Hídlap, 2006. január (4. évfolyam, 1–21. szám)
2006-01-28 / 20. szám
II • HÍDLAP • 2006. január 28., szombat hídlaj magazin Egyszuszra Duray Miklós rovata Akik belefújnak, belefúlnak? Régi gyakorlat errefelé, hogy időnként valaki szélmentén bele- bele fúj a símalisztbe és nézi, hogy kinek a szemét borítja fátyolködbe a poros fuvallat. Jó ideje fújogatják, időnként hintik a szemünkbe a port. Nem olyan régen (2005. november elején), a sokak által nagyrabecsült volt csehszlovák majd cseh köztársasági elnök, Václav Havel fújt bele a símalisztbe, akit az amerikai külpolitikai magazin - a Foreign Policy - korunk egyik legbefolyásosabb értelmiségének tart. Tudjuk, hogy korábban is voltak ilyen - páholyokban kedvelt - cseh értelmiségiek, az egyiket Masaryknak, a másikat Benesnek nevezték. Ez utóbbi alapította a világon a legelső nemzeti szocialista pártot (hamarább, mint a német nácik). Körülbelül annyira volt baloldali mint késői utódja, Havel. Skrupulusok nélkül le- paktált a kommunistákkal. Mibe fújt hát bele a cseh exelnök mintegy három héttel 2005 ád- ventje előtt? Nem is fújt, hanem rúgott a bokájába néhány szomszéd nemzetnek - a németeknek, lengyeleknek, magyaroknak. Rádásul az utóbbi kettő, az ő elnökösködése idején az Antall József által kezdeményezett Visegrádi Négyek néven nevezett, döcögő együttműködési szervezet tagja. Nem modott Havel sem többet, sem kevesebbet, mint hogy: jaj neked Közép-Euró- pa, ha Németországban, Lengyelországban és Magyarországon a nemzetnek elkötelezett (szerinte polpulista) erők kerülnek kormányra. Amit le lehet fordítani oly módon is, hogy ebben az esetben vége lesz annak az aranyidőnek, amikor Németországban a szocdemek, Lengyelországban és Magyarországon pedig a kommunistából szocialistává vedlett pártok uralkodtak. Ide züllött hát a volt polgárjogi aktivista, akivel egy időben én is azonos hajóban ültem? Akkor még azt mondtuk: ha a világnak egy helyén megsértik az emberi jogokat, és mi ezt tétlenül nézzük, akkor bárhol a világon megtörténhet ugyanez. Rég volt ez! És talán igaz sem volt, hiszen a szavak máza alatt akkor is más volt. Havel megnyilatkozásával majdnem azonos időben (2005. november 17.-én) született egy levél, amelyet az 1990. februárjában általam alapított Együttélés Politikai Mozgalom Csehországban megmaradt részének országos szerve fogalmazott meg. A hivatalban lévő szociáldemokrata cseh miniszterelnököt, Jirí Paroubeket szólították meg, szemére vetve, hogy amint nemrégen (2005. szeptember 24-én) kormánya bocsánatot kért a II. Világháború után Csehszlovákiából elüldözött németek antifasiszta részétől, nem tette meg ugyanezt - hasonló differenciáltsággal - az igazságtalanul üldözött magyarok és lengyelek irányába. A levél példaként elsősorban a csehországi Szudéták vidékére 1946- 1947 telén kényszermunkára elhurcolt felvidéki magyarok sorsát említi, hiszen a ma Csehországban elő magyarok egy része ezek leszármazottja. A cseh miniszterelnök 2006. január 3-án küldte meg válaszát az Együttélésnek. Ebben azt írja, hogy a kormány határozata mindenkinek elismeréssel adózik, akik a II. világháború alatt hűek maradtak a Csehszlovák Köztársasághoz, küzdöttek a felszabadításáért és szenvedtek a náci elnyomástól. Továbbá sajnálkozását fejezi ki, hogy közülük néhányan magatartásukért nem nyerték el az őket megillető elismerést, hanem az akkori törvényekkel ellentétben károsultjai lettek az ellenséges személyekkel szemben foganatosított intézkedéseknek. A levél olvastán az a megdöbbengtő, hogy ez az ún. bocsánatkérés egyesekből, pl. Václav Klaus cseh köztársasági elnökből felháborodást, a magyar oldalon pedig sokakból lelkesedést váltott ki. Mind a két érzelmi megnyilvánulás a dolgok nemismeréséből, tájékozatlanságból vagy egyszerű butaságból ered. Mert hát miről is van szó? A jogfosztó benesi rendeletek a németek, a magyarok, az árulók, a kollaboránsok valamint a cseh és a szlovák nemzet árulóiról rendelkeztek. Az ebbe a csoportba tartozó elnöki rendeletekből következtetni lehetett ugyan, hogy kiváltságot szerezhetnek azok a németek és magyarok, akik a II. világháború alatt hű csehszlovák hazafiak maradtak. De alig akadt ilyen német és magyar, és ha lettek is volna, alig volt esélyük arra, hogy valamilyen kiváltságot szerezzenek, hacsak nem ajánlották fel nekik valamilyen oknál fogva. Egy-két esetről azonban van tudomásom. Néhány csehországi német szociáldemokrata és felvidéki magyar kommunista kapott menteimet az üldözés ellen. A cseh bocsánatkérés, tehát annak a néhány németnek szól/szólt, akiket annak ellenére üldöztek el szülőföldjéről vagy vertek agyon valahol az utcán, hogy kivételt nyerhettek volna az üldözésből. A cseh kormány említett szeptemberi határozata azonban csak a németekről szól, másokról nem, tehát a miniszterelnök csupán belemagyarázza, hogy bocsánatkérése vonatkozik arra a néhány felvidéki kommunistára is, akiknek lehetőségük lett volna mentesülni a magyarüldözéstől. A bocsánatkérés tehát nem a háború utáni csehszlovák fasizmus ártatlan milliónyi német és több mint félmilliónyi magyar áldozatát követi meg. Arról viszont szól a cseh miniszterelnök levele, hogy senkit sem kívánnak kárpótolni, tehát az erőszakkal Csehországba kényszermunkára elhurcolt magyarokat sem. Emiatt vagyok megütközve mindazokon, akik ettől az ügytől begerjedtek, hiszen a bocsánatkérés semmiről sem szól, csupán egy nagy porhintés. Szokásos módon. Hidak, határok, városok: Bad Radkersburg-Gornja Radgona Az osztrák Bad Radkersburg és a szlovén Gomja Radgona történelmét jó néhány, hosszabb- rövidebb ideig itt regnáló államalakulat alakította, ezért történetüket nemcsak osztráknak és szlovénnek, hanem ugyanúgy magyarnak, „jugoszlávnaky\ németnek is tekinthetjük. Ha ehhez hozzávesszük, hogy korábban a várost a 20. századi, sokszor nem éppen logikus határhúzások megosztották, illetve rövid ideig ismét újraegyesítették, megállapíthatjuk, hogy Bad Radkersburg - Gomja Radgona történelme során átélte mindazt, ami jól jellemzi közép-, délkelet-európai térségünk sajátos históriáját. Gornja Radgona Radkersburg alapítása homályba vész, de az bizonyítható, hogy már a 13.század végén fallal és bástyákkal volt körülvéve. A késő középkorban közlekedésföldrajzi elhelyezkedésénk, a Murának köszönhetően Stájerország legfontosabb kereskedő városai közé tartozott, gazdasági csúcspontját 1498-ban érte el. Magyar- ország határán fekve Radkersburgnak kezdettől fogva erődként igen fontos stratégiai szerepe is volt, fejlődését évszázadokon át a Mura menti kereskedelem határozta meg. A 18. században, a törökkel vívott harcok befejeződésével megszűnt Radkersburg erődvárosi fontossága, illetve csökkent a Murának, mint kereskedelmi útnak a jelentősége. A 19. században az egykor virágzó kereskedő városból a monarchia egy tipikus határvidéki katonavárosa lett. A vegyes lakosságú (osztrák-szlovén) Radkers- burgban a megosztottságra utaló nemzetiségi konfliktusok az 1880-as években kezdtek kibontakozni, ez az I. világháborúban politikailag-katonailag még inkább kiéleződött. A monarchia összeomlását követően az 1919. szeptember 10-i St. Germain államszerződés tette véglegessé a határokat, mely szétszakította a több száz éves stájer (Steiermark) hercegséget, továbbá szétszakadt Radkersburg városa is: déli része Gornja Radgona néven a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz (Jugoszlávia elődje) került. A határhúzás által a térség közlekedése teljesen összeomlott, a korábbi természetes közlekedési útvonalakat (vasút, közút), nehéz volt helyettesíteni, továbbá jelentős gazdasági potenciált (nagy szőlőterületek, barnaszén- bányák) is elvesztett Ausztria. A II. világháborúban a német megszállás következtében Alsó-Stájerország ismét „Ausztria”, az Anschluss utáni Német Birodalom része lett és a szétszakított Radkersburg négy évre újra egyesült. A háború végeztével a korábbi határokat visszaállították, így Radkersburg megint két részre szakadt, amit tovább súlyosbított az a tény, hogy a város két Mura-híd- ja (közúti, vasúti) elpusztult. Később a halott határ, a hidegháború, az újjáéledő területi igények, valamint a perifériális földrajzi fekvés és a hiányzó ipar fokozódó elvándorláshoz és ingázáshoz vezetett. Csaknem negyed század után, 1969. október 12-én nyílt meg újra a radkersburgi Mura híd, mely az osztrák-jugoszláv viszony újrakezdését, a régi konfliktusok eltemetését és a jószomszédi kapcsolatok felépítését szimbolizálta. Radkersburg vasúti hídját viszont a II. világháború óta nem építették újjá. A két város kapcsolatát a ’90-es évek balkáni háborúja is megtépázta. 1991. június 26-án kikiáltották Szlovénia függetlenségét, rá két napra, 1991. június 28-án kitörtek a radgonai harcok. A Jugoszláv Néphadsereg fölvonult az olasz, osztrák határhoz, át akarták venni a szlovén miliciáktól a határátkelőhelyek ellenőrzését, ami erőszakkal helyenként sikerült is. A harcok során Gornja Radgona-ban igen súlyosan megsérült a templomtorony, 20 épület leégett, továbbá 100 ház sérült meg kisebb-nagyobb mértékben. A konfliktus kiéleződésével a térségben az osztrák katonák számát 4ezer főre emelték, a határátkelőket pedig fokozottan védték. Bad Radkersburg a rövid gornja radgona-i harcok idején igen furcsa helyzetbe került: míg a Mura túlpartján harci cselekmények zajlottak, addig a kisváros élte mindennapi életét, de a harcokat „egyenes adásban”, akár a Mura partján, ebéd utáni kutyasétáltatás közben lehetett végignézni, hallani. Sokan a közeli dombokról távcsővel követték a radgonai eseményeket. Bad Radkersburg és régiójának fejlődése - a ’90-es évek eleji „háborús traumától” eltekintve - az 1970-es évek végétől a turizmus révén megállíthatatlan, amihez az alapot a város termálforrásának 1978-as feltárása adta, melyre aztán gyógyközpontot, termálfürdőt építettek. Ekkor kapta a város a „Bad” - fürdő - előnevet. Bad Radkersburg, mint gyógy- és pihenőváros, a késő ’90-es években évente félmillió látogatót számlált. Ez 340ezer vendégéjszakát jelentett a városban és környékén, 2003-ra ez a szám elérte a 484ezret. A fürdőhöz az aktív pihenés számos lehetősége kapcsolódik. Radkersburg kedveltségéhez hozzájárult az attraktív óvárosa, melynek műemlékvédelméért a város 1978-ban európai aranyérmet kapott. Ezen túl a tudatos idegenforgalmi marketing jól céloz- ta/célozza meg a város és környékének előnyös földrajzi adottságait: mára az egész régiót behálózzák a kerékpárutak, továbbá a város és a régió bortermelő hagyományai is jelentős hangsúlyt kapnak. A fejlődést segítette még Szlovénia és Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása is: a köny- nyebbé vált határátlépés révén az idegenforgalmi attrakciók, pl. a kerékpár- és borutak erős határonátnyúló jelleget kaptak. A korábban kedvezőtlen határmenti fekvés tehát mára felértékelődött, turistacsalogató elemmé vált. Bad Radkersburg és Gornja Radgona együttműködési területeiből többek között kiemelhetjük még a 40 éve érvényben lévő katasztrófavédelmi együttműködést is, illetve példaértékű, hogy a két várost egyaránt érintő ügyekben a képviselő-testületek közösen lépnek fel, alakítják ki álláspontjukat. Esztergom/Párkányhoz képest számos hasonlóságot fedezhetünk fel Bad Radkersburg /Gornja Radgona történeti fejlődésében: tapasztalták a folyó menti kereskedelem közlekedésföldrajzi, gazdasági előnyeit, megélték a virágzás korát, a hanyatlást és a 20. századi világháborúk pusztításait és határhúzásait. Bár közúti hiújukat a Mária Valériánál jóval gyorsabban újjáépítették, a két település közti vasúti átkelés máig megoldatlan. • Szabó Hainal-Székely Márton Bad Radkersburg
