Hídlap, 2006. január (4. évfolyam, 1–21. szám)
2006-01-21 / 15. szám
m * HÍDLAP • 2006. január 21., szombat hícííaj magazin Egyszuszra Duray Miklós rovata Kapitány- Hé fiam! Tegyél görbe fát a tűzre$- Miért, Kapitány Úr?- Kanyar következik.- Kapitány Úr, nem mindegy?- Miért fiam?- Mert süllyed a harossz.- Mi süllyed?- A harossz.- Nem értem.- Hajó lenne, nem süllyedne. Itt tartunk! Csak sokunk vagy sokak számára nem világos, hogy a kanyar oda kanyar-e, vagy még odébb-e, esetleg vissza kanyar, és mitől rossz az, ami jó volt, mindannyiunk hajója volt - ezt gondoltuk 1998-ban és azóta. Aki még nem jött rá, hogy nem a sivatagi hajóról van szó, sem az „Afrika Királynője” nevű csotrogányról, amelynek igazi kapitánya Katherine Hephurn volt, annak el kell árulnom, hogy a „Magyar Koalíció Pártja” elnevezésű navigálatlan bárkáról beszélek. Mikor kezdődtek a bajok? Azok mindig az elején kezdődnek. De inkább vágjunk a dolgok velejébe, a 2002. évi szlovákiai parlamenti választások eredményének kellős közepébe. Győztünk, de vesztettünk. Az MKP akkor - 2002-ben - csaknem kétszázharminc ezer szavazatot söpört be, megszerezte a paralamenti mandátumok 13 százalékát, ami húsz képviselői helyet jelentett, de vesztett eg)' mandátumnyi választót a hagyományos magyar választók táborából, főleg a dunaszerdahelyi, komáromi, rimaszombati járásban, Tornaalja környékén, Bodrogközijén és Ungvidéken - a legerősebb magyar területeken. Ugyanakkor az elvesztett magyar szavazatokért kompenzálásként szerzett majdnem kétszer ennyit a nem magyar identitású területeken és az ingatag identitású választóktól - főleg Pozsonyban és Kassán. Két hónappal később, a helyhatósági választáson további, apró veszteséget könyvelhetett el a párt. főbb körzetben csökkent a párt jelöltjeiből megválasztott polgármesterek száma és a képviselők száma is az 1998-as eredményhez képest. A legszembetűnőbb csökkenés a lévai és a rimaszombati térségben volt észlelhető. Minden pártban ilyen esetekben meghúzzák a harangot. Az MKP-ban azonban a harangozót dorongolták le. Sajátos eset! De talán érthető, hiszen 2001-ben a megyei választáson nagy sikert aratott a párt, csaknem kétszeresen fölülmúlta saját lehetőségét — köszönet érte a magyar választóknak. Csakhogy 2004-ben ismét választottunk. Ezúttal képviselőket az Európai Parlamentije. A 2002. évi részvételhez képest azonban a magyaroknak csak a töredéke, kilencvenháromezren (92 927) jöttek el választani, ami 13,24 százalékos részvételi aránynak felelt meg országos viszonylatban (felvidéki magyar viszonylatban ez kb. 19-20 százalékos részvételt jelent). Ezzel az eredménnyel először maradtunk az átlagos szlovákiai szint alatt, hiszen az országos részvételi arány 16,96 százalék volt (ami szlovák vonatkozásban meghaladja a 20 százalékos részvételt). Megalkottuk az elméletét: az Európai Parlament oly távol áll a magyar emberektől, hogy nem érezték át az odatartó jelöltjeink támogatásának fontosságát. Közben nem vettük észre, hogy az eddigi választási szokásaink szerint kétszer annyi magyart lehetett volna mozgósítani és akár négy képviselőt is bejuttathattunk volna a strassburgi parlamentbe. Csupán azt kellett volna elmondani, hogy' ott a magyar magyarul beszélhet, nem úgy, mint a pozsonyi parlamentben, és ott együtt a magyarországi képviselőkkel egy páratlan európai magyar szigetet alakíthatnak ki, és először a történelemben legitim európai képviselőként képviselhetik a nemzetnek és a felvidéki részének az ügyét. Ezt nem mondtuk el, mert nem mertük, és nem is történik így, mert nem merjük, vagy nem akarjuk így bonyolítani az eseményeket - mert nem tudunk, nem akarunk, nem merünk nemzetként viselkedni! De szarvasbőrt az eddigiekre, hiszen a választások tétje másutt van, ott, ahol a pénz tornyosul. Ehhez fjedig a megyei és az országos hatalmi befolyás megszerzése nélkül nem lehet hozzáférni. Ez is azonhan a választási eredménytől függ. A felvidéki magyar politikusok eg)' része nem volt hajlandó figyelembe venni, hogy a szlovák választók és a szlovák pártok 2002-től elkezdtek másként viselkedni - tanultak tőlünk. Az első - megszívlelendő - jelzést a 2002. évi helyhatósági választáson adták le, amikor is Léván és Losoncon, de valamelyest Rimaszombatban is szlovák nagykoalíció alakult ki. Mindhárom esetben sikeresek voltak, mert a magyar polgármesterjelölt megbukott, sőt Léván a városi önkormányzatba csak egy magyar képviselőt sikerült bejuttatni. Ez a jelzés arra lett volna jó, hogy tudatosítsuk: a 2001. évi megyei választásokon elért magyar siker előidézheti a hasonló szlovák összefogást 2005-ben, a következő megyei választások alkalmával. A feltételezhető helyzet nem maradt el, csak a felvidéki magyar politika hajóskapitánya nem vette észre a zátonyt. Mi történt hát 2005-ben? Egy többszálas eseményfonállal hímzett törlőruhát vágott az arcunkba a könyörtelen valóság. Ennek az egyik fonala onnan csőrlődik, hogy az 1998-2002-es kormányzati időszakban a Magyar Koalíció Pártja kormánypártként belenyugodott a magyarok számára előnytelen közigazgatási területi felosztásba. Semmilyen ellentételt nem tudott (nem akart) kiharcolni. Legkézenfekvőbb az lett volna, ha az alkotmány módosításának támogatását 2000-ben a kisebbségi önkormányzatok megalakításának alkotmányos jogához köti. Ezt már a pártban sem lehetett elfogadtatni. A megyék megalakulásakor tehát nem volt más hátra, minthogy igazodjunk a számunkra előnytelen helyzethez. Nyitra megyében él a felvidéki magyarságnak csaknem a fele, ezért a regionális politika minőségének a súlypontja ide tolódott. Ez azt jelenti, hogy itt kellett volna megalkotni a hátrányukra kialakult helyzetben a megyei politizálás prototípusát. A helyzet alkalmas volt, mert itt is csak kisebbséget alkottunk, tehát meg lehetett volna teremteni a szövetségi politika példaképét. Ehelyett az történt, hogy a 2001-ben számunkra sikeres eredménnyel zárult megyei választáson a megyében megszerzett abszolút fölényünket kíméletlenül érvényesítettük - ezzel magunk ellen fordítottunk mindenkit, akik le is győztek bennünket. Vereségszövetünk harmadik fonala a magyar választók kiábrándultságából eredeztethető. Kezdenek elfordulni az egyetlen magyar párttól, mert az MKP kormányzásának eddigi csaknem nyolc éve alatt nem javult a helyzetük. Továbbra is munkanélküliek. Ha dolgoznak, a havi bérük alig nagyobb, mint a minimálbér, ha sikerül munkát találniuk napi öthat órát kell ingázniuk vagy el kell hagyni szülőföldjüket. 1 lavi keresetükből alig telik az emelkedő energiaárak, lakbérek kifizetésére. A mezőgazdaság a padlóra került, csak a néhány ügyeskedő, a magyar miniszterhez vagy a korábbi mecsiarista vagy kommunista miniszterhez közelálló nagyvállalkozó gazdagszik belőle, akik a falusi lakosságot éhbérért alkalmazzák vagy feketemunkásként, közben az állami földalap magvar (MKP-s) igazgatójának közreműködésével idegenek kezére játsszák át a magyar községek határában lévő földeket. További szála ennek a bonyolult szövetnek, hogy a megyét, azt a nagy közigazgatási egységet, amelynek önkormányzatába választani kell, egyetlen magyar sem tartja a magáénak. Idegen tőle a Nagyszombati megye, Nyitra megye, Besztercebánya megye, Kassa megye. Ezért nem csoda, hogy nem is érzékeli a felvidéki magyar választópolgár, hogy pillanatnyilag életkörülményeinek egy része ettől a megyétől függ. Ugyanolyan idegen ez számára, mint a rendszerváltozás előtt volt az egész államhatalom. Nem csoda, hogy egyre kevésbé hisz a rendszerváltozás értékteremtő és helyzetjavító jelentőségében. Kezd a felvidéki magyar ember lelkileg visszasüllyedni oda, ahol a kommunizmus éveiben volt - vág)’ a regnáló hatalom individualista cinkosává válik, vagy elsüllyed a nihilhen. A Magyar Koalíció Pártjának egyik járási elnöke ezt az eszmefuttatást írta le erről a helyzetről, mikor értékelte a 2005. évi szlovákiai megyei választásokat: „Nincs olyan, gyermekeink számára is reményt és célokat megfogalmazó nemzeti programunk, amiért készek lennénk politikailag, gazdasági áldozatokkal és kultúránk erejével egyaránt síkra szállni... Az elmúlt nyolc évben a látszólagos vagy valós gazdasági érdekekért feláldoztuk a felvidéki magyarság alapértékeit. „Kapitány úr! Tetessen már egyenes fát a tűzre!” „Miért fiam?” „Hogy ne kanyarogjunk annyit.” Piroska, az ortodox szent Szent László személyében egy egészen „ősi”, „tiszteletreméltó”. A név hangalakúj, hazánkban addig ismeretlen királyeszme tűnt fel, a lovagkirály ideálja. Maga a lovagság egy egészen sajátos életformát jelentett. Nem csupán a dicsó'ség keresését és a hadakozásra való hajlandóságot tartalmazta, hanem része volt az Istennek tetsző' élet és a megbocsátás is. „Lásztló király - olvashatjuk legendájában - már mindjárt születésekor teste és lelke alkatában Isten kegyelmének célját magán hordta. Szeretetben gazdag, a türelemben nagylelkű, a kegyességben felséges, a kegyelem ajándékaival teljes király, az igazság követője, a szemérem oltalma- zója, a szerencsétlenek vigasztalója, az elnyomottak fölemelője, az árvák megszánó- ja és kegyes atyja volt. Magas termetével más emberek fölött egy fejjel kitűnt, úgy, hogy az adományok teljessége benne duz- zadozván, már maga a testalkata is királyi koronára méltónak töntette fel.” Mindezeket az erényeket vélhetően környezetében is megkövetelte. Ebben a csodákkal és erényekkel teljes környezetben nőtt fel egyetlen leánygyermeke, Piroska. A latin Prisca névből a magyarban Piriska, majd ebből Piroska lett. A latin név jelentése: „régi”, A jobboldal a A Fidesz idén rekordmennyiségű pénzt invesztál a kampányolásba, ami nem csoda, hiszen most minden az elkövetkezendő választások eredményein múlik. Vagy visszatér a jobboldal és utolsó utáni pillanatban tesz valamit, értve ezáltal az ország jelenlegi helyzetét, vagy végleg győz az MPSZ. Először is nem lehet szó nélkül hagyni a magánszervezetek nagy horderejű munkásságát, amellyel az egész ország figyelmét felhívták a „luxusbaloldalra”. Gondolom, mindenkinek feltűnt az irdatlan mennyiségű „vicces” plakát az utcákon. Ha jól figyeltem, háromféle poénos szöveg köszön vissza az utcákon, ami a főpolgármester előrehaladó munkásságát vonja kétségbe. Az egyik például: „Jean, miből van elege az embereknek? - Magából, uram!” vagy egy másik: „Jean, mit kerülget maga folyton? -A kátyúkat, uram.” A Budapest Riport, ahogy nyilatkozták, Demszky Gábor arcképével csupán a kiadványukat kívánták reklámozni. Jövő héten kilencszázezer példányban fog megjelenni a lap, melyben Demszky Gáborról és Budapest elmúlt tizenöt évéről fognak írni. A Magyar Vizsla „Akiknek semmi sem drága” hirdetéseit is egy ingyenes újság követte, ami nagyrészt megdöbbenést és a baloldal részéről ösztönös védekezést és cáfolást eredményezett. Magyarországon nem lehet semmiről sem lerántani a leplet, mert annak komoly következményei vannak. Biztos nem hallottak túl sokan róla, de az Európai Unió többször is megkérdőjelezte a sajtószabadságot Magyarországon. Csakugyan, valójában csupán néhány ember birtokolja az ösz- szes médiumot (sajtó, televízió, rádió) és ennyi elég is ahhoz, hogy könnyedén egy „irányba” terelje az emberek megkérdőjelezhető gondolkodását. Ha úgy tetszik, a népbutítás jól bevált szokás hazánkban. És egyre nagyobb tömegeket irányítanak. Horváth Éva, a Magyar Vizsla Egyesület elnöke hétfőn az MTI-t telefonon értesítette arról, milyen atrocitások érték az elmúlt napokban: „Az MSZP rágalmai olyan mértékű feszültséget keltettek, hogy nap mint nap sértő leveleket kapok, többször életveszélyesen megfenyegettek. A helyzet - az MSZP-nek köszönhetően - odáig fajult, hogy ismeretlen aktivisták az autómat is megrongálták, komoly anyagi károkat okozva ezzel” - mondta. Szerinte „pártállami eszközökkel” akar a kormány megféjának változásában a régi magyar Piros név hatásának, ill. magának a piros szónak is szerepe lehetett. Népszerűvé Arany János tette a Toldi szerelme című művével. Bár az ortodox egyház avatta szentté, Piroskát magyar szentként tiszteljük. Miután édesapja meghalt, sokáig Könyves Kálmán udvarában élt. 25 éves korában nehéz lépésre kényszerítette az ország érdeke, mert 1105- ben eljegyezték a bizánci trónörökössel, Ioannés Komménosszal. A házasság megkötéséhez Piroskának át kellett térnie az ortodox hitre, amelyben az Eiréné (Irén) nevet kapta. Szent László leánya jó császárnő és hűséges, segítő hitves lett, aki kitűnt elődei közül az államügyekben való jártasságával. A gazdagságára, mint az uralkodásnak az eszközére tekintett. Férjével együtt alapította a konstantinápolyi Pantokrator monostort. Sűrűn fogadott szentföldi zarándokokat, küldötteket magyar földről, soha nem fordított hátat a hazájának, többször közvetített a Magyar Királyság és a Bizánci Birodalom között. Halála után az ortodox egyházban szentté avatták. Mozaik képét a Hagia Sophia a mai napig őrzi. • P. Rein sarkára áll lemlíteni egy civil szervezet, mivel a Pénzügyminisztérium vizsgálatot rendelt el a Magyar Postánál. Horváth Éva, aki nyilatkozatának felolvasásán túl semmilyen kérdésre nem kívánt válaszolni, leszögezte: „Minket azonban nem lehet megfélemlíteni... A Magyar Vizsla a megdöbbentő események ellenére is arra fog törekedni, hogy a mindenkori kormányt elszámoltassa, mire költi az adófizetők pénzét.” „Mi a mindenkori kormányt ellenőrizzük, mondja meg, mit tehetnénk, ha most éppen ez a kormány van hatalmon” - magyarázta az Indexnek adott interjújában Horváth Éva, hogy miért a „luxusbaloldal”, Gyurcsány Ferenc és Kóka János vagyona a fő csapásvonal a nyolcoldalas színes Magyar Vizsla címen megjelenő ingyenes újságban. A lapot az Adózók Érdekvédelmi Szövetsége (AÉSZ) adja ki, amelynek Horváth a vezetője. A legtöbb ember szerint jó helyen szimatol a Magyar Vizsla, mivel már csak néhány, a piros színtől elvakított egyén nem veszi tudomásul, hogy a politikusok milyen luxuscikkekre költik a magyarok pénzét. Pedig éppen hogy a megválasztott politikusoknak kellene példát mutatniuk becsületből. Alert félő, hogy az a generáció, amelyik látja, hogy csak korrupcióval és sikkasztással lehet pénzt felhalmozni, szintén ezt az utat fogja választani. Bár meglehet, hogy ez a jelenlegi kormány célja, hiszen vezetőjük, Gyurcsány Ferenc kijelentette, az a fiatal, aki Magyarországon nem képes boldogulni, az próbáljon külföldön szerencsét. Valószínűleg a világon nem volt egy államfő sem, aki ilyen módon ajtót mutatott a tehetséges fiataloknak saját hazájukban. Múlt vasárnap elmentem szüleimmel az egyik belvárosi templomba. Annak ellenére, hogy diákmise volt, a plébános nem hagyhatta szó nélkül prédikációjában a másik oldal kampányának jelmondatát: „Jöjjön el az én országom”. Nemcsak, hogy a kereszténység legfontosabb imájának egyik mondatát hamisította meg az SZDSZ, hanem a pap egyenesen istentelennek és embertelennek minősítette. Amiben nagy hibát követtek el azzal, hogy a hithű kereszté- uyek leikébe gázoltak. Mindenki számára azt sugallja, hogy csak ők a kiválasztottak. Az égszínkék ég és a fehér bárányfelhők a nemzeti színekkel a mennyországot akarja sejtetni, holott semmi közük a magyarok Istenéhez... Csupán abban reménykedünk, hogy nem lesz meg az ő akaratuk. • Karsay Luca
