Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-12-10 / 242. szám
2005. december io., szombat A HÍDLAP hétvégi melléklete 47. szám Szerkesztette: Ámon Adrienn Mondjatok Gyakran elkápráztat bennünket saját valós, vagy vélt nagylelkűségünk. Gyülekeznek a szekrényben az ajándékok, ezt-azt meg kell vonnom magamtól, hogy még megvegyek valamit, bosszankodom az árakon, miközben egyre soványodik a pénztárcám. De úgy érzem, jó vagyok, mert adni jó és jó az, aki ad. Pedig vasárnap van, és itt a lehetőség arra, hogy találkozzam a Legfőbb Jóval, Istennel, a szentáldozásban. „Bocsánat Uram, most nem érek rá, dolgom van..Micsoda félreértelmezése ez az isteni kinyilatkoztatásnak! Természetesen tenni kell a jót, illetve természetesen kell tenni a jót, anélkül, hogy belső figyelmünk megszűnne Istenre irányulni. Dávid módjára kell építenünk a házunkat. Lelkünk templomát, családunk közösségét, mindig arra figyelve, hogy ő készít nekünk hajlékot. Isten temploma vagyunk! Az írás szavain gondolkodom: „éhes voltam, és ennem adtatok, szomjas voltam és innom adtatok, beteg voltam és meglátogattatok”. Anyám beteg. Nincs nagyobb bűn annál, minthogy tehernek érzem őt meglátogatni, fölvinni a tüzelőt a harmadik emeletre, miközben néhány hete még nap mint nap O volt ott a betegágyamnál a kórházban. Az ókori templomépítő embert - és talán a mait is - ösztönösen az a cél vezérli, hogy egy adott helyre koncentrálja az isteni energiát, és azután a maga igényei szerint felhasználja. Amint Barsi Balázs írja: Isten épp az ellenkezőjét akarja. Minket kíván mindenestül bevonni az ő szentségének terébe, műveibe, boldog szent- háromságos életébe. Karácsonynak, semmi köze azokhoz a pogány elképzeléseknek, hogy Isten született volt és megváltott, - ennyi! Ez ennél sokkal több! Liliké, az unokahugom, mindent tud. Tudja, hogy a csacsi hátán jutunk el oda Betlehemig, és tudja, hogy ott le kell szállni róla, mert „az állatok nem mehetnek be a barlangba”. Mert ott senki más nincsen, csak a Kisded, József és Mária. No és persze mi mindannyian, hívők és hitetlenek. Tudjunk igent mondani Isten terveire! Anélkül tegyük, hogy értelmünkkel teljesen belelátnánk, hogy hinnénk: talán nem is ésszerűtlen, nem is irreális vállalkozás, hanem olyan döntés, amely egész lényünket, értelmünket, akaratunkat, érzelmeinket és tudattalan világunkat is megnyitja a végső és mindennek értelmet adó Örök Valóság előtt. Hiszek Uram! Segíts hitetlenségemen! • Varga Péter Dénes igen t! Bajnok Béla Koronázási évfordulójának emlékezetére A Szent István halálát követő esztendők talán legfőbb jellemzője részint a trónviszályok állandósulása, részint pedig a német-római császárok beavatkozási kísérlete. Már I. Andrásnak meg kellett küzdenie a pogányokkal, igaz, a dicsőség valójában nem az övé volt, hanem öccséé, Béla hercegé. Szintén a „bajnoknak ” nevezett Béla érdeme volt 1051-ben Henrik német-római császár támadásának visszaverése is. Részint a felperzselt föld taktikáját alkalmazva éhez- tette ki a császár seregét, 1052-ben pedig a Búvár Kund- ként emlegetett Zotmund semmisítette meg a császár hajóhadát. Nem is volt semmi baj mindaddig, amíg Andrásnak 1053-ban meg nem született Salamon nevű fia. Természetesnek tarthatjuk, hogy a király a trónt az ő számára akarta biztosítani, csakhogy korábban azt ígérte öccsének, Bélának, hogy halálát követően övé lesz a királyi hatalom. Ekkor zajlott le a híres „korona vagy kard” választási jelenet Várkonyban. A király magához kérette Béla herceget és felmutatta neki a koronát, a királyi hatalom szimbólumát és a kardot, a hercegi hatalom jelképét. A herceg tudta, hogy ha a koronát választja, halál vár rá. Elmenekült tehát Várkonyból és meg sem állt Lengyelországig. András ezt követően hamarosan meghalt, a trón pedig fiára, az akkor még gyermek Salamonra szállt méghozzá nagybátyja, a német-római császár segítségével és támogatásával. Ennek a segítségnek természetesen ára volt. A mindezidáig szuverén magyar állam idegen befolyás alá került. Béla fel is vonult Salamon ellen, aki elmenekült az országból. I. Bélát 1060. december 6-án koronázták királlyá, ám uralkodása ugyanakkor csupán három esztendeig tartott. A történeti források keveset írnak róla, mégis egyike lett azoknak, akiknek emléke mély nyomot hagyott a magyarok emlékezetében. A jezsuita iskoladrámák még a 18. században is megemlékeztek róla az ország különböző latin iskoláinak színpadain a nemesi társadalom előkelő közönségének jelenlétében. Ügy ünnepelték, mint a kereszténység második megalapítóját Magyarországon. A sors ugyanis úgy hozta, a trónviszályokkal terhes zavaros időkben mindjárt uralkodásának kezdetén szembe került az ősi valláshoz visszatérni szándékozó alattvalók egy csoportjával épp úgy, mint korábban András király A forrongásra azzal kapcsolatosan került sor, hogy a király gondoskodás kimondottan a falvak népe felé fordult. Nem csak rendeletéiben gondoskodott kiemelten a parasztemberek felé, de még a fehérvári gyűlésbe is meghívta képviselőiket. Csakhogy hívására nemcsak az elöljárók özönlöttek Fehérvárra, hanem megmozdult a nép is. Veszedelmes, fenyegető tömegek kezdtek Fehérvár felé közeledni. Béla három nap gondolkodási időt kért a pogány szokások visszaállítását követelő sokaságtól, ám ezt az időt csak seregei rendezésére használta föl. Ezután kitörve a várból szétverte az összegyűlt lázongó tömeget. Sokan elvesztek a csatában, mások börtönbe kerültek. Akadt olyan sámánnő, aki bilincseiben a húst lerágva saját lábáról, éhen pusztult el. A király e leszámolás után mindent elkövetett a béke érdekében itthon és külföldön egyaránt. O, a bátor párviadal hőse, a kitűnő hadvezér és katona semmiféle erőfeszítéstől nem riadt meg a béke fenntartása érdekében. Nemcsak komolyan vette Szent István örökségét, hanem még sajátos színezetben folytatta is, átvéve és erősítve a hazai Szűz Mária kultuszt. O is alapított egy bencés apátságot, méghozzá Szekszárdon. Ám szándékai nem bizonyultak sikeresnek, különösen nem tartósnak. Éppen hírét vette, hogy nagyszámú német haderő készül ellene, amikor dömösi kúriájában összeomlott alatta a trónszék. A király súlyosan megsebesült olyany- nyira, hogy seregei első vereségének már csak a hírét vehette, belehalt sérüléseibe. Az általa alapított szekszárdi monostorban helyezték örök nyugalomba. Kalendárium Karácsonyi időszakhoz méltatlanul sok betörés, durva bántalmazás történt Esztergom és környékén száz évvel ezelőtt Betörésről ad hírt az Esztergom december 10-i számában. „ Weichsler Vilmos helybeli mészáros lakását pénteken délután, míg távol volt, ismeretlen tettesek feltörték és ott minden szekrényt feltörtek. A betörők nyilván értéktárgyakat kerestek. A mészáros Wertheim-szekrénye sértetlen volt s midőn a felfeszegetett szekrények és fiókokat rendbe hozták, hiányt ott sem találtak. Ez más az ötödik ilyen titokzatos betörési eset és mindenki azon meggyőződését kelti, hogy ily gyors egymásutánban és kiváló helyismerettel csak egy Esztergomban tartózkodó banda követheti el. ” Ekkor olvashatunk egy pince feltöréstről is, bár itt - az előző esettel ellentétben - megtalálták a tetteseket. „Az esztergomi határban az utóbbi időkben sok pincét feltörtek. A pincetörők hetek óta garázdálkodtak és sok kárt okoztak szőlősgazdáink boraiban. Rendőrségünk most a jómadarakat Elorváth-Gál István esztergomi és Bajkai Zsigmond kétyi napszámosok személyében elfogta. ” Ezek csak az enyhébb esetek voltak, sajnos emberéletre is törtek száz évvel ezelőtt e szép adventi időszakban. Az Esztergomi Lapok írja december 10-i számában a következőt: „Rálött vejére. Sovány lgnácz helybeli földműves állandóan rossz viszonyban él a feleségével és igy napirenden van náluk a perpatvar és tettlegesség. E hó 8 án is délelőtt a Kossuth Lajos utczán veszekedtek a férj és feleség, miközben odaérkezett az asszony apja, iß. Szabó Mihály és le akarta csendesíteni vejét, de vesztére, mat az egy kocsilőcscsel támadt reá. Ekkor Szabó önvédelemből rálőtt a vejére de - szerencsére - nem találta. ” Nem járt ilyen szerencsével egy muzslai ember, akinek esetéről az Esztergom ad hírt. „Késelés. Muzsláról irja tudósitónk, hogy Mészáros Márton oda való lakost Mészáros Sándor gyári munkás a múlt vasárnap éjnek idején minden ok nélkül oly veszedelmesen megszurkálta, hogy a szerencsétlen ember valószinüleg belehal sebébe. A duhaj merénylőt a bíróság letartóztatta. Most már a komáromi börtönben várja méltó büntetését. ” Bár az eredmények tekintetében - amint az feljebb is olvasható - a sokat szidott rendőrkapitány eredményes volt, mégis elhagyni kényszerült posztját. A Szabadság számol be az okokról december 13-án. „ Változása rendőrségénél. Uray István rendőrkapitány rövid napok alatt megválik állásától és mint segédfogalmazó nyer alkalmazást a főispáni hivatalban. A rendőrkapitánynak nem sikerült a közönség rokon- szenvét megnyernie és bizony sok támadásban volt része, a mit könnyen elkerülhetett volm, ha szem előtt tartja, hogy nem a közönség van a tisztviselőkért, hanem fordítva.” Érdeklődve várjuk hát az utódot. Sokszor adtunk már hírt a nánai út állapotáról, amelyet száz évvel ezelőtt a napokban adtak át ismét a forgalomnak. Az áldatlan állapotokra tulajdonképpen az újságok hívták fel a figyelmet és teszik ezt továbbra is két út esetében. Reméljük elérik céljukat. A Szabadság írja: „A füzitői állomás útja. A füzitői állomás felé vezető út, különösen a raktárak közelben olyan gyarló, hogy a kocsik tengelyig elmerülnek és a fuvarosok valóságos állatkínzást kénytelenek elkövetni, mert a süppedékből nem képesek kilábalni. Hát senki nem teljesiti az indulóháznál a kötelességét és senki nem fordít gondot az út jókarban tartására?” Az. esztergomi vasúthoz vezető út sem tökéletes, amint arról az Esztergomi Lapok is hírt ad. „Ismét útmizéria. Több helyről panaszolják, hogy a helyi vasút szénrakodójához vezető út teljesen járhatatlan, a szénrakodó pedig minden kritikán aluli állapotban van. Felhívjuk a M.A. V. igazgatóságának figyelmét eme fonák állapot gyors megszüntetésére.” • Gál Kata • Históriáé
