Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-12-10 / 242. szám
II • HÍDLAP • 2005. december 10., szombat hídig/ magazin Esztergom felfedezése Ne shoppingolj - ajándékozz... egy mesét! Az idén valahogy igen korán kezdődött az advent. Első napja november 27-re esett, már a Mikuláson is túlvagyunk, a harmadik gyertya gyújtására készülődünk. Advent a várakozás, az úrjövet ideje. Ennek csöndjét, szívbéli hangjait csak akkor halljuk, ha a reklám csinnadrattát nem hagyjuk eluralkodni. Ne hagyjuk. A készítgetett ajándék ezerszer igazibb, mint a vásárolt. Ne soppingolj, hanem készíts ajándékot, ajándékozz például egy mesét, séta közben elmondhatót. Sapka, sál, séta! Elmesélted már a gyerekeknek a Piroska és a farkast, a Bátor Ólomkatonát és talán a Harry Potter megvásárlásán gondolkodsz. Elegendő lenne pedig egy másik mesébe kezdeni, melyet holnap délután, mint egy karácsonyi ajándékot adhatsz át. A kerékpár út elején, a Horváth Géza sor harmadik háza előtt nagy fekete közlekedési tábla áll. Innen indulhat a séta, ami most rövid álldogá- lással kezdődik. Azt meséljük el, hogy milyen csodálatos, bánatos nyomokat hagyott Esztergom ezeréves története ezen a Vízivárosba bevezető utcán. Nézd meg jól a csinos házat, tisztességes derék iparosember építette, akit a háború után több csapás sújtott. Nagytudású hajómolnár volt Tóth uram, de a malmát elvették tőle, aztán a jég össze is törte. így pusztult el az utolsó esztergomi hajómalom. Talán, ha megépül a tervezett vízi skanzen, lesz benne újabb hajómalom is. A táblán egy hosszú szám, igen hosszú útnak a bizonyítéka. 1718 kilométert kell megtenni a Dunának és a hajóknak is, hogy kijussanak a Fekete-tengerig. Talán megérzi a gyereked, hogy ez a tábla nem is a szárazföldhöz, hanem a tengerhez tartozik ott a Horváth Géza sor elején. Nézzetek át a táblától a párkányi templom tornya felé. A tekintet vonalában állott az egyik legfontosabb esztergomi építmény a török Duna-híd. Mindkét parton ezernyi faoszlopból vert hídpillér állt, a víz közepén pedig ajtó módjára nyitható-zárható hajóhíd volt. Ha jött a tutaj vagy gálya, kinyitották a hajós részt, szabad lett az út Budára, Bécsbe. Tízezrek temetője, elveszejtője is volt e híd, hiszen csatákban lőtték, rohamozták, felrobbantották, szétszakították, a menekülők alatt többször leszakadt, a katonákat a nehéz fegyverzet a víz alá rántotta. Eleink hadilábon álltak az úsznitudással, erre a kimondhatatlan nevű Joshua Solcum amerikai hajóskapitány a hihetetlen bizonyíték. Elsőnek vitorlázta körül egyedül a Földet. Mint az akkori (1890) tengerészek többsége nem tudott úszni! Hát akkor hogyan tudott volna úszni egy pusztai hadsereg gyalogosa? A leszakadt híd a korabeli metszeteken, térképeken jól látható. Ha alacsony a Duna vize, itt-ott egy cölöpmaradvány még kivehető az iszapban. Még távolabbra tekintve, még 300 évvel visszafelé figyelve mesélhetsz a Kakati felperzselt falu romjai között megbúvó kutyafejű tatár-mongol horda hadicselére is. Itt zúdultak át Batu harcosai a jégen, felégették a várost, Dunántúlt. Induljunk mi is a lovak nyomán a Víziváros felé. A Molnár sor sarkán meséld el, hogy ez itt a Hut part, a hajómolnár cég szertárának és téli kikötőjének helye, ahol egy kis öbölben javították a dereglyéket. A Molnár sor a középkori utca helyén áll, a hajómolnárok lakhelye volt, a házak előtt malomkerék asztalokkal, a mesterek portája előtt pedig kiszolgált bőgőshajók szoborszerű orrtőkéjével. Erős elhatározással állítjuk helyre ezeket. A malmok, hidak, vízenjárók védőszentjének egyik szobra itt kezdte pályafutását, ma már a tabáni híd városi hídfőjénél figyel, ő a Károly hídról vízbe veszejtett Nepomuki Szent János. Lassan a fellegvár északi bástyája alá értek. Sapka, sál megigazítandó, annyit tekergette már a gyerek a fejét, hogy biztos lecsúszott mindkettő. Még utoljára nézzetek vissza, mert a Molnár sor kanyarulatánál adventi ismerős emléke lebeg. A század elején egy obsitos, kiszolgált esztergomi idegenlégiós itt tartotta a Szaharából hazahozott, kiszolgált nyergesét, egy kétpupú tevét. Szakasztott mása, netán rokona volt a betlehemi háromkirályok drome- dárjának. Az északi bástya derekasan állt minden ostromot, soha be nem vették, meg nem mászták, mígnem 1848 ban földrengés repesztette ketté. A bástya tövében látható vastag ráfalazással sikerült a sérülést gyógyítani. A bástyáról tavaly igazi elöltöltős ágyú lövöldözött a Duna felé, igaz hogy csak békés, zajongó céllal. Ma úgy besétálunk a Berényi utcába, mintha mindég ez lett volna a világ rendje. Cortinának nevezték azt a kőkerítésszerű falazatot, amely a fellegvári bástyától a mai ka- zamatás, szögletes ágyúbástyáig vezetett. Ez a cortina mindég jól szolgált, nem omlott le, pedig a Hut part irányából is sokszor ágyúzták a várat. A Várhegy alá még út sem vezetett, Szent- györgymezőről itt nem volt átjárás. A mai utcát csak a békeidő kezdetén a kuruc kor után, a sziklák robbantásával nyitották meg. Ezek a sziklák jól láthatók, megtapogathatok az úttest mellett. Ha ezek nincsenek, nincs Várhegy sem, nincs királyi Esztergom sem, süvegeljétek meg őket. Furcsa kis vaspöcök áll ki a Petz gyár falából arasznyira a járda felett. A térképészek féltett falicsapja, amely pontosan 11245 méterre áll a Balti-tenger szintje felett. Látod - okíthatod csemetédet - alig sétáltunk ebben a vacak kis utcában kétszáz métert, pontosan megtudtuk benne, hogy milyen messze és milyen mélyen van a tenger! A magassági jel egy gyár falába kapaszkodik, ahol vasöntöde és üveggyár is működött. A nagyhírű Petz testvérek gyára ez, ők alapították a SZIM gyárat is. Minden esztergomi nagymama kamrapolcán találhatni Petz-feliratos kis lekvárosüvegecskét, itt öntötték azokat is. (folytatás a jövő heti magazinban) • Kolumbán György / Major Ákos, a fényképezőgépeket gyógyító fotós Az Esztergomi Művész Céhen belüli idősebb generáció barátsággal, de ugyanakkor némi türelmetlen várakozással tekint Major Ákosra, aki már 3 éve nem készített képet. A művész és fényképezőgép-javító specialista egy higgadt és családszerető alkotó szemszögéből látja saját helyzetét.- Mióta vagy tagja az Esztergomi Művészek Céhének?- Hát ez olyan régóta volt, hogy pontosan nem is emlékszem. Az biztos, hogy az alapításnál ott voltam. Azt tudom, hogy már akkor az volt a tagság feltétele, hogy a jelentkező egy országos szintű művészeti testületnél legyen bejegyezve. Emellett két már meglévő tag ajánlása is szükséges a felvételhez. Én először a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának tagja voltam, így felvettek.- Milyen lehetőség rejlik más művészekkel egy közösségben lenni?- A céhről tudni kell, hogy nem alkotóközösség, hanem különálló alkotók közössége. Mi csak kiállításokon szerepelünk együttesként, de alkotni, mindenki külön alkot. Ilyen szempontból nincs összefüggés az egyes tagok között. Természetesen ez az elkülönülés csak a művekre vonatkozik, társaságunk egy igazi baráti közösség. Én előtte is ismertem minden tagot, és ugyanolyan jó volt a kapcsolatunk a céh megalakulása előtt is, mint utána.- Hogy vetted észre, a közönség jobban odafigyel a munkáitokra, hogy így a céh keretein belül állítotok ki?- Wieszt József elnök jó szervező képességgel rendelkezik. Neki és a vezetőségnek köszönhetően igen sok helyre jutnak el az Esztergomi Művész Céh kiállításai. Ma már ott tartunk, hogy tulajdonképpen nem nekünk kell a kiállítóhelyeket felkeresni, hanem ők hívnak minket. Az elmúlt évek egyik legérdekesebb tárlata az új Nemzeti Színházban megtartott magyar megyék bemutatkozásáról szóló sorozat volt. Itt is szerepeltünk, mint Komárom-Esztergom megye képzőművészei. Egy külön terem volt az esztergomi alkotóké. Az ilyen meghívások mellett évente egyszer az esztergomi Duna Múzeumban lépünk a közönség elé.- A céh jelenlegi kiállításán csendéleteket mutattál be...- Igen, ezek régebbi képeim. Azt is tudni kell, hogy már három éve nem készítettem fényképeket. Az elmúlt időben szintén nagyon fontos teendőim voltak, családalapítás, házépítés, munka. De a fotók elkészítésének az is egyfajta akadálya volt, hogy eladtam a régi lakásomat, ahol megvolt a konyhából kialakított fotólaborom. Az új házban remélhetőleg lesz majd egy ilyen hely, és akkor jövőre ismét tudok felvételeket készíteni. Az egyes fényképek elkészítését nekem régebben is hosszabb elméleti munka előzte meg. Sokat jegyzeteltem és gondolkoztam, mielőtt egy-egy kép elkészült.- Sok alkotó azzal is megelégszik, ha csak fejben készül el az a bizonyos mű. Neked mennyire fontos, hogy el is készítsd, amit kitaláltál?- Fontos, mert ha eszembe jut valami, akkor leírom, nehogy elfelejtsem. Rajzokat, skicceket is szoktam készíteni egy adott témához. Én úgy látom, hogy mindig kitalálni nehezebb egy képet, mint megcsinálni. Ha már tudom, hogy mi az, amit le akarok fényképezni, akkor a nehezén túl vagyok. Ezt úgy értem, hogy a technikai tudásom megvan egy felvétel elkészítéséhez, de a kép a fejben születik meg, s ez a legnehezebb fázis. Itt ugye nem egy sajtófotó stílusról beszélek, hiszen a kitalálástól a megvalósulásig évek telhetnek el.- Miket szeretsz ábrázolni a képeiden?- Legtöbbször portrékat és csendéletek készítek.- Képeidet egyfajta higgadtság és melankólia jellemzi...- Nem tudnám pontosan megmondani, hogy egy-egy fénykép- felvételem miért lett ilyen vagy olyan. Tényleg a nyugodtabb témákat szoktam megjeleníteni. Ettől egy picit eltérő volt az a fotósorozat, ami most a 75 éves Dobó Gimnázium aulájában került kiállításra. A volt kályhagyárban készítettem a Berlinben élő egykori esztergomi rock basszusgitáros, Geletei „Süni”-ről és családjáról. Azoknak a képeknek talán szokatlan hangulata van, a többitől eltérően meglehetősen mozgalmas felvételek, de persze azokat is kedvelem.-A fotógépek mellett arról is híres vagy, hogy profi módon javítod a legkülönbözőbb fényképezőgépeket. Hogy alakult ki ez az érdeklődésed?-Az eredeti szakmám gépész. Talán innen ered, hogy mindig is érdekelt, hogy miként működik a fényképezőgép mechanikája. Aztán egyszer, véletlenül persze, vörösbor került a gépembe. A márkaszervizben semmi jóval nem bíztattak, közölték, a kamera menthetetlen. Ekkor gondoltam, hogy nagyobb baj nem lehet és megpróbálkoztam a szétszerelésével, javításával, összerakásával. Mivel sikerült és a dolog amúgy is érdekelt, elkezdtem a legkülönfélébb fényképezőgépek, kamerák javítását. A végén már a kecskeméti fotóművészeti múzeumba is elhívtak, hogy restauráljam az öreg masinákat. A mechanikus gépekkel nincs nagy gondom, viszonylag rövid idő alatt rá tudok jönni, hogy miként működnek, és akkor már nem nehéz a javítás. Manapság leggyakrabban az elektronikus részek hibásodnak meg. Régebben a használat során bekövetkezett apróbb balesetek akadályozták meg az analóg gépek működését. Vagy több olyan esettel találkoztam, amikor valamilyen oda nem illő anyag kerül a mechanikába, mint például némi homok vagy esetleg egy kis vörösbor... • Pöltl ”Oxi” Zoltán John Lenon már 25 éve... 1980. december 8-án Mark David Chapman lelőtte New Yorkban John Lennont, a legendás Beatles együttes frontemberét. Ezzel egy mítosz befejeződött és elkezdődött egy legenda, mely a mai napig is hatással van az emberekre. A 60-as évek Beatles dalai többnyire a békéről, a megértésről, de leginkább a szeretettől szóltak. Olyan ritmus és hangzásvilág tört magának utat zenéjükben, ami az akkori fiatalság életérzését sugározta. Ezért hatottak szinte az egész világra, ez volt a „Beat mánia”. Ez a gyönyörű korszak Lennon halálával véglegesen lezárult és szertefoszlott egy nemzedék álma. A hatvanas évek Magyarországán tiltott gyümölcs volt a zenéjük, még azt sem engedélyezte a kommunista diktatúra, hogy a lemezeiket az országba behozzák. Úgy mutatták be a rádióban és az újságokban, mint a „kapitalizmus vadhajtását”, mint valami letévelyedett zenei kificamodást! így persze nyilvánvaló volt, hogy minden rajongó a Szabad Európa rádióban Cseke László műsorát hallgatta. Tette ezt annak ellenére is, hogy a rádió- frekvenciát teljes erőből zavarták, hogy szinte élvezhetetlen volt a sugárzott zene. A Beatles muzsikája ennek ellenére áttörte a vasfüggönyt és egyre-másra alakultak Magyarországon is beat együttesek. A mi megyénkben a Forus, a Strigon zenekarok vállalkoztak arra, hogy ha szerényebb technikai háttérrel is, de közvetítik helyi a fiatalok felé azt a zenét és életérzést, amit a Beatles, a Kings, a Rolling Stones és az Animals jelentett a számukra. Talán épp ez a nosztalgia hullám adta az ötletet, hogy Leányváron megrendezzék azt a találkozót, ahol a hatvanas évek legendás zenekarai adtak koncertet, népes rajongótáboruk nagy örömére. Haver Dodi, Padányi Balázs, Szentkirályi Károly és Gálicz Ferenc kezdeményezésére ismét felcsendültek a már örökzöldnek számító gyönyörű Beatles dalok és az ismert zenészek így emlékeztek meg John Lennon halálának 25. évfordulójáról. Zárásképpen idézem George Harrisont, a másik már nem élő Beatles tagot, aki nem sokkal halála előtt ezt mondta: „Szeretném hinni, hogy ha a régi rajongóink már felnőtt, családos, komoly emberek is, mi még mindig ott vagyunk a szívük csücskében.” Én viszont biztos vagyok abban, hogy ez így is van. Tisztelt olvasóknak végezetül a figyelmébe ajánlom azrt, amit így az advent idején a rádióban is gyakorta hallhatunk - talán az egyik legszebb Beatles dal: All you need is love - Csak a szeretet az, amire szükséged van. • T.S.
