Hídlap, 2006. január (4. évfolyam, 1–21. szám)
2006-01-14 / 10. szám
2006. január 14., szombat • HÍDLAP V loídjajmagazim Bóna Éva, a médiumépítő Beszélgetés egy merész műsorvezetővel Soha nem akart mást csinálni. Soha nem is csinált mást. Csak a médiában dolgozott. Fiatal kora ellenére már komoly médiamúlttal rendelkezik. Esztergomból indult, mint rádiós szerkesztő-műsorvezető. Most, a nagy rádiós nevekkel ékeskedő Budapest Rádióban dolgozik, mint műsorvezető és szerkesztő. Tavaly nagy feltűnést keltett, amikor munkatársnőivel együtt egy vetkőzős fotósorozattal hívták fel a természetes női szépségs re a figyelmet. Bóna Éva persze ettől függetlenül is figyelemre méltó, friss médiaszemélyiség.- Miről szól a Budapest Rádiónál lévő munkád?- Egy évig voltam Szily Nóra szerkesztője azután, hogy a Budapest Rádióhoz kerültem. Ezzel párhuzamosan műsorokat szerkesztettem. Mivel 2006. január 16-tól a Budapest Rádió műsorstruktúrája átalakul, így ez számomra azt jelenti, hogy idén már, mint műsorvezető dolgozom ennél a médiumnál. A szpíkeri munkát csak bizonyos tekintetben tartom előrelépésnek. Ezt annak ellenére látom így, hogy a délutáni műsorsávban kapott műsoridőmben Ganxta Zoleeval és Nacsa Olivérrel dolgozom egy műsorban. Mi vagyunk „A Jó a Rossz és a Csúf’.- Hogy találtatok egymásra a Budapest Rádióval?- A rádió jelenlegi ügyvezető igazgatójával, Rónai Egonnal ismertük egymást régebbről. Amikor a tavalyi évben ő itt programigazgató lett, megkeresett engem, hogy szüksége lenne szerkesztőre, elvállalnám-e. Természetesen a felkérésre igent mondtam. Tulajdonképpen ennyi a történet. Tehát szükség volt az ismeretségre, hogy idekerüljek, de ez egy régebbi szakmai kapcsolat, mert már az esztergomi és a székesfehérvári rádiós időszakomban nagyon sokat tanultam Rónai Egontól, és persze tanulok tőle a mai napig. Az talán túlzás, hogy Egon rendszeres nézője lett volna például az ETV- nek, de a felkérés idején már tisztában volt vele, hogy milyen feladatot bízhat rám.- Milyen állomásai voltak a pályádnak?- Tulajdonképpen minden eddigi munkám a médiával van összefüggésben. 1997 januárjában az Új Rádió Esztergomban kezdtem a szakmát. Már itt nagyon sok segítséget kaptam a kollégáimtól, mert akkoriban még keveset tudtam a médiáról, a rádiózásról, egyben voltam biztos, hogy én ezt szeretném csinálni. Tehát nagyon sokat köszönhetek az Új Rádió Esztergom stábjának, ők tanítottak meg az alapokra. Ezt követte a székesfehérvári Reflex Rádió, és a Rádiói. Ezek után, az akkori párommal egy rádió építésébe fogtunk Várpalotán. így jött létre a mai napig üzemelő Yo! Rádió. Innen kerültem vissza Esztergomba a városi televízióhoz, és később a jelenlegi munkahelyemre, a Budapest Rádióhoz.- Rónai Egon, Szily Nóra, Ganxta Zolee, Nacsa Olivér, Hajdú Péter, Fiala János, Viski Nóra, Ajtay Anna, Kovács Márta, Kiss Éva. Csupa hazai médiasztár, akik a munkatársaid, akikkel nap mint nap együtt dolgozol. Hogyan kell megfelelned ezen nagy nevek által állított feltehetőleg magas mércének?- Általában nagyon kellemes csalódás volt az egész stáb. De kettébontanám a válaszadást. A Szily Nóra, Rónai Egon, Kiss Éva vonal már akkor a rádió gárdájában volt, amikor én ide kerültem. Ezek közül is Rónai Egon volt, akinek meg kellett felelni, ha ez egyáltalán jó kifejezés. Ezt azért mondom, mert ugye ő kért fel a munkára, és egy ilyen helyzetben az ember természetesen teljesíteni akar, mégpedig jól, a legjobb tudása szerint. A másik része a csapatnak ugyancsak igen remek, de inkább úgy mondanám, hogy nagyon aranyos emberek, jól lehet velük dolgozni, nagyon szeretem ezt a csapatot. Okos emberek, sokat lehet tőlük tanulni, minden pillanatban lát és hall valami újat tőlük az ember. Ganxta Zolee és Nacsa Olivér egyértelműen kellemes csalódás. Talán meglepő de Olivértől jobban tartottam, azt vártam volna tőle, hogy egy kicsit olyan cikizős, ugratós kolléga lesz. Nem így lett, mindketten, akikkel most egy adásban leszek, rendkívül jó fejek, és nagyon jól ki lehet velük jönni, nem lekezelőek. Persze azért két vagányról szó, így azért még szoktam arra gondolni, hogy műsor alatt szétszednek. Ganxta Zolee egy aranyos, szeleburdi óriáscsecsemő, Nacsa Olivér pedig egy udvarias, kedves úriember.- Miről szól ez a közös műsorotok?- Ez egy napi aktualitásokat feldolgozó műsor, melynek három nagy pillére van, ezekre épül az adás. Az egyik ilyen nagy téma a sport, ez Nacsa Olivér és Ganxta Zolee jéghoki és foci imádatára alapozódik, a másik szegmens a közélet, a harmadik rész a bulvár.- Merész, de férfitársaim nevében bizton állíthatom, hogy számunkra örömteli húzás volt, amikor Szily Nóra vezetésével a Budapest Rádió kollektívájának hölgy tagjai egy fotózás erejéig levetkőztek. A fotósorozatban, mely népszerű lett, te is részt vettél. Miért döntöttél úgy, hogy te is szerepet vállalsz afe- hérneműs képek elkészítésében?- Ezt az akciót együtt találtuk ki. A célja, ahogy akkor is megfogalmaztuk, az volt, hogy „le a hamis szépségideálokkal”, ne kövessünk olyan dolgokat, amelyek rosszak, gondolok itt az anorexiás modellekre, akikre hasonlítani akar, aki a mai média által sugallt női eszményképet tartja etalonnak. Úgy látjuk, hogy nincs meghatározható paramétere a szépség feltételének...- Meg nem állhatom, hogy ne szúrjam közbe, hogy talán nem véletlenül választották már meg Liptai Claudiát, a legszebb magyar nőnek...- Igen, és erre utaltak a visszajelzések is. A fotók közönség elé kerülését követően csupa pozitív visszajelzést kaptunk, negatív kritika igazándiból nem is ért minket emiatt. Nem származott belőle semmilyen kellemetlenségünk.- A régi ismerősök között volt-e aki gratulált?- Igen, olyan is volt, amikor felröppent a hír, sokan hívtak, hogy „én is vetkőzöm-e”, de például Esztergomból is többen hívtak, hogy látták a fehérneműs fotósorozatunkat és azt hiszem összességében tetszett nekik és megértették az akció üzenetét. • Pöltl „Oxi” ZoltAn Homo ludens - A j átsző ember Játék. Ha azt kérdezné tőlünk valaki, ismerjük-e a játék szó jelentését, minden bizonnyal azonnal érkezne a felelet - persze. Ám ha jobban belegondolunk nem is olyan egyszerű megmagyarázni ezt a szót, körülírni tartalmát. Mégis, végigkíséri életünket egészen a csecsemőkortól kezdve, amikor először, kíváncsi várakozással csörrentjük meg a csörgőnket. Később persze az idő múlásával más és más játékszereknek örvendünk, míg a csörgőtől egészen a sakkig jutunk. Vajon miért is érezzük szükségét a játéknak, miért játszunk? Erre próbálunk most választ keresni. A játék szó régtől fogva olyan gyűjtőfogalom, amely látszatra szándékos, de egyébként biológiai, illetve társadalmi értelemben véve haszontalannak tűnő viselkedést jelöl. Tudományos vizsgálódás számára így túlságosan homályos kategória, ám ennek ellenére számos „játékelmélet” született az idők során. Az első játékelméletek a tizenkilencedik század közepe felé alakultak ki, amikor érezhetővé vált az evolúciós elmélet hatása, miszerint az élőlények tevékenysége elsősorban a testi szükségletek kielégítésére, vagyis az életfenntartásra és a fajfenntartásra irányulnak. Ilyen felfogás mellett a válasz kézenfekvőnek tűnt - a játék célja a munka ellensúlyozása, kimerülőben lévő erőforrásaink megújítása. Azonban ez az elmélet megbukni látszik, ha arra gondolunk) hogy a kisgyermeknek semmiféle munkát nem kell ellensúlyoznia, és a gombolyagra vetődő kiscica sem fárad el a dolgos napok alatt, mégis ösztönösen játszik mindkettő. Egy másik tézis szerint minél alacsonyabb fejlődési szinten áll az állat, annál inkább idejét az életben maradás nehézségei kötik le, tehát a nagyobb ügyességgel rendelkező szerveződéseknek több idejük, több felesleges energiájuk marad, amit játékkal töltenek ki. Ha az állatnak már régóta nem volt alkalma harcolni, akkor harcot színlel. Az ember sakkozik. A parlagon lévő önző érzések versengő játékokat eredményeznek. A fejlődés megismétlésének elmélete szerint a gyermek azért szeret a vízzel játszani, mert őseink is csodálták a tengert, a fáramászás, az ágakon való himbálódzás pedig egészen a majmokig vezethető visz- sza. A nyolc és tizenkét év közötti gyermekek szeretnek halászni, vadászni, sátrat verni, s ezeket akkor élvezik igazán, ha többen csoportosan tehetik - könnyen gondolhatjuk: ősi örökség. Azonban a biciklizés, játéktelefonálás aligha eleink hagyatéka. Magunkévá tehetünk egy másfajta felfogást, miszerint a játék csupán a készségek gyakorlása, egyfajta felkészítés életünk későbbi megpróbáltatásaira. Hiszen a csecsemő is állandóan mozgatja kezét, lábát, gügyög-gagyog, megtanulja szabályozni testmozgását. Visszatérvén a kiscicához, ő is ha üldözőbe veszi a számára oly kedves pamutgombolyagot, egyfajta jártasságot szerez az egérfogáshoz. Csak a nagyon kidolgozott, ösztönös cselekvési mintával rendelkező állatoknak nincs szüksémmmmmmmm gük játékra, gondoljunk akár a r, . . „, * legyre, vagy a darazsra. Bármennyire is lehet a játék hasz- fefgA nos, mégis hozzátartozik a ne- j vetés, szórakozás, hiszen nem „kell” csinálnunk, szabadon j választott időtöltés melyben í örömünket leljük. A sok elmé- { let mellett annyi bizonyos, hogy nem szabad a játékra egy bizonyos megfogalmazást, definíciót alkalmazni, hiszen minden elmélet csak egy darabkáját próbálja magyarázni az örökkön titokzatos játéknak. Most induló sorozatunkban sorra vesszük a különböző játékokat. Szó lesz a sakkról, domi- _ nóról, kártyáról és sok más érdekes időtöltési formáról, legyen az részben elfeledett vagy a mai napig élő. Ha a kérdésre - miért játszunk? - nem is kaptunk teljes értékű választ, érdemes elgondolkodni... Játék. Mit is jelent ez? Folytatjuk... • MARKUS
