Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)

2005-12-24 / 252. szám

VII Gasztronómiai kalandozások Karácsonyi falatok Szent Karácsony ünnepekor lehetőségünk nyílik kicsit együtt lenni szeretteinkkel, számot vetni magunkban az elmúlt év eseményeiről. Érdemes és szokás ezen a napon egy ízletes ünnepi menüt készíteni, még ha - saj­nálatos módon - egyedül is kell megülnünk Karácsony napját. Immár vége az ajándékok hajszolásának, vége a vásárlási láznak, pihenhetünk kicsit. A napokban a várost járva, furcsamód egyre többször - a tömeg zsiva­jából - hallva figyeltem fel a következő mondatra - „Utálom a Karácsonyt!”. Kérdem én, miért? Hiszen csak raj­tunk múlik miképp éljük meg a szeretet ünnepét, békésen, boldogan, vagy média által kötelezővé tett vásárlá­si láztól félőrülten. Sokan mondják, miért épp ezen a napon kell szeretnünk egymást - ez feszéjezi őket, tehát „utálják a Karácsonyt”. Én inkább azon a véleményen vagyok, ha az év minden napján tudunk szeretni, akkor ez most sem fog nehezünkre esni! No, de hagyjuk az elmélkedést! íme néhány recept az ünnepekre: Halászlé háromféle halból Hozzávalók: 350 g ponty, 350 g har­csa, 300 g kecsege színhús, 300 g sül­lő, 2 db vöröshagyma, ldb zöldpap­rika, 1 db paradicsom (télen lecsó), 25 g pirospaprika, só, pár szem erős­paprika. Elkészítés: A halászlét többféle egészen friss halból készítjük, mert a különböző halak íze adja meg a ha­lászlé igazi zamatát. A halakat meg­tisztítjuk, 50-60 g-os darabokra vág­juk és besózzuk. A halak fejét, gerin­cét és az uszonyokat külön lábasban főzzük a karikára vágott vöröshagy­mával. Ha a víz forrni kezd, meg­hintjük édes- és erős paprikával, só­val, és közepes forrással egy óráig főzzük. A levet átszűrjük, és ráöntjük a besózott halakra. Hozzátesszük (a halikrát, illetve haltejet), a cikkekre vágott zöldpaprikát, paradicsomot, és 20 perc alatt készre főzzük. A ha­lászlét főzés közben nem szabad ke­verni, csak rázogatni! Tálaláskor utánízesítjük, karikákra vágott zöld­paprikát tehetünk a tetejére. Készít­hető pontyból is. Akkor jó a halászlé, ha az edényből felszálló gőztől ke­zünk összetapad. Finom pulyka Hozzávalók: 4 személyre, 500 g fi­lézett pulykamell, 1 db ananász, 1 db mandarin, 100 dkg dióbél, 200 ml tej­szín, 2 cl narancslikőr, 50 ml olívaolaj, szárnyas fűszerkeverék, currypor Elkészítés: A megmosott, lecsepeg­tetett pulykamellfiléből 50 g-os szele­teket vágunk, sózzuk, meghintjük szárnyas fűszerkeverékkel, olívaolajon elősütjük. Hozzáadjuk az ananászda­rabokat, a tisztított, durvára vágott pi­rított dióbelet és a gerezdekre szedett mandarint. Felöntjük a tejszínnel, meghintjük curryvel, és lassú tűzön összeforraljuk. Kevés narancslikőrrel ízesítjük. Burgonyapürével tálaljuk. Bejgli A tésztához: 500 g liszt, 100 g vaj vagy margarin, 100 g zsír, 70 g, por­cukor, kevés só, 50 g élesztő, 2 db to­jássárgája, 100 ml tej. A töltelékhez: 500 g darált dió vagy mák, 200 g cukor, 300 ml tej, 50 g mazsola, kevés vaníliás cukor és fahéj, 1 db citrom reszelt héja, 1 ka­nál méz. Elkészítés: Egy tálba vagy gyúró­táblára helyezve a lisztet a zsiradék­kal elmorzsoljuk, majd a langyos tej­ben oldott élesztővel, a tojások sárgá­jával, a porcukor és a só hozzáadásá­val tésztát gyúrunk belőle. A tésztá­ból 4 db kis cipót formázunk, majd fél órát hűtőszekrényben pihentet­jük. Közben elkészítjük a tölteléket. A cukrot a tejjel, a vaníliás cukorral, a reszelt citromhéjjal, egy kanál mézzel felforraljuk, 1-2 percig forrni hagy­juk, hozzáadjuk a darált diót vagy mákot, jól elkeverjük benne, majd ki­hűtjük. Kihűlés után 4 egyenlő részre osztjuk. A pihentetett tésztákat ki­nyújtjuk, a tölteléket ráhelyezzük, szorosan feltekerjük. Tojássárgájával megkenjük, majd meleg helyen fél órát pihentetjük, villával megszurkál­juk, a tojás fehérjével megkenve hűtő­be helyezzük. 20-25 perc múlva köze­pes hőmérsékletű sütőben sütjük. Jó étvágyat! • Márkus Kis, magyar paprikatörténet Bencze Laci esztergomi szakács konyhatörténeti adaléka A nem is olyan régi múltban, - hinnénk vagy sem - a magyar ételekben nem volt paprika. Ezt pedig a legklasszikusabb karácsonyi ételféleség, a halászlé kapcsán ajánlja most Bencze Laá szakács az olvasó figyelmébe. Tehát érdemes tudnunk, hogy a magyar gasztronómiában a paprika használatának elterjedése a 18. szá­zad második felétől kezdődött. Ma már tipikusan magyar ételfűszernek tartott karakteres paprika robbanás- szerű népszerűsége pedig a reform­korra tehető. Ez előtt a magyar éte­lekben nem volt paprika, ami a mai szokásokat, illetve jellegzetes ízvilágot figyelembe véve elég furcsa és talán hihetetlen. A mai karácso­nyi ételekhez, a halételekhez, vagy a töltött káposztához elengedhetetlen piros fűszer háromszáz éve még nem szerepelt eleink konyhaművészet­ének tárházában. Az első lejegyzett „halleves” recept 1832-ben íródott. De a halászlé egy másik érdekes és ugyancsak jellegzetesen magyar kü­lönlegessége, hogy sok háznál, nem­csak a Karácsony tiszteletére, hanem máskor is, nem a háziasszony, de a férfi készíti el. Erre vonatkozólag Bródy Sándor, a régi magyar újság­írás toliforgatója így ír, tudhatjuk meg Bencze Laci konyhaművészeti kiskönyvtárának egyik sokat forga­tott olvasmányából: „A hal, a férfiak külön kultusza, szakácsnők vesződ- sége. Vajon volt-e már nő, aki halat tudott főzni? Egy volt, az Isten nyu­gosztalja.” - Ez minden bizonnyal Bródy édesanyja lehetett, jegyzi meg Laci - „A férfiak azonban mind halfőző zsenik. Tudniillik, ami a paprikást illeti, amelynek fő törvé­nyei ezek, meg kell párolni a jó sok k vöröshagymát vízben, zsír ^ nélkül, de nem sárgára és végképp nem barnára lepi­rítva, majd ezt követi a ten­gernyi paprika, aztán ma­ga a hal, és pedig ha lehet, sok kecsege legyen benne, aztán meg ponty, csuka, harcsa, melyek húsát kés­sel be kell hasogatni. Eze­ket besózzuk és betesszük a lábasba vagy bográcsba gyors tűzre mintegy negyed órára. A következő negyed­órában már lassabban kell főz­ni, de legkésőbb háromnegyed óra alatt kell az egész ételt elkészíte­ni, majd tálalni.” Az olyan ősmagyar kunsztnak hitt étel, tehát mint a ha­lászlé, a bográcsgulyás vagy a pör­költ, akár milyen hihetetlen, pusztán alig kevesebb, mint 180 éves múltra tekint vissza. Ezzel Laci csak szere­tett volna rá világítani arra, hogy ételkészítői ténykedéseink leggyak­rabban használt fűszerét megszokott ízét és színét milyen milyen kevés ideje használjuk. Az egésznek nincs nagy múltja. • Berger Norbert 2005. december 2d., szombat • HÍDLAP • Rejtvény HÉRODOTOSZ - idézet Rejtvényünkben a történetírás atyjának is nevezett görög történetírótól idézünk egy bölcs gondolatot. Vízszintes: í. Az idézet első része. 12. Energiaforrásként használt ásvány. 13. Pillér. 14. Lába egyneműi. 16. Egészségügyi katona. 19. Tápláló ital. 21. Formai. 22. Félig EDDA! 23. Anyagparány. 25. Járom. 26. Ősi mesés történet. 28. Cölöpöt földbe üt. 30. Óhaja. 3i.Átáztat. 32. Kemény héjú vízi állat. 34. Hiányos bőráru! 36. Azonos mással­hangzók. 37. Határtalan kova! 38. A szálló páratlanjai. 39. Téli sport­eszköz. 41. Csukott szemmel pihenő. 43 Inti, de kezdet nélkül! 44. Nagyon fázik. 46. Nem szelíd. 47 Mássalhangzó kiejtve. 48.Kimbyt páratlanul! 50. Soós András. 52. Őrség táborhelye. 55. Lócsemege. 57. Termelő tevékenység eredménye. 58. Dúr hangsor első hangja. 59. Friss. 61. Kettős mássalhangzó, de ráadásul hosszú. 64. Mennyi­ségi egység rövidítése. 66. Határtalan mutatvány! 69. Varga Attila. 70. Becézett Etelka. 72. Védőtől. 73. Község a Sorok patak partján. 74. Ránc. 76. Félig samott. 77. Kaput szélesre nyit. 78. Ivartalan sza­porítás „eredménye”. 80. Nagyobb lakott település. 81. Daloló. 84. Ribonukleinsav. 85. Kiváló. 86. Nílus menti volt templomvárosok he­lyén lévő falucska lakója. 88. Neves építészünk v. (Miklós). 89. A sav igéje. 90.Nem mozdul simán. Függőleges: 2. Nemes határai! 3. Aszús páratlanjai. 4. Férfi név. 5. Kevert nyila! 6. Erkölcsi szabályok összessége. 7. Papa, kedvesked­ve. 8. Félig tréfáz! 9. ETC. 10. KŐ. 11. Az idézet folytatása. 15. Fe­déllel ellátta. 17. Az idézet második folytatása. 18. Eszme. 20. Nyá­jas, kedélyes. 22. Ilyen fogat is van. 24. Földalatti gyorsvasút. 26. Foggal aprítana. 27. Kerek szám. 29. RAU. 30. Létezik. 33. Az óvónéni is ilyen dolgozó (ék.h.). 35. Az idézet harmadik folytatása. 39. Helyhatározó rag. 40. Romboló harci eszköz. 42. Lövi egyneműi. 44. Nem verhetetlen. 45. Gazt eltávolít. 49. Téer! 51. Baranyai köz­ség. 53. TO. 54. Költőnk v.(Endre). 56. BÜ. 60. Napszak röviden. 62. LN. 63. Világtalan. 65. Lentebb, keverten! 67. ... poetica. 68. Leá­nyom férje. 69. A vízsz. 80-nál kisebb település. 71. Állami bevétel. 73. Az idézet befejező része. 75. Zagyva kenő! 77. Külszínről nyi­tott bányavágat. 79. A túlsó egyneműi. 82. Emléke fele! 83. Hiányos avar. 86. Kicsinyítő képző. 87. Idősebb - röviden.

Next

/
Thumbnails
Contents