Hídlap, 2006. január (4. évfolyam, 1–21. szám)
2006-01-21 / 15. szám
2006. január 21., szombat A HÍDLAP hétvégi melléklete 3. szám Szerkesztette: Ámon Adrienn A magyar kultúra napja A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük. A döntéshozók azért választották ezt a napot össznemzeti ünnepnek, mert Kölcsey Ferenc 1823-ban épp január 22-én, tett pontot Hymnusának végére, melyet „a"Magyar nép zivataros századaiból” kapott ihletésre írt. Kölcsey versét 1844 óta énekeljük himnuszunkként, - nem állami felségjelként, hanem nemzeti dalként. Himnuszokat énekeltünk korábban is. A 19. században az osztrák himnuszt, a „Götter halte”-t, de korábban, a „zivataros századokban” a Boldogaszszony Anyánkat. Visszatérő sorai: „Magyarországról, édes hazánkról, / Ne feledkezzél el szegény magyarokról. Kölcsey, amikor megírta e nagyszerű versét, aligha gondolt arra, hogy ez lesz egykoron a nemzet himnusza. Verse dallá válásának évét sem érte meg. A Himnusz zenéjét Erkel Ferenc zeneszerző és karmester szerezte 1844-ben, amikor a nemzeti dal zenéjére kiírt pályázatot megnyerte. A Himnuszt elsőként a budapesti Nemzeti Színház mutatta be 1844-ben, azonban csak 1903-ban lett az ország törvényileg elfogadott nemzeti éneke. Érdekes azonban, hogy első ízben a nagy nyilvánosság előtt 1844. augusztus 10-én hangzott el, a Széchenyi gőzös vízrebocsátásakor. „Nem az énekes szüli a dalt, a dal szüli énekesét” - írta Babits, s ez közelebb hozza a rejtélyt, miként alkotta meg Kölcsey Ferenc azon az éjszakán a gyönyörű strófákat, s szerezte Erkel 1844-ben a zenéjét. A magyar Himnusz „szentélyekbe foglalt ének”, s ma is feladja a leckét szövegértelmezésével a nyelvészeknek. A. Molnár Ferenc az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége füzetsorozatában megjelent kis könyvében (Anyanyelv, vallás, művelődés) 1999-ben több homályt eloszlat Kölcsey verséről. Megkérdezi: Jól értjük-e a Himnusz első sorait? Hivatkozik a nyelvész Mészöly Gedeonra és másokra, akik szerint az első sorok összecsengnek az újévi népi rigmusokkal. Az „áldd meg jókedvvel” kifejezést tehát így értelmezi: áldd meg kegyesen, kegyelmesen, szerető jóindulattal. A „bőséggel” szót „bőven” jelentésben sokszor használják együtt a „kegyelem, irgalom” szóval. Az „Isten áldd meg a magyart / Jó kedvvel, bőséggel” sorok tehát ezt jelentik: a költő kéri Istent, hogy a magyarságot szeretetteljes indulattal és bőségesen áldja meg. Miért éppen a nehezen értelmezhető, régi szavakkal él a költő? A. Molnár válasza logikus: a Himnusz - alcímével is jelezve - a magyarság zivataros századaira néz vissza, a költő a múltban merül el, és nyelvileg is archaizál. A Himnuszból az is kiderül, - írja Tóth Sándor - hogy a közgondolkodásban sem ritka múlt és jövő ösz- szekapcsolása az áldd és szánd kéréssel társítha/ ' 7 * cy T _ i JL n vy V? ÍA.JL*1 * tAtLoh c/y t $ V lV ?2> / / jf Sir / ,-x.l t rr*** n/y f i / ( *£>j2JL rn. }~t <f T<* fi JS *• / »« 6/Jjm * LM 4 £~U-r* éi-O / tjf /A . , # i 4.\rl t £*. A %f >•< ^ A... r /-?y. / '/ / é / Cíc.4 aL A.*a£ tó, főleg a fenti (új) értelmezéssel: Isten legyen szeretetteljes indulattal jövőnk iránt is, és bőségesen áldja meg, hiszen múlt és jövő szorosan összetartozik. A jelen csupán tűnő pillanat. A kommunista uralom idején Rákosi Mátyás megbízta Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt egy másik, „szocialista” himnusz szerzésével, mely szerinte a címerhez hasonlóan, változtatásra szorult. Kodály Zoltán megjegyzése mindössze annyi volt, hogy: „Minek új? Jó nekünk a régi himnusz.” Ezzel az új himnusz témája lekerült a napirendről. Bizonyára nincs is olyan magyar, aki egy olimpiai aranyérem átadásakor vagy valamely ünnepség alkalmával meghatódottság nélkül tudná végighallgatni e nagyszerű nemzeti énekünket, közös nemzeti imánkat, amelynek nyilvános elhangzása épp a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István személyével hozható kapcsolatba. • Varga Péter Dénes Kalendárium Az örök király leánya Szent Margit emlékére „Meggyulladó, minden vágyával szerette Istent, nagy áhítattal imádkozott és ha valaki az arcára tekintett, sokáig szerette volna őt nézni. Csodáiról csak any- nyit mondhatok, hogy minden, ami őbenne volt, csoda volt.” - nyilatkozta szent- té-avatási perének idején Árpád-házi Szent Margitról Ajkai Alinka nővér. Nem csupán a benne duzzadó szeretetről és áldozatkészségéről keringtek róla legendák már életében, hanem páratlan szépségéről is, ami a fennmaradt dokumentumok alapján Árpád nemzetségében nem volt ritkaság. Barátnője ugyanakkor nem volt sem gyermekkorában, sem a kolostorban töltött esztendei alatt. Még a világra sem született, amikor apja, IV Béla és anyja Mária királyné - menekülve a tatárok elől - Trau várában Istennek ajánlották a születendő gyermeket. De nem csupán őt ajánlották fel a szülei, Isten is kiválasztottjai közé sorolta. Azok, akik kislányként is ismerték Margitot ugyanolyan templomban merengő gyermeknek írják le, mint egykor nagynénjét, Szent Erzsébetet. Szokatlanul vallásos, elmélyedő életének híre annyira elterjedt az országban, hogy messze országrészekből is jöttek előkelő asszonyok, hogy lássák a király leányát. A domonkos zárdának kezdettől nagy büszkesége lett, hogy közöttük él, és a kolostort a királyi kegy egy időben, mint az oklevelek említik, Béla „legkedvesebb leányának” kérésére, vagy kedvéért elhalmozták az adományok, kiváltságlevelek, javadalmak, melyeket Margit a saját hasznára soha nem fordított. Elkötelezett apácaélete ugyanakkor nem volt egészen zökkenőmentes. IV Béla II. Ottokár cseh király megnövekedett hatalmának úgy próbálta élét venni, hogy felajánlotta: vegye feleségül az akkor már a Nyu- lak szigetén élő Margitot. E dinasztikus házasság elhárította volna az északi fenyegetést. A Margit legendában minderről a következőt olvashatjuk: „Mikoron a cseh király látta volna Szent Margit asszonyt, legottan a cseh király megfogattaték Szent Margit asszonynak szépségében, mert vala igen szép szűz testtel, jóllehet condrás hitvány öltözettel, de szebb vala hittel és ájtatossággal. Annyira ragadtaték el a cseh király Szent Margit asszonynak szépségében, hogy ő magát és országát és minden ő tehetségét országával együtt Béla királynak akaratja és szerzése alá hagyá, csakhogy Szent Margit asszonyt őneki feleségül adja.” Margit azonban visszautasította az ajánlatot, ellene szegült az atyai parancsnak. Béla haragjában hamarosan minden kedvezést megvont nem csupán Margittól, de a szigeti apácakolostortól is. Amikor leánya - épp a megvonások miatt megdühödött társnőitől is agyongyötörtén - 1271. (vagy 1270) január 18-án meghalt hamarjában temették el, végtisztességén sem a király, sem a királyné nem jelentek meg. Ravatalánál az esztergomi érsek fölemelte a halott arcáról a fátylat, rátekintett, körülnézett majd így szólt. „Ne sírjatok, hanem nézzétek őt, az örök király leányát, mert a feltámadás jele van az arcán.” Szentté-avatási pere testvére, V István kezdeményezésére még halála évében megkezdődött. Nevét a Pest és Buda között húzódó Margit-sziget őrzi. Esztergom utcáinak takarítását a tűzoltók feladatául jelölték ki egy századdal ezelőtt Ők pedig precízen is végezték a munkájukat de persze akadt olyan is akinek ez sem volt elég. Ezen kívül egy gyilkosság - amely talán öngyilkosság volt - tartotta lázban száz évvel ezelőtt a közvéleményt „ Városunk köztisztasága” címmel ír az Esztergomi Lapok január 21-én a tűzoltók áldásos munkájáról. „Ismeretes, hogy a város az utcák és terek tisztántartását az általa fizetett emberekkel együtt az esztergomi önkéntes tűzoltó egyesületre bizta. Az egyesület újévkor vette át ezen uj feladat teljesítését, melyet ezideig igazán közmegelégedésre oldott meg. Dóczy Ferenc főparancsnok személyesen jár utána a felügyelettel megbízott hivatásos tűzoltóknak sfolyton újabb gyakorlati módot alkalmaz, hogy utcáink minél tisztábbak legyenek. Szívesen állapítjuk meg ezen örvendetes körülményt, azzal, hogy előre reméljük, miszerint az egy évre ideiglenesen vállalt feladatokat tűzoltóságunk a saját szorgalmas, derék embereivel bizonyára közmegelégedésre fogja megoldani/” Hát erre még várni kell, ugyanis az újság ebben a számában „Panaszkönyvünk" címmel egy elégedetlenkedő levélből idéz. „ Tegnap délután lapunk egyik olvasója panaszos levelet küldött hozzánk s abban arra kér minket, hogy szólítsuk fel a város hatóságát, hogy a Széchenyi téri aszfaltot szombat délutánonként ne szárazon sepertesse, hanem előzőleg öntöztesse is, mert a seprő által felvert por a járó-kelő közönséget érthető okokból boszantja, nem is említve, hogy az ilyen seprési mód a legegészségtelenebb. ” Mindig lesznek olyanok, akiknek semmi sem elég jó. És ha már a panaszoknál tartunk, következzen még egy cikk, amelyben azonban a rendőrséget szólítják fel mielőbbi cselekvésre. A Szabadság január 24-én a következőt írja: „Invázió. A mozgó ügynökök invázió alá vették a várost és heteken keresztül veszélyeztetik a helybeli kereskedők megélhetését és rontják a kereskedelmet. A helybeli kereskedők zúgolódás nélkül fizetik a roppant nagy adót, miközben a mozgó ügynökök elhalásznak tőlük minden üzletet. A kereskedelmi társulat alszik, vagy talán már meg is halt. Az ipartestület hasonlóképpen horsog. A tűrhetetlen állapot orvoslását a rendőrségből várjuk, követeljük, mert egy pillanatig sem szabad megengedni a mozgó ügynökök rombolását. Elvárjuk a rendőrségtől, hogy a mozgó ügynökökre szigorú hajtóvadászatot rendezzen és lefülelje őket, a mint a lábukat ide beteszik. ” A rejtélyes gyilkossági eset részletit az Esztergomi Lapok boncolgatta száz évvel ezelőtt. „ Gyilkosság vagy öngyilkosság? Vagy két hónap előtt megírtuk, hogy Schönat- ter János párkányi ácsmester lakásáról eltűnt és a legszorgosabb kutatás dacára sem sikerült nyomára akadni. Az eltűnt családja már letett műiden reményről, hogy valaha feltalálhassák, de tegnapelőtt véletlenül sikerült a hullájára reátalálni. A Garam torkolatában dolgozó famunkások észrevették, hogy az egyik zátonyon egy hulla hever. Közelebb mentek hozzá és egy teljesen feloszlott tetemet találtak, melynek fején és oldalán szúrástól eredő sebek tátongtak. Azonnal értesítették a borzalmas esetről a párkányi elöljáróságot, mely a hullát Párkányba hozatta, hol ruhamaradványairól felismerték benne az eltűnt ácsmestert. A titokzatos ügyben teljes erővel megindult a vizsgálat. ” A borzalmas eset után egy könnyed, mulatságos párbeszéd a Szabadságból: „Az alku. Két zsidó tehenet venni jön a falusi gazdához. A gazda bevezeti őket az istállóba, a mely koromsötét. A két zsidó egyszerre kiáltja:- Aj, váj, tnilejen savány ez a tehén!- Korán kezdik a becsmérlést, a tehén nem ebben, hanem a túlsó istállóban van. ” • Gál Kata • P. Rein
