívre, ne adj Isten, a patológiára kerül. A tünetek legalábbis erre utalnak: alacsony bérek, elvándorló szakemberek, betegellátás­ra alkalmatlan intézmények, megörökölt, több tíz milliós adósságok; ezek kö­zül a nálunk jóval fejlettebb, e kórra vakcinával rendelkező országokban is sokszor egy is elég arra, hogy a rolót lehúzzák. Ezzel párhuzamosan a magyarországi kórházak a határ mentén egyre több he­lyütt fogadják a szlovákiai betegeket. Összeesküvés-elmélet formájában felme­rül a gyanú, hogy vajon nem éppen így akar-e Szlovákia megszabadulni a csak kiadást jelentő egészségügytől egyszerre és végérvényesen, és az így felszaba­dult milliárdokkal megtámogatni a mára példává kinőtt gazdasági mutatókat? Persze, ez csak egy vízió, lehet, klinikai eset. Majd kezeltetem, Zselízen... Jól teljesíti feladatát az únyi teleház A megyében másodikként alakult meg ilyen intézmény Emelkednek a lakbérek Dorogon Jelentősen drágult az önkormányzati lakások bérleti díja A mák helyett a hóvirág a tilalmi listán Az unióban büntetés jár a kereskedelmi mennyiségű virágszedésért

Next

/
Thumbnails
Contents