Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)

2005-11-26 / 232. szám

• HÍDLAP • 2005. november 26., szombat hídlajmiagazin Feredők dicsérete Az egykori gömörifürdők ma is a régió gyöngyszemei lehetnének R ozsnyó. Jolsva. Nagyrőce. Csíz. Lévárt. Várgede. Ajnácskő. E felvi­déki gömöri településeknek egykor az volt a közös nevezőjük, hogy ki­váló fürdőjük volt. Közülük ma már csak Csíz­fürdő ismert és látogatott. Pedig manapság, amikor az elmaradott, szegény régiók éppen a falusi turizmussal és az idegenforgalommal próbálnak menteni a helyzetükön, a gömöri dombok közt is kézenfekvő megoldást jelente­ne a földből feltörő, ingyen kapott természeti kincs, a hő- vagy termálvíz. Igaz, ehhez tőke is kellene (és nem is kevés), s legalábbis megszállottság ahhoz, hogy a le­robbant, szebb napokat megélt fürdőkben fan­táziát lásson a befektető. Dél-Szlovákiában ki­váló fürdők állnak a pihenni-gyógyulni vágyó emberek rendelkezésére például Nagyme- gyeren, Dunaszerdahelyen, Párkányban, Ko­máromban, vagy például Paton. Gömört talán még e tekintetben is megverte a jóisten. Ráille- nek József Attila sorai: „Csak ami nincs, annak van bokra. Ami van, széthull darabokra.” Csízfürdő: a világ legerősebb vize A Borovszky Samu szerkesztette Gömör- Kishont vármegye menográfiája a huszadik század elején így tudósít a gömöri fürdők kora­beli állapotáról: „Ásványos fürdőink közül az 50-es években annyira híres ajnácskői vasas­fürdőt a tulajdonos leszereltette. E helyett a Csíz községben az 1860-as években feltalált konyhasós jód-brómos ásványos gyógyfürdő lépett az első helyre. A mennyiben Csíz vize nemcsak a vármegyében, de az egész ország­ban nevezetes, közegészségi tekintetből, mint egyik főtényezőt, a sajnos annyira elharapdó- zott görvély, idült különleges bőrbajok, bujakó­ros betegségek gyógyításánál, jónak tartjuk bő­vebben tárgyalni.” „Az 1860-as években egy gazda kutat ásott, de sós ízű vizét nem ihatta sem ember, sem állat. S mert a víz sós volt, só helyett főzéshez, kenyér­sütéshez kezdték használni a községbeliek. A pénzügyőrök azonban észrevették, hogy a kősó kereslete apadt, és ezért a kút használatát betil­tották; de a kút vizét a szolgabíróság vegyelem- zés végett Rimaszombatba küldötte. A vegy- elemzés jódot-brómot s egyéb haloid-ve- gyületeket tüntetvén ki, felköltötte a szakembe­rek figyelmét. A kút rövid idő alatt több gazdát cserélt, és vizét többször vegyelemezték, míg végre dr. Than Károly tanárhoz került, ki ezer grammjában 0,041 jódkáliumot és 0,080 bróm- káliumot találván, a víz mint kiviteli czikk jött kereskedelembe. 1888-ban a kutat, pörösködés után, a bíróság nyilvános árverésen eladatta, és ekkor vette meg a mostani részvénytársaság. Az építendő fürdőhöz édes víz után kutatva, a régi kúttól 25 méternyire, 33 méter mélységben, új bő jód- és brómforrásra akadtak, melyet dr. Lebermann Leo budapesti és dr. Ludvig bécsi vegytanárok elemezvén, 10 000 súlyrészben 1415 bróm-magnésiumot, 1 230 tiszta brómot, 0428 tiszta jódot, és 0468 rész magnésiumot ta­láltak s így elismerték, hogy a csízi jód- és brómforrás jód- és brómtartalomban a világ leg­erősebb vize. Ennek alapján a részvénytársaság házzáfogott az éptkezéshez s néhány év alatt csinos telepet rendezett be a község északkeleti részén. Igazgatósági épület, étterem, fürdőhe­lyiségek, szanatórium, szegény gyermekek nya­ralótelepe, penzió, számos csinos magánnyaraló, sok jó, száraz, világos szobával állott csakhamar a gyógyulást kereső szenvedők rendelkezésére, a kiknek a száma az utolsó évben már 1036 volt. E mellett a falu népe is átalakította a házikókat vendégfogadásra s így a szegényebb sorsuak is olcsó szobákat, sőt teljes ellátást kaphatnak.” Ma is épül-szépül Csízfürdő ma is takaros, a szlovákiai országos és nemzetközi hírű fürdők közt sem elhanyagol­ható helyet foglal el. Itt városi promenádok he­lyett falusi házakat, kaszinók és üzletsorok he­lyett gyümölcsöskerteket, magányos diófákat, falusi embereket lát a gyógyulni vágyó, a bizto­sítók és orvosok által ide utalt beteg. A hátrány mellett azonban éppen ez az előnye: a nyugalom és a csönd, amely megfizethetetlen. Itt este tíz­kor becsuknak a vendéglők, nincs hangoskodás. Ami nem jelenti azt, hogy a procedúrákat végző beteg unalomra lenne kárhoztatva, hiszen mióta a község belépett a Teleház Szövetségbe, rá van kapcsolva az internethálózatra. De például lova­golni is lehet. Utóbbi egyébként részét képezi egyes kezelési terápiáknak. Ezenkívül kirándul­ni is hordják a betegeket a közeli Magyarország­ra; a szentkirályi határátkelő 7 kilométerre van. Főszezonban megéled a falu és fellendül a ven­déglők forgalma, hiszen évente (márciustól ka­rácsonyig) mintegy háromezer beteg fordul itt meg. A csízi fürdő egyébként 119 alkalmazott­nak ad munkát, tudjuk meg a polgármestertől, ebből mintegy 80 helyet helybéliek töltenek be. Az orvosok bejárók, elsősorban Rimaszombat­ból ingáznak. Rozsnyó: az Ökörhegy alatti vadregényes völgyben Számottevő fürdőként említik a múlt század elején a rozsnyói fürdőt is, amely 400 méterre fekszik a tengerszint fölött. A vármegye-mono­gráfia kiemeli, hogy „Fekvése, az Ökörhegy alatti vadregényes völgyben gyönyörű. Rozs­nyó bányavároshoz közelsége (1/4 óra), tele­fonja, villamos világítása, jó és olcsó konyhája, 30 vendégszobás főépülete nyaraló-üdülőhe­lyül predestinálják. Kád-, kő- és gőzfürdői, könnyen emészthető, vastartalmú forrásai, ivó- és fürdőkúrája eddig évente mintegy 1-200 be­teget vonzott oda, a kik gyönyörű, erdős, szél- és pormentes sétányain az ózondús levegőjé­ben egészségüket visszanyerték. Kiváló hatása van a szegény és hiányos vérűekre, hosszú be­tegség után üdülőkre, gyöngékre, angolkóro­sokra és idegbetegekre.” Nagyrőce, Jolsva: kies, kellemes helyen „A rozsnyóihoz hasonló, gyöngén vasas ter­mészetű vize van a nagyrőcei, 8 káddal és 6 ven­dégszobával berendezett fürdőnek. Kies, kelle­mes helyen fekszik, a Murányhoz és a Szepességre vezető úthoz közel. Az utolsó évben 50 vendége volt s a közeli vidék lakossága látogat­ja leginkább.” Ma nyomát sem találjuk. Hasonló­képpen járt a jolsvai fürdő is, amely „csúzos, köszvényes, nehézkóros, izületi és idegbajok” gyógyítására szolgált, s amely 1869-től fürdőház­zal, fürdőkerttel, teniszpályával, sőt jégpályával állt rendelkezésére az egyre szaporodó fürdő­vendégeknek. Ma szétdőlt, elbontott, csontvázig lecsupaszított falakat találunk itt, az egyik mel­léképületet cigányok foglalták el. Bizalmatlanul méregetik az erre tévedőt, aki, érthetően, gyor­san szedi a sátorfáját, és menekül innen. Várgede: a medvesalji palócság feredő Mekkája „A rozsnyóinál kisebb, szintén vasas, ponto­san nem vegyelemzett, szabad szénsavas vizű fürdőként írja le a korabeli irodalom a várgedei fürdőt, ahol 15vendégszoba és 11 kád állt a be­tegek rendelkezésére. „Vize különösen jó ivó­kúrára, igen jó hatással van minden gyöngeség- nél és vérhiányosságnál. Üdülők igen gyorsan gyarapodnak ott étvágyban, súlyban. Evenként mintegy 100 állandóan ott tartózkodó vendég keresi fel. Vasár- és ünnepnapokon a vidék földmívelő népe száz-számra használja fürdő­jét köszvény és reuma ellen. A közel fekvő Ri­maszombat lakosainak, különösen gőzfürdője miatt, kedvelt kirándulási helye. Sajnos, hogy a jövőjéért tett minden kezdeményezés meghiú­sul, pedig a víz hatásában, eredményében ver­senyezhet bármely szénsavas-vasas külföldi fürdővel. Olcsó lakások kaphatók a községben is és kevés igényű közönsége megelégszik az ottani viszonyokkal.” A helyszínt és a viszonyokat ismerő embertől kérdezem, hogyan néz ki mostanában az egyko­ri várgedei fürdő. Azt mondja, sehogyan, kár a benzinért, talán magát a forrást sem találnánk. Lévárt: a Szent Antal-forrás csodatevő ereje Lévártfürdő kirakata lehetne a gömöri álla­potoknak. A múlt század huszas éveiben, ami­kor Tornaiján is megindult az autóbusz­közlekedés, két vállalkozó versengett egymás­sal, melyikük autóbusza tudná olcsóbban szál­lítani a Lévártba tartó fürdővendégeket. Rég volt, igaz se volt, gondolhatnánk. Pedig még a második világháború után, az ötvenes években is működött a fürdő, ahol főleg a környékbeli emberek fordultak meg. A kommunista terv- gazdálkodás aztán megadta neki az utolsó dö­fést. Pedig egykor virágzott ám itt is az élet! A Turóc folyócska partján, vadregényes völgy­ben fekvő fürdő akár Krúdy Gyula tollára kí­vánkozhatott volna szebb napjaiban. Szent An­talról elnevezett forrásának vegyelemzését a kolozsvári tudományegyetem vegytani intézete végezte el, és megállapította, hogy „csúzos és köszvényes bajokra, zsugorodásokra, bőrbeteg­ségekre, bénulásokra, idegbántalmakra, csont és csonthártya gyógyítására, görvélyességre, gyulladások után visszamaradó izzadmányok, aranyérbántalmak gyógyítására alkalmas” a jó- dos-brómos, enyhén radioaktív vize. Az 1913- ban kiadott brosúra szerint az itteni ellátás is kiváló volt: „Szoba egy személyre 1 korona 60 fillér és 2 korona 50 fillér. Szoba két vagy több személyre 3 korona 20 fillér. A koszt kitűnő és olcsó. Étkezés egy napra személyenként 4 ko­rona 50 fillér. Az étlap szerint való étkezés is jutányos.” Voltak itt másodosztályú és elsőosztályú kádfürdők, a masszírozásban, víz­kezelésben jártas személyzet. „Zenedíj fejében személyenként 2 koronát kell egy hétre fizet­ni.” - olvasható a száz évvel ezelőtti prospek­tusban, ami arról árulkodik, hogy a fürdő szol­gáltatásait elsősorban a nyugalmat és csöndet kereső vendégeknek kínálta, azért az esti mu­latságok sem mentek ritkaságszámba. Persze nem a duhajkodás volt a jellemző, hiszen: „mindezekből kitűnik, hogy az élet Lévárt- fürdőn olyan olcsó, hogy kisebb jövedelmű ember is megengedheti magának, hogy e he­lyen nyaralhasson, hol langyos ásványvizekkel, tiszta erdei levegővel támogatja egészségét.” Ma alig találja meg az ember Lévártot. A Tornaijától északra fekvő kisközség előtt kes­keny erdei út vezet le a bokrok között a völgy­be. Előtte rozsdás tábla jelzi a fürdőt, de az ott látható állapotok megfelelnek a tábla állagának. Keresztbe tett fasorompóba ütközünk, majd féltucatnyi kutya vesz körül bennünket. Vakar­juk a fejünket, bemerészkedjünk-e. Gyalogo­san aligha, hiszen nem ismerjük a kutyák ter­mészetét. Eltávolítjuk a sorompót, és halált megvető bátorsággal lecsordogálunk gépkocsi­val. Leírhatatlan, szomorú állapotokat találunk. Az egykori fürdőház szétesés előtt, a vendég­házak épületei még megmenthetők, de nagyon elesett állapotban hirdetik egykori pompáju­kat. Van itt minden: kutyák, kecskék, tyúkok, és három csavargóféle ember, akikről kiderül, hajléktalanok, és a község engedelmével húzták meg magukat itt. Vendégeik télen az idetévedő vadak. Magyarul nem tudnak, csak a jóisten a megmondhatója, hogyan és honnan kerültek ide. Rövid fotózás után gyorsan elhagyjuk e pokolbéli helyet. „Igen tisztelt Plachy Úr! Tegnap kelt levelében felszólított, nyilatkozóm arról a hatásról, amit a lévártfürdői víz haszná­latáról magamon megfigyeltem. Annál szíveseb­ben teszek eleget kívánságának, mert valahány­szor Lévártfürdőre gondolok, önkéntelenül is bi­zonyos érzete a hálának vesz erőt egész valómon. Már évek óta szenvedek rheumatikus keresztcson- fájásban, használtam hírneves fürdőket, lényege­sebb javulás nélkül, míg végre tavaly ismerőseim javaslatára Lévártfürdőbe mentem, amelyről geográfiái ismeretem csak annyit tudott, hogy ez a fürdő létezik. Tizenegy napot, tehát rövid időt töltöttem itt s mégis mintha csak újjá születtem volna; a kínzó fájdalmak megszűntek s az egész telet és tavaszt mind máig oly könnyed, jó érzés­ben töltöttem el, mint már évek óta nem. A köze­ledő idényben megint oda jövök, szíveskedjék szá­momra szobát fenntartani. Csetnek, 1912. április 28. Teljes tisztelettel Szontágh Andor rézgyáros. ” Déja vu Tavaly nyáron Eszak-Magyarországon, főleg Borsod megyében és az Alföldön kalandozva több fürdőt is megnéztünk. Löncsöltünk egy jót a híres miskolc-tapolcai barlangfürdőben, megnéztük Bogácsot és Mezőkövesdet, majd kompon átkelve a Tiszán, bekukkantottunk Tiszacsegére is, ahol tipikus családi-községi vállalkozásban működtetik a termálfürdőt. Semmi fényűzés, de tisztaság, komfort és há­rom melegvizes medence várja a megfáradt embert, a kis vendéglőben fejkendős nénikék főzik a bablevest. És ez nem Karlsbad, sem Pöstyén, sem a Rudas-fürdő! Elméláztam: va­jon miért nem lehetnek Gömörben is hasonló viszonyok, amikor a karsztvidék kiváló vizeket rejt magában? Miért van az, hogy az egyetlen, csízi fürdőt is pozsonyi szlovák emberek sze­rezték meg maguknak? Miért van az, hogy a Tátra alatt méregdrága aquapark épülhetett a közelmúltban, és más vidékeken, ahol évszáza­dos tradíciója volt a „feredőzésnek”, lepusz- tultság és pangás tapasztalható? S vajon miért van az, hogy a magyarországi befektetők sem kacsingatnak errefelé, csak Erdélybe tüleked­nek? A sok kérdésre nem találtam választ. Igaz, nem is kerestem. Nem az én dolgom. Egy évszázaddal ezelőtt a már említett Borovszky-féle monográfiában ez volt olvas­ható a gömöri ásványvizek kapcsán: „Az él­vezhető savanyú vizeket mindenütt használ­ják. Kár azonban, hogy egyiknek-másiknak környéke különösen ősszel ronda s ez okból több ízben tifusz-megbetegedéseknek volt okozója. Fazekaszsaluzsányban járványt is okozott és a forrás használatát hatóságilag kel­lett beszüntetni. Sajnálatos, hogy a népben még nem fejlődött ki annyira az egészségügy iránti érzék, hogy e természetes közkincseket jobban megbecsülje és gondozza.” Ennek több mint száz esztendeje, de mintha ma is is­merős lenne a szöveg. • Kövesdi Károly

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents