Hídlap, 2006. január (4. évfolyam, 1–21. szám)
2006-01-28 / 20. szám
Iridlaf magazin 2006. január 28., szombat • HÍDLAP III Január 6-ától, azaz vízkereszt napjától egészen elűzésére szolgáló ünnepi mulatságok időszaka ez. A hamvazószerdáig, a tavasz első komolyabb megnyil- népszokásokat mai napig megélő farsangolók melvánulásáig tart a farsangi, avagy téli báli szezon. lett, az elegánsabb, pompa tekintetében is emelkeAz eredetileg pogány szokások, a télen meggyengült dettebb farsangokon bálozók is január-februárban napfény miatt a néphitben létező gonosz szellemek mulatoznak legtöbbet. Federico Fellini Amarcord című híres filmjének első képkockáin pont egy télűző népszokás forgatagába kalauzol el bennünket az olaszok nagy filmzsenije. A gyermekkor helyszínét idéző kisváros főterén összegyűltek az emberek, hogy a téli bezártságban megunt, feleslegessé vált tüzelőnek való vásott bútorokból máglyát rakjanak. A máglyát felgyújtották, melynek tetejére a „télkirálynő” bábuját helyezték. A bábu elégetésével, kezdődik a télbúcsúztató, tavaszváró ünnep, mely zenével-tánccal, hangos tréfálkozással vegyes, igazi farsangi forgatag. Magyarországra maga a farsang kifejezés az osztrák-bajor nyelvterületről érkezett, az ottani vaschang-ból került át. Nyugati szomszédunknál már az 1280-as években használták ezt a kifejezést, hazánkban pedig a XV században terjedt el. Nemzetközi összehasonlításban a farsanghoz hasonlatos ünnepek egyesek szerint az ókori Egyiptom, a görögök kultúrájában és a Római Birodalomban is már megtalálható volt. Ezeken az ősi összejöveteleken, ahol sem úr, sem szolga nem volt, csak az élet féktelen és mámoros élvezetében elmerülő ember, a farsanghoz hasonlóan az új, termékeny időszak, a természet újraébredésének várakozásában, ünneplésében leledzett a lényeg. A későbbi kereszténykultúrkörben, a hamvazószerdáig tartó farsangi időszak a 40 napos böjt előtti utolsó három napja pedig a „farsang farka” volt. Ekkor, mivel már csak három nap van hátra a mulatozásból, a tánc, az italozás és az alkalmi húsos ételek nagymennyiségű fogyasztása, ha lehet még fékeveszettebbé válik. Már a középkori farsangok jellegzetességei között megtaláljuk, az álarcok és a zajkeltő eszközök, például a kereplők, a különleges méretű és alakú farsangi kürtök, fanfárok, a fakanalakkal ütögetett fazekak, illetve a farsangi ételek egész sorát. Az álarcok, maszkok viselése — egyes néprajzkutatók szerint — a bálokon elszabaduló harsány indulatok kitörése miatti szégyen palástolásának eszköze. A zajkeltők és hangszerek használatában való tobzódás pedig mindenképp a téli hideg és borongós, szomorkás időszak végének sürgetése, és a tél démonjainak elűzése végett használatos. A farsangi ételek közül a legtöbb, ahogy a farsangi népszokások egyes mozzanatai is, a néphit szerint, varázserőt feltételeztek. Magát a farsangi, báli összejöveteleket egy-egy jóslással, varázslással, népszokással kötötték össze. Ezek közül a legismertebbek, a mókás versengések, csúfolódások és népi, pogány gyógymódoknak jelképes felelevenítése, alkalmazása. Sok helyen az országban farsang idején egy nagy farönköt húzattak azokkal a lányokkal, akik az elmúlt évben nem keltek el. Egyes helyeken ezt azzal tetézték, hogy a pártában maradt leányok ablaka alatt kolomppal és bádoglemezzel csaptak nagy zajt a falubéli legények. Az erre az időszakra eső Balázs-napi szokások is a megújulást, az új erőt adó évszakokra való várakozást jelzik. Február 3-án és március 12-én is egyes tájakon szokás volt a téli hidegben torokgyulladásban szenvedőket a parázsra vetett almahéj füstjével illetni, hogy betegségeik okozóit, a gonosz szellemeket elűzzék. Aztán a pogány hitet követően Balázs mégis megmaradt kedvencként a nép körében, hiszen később ugyanezeken a napokon, de ekkor már mint szentet tisztelve, a diákok és iskolák patrónusát, köszöntötték Balázst. A tanintézmények tanulói díszes ruhában járva e napokon mentek a házakhoz, hogy az iskolájuknak anyagi támogatást kérjenek az emberektől. A farsangi szokások egyik legérdekesebbike, amikor ez időben megengedik, hogy az asszo- nyok-lányok magukban, férfiak nélkül tartsák meg saját mulatságukat. Asszonyfarsangról már a 15. században Temesvári Pelbárt is megemlékezett, elítélve a féktelen mulatozást. Az összejövetelt a sátán ünnepének tartotta. A Kapos mentén az asszonyok férfiruhába öltözve táncoltak, mulattak e napokon. Bükkszent- kereszten faforgáccsal, Mátraalmáson pedig jégcsappal borotválták meg a maskarába öltözött asszonyok az elfogott férfiakat. A farsang a termékenységgel, illetve a nőkkel kapcsolatosan ugyanakkor több más lehetőséget adott a férfiaknak, hogy a komoly nagy szerelem mellett egy kis mókázásban oldják fel az esetlegesen felgyülemlett feszültségeket. Egyes magyar tájakon például a legények és leányok ezen időkben egy mennyecskét formázó szalmabábot a faluhoz közeli patakhoz vittek, ahol levetkőztették és a vízbe vetették. A parton álló hajadonok közül az remélhetett az új évben férjet, akinél kisodródott a szalmabábu. A magyar népi farsangok mai napig élő hagyományai közül a legismertebb a mohácsi busójárás. A meglehetősen félelmetes ördögöket formázó busóálarcokkal, állatbőr subaköpönyegekkel, hatalmas kereplőkkel és átalakított mezőgazdasági szerszámokkal tarkított ünnepi felvonulást a legenda szerint eredetileg nemcsak a tél, de a törökök elűzése ellen is hatásosan alkalmazták őseink. De más magyarok lakta vidékeken is éltek, élnek a furcsa farsangi szokásokkal. Ilyen a vajdasági bőgőtemetés, ahol zajos és látványos jajveszékelés közepette eltemetik a telet jelképező nagybőgőt. Az erdélyi hagyományok a fiataloknak fenntartott falusi fonót tették meg a farsangi mulatozások központjává. Azt a leányt, aki ebben az időben nem ment el a fonóba, a házából lepedővel letakarva, csengettyűs szánon, nagy zene-bona és hangos éneklés kíséretében vitték a mulatság helyszínére a többiek. Az erdélyi télbúcsúztató farsang egyik főszereplője pedig a szalmabábu Illyés volt. Illyést végigvitték a falu főutcáján, menet közben hibáit dicsérve, erényeit leszólva, a bámészkodó leányok szoknyája alá csipkedve haladt az ünnepi sereglet. A közönség őt is eltemetette, majd a csúfondáros szertartás után indult a muzsika és a tánc ünnepe. A nemesek farsangjait, a velencei karneválhoz hasonlatos magyar bálokat Mátyás király feleségének olasz rokonai segítségével tették hagyománnyá Magyarhonban. A télvégi, főúri bálok szigorú táncrendjének, pazarul díszített ruháinak világa, a mai, nemkülönben előkelő Operabál miliőjével egyívású. Napjainkban, amikor a népies farsangok, a „kirittyentett” polgárok, valamint a különböző szakmai, sport elismerésekről szóló és támogatókat megszelídítő bálok korszakában mindenki megtalálja a kedvére illetve a jókedve feltámasztására valót. • Pöltl Zoltán Az irodalom magánélete 1799 tavaszán jeles társaság gyülekezett Beleznay Miklós tábornok pesti házában. A nemrég Nagyszombatból Budára költözött egyetem tanárai, orvosok, papok, jogászok, Mária Terézia udvarából hazajött testőrtisztek, földbirtokosok. Foglalkozásuk, vagyoni helyzetük, életkoruk különbözött ugyan, de egy dolog összefűzte őket: a szándék, hogy megalakítsák az első akadémiát „Hazafiúi Magyar Társaság” néven. A házigazda, Beleznay Miklós feleségével, Podmaniczky Annával együtt a korabeli magyar művészet és tudomány bőkezű támogatói közé tartozott csakúgy, mint Marczibányi István, báró Orczy Lőrinc vagy a szabadkőműves grófok: Ráday Gedeon, Széchényi Ferenc, Festetics György, Bánffy György. Szabadkőművesség, felvilágosodás, akadémia, nemzeti nyelvek a kulcsszavak a korhoz, a 18. század végéhez. A szabadkőműves mozgalom - mely igen magasrangú támogatást nyert Mária Terézia fiában, II. József császárban - keretet ad a közjóért való munkáknak és a színvonalas eszmecseréknek. A szabadkőműves páholyok pótolták a nyilvánosság még hiányzó fórumait. Itt megszűnik a társadalmi szakadék arisztokraták, köznemesek és polgárok között. Itt egyetlen nemesség van: a jellemé, és egyetlen érték az értelemé. Az értelem százada ez, a felvilágosodásé. Rendi kiváltságok és megkövesedett dogmák ellen indul harcba az értelmiség, az emberi méltóság, szabadság kultusza együtt járt a nemzeti öntudat ébredésével. A kor gondolkodói azt vallották, hogy igazi kultúra csak a nemzet nyelvén jöhet létre. Ennek serkentője, rányitója az Akadémia, amely intézmény - francia példára - gyorsan terjedt az európai országokban. Magyar megfelelőjén, a Hazafiúi Társaság létrehozásán legbuzgóbban Bessenyei György, a volt terézi- ánus testőrtiszt fáradozott. Azt vallotta: „soha-aföldnek golyóbisán egy nemzet se tehette magáévá a bölcsességet, mélységet, valameddig a tudományokat a maga nyelvébe bé nem húzta.” Éppen ez a „behúzás” volt a tudós társaság célja, vagyis hogy magyarul írjanak ezentúl abban az országban, ahol a közigazgatás és a oktatás nyelve latin volt, a polgári életben pedig többnyire a németek használták. Hasonló céllal hívja életre 12 évvel később Aranka György az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társasá- got. Különös véletlen, hogy abban az évben, 1791-ben lát napvilágot a német író, filozófus Johann Gottfried Herder jóslata: „...a mások közé ékelt, kisszámú magyaroknak századok múltán talán a nyelvét sem lehet majd felfedezni.” „Ne hidj néki, hazudik a szamár német!” - intézte el röviden a kérdést Dugonics András, mikor Herder tanulmánya Pestre érkezett. És az események őt igazolják. Dehogyis akar elveszni a magyar nyelv, hiszen most kezd csak élni igazán: Bessenyei György, Csokonai Vitéz Mihály, Kálmán József, Kazinczy Ferenc, Batsányi János, Virág Benedek, Gvadányi József, Berzeviczy Gergely lépnek az irodalom porondjára és mellettük ama már kevésbé ismertek: Baróti Szabó Dávid, Révai Miklós, Ányos Pál, Bároczi Sándor, Dayka Gábor, Palóczi Horvát Ádám és a névsor korántsem teljes. Megalakul az első magyar szín- társulat: Kelemen Lászlóé. Megjelennek az első magyar nyelvű hírlapok: a pozsonyi Magyar Hírmondó és a Magyar Kurir. Utóbbit egy fiatal székely, Szacsvay Sándor szerkeszti. Lelkesedik a francia forradalomért, de politikai tudósításait gyakran üdíti hazai társasági hírekkel, imigyen: „Hála Istennek! Az ifjú gróf Károliné ő nagysága ma délután 2 óra 40 perczenéskor szerencsésen hoza egy kedves kisasz- szonykát a világra.” íme, egy jó szerkesztő már akkor is tudta: milyen lappal lehet a hölgyolvasók jóindulatát elnyerni. Az előfizetők száma rohamosan növekszik. De számíthat olvasótáborra a két irodalmi és tudományos folyóirat is: a Magyar Múzeum és az Uránia. Minden igazolni látszik Barcsy Ábrahám optimizmusát: „Ládd, szép század nyílik nemzetnek hasznára, /Nem szorulunk többé szomszéd tárházára /Mert bölcsnek nincs szüksége más aranyára.” • P. Rein
