Hídlap, 2006. február (4. évfolyam, 22–41. szám)
2006-02-25 / 40. szám
2006. február 25., szombat A HÍDLAP hétvégi melléklete 8. szám Szerkesztette: Ámon Adrienn Ajándék a végzettől „De előbb látni akarom Kassát, el akarok menni egy vasárnap reggel misére a székesegyházba, ahol Rákóczi hamvait őrzik, akarok aludni egy őszi éjszaka az Ottilia vadászházban, ahonnan reggel, mikor felszáll Sáros felett a köd, messzire látni, a Tátra havas rajzát is látni. El akarok menni Rozsnyóra a temetőbe, látni akarom Komáromban a házat, ahol Jókai született, érezni akarom még egyszer a felvidéki légáramlást, mely a fenyvesek illatát hozza a városokba, akarom látni egy havas Karácsonyeste Kassát, amint tornyaival, harangjaival és leikével megint őrt áll Magyarország határán. ” Tizenhét éve halott a XX. század egyik legkiemelkedőbb, s talán a legnehezebben befogadható műveket alkotó írója, Márai Sándor. Manapság újra divat olvasni munkáit, újra hozzátartozik a polgári lét elengedhetetlen kellékeihez, hogy valaki ismerje, érteni próbálja az Egy polgár vallomásait. Felvidéki származása, az elmúlt diktatúrák elhallgató, mellőző hozzáállása mind-mind elősegíti, hogy a figyelem középpontjába kerüljön. Talán nem véletlenül. Műveinek műfaji sokszínűsége, autentikus forráskénti történelmi jelentősége, általában groteszk- érzelmes stílusa emberivé, az olvasó számára nagyon közelivé hozza magát az alkotót. Márairól emlékezve, felidézve a tőle olvasott sorokat egészen lehetetlen vállakózásnak tűnik az ember számára, hogy méltón írjon valakiről, aki, ha pongyolán szeretnék fogalmazni: nagyon tudott írni. Mégis, most illendő és mindenképpen hasznos néhány sorban bemutatni azt a szepességi cipszer családból származó értelmiségi városi polgárt, kinek nemzettudata, szülőhazájához való szoros kötődése, értelmiségi léte hatja át minden művét. A kor szellemét magábaszívó, annak aktuális ideológiájával gyakran vitatkozó, gondolkatébresztő publicisztikákat alkotó Márai Sándor életműve komoly hagyaték. Az 1900-as születésű költő-prózaíró tanulmányait Kassán, majd Eperjesen végezte, s mire leérettségizett véget ért az első világháború, mergkezdődtek a béketárgyalások, s szülőfaluja megszűnt Magyarországhoz tartozni. így irodalmi, esztétikai, filozófiai tanulmányait Berlinben és Frankrfurtban folytatta. A németen kívül beszélt és írt franciául is, s éveket töltött Párizsban. Külföldi lapokba írt, majd a huszas évek végén visszatérve Budapestre az Újság című lap közölte írásait. Később tudósításokat küldött a fővárosba Horthy Miklós felvidéki bevonulásáról, végigkísérve a kormányzó átvonulását a bécsi döntés értelmében újra az országhoz visszatérő falun. A Pesti Hírlapban jelentek meg Vasárnapi Krónikái, s közben sorra születtek regényei, színdarabjai. (Zendü- lők, Egy polgár vallomásai, Féltékenyek, Sértődöttek, A gyertyák csonkig égnek, Válás Budán, Szindbád hazamegy, Vendégjáték bolzanoban, Kaland, Kassai polgárok, stb.) Különös figyelmet érdemelnek többek között Naplói, melyek már az útókornak értelmezik az eseményeket, szellemet, művészetet. Budapest ostroma elől Leányfalura menekült, majd 1948-ban elhagyta az országot, Svájcba, majd Olaszországba költözött, 1952-ben New Yorkban telepedett le, ám az ’56-os forradalom hírére Münchenbe utazott, már későn, csak a megszállásról értesülhetett. Előbb Salermoban, majd 1979-től az egyesült államokbeli San Diegoban élt, s felesége, fia halála után betegesen, szegényen töltötte napjait. 1989. február 21-én saját pisztolyával vetett véget földi életének. • Szabó Anita Éva Miért „pápaszem” a szemüveg? Vagy így, vagy úgy, de az idő előrehaladtával bizony mindenkinek szüksége lesz arra, hogy romló látását szemüveggel igyekezzen korrigálni. Elődeink ezt a „gyógyászati segédeszközt” pápaszem elnevezéssel illették, egyesek szerint azért, mert X. Leó pápa rövidlátó volt, szemüveget viselt, s az őt megörökítő festményeken is így ábrázolták. Maga a szemüveg a 13. században kezdett elterjedni Európában és jutott el hozzánk is már Mátyás kora előtt. Ez utóbbi tényt több emlék is igazolja. Az egyik, hogy a konstanzi zsinat idején (1414—1418) készült egy olyan verses kézirat, amely azt a jelenetet ábrázolja, midőn Zsigmond királyunk Milánó urát herceggé avatja, s azon a felavatási szertartást végző szekretárius (hivatalnok) orrán szegecselt pápaszem látható. A másik, hogy az esztergomi Keresztény Múzeum 15-16. században készült szemüvegeket is őriz, amely szintén e rendkívül fontos eszköz korai hazai elterjedése mellett szól. Egy Selmecbányái üvegműves 1514- es raktári leltárakor 24 db szemüveget és 7 db szemüvegtokot jegyzett föl - írja Gazda István tudomány- történész. Persze a rövidlátás gyógyításával is próbálkoztak eleink. II. Ulászló és II. Lajos udvari orvosa, az itáliai Giovanni Manardo, azaz Manardus János először az 1521-ben Ferrarában kinyomtatott „Epistolae medicinales” című könyvében ajánlja a beteg szem megerősítésére szolgáló, zöld smaragd segítségével elvégezhető gyakorlatot. Dudich András orvosi leveleiben pedig ezt írja: „Szeretném tudni, hogy a szemüveg viselése a látható élességet megőr- zi-e vagy gyengíti?” Az „okulár szóról az első fennmaradt nyelvemlék 1544-ből való. Ez a korai feljegyzés arról tudósít, hogy Nádasdy Tamás „foglaltatott volt egy okulárt aranyba”. Felesége, Kanizsai Orsolya pedig 1550-ben egyik levelében arról panaszkodik, hogy otthon felejtette a pápaszemét. A Sárospatakon hosz- szasan időző Comenius 1655-ös művében, „A látható világ”-ban is ír okulárok használatáról - szintén magyar nyelven. Néhány korai szótárunkban a „pápaszem” helyett „papaszem” olvasható, amelyből néhány nyelvtörténész a gyerek és az apa kapcsolatából vezeti le a szó eredetét. Az orvostörténészek úgy vélik, hogy ha e nyelvészek idejekorán orvoshoz fordultak volna, s így szemüveghez jutnak, meglátták volna, hogy e korai szótárakban a „papa” nem családjogi okokból került be, hanem egyszerűen nyomdahiba. Ám mégis talán az volna a legjobb, ha e disputa döntnökéül magát a pápát kérnénk fel. Kalendárium Újabb hírek jelentek meg az életveszélyessé vált lázkereszti sziklatömbről a száz évvel ezelőtti híradásokban. A rendőrségről kiderült, hogy a mulatozást sem vetik meg és arról is értesülhetünk, hogy bevonult az abszolutizmus Esztergomba egy százada. Felháborodva és meglehetősen cinikusan írja le a császári katonatisztek Esztergomba történt bevonulását az Esztergom február 25-i számában, már a cím is szokatlan egy 1906-ban megjelent íráshoz képest: „Az abszolutizmus Esztergomban”. A „kemény léptű bakák" azért demonstráltak a városban, mert „Esztergom közönsége megkoszorúzta 604 elesett 48-as honvéd sírját és ezt a lélekemelő és hazafias aktust nem tudták megakadályozni" — írja a lap. „Titokban minden polgárember tudta, hogy szombaton délután 5 órakor a honvédszobrot példa gyanánt fogják koszoruzni. A rendőrség semmiről nem értesült, a katonaság sem. de minden hazafi. A polgárság már délután négy órakor kerülő utakon kisebb csoportokban kiment a hősök sirjához s ott mikor vagy négyszázan voltak, ünnepélyesen megkoszorúzták a szobrot. (...) A pár száz imádkozó ember ellen egész hadsereg vonult ki, de hiába, az osztrák ármádia hagyományos fátuma, elkésett a hadsereg. A kivonult katonaság a sötét-kapunál várt, mikor aztán látta, hogy hiába vár, bevonult a kaszárnyába. Mikor a nép a honvédtemetőből megjött, a városbeliek izgatottan vártak. Az a birr terjedt el, hogy a katonaság a Dunának szorította a kint levőket. Az utcák megteltek és a nép óriási tömegben a Káptalan-térről a Szécbényi-térre vonult és kalaplevéve énekelte a Himnuszt. Az ének vége felé osztani kezdett a közönség, mikor a Bottyán János utca felől egész hadsereg katona vonult fel Zólyomy kapitány vezetése alatt, felfűzött szuronnyal szépen elrendezkedtek s az S0 főre szaporodott csendőrök levették vállukról a fegy vert és szuronnyal szépen megtisztították a teret. A néptömeg folyton abcugolva nyugodtan hátrált a szuronyok elöl. Erős csendőr, katona és rendőr őrjáratok cirkálnak a városban, még lapunk zártakor is. ” A abszolutisztikus jelenet után a téren álló városháza is „kínos szenzáció” színhelye volt, amelyről az Esztergom és Vidéke írt február 25-i számában. „Pénteken a városházán a polgármesternél megjelent Unger Hugó rkapitány Garami Károly rbiztos társaságában s felmutatta a budapesti kir. ügyészség elfogatási parancsát, melynek alapján bejelentette, hogy Pongrácz László városi számtisztet magánokirathamisitás bűntettének gyanúja miatt letartóztatja. A letartóztatást a pénzügyi osztály helyiségében nyomban foganasitotta." De hogy a rend őrei mulatni is tudnak arról a következő - ebben az újságban megjelent - írás tanúskodik. „Derék rendőreink, kik a hosszú esztendőn keresztül kiveszik részüket a fáradságból, szerdán este kivették részüket a jól kiérdemelt mulatságból és az Anda-féle vendéglő helyiségében jól sikerült bált rendeztek s bebizonyították, hogy amilyen szigorúak a piacon, oly kedélyesek zene mellett. ” Korábban írtunk már az életveszélyessé vált sziklatömbről, amelynek sorsa most már eldőlt. „A lázkereszti sziklatömb megvizsgálására kiküldött szakértőkből állott bizottság a lázkeresztet magán hordó sziklatömb halálos Ítéletét mondotta ki. A sziklatömböt rövid időn belül eltávolítják és a nagy vaskeresztet beljebb, egy másik sziklára helyezik. ” Végül egy meglepő kezdeményezésről is hírt adott az Esztergom és Vidéke száz évvel ezelőtt: „A polgári egyesület és a Belvárosi kath. olvasókör kedden este 7 órakor a Magyar Királyban tánccal egybekötött jótékonycélu farsangzáró humoros estélyt ad, melynek szenzációja lesz, hogy annak, ki az esélyen nem nevet, a rendezőség ezer aranyat ad, így mondják az óriási falragaszok. ” Nem lehetett kellemes a humoristának a sok szomorú ember látványa... • Gál Kata • Dénes
