Hídlap, 2006. február (4. évfolyam, 22–41. szám)

2006-02-18 / 35. szám

azm V 2006. február 18., szombat • HÍDLAP • Legalább egy „kistakarítás” kmett volna... Kiss Gy. Csaba művelődéstörté- nész, Közép-Európa kutató, egyete­mi docens, kandidátus. Jelenleg az ELTE-én tanít, 1999-2004 között a zágrábi egyetem vendégtanára, eb­ben a tanévben óraadó a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen. Az MDF alapító tagja, elnökségi tag, szóvivő', majd alelnök. A párt orszá­gos gyűlésén szembekerül az Antall József irányította pártvezetéssel és hátat fordít az MDF-nek. Öt idegen nyelven beszél, számos önálló köte­te jelent meg, legutóbbi könyve „A haza, mint kert” (művelődéstörténeti esszék) tavaly jelent meg.- Hogyan kezdődött a politikai szerep­lés, az MDF-alapítás?- Tagja voltam annak a kis cso­portnak, - nem is alapítóknak, talán kezdeményezőknek nevezném ma­gunkat —, akik heten az első Lakitelki találkozót kezdték szervezni 1987 ta­vaszán. Attól kezdve benne voltam az események sodrában. Az eltávolodá­somnak két szakasza volt. Bármilyen furcsa, az első a győztes választások után történt, miután Antall József az elnökség és a választmány, a legális testületek felhatalmazása nélkül kö­tött paktumot az SZDSZ-szel. Én ezt nem tudtam elfogadni, sem a módja, sem a következményei miatt. Sajnálom, hogy a történések engem igazoltak, hiszen a paktum következ­ményei máig érződnek. A második szakasz 1990 végén tör­tént, amikor azt láttam, hogy a fórum nincs felkészülve a rá váró kihívások­ra, hogy gyönge a szervezeti háttér, az infrastruktúra, a pártot meg kellett volna erősíteni. Az elnökség számos felhívásomra nem reagált, a parla­menti frakció sem foglakozott a kér­déssel. Úgy éreztem, hogy ez az utol­só pillanat, amikor még dönthetek, kiléphetek az első sorból, és az értel­miségi sorsot választottam.- Több mint tíz év távlatából, az első szabadon választott parlamenti időszaki részvétel és a közép-európai kutatások fé­nyében, miért nem sikerült igazán a rendszerváltoztatás?- Ez a kérdés hosszú tanulmányt igényelne. Kezdeném azzal, hogy va­lójában a nyugati országok teljesen felkészületlenek voltak a közép-euró­pai változásokra. Nem tudták, mi lesz a Szovjetunióval. Nálunk is iga­zából csak a kommunista elit tudta, már a 80-as évek közepén, hogy mi a helyzet és mi várható Moszkvában. Érdemes lenne a Kádár-korszakot és annak különböző szakaszait alapo­san vizsgálni. Sajnos, ez nem történt meg, illetve csak egyoldalúan, vagy ideológiai alapon. Ez a korszak külö­nös történet a nemzetközi kommu­nizmus történetében. Életszínvonal­lal sikerült Magyarországon a rend­szert stabilizálni, a „jólét” persze Ausztriához képes elég szerény volt, de a többi közép-európai országhoz képest mégis jelentős emelkedés. A térségben talán csak a Tito vezette Jugoszlávia útja volt hasonló az ötve­nes évek közepétől a „vezér” haláláig. Ezzel a stabilitással azonosulni tud­tak az emberek. A másik sajátossága a Kádár-korszaknak, hogy hihetetle­nül jól kezelte a modern médiák technikáját. Eelismerték már a 60-as évek elején, - nem véletlen, hogy az egykori ÁVH legfelkészültebb em­berei kerültek a médiumok élére, mint Komlós János, Ipper Pál, Kar­MAGYARORSZAG ITT MARAD dós György, és sorolhatnánk bőven a neveket. Sikerült elérni a média se­gítségével, hogy a magyar társada­lom többsége belülről azonosuljon a rendszerrel. Legitimáló életszínvonal és belső elfogadtatás. Ilyen Lengyel- országban nem volt. Még az 1968 utáni Csehszlovákiában sem. Az em­berek élték nálunk a maguk világát, és „fizették a császárnak, ami császá­ré”. Ezért sok nyugati politikus azt gondolta, hogy a reform-kommunis­ták kezébe kell adni az átmenetet. A Kádár-rendszer fiatal elitjének meg­voltak már régen a nyugati kapcsola­taik, nekünk, ellenzékieknek csak 1988-ban kezdődtek. Ennek a generá­ciónak sikerült kialakítani azt a képet magáról, hogy baloldali, szociálde­mokrata vonalat tudnak képviselni.- A környező országok alacsonyabb életszínvonalról indultak és magasabban tartanak. Az alacsony életszínvonalból politikai előnyt is kovácsolhattak. A cse­heknél az előző nomenklatúra 10 évig nem viselhetett vezető állatni tisztséget, itthon, a maihoz képest jelentős kormánypárti többség semmilyen intézkedést nem hozott.- A magyar döntéshozók, választó állampolgáraik ebben a tekintetben csak szégyenkezhetnek. Csehország­ban és Szlovákiában létezik az 1993- ban hozott törvény, amely ä kommu­nista rendszert bűnösnek nevezi. Ha valaki nyilvánosan dicséri a volt rendszert, kihágásnak, törvénysér­tésnek minősül. Nálunk még csak egy parlamenti nyilatkozat sem szü­letett erről. Ezért lehetnek jelen azok a bármikor robbantható bombák, mint például az ügynökkérdés. Leg­utóbb például Szabó István esete. Személyes élményem volt, hogy 1990 tavaszán a paktum előtt a ma­gyar televízióban egy műsoromra ér­kezve, szinte hajlongtak előttem az akkori tévé-vezetők, később már alig ismertek meg. Egy másik médium vezetője mesélte, hogy tudod az MDF-győzelem után szinte mind­nyájan becsomagoltunk, aztán pár hónapig vártunk, nem történt sem­mi, és újra kicsomagoltunk és azóta is itt vagyunk. Magyarországnak ez nagy mulasztása, ami az 1990-es vá­lasztások után történt. Személy sze­rint magam is felelősnek érzem, ezért mint MDF elnökségi tag, mert legalább egy „kistakarítást” kellett volna végrehajtani, noha „nagytaka­rítást hirdettünk.” Rövid távon még a választási vereséget is kockáztatni kellett volna. Sok kárát tapasztalhat­tuk és fogjuk is, hogy nem történt meg világos lezárása a kommunista rendszernek.- Hasonló hibákat, mulasztásokat ta­pasztalhatunk a gazdasági átmenetben? Bár köztudott - jóllehet sokak szerint hozzá nem értés miatt -, hogy az állami vagyonnak csupán az 1/3-a került priva­tizálásra és közel 3-ét privatizálta a Horn-kormány.- Már a kerékasztal-tárgyalásokon felmerült a gazdasági átmenet fon­tossága. Az MDF-ben Széles Gábor szorgalmazta, szinte hetente a vilá­gos állásfoglalást ebben a kérdésben. Ez a kérdés mellékvágányra került, az volt a benyomásom, Antall József számára is fontosabbak voltak a poli­tikai átmenet szabályairól szóló meg­állapodások. Közben folytatódott a vadprivati­zálás, mint például a vidéki napila­poké. Az összes vidéki lap átkerült nyugati tulajdonba, miközben veze­tőik többsége megmaradt. Nagy hiba volt, a gazdasági átmenet szabályo­zásának elmaradása. Nem néztünk szembe azzal, hogy döntő kérdés, kié lesz a tulajdon. így történt meg, hogy az egykori állampárt fiatal, a nyugatiak által is elfogadott rétege a nemzeti vagyon nagy részére rátette a kezét. Nem véletlen, hogy a KISZ Központi Bizottságának utolsó első titkára ma a Gyáriparososok Orszá­gos Szövetségének alelnöke. Kiala­kult egy olyan harácsoló, önző gaz­dasági elit, amilyenre az újkorban so­ha nem volt példa Magyarországon. Ehhez hasonló folyamatok mentek végbe a 'szomszédos országokban is, de ezeknek a tőkés rétegeknek nem olyan egyértelmű a kötődése a párt­állami elithez.- Mi történt azután, hogy kikerült a politikából?- Csak 1993-ban léptem ki az MDF-ből. Más politikai pártot nem választottam. A politikai értékeket tekintve persze 1998-ban a kormány­pártokhoz éreztem magam közelebb, 2002 után az ellenzékhez. Ma is el­lenzéki értelmiséginek tartom ma­gam. Korábban sok politikai publi­cisztikát írtam, 2002 után jóval keve­sebbet, természetesen értékrendsze­remnek megfelelően. Folytattam, amit korábban is mű­veltem, a közép-európai régió kutatá­sát. A lengyel, a szlovák kultúra és a közép-európai kapcsolatok témakö­reiben. Néhány éve a tanítványaim kiadtak egy egyetemi történelmi fo­lyóiratot, a velem készült interjúban foglaltam össze, hogy az egyik fon­tos, talán a legfontosabb feladatom­nak tartom a közép-európai népek, kultúrák közötti közvetítést. Hob­bim, szenvedélyem, életem része, hogy jövök-megyek, utazom a Bal­ti-tengertől az Adriáig, Lengyelor­szágtól Horvátországig. Tudomá­nyos és népszerűsítő szinten is ezek­kel a kérdésekkel foglalkoztam. 1992- 95 között a Teleki Alapítvány Közép- Európai Intézetét vezettem, a há­roméves megbízásom lejártakor örül­tem, mert nem tartottam jól megala­pozottnak az intézetet. Több egye­temről megkerestek, néhány évig a miskolci egyetem bölcsészkarán ok­tattam. Végül volt iskolám, az ELTE Bölcsészkara mellett döntöttem, ahol 1995-től a Művelődéstörténeti Tan­szék docense vagyok. A közép-euró­pai népek kapcsolatairól, ellentétei­ről, előítéleteiről, történetéről, szim­bólumairól, mítoszairól tarthatok előadásokat irodalmi, történeti szö­vegek alapján. És amiről már egy kö­tetre valóm összegyűlt, a nemzeti himnuszok története, a különbségek, hasonlóságok.- Mi a véleménye a jelenlegi közéleti, politikai állapotokról?- Mint korábban mondtam, én el­lenzéki vagyok, és mint sokan mások, várom a változásokat. Rossznak tar­tom, hogy a kétpártrendszer felé tar­tunk, és nem tartom jónak a vagy-vagy logikáját. Ha az USA-t nézzük, amely más politikai tradíciókra épült, ahol kétpártrendszer van, és két klientúra, vagy az egyik, vagy a másik kerül hata­lomra. A magyar társadalom - de az európai is más-, többségének nincs egy következetes pártorientációja. Ezen azt értem, hogy nem bizonyos értékek, ideológia mentén vállal egy pártot. Nincs képviselete fontos területeknek, például az agráriumnak, amely nagyon fontos hazánkban, amely részben összekapcsolódik a vidékkel, az egyen­lőtlen régiófejlődéssel. Biztos, hogy létjogosultsága lenne egy 8-10 százalé­kos agrárpártnak. És még nem beszél­tünk a környezetvédőkről. A két nagy pártnak minden érde­ket kell képviselnie, ami nem jó. Ezért a szavazók sokszor nem értékek mentén, hanem valami ellen szavaz­nak. Én nem hiszek, az un. „kettésza­kadt” ország elméletben. 1994-ben teljesen hamis módon alakult ki a jobb és baloldal terminus alkalmazá­sa. A demagógia és pártpropaganda próbálja ugyan elnyomni, de micsoda feszültség, hogy az MSZP egyszerre a nagytőke és a kisemberek pártja. Nyilvánvaló, hogy kellene egy olyan párt, amely a nagytőkések, vagy munkaadók pártja. És ugyanígy a kisembereknek. Jó lenne, ha a ma­gyar társadalom minden rétegének lenne képviselete. A FIDESZ sajnos 1998-ban a két­pártrendszer felé indult, és ezt nehéz visszafordítani. A Dávid Ibolya „fé­le” MDF' orientációt veszítve nem ta­lálja a helyét. Megdöbbenve olvas­tam az MDF álelnökének nyilatkoza­tát, aki Orbán Viktor beszédéről így nyilatkozott, „Orbán Viktor klasszi­kus baloldali megoldásokat javasolt és az állam mindenhatóságát vázolta fel.” Ez nem, hogy szavazatokat hoz­na az MDF-nek, hanem az amúgy is csalódott táborát tovább csökkenti. Meggyőződésem, hogy a választási eredmény nagyon szoros lesz, való­színű, hogy két párt kerül a parla­mentbe. A többség a FIDESZ-re fog szavazni, mert a kisebbik rossznak tartják!- Mik a közeljövő tervei, vállalna új­ból politikai szerepet?- Kifejezetten pártpolitikai szere­pet nem, szakmapolitikait vállalnék. Jelenleg az ELTE-én tanítok, vala­mint a nyitrai egyetemen, ahol alakult egy közép-európai tanulmányok kara. Elkezdődött a hungarológiai szak fel­építése, ami szélesebb magyarságis­meretet jelent és számolunk azzal, hogy szlovák hallgatók számára is képzést nyújtunk. Szlovákiát jól isme­rem, tudom hasznosítani zágrábi ta­pasztalataimat is, új kihívás, új nehéz­ségek. Kitűnő kollegám Peter Andruska író, aki kitűnően beszél ma­gyarul is. A kisebbségi kultúra nagyon fontos kérdés, mind a szlovákiai ma­gyarok, mind a hazai szlovákok szá­mára. Készítünk Nyitrán egy kislexi­kont a hungarológia kulcsfogalmairól. Magyaroknak és szlovákoknak. Tavaly év végén jelent meg új könyvem, A haza, mint kert címmel. A címválasztás a cseh himnuszra utal. Az 1834-es Csehországot mutat­ja be a vers, harmonikus, idilli táj­ként. Tizenhat tanulmányt tartalmaz a kötet. Bemutatja Közép-Európa himnuszainak motívumkincsét. To­kaj, a Kunság, a Kárpát szent bérce, Mátyás és Bendegúz, a román, a hor- vát, a cseh himnuszban egyaránt megtaláljuk az ő hazájuk szép tájait és nemzeti hőseiket! • Bölcsházy Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents