Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)

2005-10-14 / 202. szám

www.esztergom.hu 2005. október 14., péntek • HÍDLAP Iskolanegyed a Várhegyen kötni a pilisszentkereszti képviselő- testülettel. Pest megye önkormány­zata 2003 februárjában tárgyalta a községtől való elszakadás kezdemé­nyezését, azonban nem támogatták Dobogókő Esztergomhoz történő csatolását, mivel a településrész nem határos Esztergom közigazgatási ha­tárával. A Pest megyei közgyűlés ál­láspontja szerint az Országgyűlésnek kell dönteni ebben az ügyben. Kovács László szocialista országgyűlési kép­viselőtől kapott tájékoztatás szerint még nem került ez az ügy a parlamen­ti döntés stádiumába. Dobogókőn egyre több a betelepülő lakos, aki be­leszeretett a gyönyörű tájba. Remé­nyeik szerint, ha eléri az állandó lako­sok száma a háromszáz főt, egy újabb népszavazás után már megoldódhat a j hovatartozási problémájuk. Dobogó­kőn több civil egyesület is működik, a Dobogókő Egyesület, a Dobogókő Sportegyesület és a Dobogókőért Ala­pítvány civil szervezetként gondosko­dik a sífelvonó működéséről is, mivel az önkormányzat semmilyen támoga­tást nem ad a téli síszezonban elen­gedhetetlen sífelvonó fenntartásához. Pilisszentkereszt polgármestere a Dömös- Dobogókő közötti több mint tízmilliárdos beruházást igénylő libe­gő létesítését szorgalmazza, miközben a Dobogókőre érkező turistákat elha­nyagolt utak fogadják, a síelők igénye­it pedig csak a dobogókőiek által fenntartott sífelvonó szolgálja. Befek­tetőket és betelepülőket vár Dobogó- j kő és azt, hogy olyan városhoz tartóz- j hasson, amelyik a fejlődést is biztosít- j ja számára. • V.l. j A várhegyi északi Kanonok-sorra tervezett iskolaközpont egy része már elkészült, és a diákok az új épületben tanulnak. Az iskola to­vábbi részeinek kialakítása folyta­tódik, és hamarosan újabb intéz­mények foglalhatják el helyeiket a Kanonoksori épületegyüttesben. A volt Berzeviczy -Gergely Köz- gazdasági Szakközépiskola tanulói már az átadott új iskolaépületbe ta­nulnak. - mondta lapunknak Geren­dás János, az önkormányzat Oktatási Irodájának vezetője. Két önkor­mányzati fenntartású szakiskoláját már korábban összevonta a város, így a volt Berzeviczy Közgazdasági Szakközépiskolból és a volt Kereske­delmi és Vendéglátóipari Szakiskolá­ból megalakult a Balassa Bálint Gaz­dasági Szakközépiskola és Szakisko­la. A tervek szerint az iskola teljes egészében az északi Kanonok-sor fel­újított épületeiben kap majd helyet. A már átadott két lépcsőház mellett felújításra kerül további négy lépcső­házas épületrész is. Jelenleg az épület felújítására az engedélyezési és kivi­telezési tervek készülnek, ezt követő­en kerülhet sor majd a közbeszerzési pályázat kiírására. Az épületfelújítás után a Balassa Gazdasági Szakközép- iskola és Szakiskola teljes egészében beköltözhet az északi Kanonok-sori épületekbe. A következő lépés a Szent István Gimnázium áthelyezé­se lesz. Az iskola jelenleg az egyházi tulajdonú Duna-parti épületegyüt­tesben működik. Lapunkban már bemutattuk a Bazilika előtti térre tervezett új iskolaépületet és könyv­tárat. A téren álló volt préposti palo­ta adott helyet évekig a volt Balassa Általános Iskolának. Az épület fel­újítása után idekerülhet a Szent Ist­ván Gimnázium, és így a Duna-par- ton lévő épületegyüttest teljes egé­szében visszaadja a város a Szatmári Irgalmas Nővérek rendjének. - mondta el Gerendás János. • M.Á. Hídlap-becsületkasszák a régióban Segítőkész fiatalok határon innen és túl Nemzetközi ifjúsági csereprogram keretében ötven fiatal önkéntes vö­röskeresztes aktivista érkezik egy hét­re Magyarországra az északi Finnor­szágból, Litvániából, Olaszországból, Spanyolországból és Szlovéniából. A gödi székhelyű „Fiatalok a Vidékért Egyesület” pályázati csereprogramjá­ban lehetőséget biztosítanak külföldi és magyar fiataloknak a Magyar Vö­röskereszt és a különböző országok­ban működő Vöröskereszt szerveze­tek tevékenységének megismerésére és szakmai tapasztalatcserére. A ha­zánkba érkező önkéntesek a Magyar Vöröskereszt Esztergomi Szervezeté­nek meghívására Esztergomba is ellá­togatnak, ahol Tarján Linda Eszter, negyedéves szociálpedagógus hallga­tó, a helyi Vöröskereszt ifjúsági elnö­keként lesz a házigazdájuk. Tarján Linda a csereprogram keretében fél évet töltött Litvániában. Lapunknak elmondta, hogy ez idő alatt Vilnius­ban a Pál J.Matulajtis szociális cent­rumban dolgozott önkéntesként. Munkája során rászoruló értelmi sé­rült, fogyatékos gyerekeknek segített az iskolai tanulásban, és életvezetést tanított számukra. így például együtt mentek vásárolni, megtanulták a pénz kezelését és a vásárlás techniká­ját. A nemzetközi csereprogram kere­tében most Esztergomba látogató öt­ven fiatalt a helyi vöröskeresztes ön­kéntesek és támogatók segítségével látják vendégül. A szakmai tapaszta­latcsere után városnézés is lesz a programok között, majd átlátogatnak Párkányba is, ahol megtekinthetik a Simon-Júda vásári forgatagát. • -I.-S. Bosszúságot okozó állami felújítások Minden városrészben más - más problémát felvető kérdésekkel fordulnak az emberek Meggyes Tamás polgármesterhez a Városi beszélgetéseken. Esztergom déli városrészének a Kiss János utca, Baross utca, Schweidel utca által határolt terüle­ten lakókat hívták városi beszélgetés­re a Mindszenty József Katolikus Ál­talános iskolába, ahol Meggyes Ta­más polgármester, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség parlamenti képvi­selőjelöltje válaszolt a résztvevők ál­tal feltett kérdésekre. Az est házigaz­dája Ivanov Mihály önkormányzati egyéni képviselő volt. Panasszal for­dultak a polgármesterhez a Kiss Já­nos úton lakók, mert a vízvezeték há­lózat felújítása után nem megfelelő­en állították helyre az utat és a vízel­vezetőket túl magasra építették, így nagyobb esőzések után befolyik a víz a házak udvarába. Mivel az út tulaj­donosa az Állami Közútkezelő Kht. és a munkát az Állami Vízmű Válla­lat végezte, az önkormányzat csupán kifogással élhet a munkát végző vál­lalat felé. A Polgármesteri Hivatal meg is tette ebbe az irányba a lépése­ket és több tárgyalás után annyit el­értek, hogy tavasszal rendezik az ön­kormányzati tulajdonban lévő letúrt zöldterületi részt, és kijavítják a hi­bákat is. Nagyon nehéz egy állami vállalattal szemben érvényesítenie az önkormányzatnak a város érdekeit - hangsúlyozta Meggyes Tamás. Sok esetben az önkormányzatnak róják fel olyan utak hibáit, amelyek állami tulajdonban vannak. Ilyen a vasútál­lomás felé vezető macskaköves út is, amely már nagyon rossz állapotban van. Az önkormányzati tulajdonban lévő utakon a városháza saját embe­reivel végezteti el a kátyúzást. Most indul egy negyvenötmillió forintos útjavítási program is, amelynek kere­tében teljes utcaszakaszokat hoznak majd rendbe. Sok bosszúságot okoznak a város­részben lakóknak a parkoló autó-" buszok és tehergépkocsik. Meggyes Tamás elmondta, hogy helyi rende­letben jelöltek ki telephelyet az Ipa­ri Park területén a tehergépkocsik és autóbuszok tárolására, a hatályban lévő rendelet is kimondja, hogy a városban csupán fél órát várakozhat egy teherautó. Jövő évtől már lejár a türelmi idő, és büntetést szabhatnak ki az éjszakára az utcákon hagyott teherjárművekre és buszokra. A Bartók - Budapesti - Virágos utca lakói felvetették, hogy a gyerekek a vasúti vágányokon át közlekednek és ez bizony balesetveszélyes. A vasúti területen való balesetveszélyes köz­lekedés megakadályozása a MÁV feladata lenne - mondta a polgár- mester. Ettől függetlenül azonban a város már korábban is tárgyalt a Máv. Rt.-vei arról, hogy megvásá­rolja a használaton kívüli vasúti te­rületet és a Vágány közön keresztül utat nyit a környéken lakók számára a Baross utca - Schweidel utca irá­nyába, de a MÁV elzárkózott a fel­vetett javaslattól. Szóba került az is, hogy az Orbán-kormány idején száz fős közhasznú munkaprogramot in­díthatott a város, amelynek kereté­ben a zöldterületek, parkok gondo­zását végezték a közhasznú munká­sok. A Gyurcsány - kormány ezt a programot negyedére csökkentette, és most csupán huszonöt közhasznú foglalkoztatására kaphat támogatást az önkormányzat. A tartósan mun­kanélküliek zömének így nem tud az önkormányzat munkát adni, ho­lott szükség lenne rá több szem­pontból is. A Városi beszélgetés so­rán nemcsak konkrét kérdéseikre kaptak választ az érdeklődők, ha­nem betekintést nyertek a város fej­lesztési terveibe is. • Muzsui Ágnes Faültetés Esztergomban Az esztergomi önkormányzat a I tervek szerint még ebben az évben j 200 fát ültet a Bánomi lakótelepen, a Nagy-Duna sétányon, a Mária Valé­ria hídnál és az Árok utcában. Az ül­tetésre azért kerül sor, mert jelentő- j sen megnövekedett a porszennyezés i Esztergomban. Ha ezzel elkészül- i nek, következik a Duna-part, vala- i mint az olyan kevésbé fásított részek, melyekre eddig valamilyen okból j nem kerülhetett sor. Folytatódik a Hídlap becsületkasszáinak a kihelyezése az Ister-Granum Eurorégióban. Képünkön egy ipolydamázsdi olvasó ismerkedik az új terjesztési módszerrel. A Pilis-hegység turisztikai gyöngy­szemének tartott Dobogókő közigaz­gatásilag jelenleg Pilisszentkereszt köz­séghez tartozik. A dobogókőiek azon­ban egyre inkább úgy érzik, hogy mostoha sorsa jutottak. A szállodákból és üdülőkből befolyó idegenforgalmi adóból Pilisszentkereszt község ugyan szépen fejlődik, a pénzforrást biztosító Dobogókőn azonban nem látszik, hogy a község önkormányzata fejlesztené. Az esztergomi képviselő­testület dobogókői lakosok megkere­sésére 2001-ben határozatot hozott, amelyben kinyilvánította Dobogókő Esztergom városhoz való csatolásának szándékát. Helyi kezdeményezésre 2002 áprilisában népszavazást is tar­tottak a kis hegyi településen arról, hogy Dobogókő Esztergomhoz csat­lakozzon. Az akkori eredményes nép­szavazáson a szavazásra jogosultak többsége a királyi város mellett dön­tött, de nem sikerült megállapodást Dobogókő egyre növekvő számú lakossága továbbra is azt szeretné el­érni, hogy közigazgatásilag Esztergomhoz tartozzon, de miközben Pilis­szentlélek alig forgat vissza pénzt a mini-település fejlesztésébe, a helyi­ek az Országgyűlés döntésére várnak. „Dunántúli” TÁNCHÁZ az Esztergom Szentgyörgymezői Olvasókörben 2005. október 15-én 17 órakor. Zene: „PENGŐ” zenekar (Zseliz) Táncházgazda: Ölveczky Árpád és Kalmár Mónika (Révkomárom), Az est vendége: Róna citerazenekar (Vajadság) 17 órától aprók tánca Trexler Magdolnával Belépődíj: 300.- Ft, 14 év alatt ingyenes. Október 12-től vehetőek át Esztergom Polgármesteri Hivatala Népjóléti Irodáján és portáján a távhőszolgáltatási támogatás igényléséhez szükséges nyomtatványok. A Nyugdíjfolyósító Intézet által folyósított ellátást kiegé­szítő támogatást a nyugdíjszerű ellátásban (például öregségi nyugdíj, rok­kantsági járadék, rokkantsági nyugdíj stb.) részesülők vehetik igénybe. A támogatás október-december időszakra eső részét a decemberi nyugdíjak­kal kapják meg a jogosultak. A kitöltött űrlapokat a Népjólét ügyfélfogadá­sa alatt lehet leadni az irodán, hétfőn és szerdán 8-12 és 13-17, pénteken 8- 12 óra között. A kitöltéssel kapcsolatban az 542-026-os és az 542-022-es te­lefonszámon kaphatnak felvilágosítást az érdeklődők. Mi lesz veled Dobogókő?

Next

/
Thumbnails
Contents