Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-12-17 / 247. szám
2005- december 17., szombat A HÍDLAP hétvégi melléklete 48. szám Szerkesztette: Ámon Adrienn Egy hét múlva szent karácsony ünnepe. Már ünnepi díszbe öltöztek az üzletek kirakatai, a városok közterei, a házak ablakai. Itt-ott már havazott is, fehér takaróval borítva be áfák koronáját, az utcákat, tereket. Az ablakból mindenesetre nagyon szép a látvány. Most, e végső napokban valóban eljött az ideje annak, hogy lelkünket is ünnepi díszbe öltöztessük. Milyen csodálatos Mária szűzi fogantatása és minden fenntartás nélküli engedelmessége. Milyen csodálatos maga az anyaság, a családról gondoskodó szeretet, amelynek nagyszerű szimbóluma Mária istenanyasága. Foganás, áldott állapot és a világra születés, - az anyaság misztériuma egészen különös fényt kap ezekben a napokban. Isten üzenete lelhető fel ebben a csodában. Ne öltsünk vallásos mázt, a kenetteljes viselkedés nem része az ünneplésnek. Istent nem tévesztheti meg a vallásos máz: akkor is ad jelet, ha nem kérünk tőle, csak észre kell venni ezeket a sugallatokat. Isten jelei azonban nem kényszerítő jellegűek, tiszteletben tartják szabad akaratunkat. Minden esetben felhívást közvetítenek, döntésre szólítanak, arra, hogy szabadon vegyünk részt az isteni tervben. Micsoda kérdések jutnak eszünkbe a karácsony közeledtével! Hogyan lehet, hogy az keres engem, akinek senki és semmi nem hiányzik a boldogságához? Hogyan jöhet el hozzám az, aki mindent betölt jelenlétével? Miként lehetséges, hogy itt nézelődik az ablakon át, engem keresve. Ezek a kérdések, ez a megdöbbenés maga a karácsony és ami ezekkel nem magyarázható, az nem is része az ünnepnek. Amint E Barsi Balázs írja: O nem csak azért keres, mert nekem szükségem van rá, akkor nem nevezné magát Vőlegénynek, hanem csak Istennek vagy Úrnak. O maga is szomjazik a szeretetemre. Itt vége van minden filozófiai istenképnek... itt kezdődik a kinyilatkoztatás. Éppen attól csodálatos a mi karácsonyunk, hogy a benső tavasz a tél közepén bontakozik ki. Készülődjünk hát a kegyelem reményében és a hálaadás gondolataival. Ne a hiányokra, a meggondolatlanságokra, ne a szenvedéseinkre koncentráljunk, hanem Isten nagy dolgaira, amelyeket velünk művelt., hiszen a keresztségben részesültünk az isteni természetben, az áldozásban pedig Krisztushordozókká lettünk. Hassák át ezek a gondolatok a készülődés boldog izgalmát! • Varga Péter Dénes A magyar zene óriása írással foglalkozó ember számára talán az egyik legnehezebb feladat, ha arra kérik, amolyan újságírói formában emlékezzék meg példának okáért egy olyan zseniális emberről, mint Kodály Zoltán, aki december 16-án lenne 123 esztendős. Leíirhatnám róla, hogy hol élt, hány elismerésben és díjazásban részeült és így tovább. Benne van a lexikonban. Engedje meg inkább a Tisztelt Olvasó, hogy „ Tőle" beszéljek „Róla", saját gondolatain, vagy éppen mások gondolatain keresztül emlékezve Kodály Zoltánra. „Időnként, ha szemügyre vesszük végzett munkánkat, mindenkinél élesebben látjuk a hibát, gyengeséget. Érezzük: ez ma jobban sikerülne, csak lehetne mégegyszer megcsinálni.” E szavakkal vezeti be Kodály Zoltán a Nyári este című zenekari művéhez írt előszavát. A darabot ugyanis 1906-ban írta; de az mindössze két előadást ért meg. Több mint húsz év után vette ismét elő a zeneszerző, hogy átdolgozza. A cím, mint maga Kodály vallja, egykori nyári esték, az Adriai-tenger partján eltöltött idők emlékét idézi. Az átdolgozásra Toscanini bírta rá Kodályt, s a zeneszerző neki ajánlotta művét. A színesen hangszerelt, költői képekben gazdag kompozíció egyike a legmegkapóbb Kodály-műveknek: egy fiatal művész rajongó emlékezése arra az élményre, amit számára a mediterrán tájjal való találkozás és a mediterrán művészettel való kapcsolat jelentett. A Nyári este átdolgozott verzióját Toscanini mutatta be 1930-ban New Yorkban. A zeneszerzői és kultúrpolitikai tevékenység Kodály számára egész életében egyet jelentett. Tudatosan vállalt missziót teljesített, amikor a magyar népdal legősibb rétegeit feltárva, egy életre szóló inspirációt merített ebből a dallamkincsből, amikor ennek tudományos rendszerezésével kijelölte a magyar zene helyét az európai kultúrában, amikor egy nemzedék számára utat mutatott a klasszikus zeneszerzési elvek korszerű alkalmazására, és végül, amikor minden közéleti súlyát latba vetve, egy életen át fáradhatatlanul harcolt az ifjúság zenei neveléséért. Ma már világszerte mint „Kodály-mód- szert” ismerik és próbálják követni azt a puszta elgondolást, hogy minden iskolás gyermek tanuljon énekelni és az énektanulás keretein belül hangjegyeket olvasni. Mint zeneszerző, tudatosan próbált elszakadni a magyar zenei életben uralkodó német hatástól, ehelyett a világos és szabatos francia zenét - elsősorban Debus- syét - tekintette mintaképének. Megteremtette a magyar prozódia tudományát és gyakorlatát, amellyel lehetővé vált magyar szövegek olyan megzenésítése, hogy a szavak lejtése ne torzuljon el, hangsúlyainak nyomatékát a zene is megőrizze, és így az énekelt szó értelmét a zene - első ízben - híven fejezze ki. Ezt a sajátos - és jellegzetes magyar - deklamációt nem egy hangszeres művében is alkalmazza. Nincs mód fölsorolni azt a rengeteg művet, amely Kodály tollából, karmesteri pálcájának segítségével indult hódító útjára. Mégsem hagyhatjuk szó nélkül a Fölszállott a páva című népdalra írott variációkat Kodály az amszterdami Concertgebouw zenekar fennállásának ötvenedik évfordulójára írta. A művet a jubiláns együttes 1939 novemberében mutatta be Willem Mengelberg vezényletével. Két évvel korábban Kodály már feldolgozta Ady - ugyancsak népköltészettől inspirált - hasonló című költeményét, férfikarra. Az ötfokú ősrégi magyar dallam és Ady versének harcos keserűsége azonban a második világháború küszöbén fokozott mértékben vált időszerűvé: fokozott feladat hárult a magyarságot reprezentáló zeneszerzőre is, aki új kompozíciójával lépett a világ elé. Ezt a feladatot, az emberiesség szavának messze hangzó hallatását, Kodály úgy vélte, akkor oldja meg leghatékonyabban, ha az ősi magyar dallam és a haladó magyar költészet találkozását a variáció klasszikus formájában fejti ki. És folytathatnánk a végtelenségig. Mégis. Aki e nagyformátumú, méltán világhírű és hatású művész munkásságáról, lelki habitusáról, Istenhitéről mélyebben szeretne tájékozódni, olvassa el Újfalussy József: Egy régi-új könyvről című írását! Kalendárium Egyre közelebb kerülve a karácsonyhoz, egyre szaporodnak a gyilkosságokról, öngyilkosságokról, lopásokról szóló hírek a száz évvel ezelőtt környékünkön megjelent lapok tudósításaiban. Ezenkívül egy korábbi ügy érdekes folytatásáról is hírt adnak egy százada az újságírók. A tragédiák közül a legmegdöbbentőbb egy ápolónő esete, amelyről az Esztergom számolt be december 17-én. „Szájler Mária, tapolcai születésű, 33 éves ápolónő, 5 hónap óta volt az esztergomi vöröskereszt-kórházban. Szájler Máriát azonban már régebb óta nem lehetett használni betegápolásra, mert elméje megzavarodott, egészen hist etikussá lett. Rég el akarták bocsátani, de nem volt senkije s igy könyőrületből megtartották konyhai szolgálatra. Vasárnap reggel 7 órakor hirtelen elhagyta a kórházat és hevessel utóbb kendőjét és imakönyvét a szent- györmezei Dunaparton találták meg. így a kö- nyörület néha ügyetlenségnek bizonyul, mert szégyent hoz a köny őrületet gyakorlókra. Ámbár ha idejekorán elmezavaros állapotára való tekintettel elbocsátják s akkor követi el a Iwlotid tettet, ki tudja nem kovácsolnak-e a zuglapok furcsábbnál furcsább regényeket, mint szokták tenni ilyen eseteknél. ” Egy másik öngyilkos jelölt sem volt szerencsés, amint arról az Esztergomi Lapokban olvashatunk december 17-én. „Talált bulla. E hó 2-án Sulci János községi útkaparó jelentette a muzslai szolgabiróságon, hogy a Csenkei erdőben egy fára felakasztott férfi hullát talált. A hullát azonnal beszállították a muzslai hullakamrába, hol megállapittatott, hogy a neve Lederer György 38 éves, budapesti illetőségű szobafestő. Semminemű bűntény nem forog fenn, hanem kizárólag öngyilkosság, mert a helyszini szemle alkalmával külerőszak jele nem látszott s a hulla arckifejezése is nyugodt, ellentállási sérülések sem találtattak rajta. ” Betörés is akadt bőven száz évvel ezelőtt környékünkön, közülük egy a lapból: „E hó 1-ére virradóra Bodor Kálmán karcai földbirtokos házában zárt magtárába a lakat lefeszitése után ismeretlen tettes behatolt s onnan 10 kor. értékű rozsot ellopott. Az esetet a földbirtokos az arra cirkáló járőrnek jelentette mely megállapitota, hogy a betörést Mihálik József karvai legény követte el. ” Gyorsan és hatékonyan dolgoztak hát a rend őrei. Történt még egy lopás is, ám furcsa módon ez ügyben egy kutya a gyanúsított. „/:’ hó 9-én éjjel Berényi József köbölkuti jegyző házának zárt kamrájából 8 korona értékű sertéshús és más élelmiszer eltűnt. Az esetet jelentette a csendőrőrsön, honnan a helyszínére tnentek a csendőrök, s megállapították, hogy a betörést a jegyző házi ebe követte el, mert az ablak alacsony és rossz állapotban volt s a falakat és ablakot az eb lábaival összekarmolta és taposta. Hogy a házi eb mire lett büntetve, - nem tudjuk. ” Korábban hírt adtunk egy esetről, amikor valaki feljelentett egy kocsmá- rost borcsempészés miatt, ám a feljelentő nem jelentkezett a neki járó jutalomért. A folytatásban ugyan nem derült fény az illető kilétére, pusztán hallatott magáról. A Szabadság írja december 20- án: „A Vass-féle borcsempészkedést egy névtelen levél nyomán tudta meg a hatóság. Minket is anonim levélben értesítettek a nagy csempészkedésről. így indult meg a vizsgálat, érdeme tehát egyik városi alkalmazottnak sem volt a felfedezésben. És mégis 450 korona jutalmat szórtak szét az egyes alkalmazottak között. A névtelen feljelentő, a kinek 1000 korona jár jutalom fejében, most feljelentést tett a tanács ellen, hogy a befolyt büntetésből százakat elajándékozott. Kekünk tetszik ez a fordulat. ” • Gál Kata • Rainer A készülődés \
