Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)

2005-11-26 / 232. szám

2005. november 26., szombat • HÍDLAP V Ha nem hinnék , kétségbe volnék esve... _____________________________Indlaj magazin Be ke Kata tanár, író, politikus a 70-es évek közepén jelentkezett közéleti írá­saival. Az Antall-kormányban a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára, országgyűlési képviselő. Az MDF oktatási program­jának kidolgozója, miután a program megvalósítása nem sikerült, 1991-ben lemond az államtitkárságról. Később kilépett az MDF-bői és átült a függet­len képviselők közé. Tizenkét könyve jelent meg, legutóbb az „Elbocsátott vad" c. kötete. Jelenleg nyugdíjas, a FIDESZ kulturális tagozatának tagja.- Melyik területet tartja a legfontosabbnak mun­kásságában, azaz elsősorban tanárnak, írónak, vagy politikusnak tartja magát?- Voltaképpen tanárnak, mert ez meghatáro­zó az ember gondolkodásában, és ez az a kor­szaka az életemnek, amikor azt éreztem, hogy amit teszek, hasznos és jó. Erről egyáltalán nem voltam meggyőződve politikusként, nem mintha nem tartanám fontosnak a politikát, eh­hez azonban igazán nem jutottam hozzá, még államtitkárként sem. Az irodalomban nem tar­tom magam különösen tehetségesnek, persze jó lenne, ha most kórusban tiltakoznának, azok, akik olvasnak. Úgy érzem ennek is vége. A leg­utóbbi betegségem után abba kellett hagynom a dohányzást és kiderült, hogy cigaretta nélkül nem tudok írni. így a 13. kötetemet nem tudom megírni, hacsak nem történik valami csoda. De csodák mindig történnek!- Mint egykori gyakorló tanár úgy gondolom, hogy a tanári hivatásban nagyon nehéz eredmények­ről beszélni, hiszen ezek jóval utóbb igazolódnak csak-. Annak ellenére, hogy nagyon sok közvetlen örömöt, vagy sikerélményt ad.- Az ember, hol mennybe száll, hol pokolba zuhan. Ez is szép a tanításban. Van, amikor a rengeteg órára készülés kudarcot szül és van, hogy a készületlenség sikert hoz, ezt nem lehet tudni. Nekem nagyszerű tanáraim voltak a szentendrei ferenceseknél és én ebből éltem, őket utánoztam. Tőlük tanultam meg, azt a ba­ráti, humorral telített viszonyt, ami nekem ter­mészetemtől fogva sem esett nehezemre. Jó volt, persze rettentő fárasztó, borzasztó nehéz körülmények között, amely körülmények most még nehezebbek. Hogy egy mai iskolában mit tennék, azt nem tudom. Feltehetően elmennék egy egyházi iskolába, ha tehetném.- Mi a véleménye a jelenlegi oktatási reformokról?- Már nem jó az elnevezés sem, nem szere­tem ezt a kifejezést. Ami történt az oktatásban e jelszó alatt a 80-as években, az a színvonalzu­hanás, a körülmények nehezebbé tétele. Ne le­gyen reform, már mindent kitaláltak! Lehető­ség kellene, egy olyan oktatási kormányzat, amelyik visszahozza az iskolába a tanítást és a nevelést, megbecsüli a pedagógusokat.- Amikor bekerült a politikába, segített-e ez az oktatásügyön?- Sajnos semmit. Az MDF oktatási program­ja nem valósult meg az Antall-kormányban, ami szegény Antall József egyik legnagyobb hibája. Ez nagy mulasztás, mert akkor kellett volna megalapozni a rendszerváltó oktatásügyet, hogy ne lehessen később tönkretenni. Mint ahogy a jelenlegi kormányzat teszi. Antall Józseffel kap­csolatban el kell mondanom, hogy nagyon tisz­tességesnek és jóakarónak tartottam és magától érthető dolog volt, hogy 20 fillér közpénz nem tapadt a kezéhez és így tovább. Amikor szívbe­teg lettem és sétálgattam a balatonfüredi kórhá­zi parkban, akkor értettem meg, hogy beteg volt, halálos beteg és halálos betegen, nagy önfegye­lemmel állt helyt. A magam bőrén tapasztaltam - noha már túl voltam az életveszélyen —, hogy a beteg embernek más a szemlélete.- Antall József személyiségét illetően, bár lehet, hogy mai szóhasználatban már elavult abszolút de­mokratának, nemzeti liberálisnak lenni, 0 az volt, aki szerint a parlamenti demokrácia a legfontosabb, és a szó klasszikus értelmében, „ úriember ” volt. Sose felejtem el, amikor egy MSZP-s interpellációra kifa­kadt és kikérte magának, hogy demokráciára oktassa ki a volt állampárt.- Én nem hiszem, hogy elavult, ha valaki gentleman. És azt sem hiszem el, hogy a politi­kának aljasnak kell lennie. Ez az, amit sikerült a társadalommal elhitetni. Vannak tisztességes és tisztességtelen emberek. Van, akinek a politika azt jelenti, hogy jól megszedi magát, van, akinek szolgálat. Ezt az emberi minőség határozza meg. Antall József valóban úriember volt, és sajnos abszolút humán beállítottságú. Sokszor érez­tem, ma már meggyőződésem, hogy túl sok böl­csész, történész volt az MDF-ben és kevés köz­gazdász. Attól, hogy a jogi kereteket megteremt­jük, még nem lesz egy országban igazi demokrá­cia. Antall sajnos nem ismerte igazán az embe­reket. Azt hitte, ha szabadság és demokrácia van, alkotmányos jogrend, akkor ettől mindenki boldog lesz. Nem tudta, hogy az emberek túl­nyomó részét ez egyáltalán nem érdekli, illetve nem érzékeli. A munkahelyeken kellett volna, hogy érezzék. Én például akkor, amikor még a nemzeti vagyon többsége állami vagyon volt, minden munkahelyen adtam volna egy hónapot, hogy válasszák meg vezetőiket. Hiszen a mun­kahelyen ismerik egymást legjobban az embe­rek. Ezért is voltak sikeresek a munkástanácsok 1956-ban. Sajnos maradtak az elvtársak így aztán könnyű volt az állami vagyont szétszedni. A legfontosabb a gazdaság. Erre nem volt kellő figyelem. A Németh-kormány megte­remtette annak a „törvényes és tisztességes” feltételeit - a jelenlegi kormányfőt idézve-, hogy a közvagyon magánzsebekbe kerüljön. Ezt nem is tudtuk, és a kormánynak is sokkal kisebb volt a cselekvési lehetősége, mert a kulcspozíciókban ott ültek az elvtársak. Azt mondtuk 1994-ben, hogy visszajöttek a kom­munisták, nem, el sem mentek.- Korábban említette, hogy a kommunisták el sem mentek. Ha a környező országokban szétnézünk, majdnem mindenhol azt látjuk, hogy a következő vá­lasztásokon a volt állam-, vagy utódpártok győztek.- Igen, ez így van, számos környező ország­ban - igaz, hogy csak egy periódusra - de bal­oldali kormány alakult, lehet, hogy nem lehe­tett elkerülni. Nálunk nagyon szétesett a jobb­oldal és Antall József nem gondolkodott utód­lásban. Sok akarnok jelent meg Antall mellett, de olyan, aki a jövő ígérete lehetett, az MDF-en kívül volt. Azt a politikust, aki ma az egykori MDF és az Antall-i örökség továbbvivője Or­bán Viktornak hívják. Azonban arra, ami most nálunk történik nincs példa a volt szocialista or­szágokban. Hogy a teljes kommunista nomen­klatúra visszatérjen, vagy képviselve legyen a kormányban. Sehol sem fordulhatott elő, hogy egy baloldali kormányt milliárdos vezethessen.- A megváltozott, jelenlegi MDF-et vállalná-e, illetve belépne-e a pártba?- Én már nagyon régen, 1991-ben kiléptem az MDF-ből. Egyébként Dávid Ibolyát egy na­gyon rokonszenves képviselőnek tartottam, aki sosem lépett túl a szakmai kompetenciáján. Nagyon tekintélytisztelő volt és azon például mélyen megbotránkozott, hogy én ellentmond- tam Antall Józsefnek. Most látom, hogy akkor alakult ki a jelenben leginkább jellemző szem­lélet, hogy nincs külön véleményünk, és nem vitatkozunk az elnökkel. Ez bolsevik szemlélet. Abszurdnak tartom és nem is értem, hogy egy Lezsák Sándort hpgyan lehet az MDF-ből ki­zárni. Hogyan lehet egy Horváth Balázst kizár­ni. Én most a Nemzeti Fórumot és nem az MDF-et vállalnám fel, ahol ott van Lezsák Sándor, Horváth Balázs és Balsai István. Azok, akik a vállukon vitték az MDF-et, mert engem az MDF-hez a nemzeti elkötelezettség, a mér­sékelt, mindenféle szélsőségektől mentes gon­dolkodásmód kötött. A jelenlegi MDF nem is hasonlít ahhoz, ami volt. A történelemben na­gyon sokan megszédültek a hatalomtól. Valami ilyesmit látok most is. Emlékszem egy időben sokan gúnyolták Dávid Ibolyát a kalapjai mi­att. Én azt mondtam, miért, nagyon csinosak azok a kalapok és nagyon jól állnak. Az a baj, hogy egy kalappal mindig több volt!- Hasonló a véleménye a másik nagy rendszervál­tó pártról, az SZDSZ-ről?- Róluk még rosszabb. Ok voltak a legharco­sabb antikommunisták és egyszer csak kiderült, hogy dalolva koalícióra léptek az MSZP-vel. Teljesen egyértelmű, hogy a hatalomra és a pénzre játszanak. Liberálisnak nevezik magukat, mint annyian a világon, de gyakorlatilag anar­chista párt. Minden érték ellen vannak. Főleg akkor, ha hazafisággal, vagy istenhittel találkoz­nak, lila lesz a fejük. Micsoda dolog az, hogy na­cionalista, aki hazafinak vallja magát. A világon mindenki büszke arra, hogy hova tartozik. Ne­vetséges dolog, amit Ungár Klára művel a Tu­rul-szobor körül. Hisztero-liberálok - mondta Gyurkovics Tibor és valóban azok. Ugyanilyen hisztériát keltettek a fakultatív hitoktatás beve­zetése körül is. Amoralitás, gátlástalanság, hisz­téria - a legártalmasabb tulajdonságok.- A rendszerváltó pártokról eléggé lesújtó a véle­ménye, és egy időben teljesen felhagyott az aktív po­litizálással, mégis belépett a FIDESZ-be. Miért?- Én a politikában mindig egy mérsékelt pár­tot képzeltem magaménak. A mérsékelt alatt azt értem, hogy nem szenvedélyektől fűtött, nem szélsőséges - bár szerintem a MIÉP sem az, csak a sajtóban-, a keresztény értékeket tisz­telő és természetesen kötelezően tisztelő libe­rális párt. Kötelezően liberális, mert a liberaliz­mus győzött már a XIX. század közepén. Az­óta a liberális pártok csak pótcselekvéssel fog­lalkoznak, mint ahogy teszik is. Az általam elképzelt MDF helyébe belépett az általam nagyon tisztelt Pozsgay Imre vezet­te Nemzeti Demokrata Szövetség, de látszott, hogy semmi győzelmi esélyünk nincs, mert a magyar választók nem akarnak még egy pártot. Ezzel együtt a végsőkig, tisztességből kitartot­tunk. Majd az általam követendő értékrendbe belépett a FIDESZ. Ezzel kapcsolatban szól­nom kell az MSZP által terjesztett nevetséges „szélkakas” propagandáról. Mondják ezt azok, akik a kommunizmus élharcosai voltak és har­coltak a világkapitalizmus ellen, miközben de­rék kapitalisták és milliárdosok lettek. A FIDESZ fejlődését még a parlamentben fi­gyeltem. Nagyon kedveltem őket, mert vissza­hoztak valamit a diákjaimból. Teljesen termé­szetes fejlődésnek tartottam, hogy benő a fejük lágya. Fölfedezték a hazaszeretetet, fölfedezték a keresztény értékeket, fölfedezték azt, hogy a szabad demokraták nem liberális párt. Nemze­ti egység, közös cél, közös munka. Mikor szö­vetséggé alakult, a kulturális tagozaton keresz­tül léptem be a FIDESZ-be. Sajnos sok hasznot nem jelentek, mert sokféle betegség gyötör, leg­inkább az, hogy alig tudok járni. Én vagyok az imádságos háttér. Mélyen hiszek Istenben, és azt gondolom, hogy ez is hasznos szerep.- A jobboldal nagyon nyilvánosan sokrétű és sok pártot alkot, szemben a baloldallal, ahol sokkal na­gyobb a fegyelem. Ennek ellenére egy bal-, és egy jobboldali párt a meghatározó. Lehet-e kétpárti par­lament, és ez vajon jó az országnak?- Nem hiszem, hogy ez olyan nagy baj lenne. Amit ezzel kapcsolatban Dávid Ibolya öszsze- hordott, hadd ne cáfoljam. Lehet, hogy a beke­rülési küszöböt vissza kell vinni 5 százalékról 3 százalékra. Annyi volt. Azért emelték fel, hogy a sok kis párt ne szaggassa szét a parlamenti munkát. A két nagy pártnak biztos szavazóbázi­sa van. A jobboldalt jellemzi a sokszínűség és több párt. Ez nem csak véletlen. A baloldalon erős a pártfegyelem és nem szokás egyéniség­nek lenni. A sok párt elviszi a szavazatokat, ez a nagy veszély. Lehet, hogy ahogy a világban sok helyen, nem volna rossz a kétpárti parlament, minden esetre biztosan nem lenne tragédia.- Beszéltünk a tanári hivatásról, politikáról, de nem esett szó az íróról. A 12 kötet közül melyik a legkedvesebb?- Talán a 70-es években megjelent Kasszand­ra, amelyben régi klasszikus történeteket me­séltem újra, mai szemmel. Ez az időszak egy nagyon fájdalmas, nehéz korszakom volt, és eb­ben a könyvben ezt írtam meg. A legsikeresebb a „Jézusmária győztünk”, amit ma már meg sem írnék. 25 ezer példányban fogyott el, a kiadó egy második kiadást is akart, de közben meghalt Antall József, és akkor már nem engedtem, halott emberrel nem vitatko­zunk. Nagyon kedves a legutóbbi, az „Elbocsá­tott vad”, ami csak 2000 példányban jelent meg, ahogy mostanában a könyvek és nagyobb hírve­rések sincsenek a megjelenés körül. Voltaképpen a hitemmel kapcsolatos, hogyan neveltek rá, ho­gyan vesztettem el és hogyan tért vissza. Nem tartom magamat írónak, egyszer Jókai Anna megtisztelt azzal, hogy azt mondta te esszéista vagy. Azt hiszem igaza van. Nagy vá­gyam, hogy 56-os emlékeim, második születés­napom megírjam, de már nem hiszek benne. Az ember darabonként hal el, hol ez, hol az hal el. Minden írásomnak és azt hiszem minden te­vékenységemnek az volt a belső tartalma, hogy az ember morális lény és felelős a tetteiért. Ez jellemző a politikára is, az ember felelős, azért is, hogy hova adja a voksát!- És milyen nyugdíjasnak lenni, béke, nyugalom, bölcsesség...- Több szempontból jó. Például az ember megszabadul a mindennapos hajszától. Én azt gondoltam, hogy végre tudok írni, persze nem úgy sikerült. Bár az utolsó három könyvem ek­kor írtam. Ami nem jó, hogy a korral együtt jár az ember fizikai romlása. Nem jók az anyagi kö­rülmények. Félreértés ne essék, nem panaszko­dom, mert tudom, hogy másoknak sokkal rosz- szabb, akik nem élnének, ha nem támogatná őket valaki. 30-40 ezer forintból nem lehet meg­élni. A tévhitek ellenére, a volt parlamenti kép­viselő nyugdíja arra elég, hogy kifizesse a köz­üzemi számláit és nagyon szerényen megéljen. De ez nem normális állapot, csak azokban az országokban, ahova az oroszok jöttek be. A nor­mális az lenne, hogy a háztartása mellett, még szerényen nyaralni is tudjon, színházba, moziba mehessen, könyvet, újságot vehessen. Én egy 35 négyzetméteres panellakásban lakom, amit na­gyon szeretek. De hát egy panellakásnak elké­pesztő költségei vannak, pl. a fűtés. Erre a négy­zetméterre a fűtési szezonban 18 ezer forint ha­vonta. Arról már nem is beszélve, hogy a „nagyszerű” panelprogramban az én négyzet- méterem után 400 ezer forintot kellene fizet­nem. Nem csak én kérdezem, miből? Nagyon nem szeretem a mostanában divatos, még az ál­talam nagyon kedvelt Katolikus Rádió által is használt „szépkorúak” kifejezést. Nem akarok szépkorú lenni, amíg lehet, és amíg megadatik, emberhez méltón szeretnék élni. Persze nem csak a nyugdíjasok helyzete két­ségbeejtő. Főleg a képzetlen, félrevezetett em­bereké, akik nem tudják miért szegények, akik nem tudják, hogy becsapták és kizsákmányol­ták őket. Akik a fiatalságukra szavaznak. Nehéz a fiatalok helyzete is, a fiatal nyelvtudással ren­delkező diplomások 20 százaléka munkanélkü­li. Ugyanakkor az államigazgatásban, az önkor­mányzatokban a nyugdíj mellett teljes fizetés­sel foglalkoztatják a kevéssé képzetteket. Mély­ponton vagyunk, nem csak gazdasági, morális csődben van az ország. Ha nem hinnék Isten­ben, kétségbe lennék esve! • Bölcsházy Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents