Hídlap, 2006. február (4. évfolyam, 22–41. szám)
2006-02-25 / 40. szám
• HÍDLAP • 2006. február 25., szombat hídlapmagazin ';tesí A nemzetről Strassburgban Egyszuszra Duray Miklós rovata Európa meg van háborodva! Európa nem tudja mi a nemzet. Európa nincs tisztában a nemzet jogaival. Ez jutott eszembe, amikor elolvastam Frunda Györgynek a Romániai Magyar Demokrata Sövetség bukaresti szenátorának a nemzetről szóló előterjesztését, amiről 2006. január végén szavazott Strassburgban az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése. Határozati javaslatát egy szavazat-többséggel fogadta el a közgyűlés. Hál' Istennek, a határozat jogerős. Lehet, hogy hálával ebben az esetben leginkább Komlóssy Józsefnek (magyar, kanadai és svájci állampolgárságú, szigligeti szőlősgazdának, kisebbségpolitikai szakértőnek) tartozik a nemzet, mert ha ő nem bíztatja igennel való szavazásra képviselő barátait, a javaslat talán elbukik. A Magyar Koalíció Pártjának képviselői nem voltak jelen az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének ülésén, a párt országos elnöksége nem tudott arról, hogy ilyen fontos előterjesztés kerül ott napirendre, noha a „kis MÁÉRT” marosvásárhelyi találkozóján született arra vonatkozó megegyezés, hogy a nemzetközi fórumokon kölcsönösen támogatni fogják egymás előterjesztését. De a nagy nyilvánosság sem tudta, mi fog történni ott, mint ahogy arról is csak a vájtfülűeknek van tudomása, mikor miről tárgyalnak ebben a testületben, és azt is kevesen tudják, mi történik az Európai Parlamentben, az Európai Tanácsban és az Európai Bizottságban. - Erről ennyit. Frunda strassburgi határozati javaslata a nemzetről stratégiai jelentőséggel bír. Nem azért, mert elfogadásával minden, nemzettel kapcsolatos ügy, a helyes kerékvágásba lendül. Azért sem, mert ettől fogva Frunda Györgyöt esetleg valaki a nemzetek nemzetközi lovagjává üti. Amiatt volt fontos ez a január végi nap, mert ekkor fogadták el európai fórumon az első olyan hatályos dokumentumot, amely azt állapítja meg, hogy a nemzet ügyében zavar uralkodik, és ebben a zavarban némi rendet tesz. A zavaros és tisztázatlan helyzetek miatt azonban senkit sem érhet sérelem, aki kultúrálisan egy nemzethez tartozónak érzi magát, de nem az adott „nemzetállamban” él, hanem másutt tagja egy állam- polgári közösségnek, ahol emiatt nemzeti kisebbséginek számít. Sőt nem csak, hogy nem szenvedhet hátrányt, hanem jogot formálhat előnyös megkülönböztetésre is, pl. a közigazgatásban. Az autonómia igény tehát legitim igény - Ez a határozat lényege. Ezt jó olvasni, hiszen a tagállamok egy része eddig nem úgy viselkedett mintha létezne ilyen „finom” különbség az állampolgár és a nemzet között, de ezután - ezek az államnacionalista jogalanyok - szá- monkérhetőkké válnak. Emiatt forrongott 2006. január végén és február elején az egész romániai nemzeti sajtó. Az összmagyar közélet - beleértve a hivatásosakat is - azonban nem vett róla tudomást. Az is kiderült Frunda előterjesztésből, hogy Európa nincs tisztában a nemzet fogalmával. De nem csak Európa ennyire félkegyelmű, az egész világ az - mondhatnánk némi túlzással -, sőt nemzettársaink egy része is ilyen. Miről van szó? Csupán arról: mi a nemzet? Sokak számára az sem világos, mi a különbség a nép és a nemzet, vagy az állampolgárok közössége és a nemzet között. A fogalmak jelentését illetően ellentétek uralkodnak a szociológusok és az (archeo)et- nológusok között is. Az utóbbiak a nemzetet (nemzetségek összességét) tekintik ősibb társadalmi formációnak, a népről pedig azt tartják, hogy az újkor szüleménye. A szociológusok az ellenkezőjét vallják. A politológusok zavarodottságát nem érdemes megidézni. Az tény, hogy a magyar gondolkodásban a magyar nép és a magyar nemzet között a XVIII. század végéig alig lehet értelembeli különbséget tenni. Talán csak annyit, hogy létezett hungarus és más: slavus, hospes, saxon, zipzer, cumanus stb. A történelmi közösségeket, illetve azokat a másokat, akik ezt a másságot korábban is vállalták, de alárendelték magukat az ország egyetemes királyi hatalmának, csak a refomkor előhírnökeként fellángoló felvilágosodás és a reformkor kezdte minőségileg megkülönböztetni. Azokat a néptöredékeket, amelyek mindaddig történelmi szerepvállalás nélkül maradtak (pl. a szlovákok), nem különböztették meg és nem vették sem nép, sem nemzetszámba. Mindegyiküket azonban a Szent Korona egyesítette, ami szimbolikus ereje miatt sokkal többet jelentett mint a későbbi állampolgárság. Az előbbiből nem lehetett egyénként kilépni, csak hűtlenné válni hozzá, az utóbbiból ki lehetett tagadtatni vagy elveszteni lehetett. Ez a megkülönböztetés azonban ma is létező erejű, csak nem alkalmazott. Mert a Szent Korona államjogi hatálya alól csak népszavazással vagy uralkodói döntéssel lehetne kilépni, ha ezt valaki jogi kérdés tárgyává tenné. Ilyen államjogi lépésre még nem került sor. Ezt a létező erőt ezért jelképesnek kell tekinteni, noha a közgondolkodás egy részét máig befolyásolja. A hagyományos magyar állam- és nemzetelmélet valamint az I. világháború után uralkodóvá vált európai nemzeállam szemlélet között ma is ez jelenti a törésvonalat. Mi a törésvonal jellemzője? Sem több, sem kevesebb, mint az alattvaló-állampolgár, nép-nemzet fogalmak közötti különbség, noha e két fogalomcsoport között európában valóban létezik átfedés. Akkor nem létezne fogalmi zavar, sem értelmezési zavar, ha a szavak eredeti értelmét vennénk figyelembe és nem az állampolitikai vagy hatalmi politikai értelmezésüket tartanánk mérvadónak. Kiindulási pontként a létező nemzet-felfogásokból axiómákat kell megfogalmazni. Az egyik axióma szerint a nemzet megszemélyesítője az állam. A másik axióma szerint a nemzet történelmi, kultúrális és nyelvi közösség, és a nemzethez való tartozás vérségi alapon is nyomon kövöethető. A harmadik axióma szerint a nemzet olyan történelmi és politikai közösség, aminek belső tagozódását a kulturális és nyelvi sajátosságok határozzák meg. Az első a francia nemzetfelfogást jelenti. A második a német nemzetelmélet jellemzője. A harmadik a XIX. századi magyar nemzeteszmére jellemző, amiben - ugyan töredékesen -, de egyszerre jelenik meg mind a francia, mind a német nemzetszemlélet. Ez jellemezte a történelmi magyar állam utolsó nyolcvan évének nemzetállam felfogását, összhangban a Szent István-i állameszmével. A Frunda által benyújtott és a Parlamenti Közgyűlés által elfogadott határozat a különböző nemzetfelfogások közötti különbséget valóban tisztázza, de nem merészkedik azokra a vizekre, amelyen kiderült volna, hogy a nemzet azon kívül, hogy kulturális egységként fogható fel, politikai entitásként is létezik. Ha ezt megtette volna, javaslata megbukik, mert szöges ellentétbe került volna azokkal, akik a nemzeállami felfogást vallják - nemcsak az Európa Tanácsban, hanem a magyar nemzeten belül is. Erre a magyarságon belüli felfogás különbségre bizonyíthatóan az elmúlt hetekben derült fény, a Gyurcsány-féle kormányzat megbízásából kidolgozott alkotmánymódosító javaslat kapcsán, ami állítólag a határon túli magyarok magyarországi státusáról szólt volna. A javaslat korai formája ugyanis egy olyan doktrinér jogászi gondolkodási elemet tartalmazott, mellyel határozottan megkülönböztette a magyar nemzeten belül a kulturális elemet és a politikai elemet. Noha éppen a magyarság esetében a legkevésbé húzható meg ez a határ, mert a nemzet a modern nemzetté, a tudatos politikai nemzetté válás után lett államhatárokkal szétszakítva. Ha a magyarságon belül is meg kell vívni az ilyen csatákat, akkor nem csodálkozhatunk, hogy a szomszéd nemzetek politikusaival is nap mint nap hasonló csetepatékra kerül sor. A minap a pozsonyi parlament folyosóján vágta a szemünkbe koalíciós partnerünk egyik képviselője, akit ráadásul a magyarok is támogattak a legutóbbi megyei választáson, hogy mi nem vagyunk magyarok, csak magyarul beszélő szlovákok. Sok magyarországi pedig még most is ránk csodálkozik, hogy hol tanultunk meg ilyen szépen magyarul. Hát, éppen ideje volt, hogy megszületett ez a határozat az Európa Tanácsban. Legalább van mit magunk alá tolnunk ha ki akarják húzni a lábunk alól a földet, vagy akkor ha esetenként kiderül, hogy az elszakított magyarok emberként nem kellenek Magyarországnak és magyarként nem kellenek ott sem, ahol őseik szülőföldjén élnek. Az anyagiak is döntő szerepet játszanak a gyermekvállalásban Nem szeretünk róla beszélni, de sokaknál tényleg a pénz az egyik fontos szempont a családtervezésnél. Senkinek sem mindegy, hogy mi az, amit esetleg meg kell tagadnia gyermekétől az anyagi helyzete miatt Ma Magyarországon a termékenységi mutató 1,3, vagyis a legtöbb családban csupán egy gyermek születik, ami népesség drasztikus fogyásához és elöregedéséhez vezet Sokan már a második gyermeket sem vállalják, a növekvő anyagi terhek miatt, egyre többször hallani egygyermekes szülőktől: „legalább ennek az egynek mindent meg tudok adni”. Ezt a tendenciát próbálják az ország vezetői családtámogatási rendszerekkel megfordítani, azonban az elmúlt hónapokban a szocialista-liberális kormány fenekestül felforgatta az eddig logikusan működő szabályozást. „Dupla családi pótlékról beszél a kormányzati kommunikáció, miközben a családok nagyobb része rosszabbul járt” - nyilatkozta lapunknak Mátrai Márta, a Fidesz MPSz családpolitikusa. A kormány ugyanis úgy növelte kétszeresére a családi pótlékot, hogy közben négy másik támogatást megszűntetett. Ezek forrásait összevonták, s most a leggazdagabb családok is ugyanazt az összeget kapják gyermekenként, amit a legszegényebbek. 2002 előtt minden családra kiterjedt a családi adókedvezmény, mely nem segély volt, hanem segítség azoknak a szülőknek, akik munkájukkal hozzájárulnak az egész állam eltartásához. A családi pótlék a gyermek hatéves kora után iskoláztatási támogatássá alakult, arra ösztönözve ezzel a szülőket, hogy járassák a gyermeket iskolába. A legszegényebbek részére pedig havonta több mint ötezer forint segítséget jelentett a rendszeres gyermekvédelmi támogatás. Ez utóbbi támogatás több mint hétszázezer családot érintett, akik most évente csupán kétszer ötezer forint segítséget kapnak a magyar államtól. Demográfusok szerint, ha a termékenységi mutató nem éri el hamarosan legalább a 2-t, vagyis nem születik minden párnak legalább két gyermeke, úgy évtizedek alatt egy elöregedett, és erősen megfogyatkozott népessége lesz hazánknak. A szülések időpontja is egyre inkább kitolódik, hiszen a legtöbb fiatal pár csak akkor mer gyermeket vállalni, ha biztos egzisztenciával rendelkezik, ezt pedig huszonévesen nem könnyű elérni. A biztonságot egy logikusan és igazságosan működő családtámogatási rendszer jelenthetné, mely szavatolja az ifjú szülőknek, hogy a bizonytalan világban sem hagyja őket cserben a hazájuk, ha a legifjabb polgárok felneveléséről van szó. • Pálovics Klára Mindent a klasszikus családmodellért... Lakner Zoltán az esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola szociális képzési tanszékének vezetője, 2002 előtt a polgári kormány családügyi államtitkára. A tanár-politikust a népességcsökkenésről, a családok státuszáról és helyzetéről kérdeztük.- Társadalmi, vagy gazdasági problémaként értékeli inkább a népességcsökkenést?-Véleményem szerint inkább társadalmi problémáról van szó, melynek gyökerét az értékrend megváltozásában és a modernizáció hatásaiban látom. Háromszor annyian tanulnak a felsőoktatásban, mint egy-két évtizeddel ezelőtt, márpedig ez a korosztály érintett a gyermekvállalásban. Ma már egy-két százalékponttal a nők aránya is nagyobb az egyetemeken, főiskolákon, így kitolódik az első tartós kapcsolat és a gyermekvállalás időpontja is. A felmérések szerint pedig minél később születik meg az első gyermek, annál kevesebb utódra lehet számítani a családban. A felmérések szerint Európa többi országához képest a 18-28 éves korosztálynál nálunk sokkal erősebb a család, a házaság utáni vágy, azonban az egzisztenciateremtés sokszor megelőzi ezt. A két dolog nem jelentőségben, hanem időben versenyzik egymással.- Mennyire fontosak a gazdasági szempontok a családalapításnál?- Mindenkinek fontosak természetesen ezek is. Európa legjobb családtámogatási rendszerét építettük fel 2002 előtt, azonban a jelenlegi vezetés ezt szétzilálta. A legnagyobb probléma az, hogy nincs nemzeti egyetértés a családpolitikában, pedig ez mindenkinek egyformán fontos kellene, hogy legyen.- A családbarát munkahelyek, az anyák részmunkaidős foglalkoztatása segíthetne a családok anyagi helyzetén?-Tőlünk nyugatabbra az anyák csak négy-hat órát dolgoznak, jó lenne ezt a példát átvenni. Hamis idealizmusnak tartom azt a nézetet, mely szerint a háziasszonyok, anyák dolgozzanak ugyanannyit, mint a férfiak. Magyarországon nagyon magas a női depresszió aránya, ez a túlterheltségből is eredhet, egy keresetből viszont jelenleg nem lehet eltartani egy családot. Az ideális a másfél keresős család lenne - vagyis ha az anya részmunkaidős állást vállalna - csupán a munkaerőpiac ilyen jellegű befogadóképessége okozhat problémát.- A Nyugat-Európából és Amerikából beáramló kulturális hatásoknak, például a szing- li életmódnak mennyire vannak káros hatásai a család tekintélyét illetően?- Nálunk három-négy éve jelent meg a szingli, mint fogalom. Tisztázni kell: szing- linek nem azt hívjuk, aki önhibáján kívül egészségügyi vagy társadalmi okokból olyan helyzetbe sodródik, hogy egyedüllétre kényszerül, hanem azokat, akik megvetik a család és a házasság intézményét, és önszántukból élnek egyedül. Szerencsére nálunk még nem nagyon terjedt el ez az életforma, melyet mindenképpen károsnak és természetellenesnek kell tartani.-Az utóbbi években leértékelődött a háziasszonyok és a főállású anyák szerepe, sőt a kisebbik kormányzó párt gúny tárgyává is tette ezeket a nőket kampányában.- A médiának és a gazdasági segítségnek is jelentős szerepe lehet ennek a státusznak a helyreállításában. Az igaz, hogy a magyar férfiak többet segíthetnének a háztartásban, de a szerepeket nem szabad felcserélni. Azokat a nőket pedig, akik felvállalják ezt, társadalmilag és anyagilag is meg kellene becsülni. A gyermeknevelési támogatás ma a GYES összegéhez van kötve, és a harmadik gyermek nyolcéves koráig jár. Véleményem szerint ezt az összeget inkább a minimálbérhez kellene közelíteni.- Hogyan látja azokat az alternatív megoldásokat, melyeket a népességcsökkenés megakadályozására próbál tenni a jelenlegi kormány, például az egyedülálló nők lombikbébi-prog- ramban való részvételét?- Mérhetetlen önzést látok e mögött a rendelet mögött. Feltétlenül károsnak tartok minden olyan intézkedést, amely a klasszikus családmodell ellen szól, ráadásul boldogtalan emberek sokaságát fogja eredményezni. Mindent meg kell tennünk azért, hogy megőrizzük a családok tekintélyét, biztonságát, hiszen ez az egyetlen járható út boldog, egészséges generációk felnevelésére. • P.K.
