Hídlap, 2006. január (4. évfolyam, 1–21. szám)
2006-01-14 / 10. szám
4 HÍDLAP • 2006. január 14., szombat www.istergranum.hu Börtön jár Szlovákiában cigarettakínálásért Az új Büntető törvénykönyv alapján gyorsan hűvösre kerülhetünk Nem kapkod senki az üveggyárért Tokod mihamarabb pótolná az elvesztett munkahelyeket Folytatás az 1. oldalról Gál Gábor (MKP), a szlovákiai alkotmányjogi és a mandátumvizsgáló parlamenti bizottság tagja lapunknak elmondta, hogy az eddig használt törvénykönyv 1960-ból származott, a kódexet 1989-ben módosították, de ma már nem nyújtott lehetőséget a megfelelő törvénykezésre: nem volt elég rugalmas és emiatt a hatósági szervek sokszor nem tudtak mit tenni a bűnözőkkel. Gál szerint a január elsejével hatályba lépett új törvénykönyv kialakítása ezért volt elengedhetetlen. A kódex sok egyéb mellett, gyorsítja a bírósági eljárást és modernizálja a perrendtartást, ezenkívül növeli a súlyosbító körülmények számát, bevezeti a házi őrizet lehetőségét (ezt az enyhébb bűncselekmények elkövetőinél alkalmazzák majd), és a peren kívüli megegyezést is. A törvénykönyv lehetővé teszi, hogy ha valaki veszélyeztetve érzi magát, vagy tulajdonát a házába betolakodó személy miatt, akkor akár fegyverrel is védekezhet, és lelőheti a hívatlan látogatót. Gál Gábor szerint ezzel a rendelettel csak a jogos önvédelem hatásköre lett kiszélesítve, és nagyobb teret kapott a védekező szeDaniel Lipsic, Szlovákia igazságügy-minisztere a jövőben szeretné bevezetni azt, hogy a büntethetőség alsó korhatára a jelenlegi 15 évről 14-re csökkenjen. A miniszter ezt azzal indokolta, hogy megnőtt a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények száma, így például a tavalyi évben 3035 bűn- cselekményt követtek el a szomszédos országban, és ezek 5,9 százalékáért 15 év alattiak voltak a felelősek. Megújul a Kismarosi Falumúzeum A Kismaros helytörténetét bemutató Falumúzeum több indok miatt is átrendezi és megújítja kiállítását. Dr. Dabóczi Ákos, a múzeum illetékese elmondta: „a felújítás ideje alatt a kiállítás a szokásos nyitvatartási rendben látogatható, a munkálatok csak bizonyos részeket érintenek”. Hozzátette: a felújítás után a régi és új helyi tárgyak, képek szebb kivitelben, kulturáltabb elrendezésben tekinthetők meg. Az intézmény a tárlat fenntartását vállalta magára. Decemberben előadás- sorozatot indítottak útnak helyi és regionális vonatkozású történelmi témakörökben. A január 11-i, gyermekjátékokról szóló előadás sajnos betegség miatt halasztásra került, de január 27- én Krebsz József „Emlékek a verőcei gyermek fúvószenekar történetéből az 1950-60-as években” című előadását az országos elismertségű zenekarról megtartják a Kismarosi Teleházban. • H.G. LAP(SZ)ÉL B. Szabó Márta Andalgunk a sóhajok hídján Andalgunk összekapaszkodva a sóhajok hídján. No, nem kell irigykedni, nem a gondolákat ringató velencei lagúna fodrozódó vize felett, hanem itthon, az ígéret földjén, Csodaországban. Mert csoda, hogy ez az ország egyáltalán létezni tud, mikor soha semmire sincs pénz. Mintha mennyei manna táplálná ezt az államot. Szinte kiválasztottnak érzi magát a polgár, hogy itt élhet. Már ha életnek nevezhető az a küszködés, ami a nagy többség hétköznapjaira leginkább jellemző. Maholnap minden kitűzött cél eléréséhez gyűjtögető életmódra kényszerül az átlagember. Lassanként nemzeti sporttá válik a kuporgatás. Hol erről kell lemondani, hol arról. Sóhajok hídja azonban van! Nem is akármilyen! Még a pergő nyelvű taljánok is csak száj- tátva bámulhatják. Ez az átjáró nem holmi csatornácska partjait kapcsolja össze, hanem egy egész társadalmi rendszer gondja-baja felett ível, s akár tetszik, akár nem, előbb-utóbb mindenkinek át kell ballagnia rajta. Illusztráció gyanánt íme egy példa. „Eljő majd az idő, mikoron szent Trója leomlik”, s általában eljő az az idő is, mikoron a polgár kórházba kerül. Bú- jába-bajába merülve észre sem veszi, hogy nemcsak a betegszoba ajtaján lépett be, de máris felsorakozott a sóhajok hídján lépegetők közé. Természetesen tisztában van az egészségügyben uralkodó áldatlan állapotokkal (már amennyire napjainkban az egyszerű földi halandó bármivel is tisztában lehet), mégis összeszorul a torka, mihelyt a saját bőrén tapasztalhatja meg azt a keserű valóságot, aminek igen kevés köze van az igazsághoz. A vidéki kis kórház nyújthat bár sokkal színvonalasabb szolgáltatást és humánusabb ellátást, mint egy szóéiból örökölt monstrum, mégis jóval kevesebb „fejpénzt” érdemel a járási vagy kerületi székhelyen működő hasonló intézménynél. Az ilyen ötlet kiagyalójának forró arannyal kéne befuttatni a fejét! Nesze neked, kisváros, működtess ispotályt, ha tudsz! A kutyát se érdekli, hogy az orvos talán már haza se jár, hogy a nővérek munkaköri feladatai közül már jóformán csak a takarítás hiányzik. Mire idáig ér eszme- futtatásában az álmatlan páciens, immáron kart karba öltve andalog az agyonstrapált, mégis készséges egészségügyissei a sóhajok vége-hossza- nincs hídján. Fohásszá formálódik ilyenkor a sóhaj: Add, Uram, hogy az egyenlők között elsők se szaladhassanak külhonba gyógyulást keresni, de részesüljenek mindabból a jóból, amit számunkra készítettek. Ámen. mély, mert eddig egy esetleges önvédelemből peres problémái lehettek. Szlovákiában ezentúl szigorúbban : fogják büntetni többek között a bigámiát, a gyermekeit elhagyó, vagy 1 gyermekeivel nem törődő szülőt is, rá- I adásul a dohányzással kapcsolatosan is j új rendelkezést vezettek be. Eszerint akár ötéves büntetést is kaphat az a I személy, aki a dohányzásra (vagy valamilyen függőséget okozó anyagra) rászoktat valakit, de ha az adott esetben ; kiskorúról van szó, akár nyolc év is le- j hét a letöltendő évek száma. A jövő- j ben a boltosoknak is komolyabban kell venniük azt a tilalmat, miszerint kiskorúnak nem adhatnak el alkoholt és cigarettát, mivel a törvény megszegése esetén akár hároméves börtönbüntetést is kaphatnak. Gál Gábor elmondása szerint mindez eddig is szabályozva volt, csak túl általános volt az a rendelkezés, amely kimondta, hogy az a személy, aki kiskorút etikailag vagy erkölcsileg megront, és egészségét károsítja, megbüntethető. A mostani kódex fent említett 183. cikkelye alól kivételt csak az alkohol jelent, noha a nikotinfüggőséghez hasonlóan az alkoholizmus is rendkívül veszélyes és egészségre káros dolog. • Sz.É. Napközi klub az időseknek Nyergesújfalu. A Szent Mihály Idősek Otthona januártól új szolgáltatásként napközi klubot indított a létesítmény melléképületében, ahol hétfőtől péntekig reggel 8-tól délután 4 óráig várják az érdeklődőket. A klub nemcsak szabadidős programokat kínál a gyakran magányos idős emberek szolgáltatások igénybevételében is, többek között orvosi ellátással, vérnyomás- és vércukorszint-méréssel, egészségügyi előadások szervezésével és életviteli tanácsokkal, és lelki elsősegéllyel. Az otthon alkalmazottai igény esetén segítséget nyújtanak a hivatalos ügyek intézésében is. Folytatás az 1. oldalról Pánczél Mihály, Tokod polgármestere lapunknak elmondta, hogy a gyár bezárása szerencsére nem okozott akkora traumát, mint amekkorára eleinte számítottak. Az elbocsátott dolgozók nagy része már el tudott helyezkedni, azonban a polgármester szerint mindenképpen kívánatos lenne, ha újra valamilyen, lehetőleg nem környezetszennyező ipari létesítmény foglalná el a mostanra már a nagyközség összképét is csúfító épületegyüttest. Folytatás az 1. oldalról A csapatokban olyan elismert labdarúgók lépnek pályára, mint Garaba Imre, Bánki Dodó, Zámbó Sándor, Wukovics László, Kardos József, Kiprich József, Szabó András, Vincze István, az UEFA-kupa- döntős együttesében szerelést ölt Koszta János, Csongrádi Ferenc, Szabó József, Vadász Imre, Petres Tamás és a Disztl testvérek. Az eseményen elárverezik Király Gábor (Crystal Palace) kapuskesztyűjét, melyet a válogatott labdarúgó mellett kézjegyével látott el Grosics Gyula is. Többek között kalapács alá Folytatás az 1. oldalról A polgármester elmondása szerint lassan belekezdhetnek a Móra Ferenc Általános Iskola új - Béke utcai - tornatermének építésébe. Ez a beruházás várhatóan 220 millió forintba kerül majd, mely összeg előteremtéséhez külső forrást is be kell vonnia az önkormányzatnak. A nagyközségnek 200 milliós hitelkeret áll a rendelkezésére, amely rendkívül kedvező, 4 százalék alatti kamatlábbal számol. Annál is inkább, mivel Tokodon bőven található jól képzett munkaerő. A polgármester lapunknak azt is elmondta, hogy a tokodi önkormányzat ebben az ügyben passzivitásra kényszerül, jelenleg csak annyit tehetnek, hogy a cég felszámolását végzőkhöz irányítják az őket megkereső érdeklődőket. Egyébiránt a Tokodi Üveggyár az önkormányzatnak is tartozik, a polgármester azonban már nem bízik a kintlévőségek behajthatóságában. kerül a Magyarország-Argentína labdarúgó-mérkőzés egyik labdája, melyet a válogatott focisták és a Videoton csapatának tagjai is aláírnak. Az esemény bevételét az árvíz sújtotta székelyudvarhelyi sportcsarnok újjáépítésére, a Székelyudvarhelyért Alapítvány részére továbbítják. A torna fővédnöke Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere, a védnökök között találjuk Kiss-Rigó László püspököt, a papválogatott kapusát, Meggyes Tamást, Esztergom polgármesterét, illetve Buzánszky Jenőt és Grosics Gyulát, az Aranycsapat tagjait. Ezeken kívül fontos, hogy a község csatornázottsága körülbelül 75 százalékos, a fennmaradó rész csatornázásának tervei már elkészültek, s pályázati pénzek segítségével az elkövetkező években igyekeznek a munkálatokat befejezni. Pánczél Mihály a nehézségek ellenére bizakodó: „jól működő csapattal dolgozhatom, intézményeink vezetése jó kezekben van, a képviselő-testület pedig egységes”. • Bódi Gergő • B.G. Székelyföldért játszanak a csapatok Piliscsabán pályára lépnek a 80-90-es évek csillagai is • (nagy) Fejlesztések úton-útfélen Az idei szűkebb költségvetés sem szab gátat a beruházásoknak Tovább bonyolódik a zselízi kórház ügye Továbbra sincs befektető' a betegek kénytelenek utazni a gyógykezelésért Tovább folytatódik a zselízi kórház kálváriája: a működtetéssel kapcsolatos egyezség a mostanában legtöbbet emlegetett Unipharmával addig biztosan nem születik meg, míg a privigyei cég jelképes egy koronát, azaz hét forintot kínál az egészségügyi intézményért. Közben pedig a város kulturális intézményei körül az a hír terjeng, hogy a kórház adóssága a becsukás szélére sodorhatja őket. A Hídlaphoz is eljutott az a hír, miszerint a jövőben a kórház adósságának csökkentése végett nemcsak az általános iskoláktól, hanem a kultúr- háztól is vonnának el pénzt, a városi újságot pedig megszüntetnék. Nagy Géza, a város polgármestere lapunknak elmondta, hogy a híresztelésnek nincs igazságalapja: „Csupán egy rosszindulatú pletykáról van szó, amelyet valószínűleg különböző politikai tényezők befolyásolnak, és ezzel szeretnének pánikot kelteni az emberekben. A szlovákiai törvények amúgy sem engedélyezik azt, hogy az egyik szektor érdekében tőkét vonjunk el a másiktól.” A keringő „pletykák” szerint az általános iskola már két alkalommal is kevesebb pénzt kapott amiatt, hogy törleszteni tudják az egészségügyi intézmény 50 millió koronás, azaz 350 millió forintos adósságát, és hogy kifizethessék az ott dolgozók bérét. Lapunk megkereste a zselízi magyar tannyelvű általános iskolát is, amelynek igazgatója, Pólya Károly elmondta, hogy a fent említett dolog nem valós, mert a normatív rendszernek köszönhetően (Szlovákiában az iskolák a diákok létszáma után kapják a támogatást) a polgármesteri hivataloknak nincs beleszólásuk abba, hogy az intézmény mennyi pénzt kap, így a számukra szükséges összeget eddig még mindig megkapták. Nagy Géza elmondása szerint a város csakis a kórház felszerelésére adhat pénzt. A polgármester azon a véleményen van, hogy mindenképpen rendezni kell az összegyűlt tartozást, de nem mindegy, hogy milyen módon teszik azt: „Először is a kerületi főorvos szabta feltételeket kell teljesíteni és eltávolítani azokat a hibákat, amelyek miatt az intézmény bezárt, így például az altatórészlegen nincs kellő számú altatóorvos, és az oxigén sincs minden egyes ágyhoz vezetve”. Nagy problémát jelent az is, hogy a főorvosok a „süllyedő hajóból” menekülve beadták a felmondásukat - sokak szerint ez a tény vezetett az intézmény bezárásához. Valójában senki sem tudja azt, hogy mikor zárul le a zselízi kórház kálváriája és mikor kerül le annak kapujáról „az ideiglenesen zárva” felirat. Addig is a környék lakóinak nem maradt más, mint a távolabbi Léván vagy Érsekújvárban lévő kórházba utazni és aláírást gyűjteni azért, hogy a régió számára nagy fontossággal bíró egészségügyi intézmény újra életre keljen. • Szép