Hídlap, 2006. február (4. évfolyam, 22–41. szám)
2006-02-04 / 25. szám
2006. február 4., szombat A HÍDLAP hétvégi melléklete 5. szám Szerkesztette: Ámon Adrienn „Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs! Gyermekkoromban két fehér gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon, s úgy néztem a gyertyák közül, mint két ág közt kinéző ijedt őzike. ” - olvashatjuk a már nagybeteg, torokrákban szenvedő Babits Mihály „Balázsolás ” című megrázó versének első soriban. De ki is volt Szent Balázs, akihez a költő könyörgőn imádkozott? L egendája szerint példamutató életet élő örmény keresztény volt, akit Sze- baszte népe püspökévé választott. Balázs azonban a Szentlélek indítását követve visszavonult egy magányos hegyi barlangba, jóllehet tette, nem éppen egyezett a kor püspök-eszményével. Innen vezette imádkozva, tanácsokat osztva és gyógyítva a rábízott közösséget. Vadállatok őrizték, háziállatok módjára engedelmeskedve neki. Sajnos azonban nem csak a keresztények ismerték a barlanghoz vezető utat, hanem Agricola helytartó poroszlói is, aki 316 táján még folytatta Szebasztéban azt a keresztényüldözést, amelyet korábban Licinius császár rendelt el. Az oroszlánokból, tigrisekből, medvékből és farkasokból álló derék testőrség nem tudott segíteni a remete-püspökön, mert ő ellenállás nélkül engedte, hogy elfogják és Agricola bírói széke elé hurcolják. Mivel Balázst nem bírták hittagadásra kényszeríteni, a szokásos megkorbácsolás után siralomházba került. Mint előbb barlangjában, a börtönben is sok segítséget kérő ember kereste föl. Rabságában sok-sok csodát tett, amelyekről a legendája beszél. Vízbefojtás általi halálra ítélték, de végül is lefejezték. Hogy a történelmi tények talaján maradjunk, a szentnek széles körben elterjedt kultuszából kell kiindulnunk. Kezdetben hallgatnak róla az egyébként annyira beszédes görög atyák. Eszerint a Balázs-tisztelet nyilvánvalóan nem közvetlenül a halála után kezdődött. Keleten azonban legkésőbb a 6. századtól, nyugaton a 9 századtól már mint a torokbajok ellen védő szentet tisztelték. A Legenda Aurea szerint Balázs egy özvegyasszony fiát, akinek torkában megakadt a halszálka, imájával mentette meg a fulladástól. Az özvegyasszony étellel és gyertyával fejezte ki köszönetét a püspöknek. A szent, neki és mindenkinek, aki a templomba gyertyákat vitt, jólétet és egészséget ígért. Úgy vált szokássá, hogy szükség idejében a szentnek gyertyákat áldoznak. Elterjedt ereklyéinek kultusza is. így hamarosan feltűnnek Szent Balázs maradványai Tarantóban, St. Blasienben, Mainzban, Trierben, Lübeckben, Párizsban és Raguzában, ahol a város védőszentjévé is lett. Számos templomot szenteltek neki Konstantinápolyban és Rómában egyaránt. A 6. sz.-ban a püspök nevét már a torokfájás gyógyítójaként emlegették. Emlékére alakult ki az a szokás, hogy a nép az áldozatra szánt gyertyákat a torka elé tartotta, miközben egészségéért imádkozott. Később ezt a szokást az egyház szertartásként gyakorolta, nálunk balázsolás vagy Balázs-áldás néven. Az esztergomi rituale, vagyis szertartáskönyv erre a napra az alma megáldását is előírja. A néphit mind a Balázs- áldást, mind a szentelt almát a torokfájás elleni védekezésként tartotta számon. „Apátfalván, Csanád megyében szokásban volt, hogy azok, akik a templomban Balázs-áldásban részesültek, az otthon maradottak torkát is megsimogatták, hogy őket is kerülje el a torokfájás” - olvashatjuk a Magyar Néprajzi Lexikonban. Ezek ismeretében meglepő, hogy a Balázs-áldás mindmáig élő liturgikus szokása csak a 16. században keletkezett. Szent Balázs a középkorban a diákoknak is egyik kedvelt védőszentje volt, napját fényesen megünnepelték. Innen ered a balázsjárás, az iskolásgyermekek házról házra járó, adomány- gyűjtő, iskolába toborzó, köszöntő szokása. Kis- bodakon (Moson vármegye.) Balázs napján 10-12 éves gyermekek fehérbe öltöztek, fejükön koronaszerű papírcsákót viseltek, a Balázs püspököt megszemélyesítő gyermeknek püspöksüvege volt. A játékban tízen szerepeltek: az elöljáró, a püspök, a generális, a kapitány, az orvos, a zászlótartó, a kiskatona, az őrmester, a káplár és a paraszt. A játék Szent Balázs dicséretével és az ajándék megköszönésével fejeződött be. A perselybe összegyűjtött pénzt az iskola vagy a templom céljaira fordították, az ajándékképpen kapott tojást eladták, a szalonnát megették. • Varga Péter Dénes Égi jelek... A „levegőég” változatos tüneményei mindig is megmozgatták az emberek fantáziáját. Koronként hol tudományosabb, hol kevésbé tudományos magyarázatokat adtak az egyes jelenségeknek, de csodás látványokat rendre körüllengte valamiféle misztikus félelem vagy éppen elragadtatás. Heltai Gáspár híres könyvében, az 1575-ös Chronicában Hunyadi János haláláról ezt olvashatjuk: „Az ő halálát sok jelek mutatták meg annak előtt. Mert az előtt egy üstökös csillag támadt az égbe, és marada vagy harminc napig...” Hunyadi 1456-ban a nándorfehérvári diadalt követően kitört pestis áldozata lett. Az első hazai - még latin nyelvű —, de teljes egészében üstökösről szóló mű a besztercebányai nyomdából került ki 1578- ban. Szerzője a német egyetemeken tanult és Besztercebányán majd Kassán tanított. Jacobus Pribicerusnak hívták. Az üstököst ott, Besztercebányán figyelték meg 1577. november 13-án, de a mű írója tudott az 1556-os és az 1558-as üstökösökről is. Pribicerus mester könyve ajánlásának kelte: 1578. január 31. A második honi „üstökösmű” is korai, 1578- as. Ezt Kolozsvárott nyomtatta Heltai Gáspámé. Amint Gazda István tudomány- történésztől megtudjuk, e munka szerzőjének a „dantzkai astrológus”-nak a valódi neve ismeretlen, de egy Gdanskból megfigyelt üstökös leírását adja, — immár magyar nyelven. O az üstököst Szent András havának (november) tizenkettedik napján látta meg. Az eredeti művet Báthori István lengyel királynak ajánlották, s az a magyar mellett lengyel nyelven is megjelent. Erdélyben egy másik tünemény is látható volt az égen, mégpedig a sarki fény Ennek dátuma is ismert: 1580. szeptember 10. Erről az eseményről, illetve jelenségről adott közre könyvet Báthori Kristóf udvari orvosa, egyben fiának, Zsigmondnak a tanítója, az olasz származású Marcello Squarciapuli. Művében Arisztotelésznek az északi fényre vonatkozó tanításait is tárgyalja. A kötet először 1581-ben Szebenben jelent meg, majd néhány hónappal később Krakkóban is. Az égi jelenségek sorában szólnunk kell még arról az üstökösről is, melyből egy másik uralkodónak, Báthori Istvánnak a halálát jósolták meg. A jóslat valószínűleg egy Wolphard nevű csillagásztól ered, írására később így emlékezett Bőd Péter: „...midőn 1576-dik esztendőben igen nagy üstökös csillag fénylenék az égen Erdély felett, abból az országló és igen dicsőségesen fénylő Báthori-familiának eloszlatását és hányattatását jövendölte, amely bé is tölt.” E csillagász emlékét a kolozsvári Wolphard- Kakas-ház zodiákus szobája is őrzi. A benne látható faragványok még a Báthoriak korában készültek. Végül említést érdemel, hogy egy Pozsonyban megfigyelt üstökösről Mátyás csillagásza, Bylica már 1468-ban feljegyzéseket készített, ám annak nyomtatott változata Magyarországon nem jelent meg. • Rainer Kalendárium Nem működött tökéletesen a villamos világítás száz évvel ezelőtt Esztergomban, a bajt a sár és a csúszós utak tovább tetézték. A pilismarót! plébánián pedig, kis híján bomba robbant egy százada. „A villamos sötétség” címmel a Szabadság adott hírt a világítási problémákról február 10-én. „A világhírű villamos világításba megint beleiitött a mucsai istennyila és koromsötétséggel világítja meg a vasúthoz vezető utat. A napokban reggel 6 óra előtt már hire-nyoma sem volt a világhírű világításnak és a kik a vonathoz kifelé mentek, hetvenhét Miatyánkot imádkoztak volna el egy petróleum lámpafényért, mert hetvenhétszer dűltek bele az iszaptengerbe” Ha már iszaptengerről esett szó, itt a következő probléma szintén e laptól. „A vasúti út. A helyiérdekű vasúthoz véZető utat az árok partján böngésző varjak gondozzák. A gyalogjárókat az a veszedelem fenyegeti az utón, hogy a fejebubjától a talpáig telítve lészen iszappal- sárral, mert az úttesten valóságos iszapömlés van, úgy, hogy malmot épithetnének rá és megőrölhetnék azoknak a koponyáját, a kik az út gondozásával vannak megbízva. ” A nevezett mucsai állapotot tovább tetézte a járdák állapota is, amelyről az Esztergom számolt be február 4-én. „A síkos járda. A havas és fagyos időjárás természetes következménye a síkos járda. Csak hogy ezen segíteni lehetne és a háztulajdonosok figyelmetlenségét szigorúan büntetni kellene, ha a járdák gondozását, illetve felhintését elmulasztják. Mert sehol sincsenek talán oly elhanyagolt járdák, múlt Esztergomban. A kocsiutaink aszfaltosak és jól kövezettek már, de a gyalogjárdáink olyanok, hogy a legjobb nyári időben is lábcsuklást kap az, aki nem szokta meg az egyik kőről a másikra való ugrálást. Oly síkosak mostanában a járdáink, mint a jégpálya s az emberek sorra esnek az utcán. ” Szerencsére ez megváltozott az elmúlt száz év során. Kis híján nagy tragédia történt Pilismaróton, szokatlan küldemény érkezett ugyanis a plébániára. Részletesen számolt be az esetről Esztergom és Vidéke február 8-i számában. „E hó 2-án a pilis-maróthi plébánosnak vendégei voltak, kik midőn az esti harangszókor eltávoztak, egyikük a folyosó végén lévő ajtó megett egy csomagot vett észre, mit felemelve látta, hogy egyujságpapiros- ba burkolva, valami gömbölyű dolog van, mit üvegnek vélt. A csomag a jelenvoltak között kézről-kézre járt. Midőn a papírból kivették, látták, hogy az egy agyagból készült gömb, mely vaspormi volt befeketítve, s amelyből egy 30-40 cm hosszú gyújtó zsinór lógott le. A golyón kivágott nyomtatott betűkből ez volt: kóstolónak, majd a másik jobb izű. A gyújtó zsinór meggyujtva meg nem volt, s hogy vájjon belsejébe volt-e robban anyag, megállapítva még nem lett, de a jelek szerint mi sem volt abban sigya egész valószínűleg csak ijesztgetés akart lenni. ” És ha majdnem tragédia, akkor történt még valami száz évvel ezelőtt, amely során sokan megsérülhettek volna. Az Esztergomi Lapok február 4-én „Vonatkisiklás” címmel a következőt írja. „A február 1-én délelőtt fél 12 órakor Budapestről Doroghra érkező tehervonat, a mint leányvár Csév állomásra berobogott kisiklott, a vonat részben felborult s a síneket is összerongálta. A dorogbi állmnásfőnök azonnal segélygépen a baleset színhelyére sietett s a további szükséges teendők iránt intézkedett. Intézkedése folyamán csakhamar mgérkeztek Budapestről a vasúti kovácsok s a lakatosok, kik 12 órai megfeszített munka után a közlekedést ismét szabaddá tették. Csak a véletlennek köszönhető, hogy a tehervonatiuljövő vasúti személyzet a veszélyt idejekorán észrevette és leugrott a vonatról. A vasúti közlekedés jó ideig csak átszállás által volt lehetséges. A megejtendő vizsgálat fogja kideríteni, kit terhel a felelősség. ” • Gál Kata
