Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-11-19 / 227. szám
• HÍDLAP 2005. november 19., szombat hídigj magazin Varga Péter jegyzete Lakás vagy nem lakás? Olvasom a minap, hogy újabb 400 roma döntött úgy, hogy ha nem kap a miniszterelnöktől új lakást, akkor elhagyja Magyarországot. A hír mindenesetre elgondolkodtatott, már-már párhuzamot kezdtem vonni a párizsi események és a magyarországi romák távozási szándéka között. Joggal merül fel a kérdés: vajon a Magyarországon dolgozd magyarok kapnak-e új lakást a miniszterelnöktől? Dolgozókról beszélek és akkor még szót sem ejtettem mindazokról, akik munkát sem kapnak, nemhogy fedelet a fejük fölé. Egy barátom jut eszembe, aki már-már kifizethetetlen albérletekből vándorol mindig újabb albérletekbe a gyerekeivel és kilátása sincsen arra, hogy valaha is lakáshoz jusson. Félreértés ne essék! Nem vagyok rasszista, sosem voltam és nem is leszek azzá, mi több, számos roma ismerősöm akad, akit tisztelek, becsülök a tisztességéért és a becsületéért. Ám látva a sok kétségbeesett, kilátástalan sorban élő magyar munkanélkülit, a hideg beálltával szélvédett zugokat kereső hajléktalant, a napról napra élő több- gyermekes családokat, akik gyakorta a családi pótlékból és az ideig-óráig folyósított segélyből kénytelenek valahogy megélni... Nos, látva őket, csak megdöbbent a négyszáz roma „fenyegetése”. Segélyosztáskor tömegesen sorakoznak a hivatal bejáratánál, hogy azután aranykarkötővel övezett kézzel az éppen csak fölvett pénzt beledobálják a kocsmai játékautomatákba, hogy ilymódon „kifogyva a betevőből” ismét újabb segélyért folyamodjanak és soha nem eredménytelenül. Vagy egy másik rétegük, elegáns autókkal közlekedve, soha tanfolyamon meg nem tanult, de mégis „megszerzett” vezetői engedéllyel a zsebükben. Mégis Franciaországba vágyakoznak, mondván, hogy őket itt üldözik. Talán csak azt nem tudják, hogy Nyugat-Európában azért a dolog egy kissé másképpen fest. Mind- egy, próbálják meg! Előbb-utóbb ki fog derülni, hogy mégis jobb itthon „üldözöttnek” lenni, mint a Lajtán túl földönfutóként élni szakma, iskola, munka és segélyek nélkül, hamarosan lelepleződő hamis okmányok birtokában. A visszaút mindenesetre nehezebb, mint az elszármazás. Nyugat kirekesztő diszkriminációja pedig nem tűri a tétlenséget, a munkát- lanságot, a minden alapot nélkülöző követelőzést. Egy bizonyos. Ingyen lakásokat a semmiért a francia miniszterelnök sem osztogat! Lehet, hogy érdemes volna mindezen kissé elgondolkodni... Az utolsó legendás császár 1916. november 21-én, az első világháború kellős közepén Schönbrunnban meghalt az agg császár, 1. Ferenc József. Ha valakiről, hát róla bizton állíthatjuk, hogy messzemenően ellentmondásos egyéniség. Ismerünk egy még kiskorú császárjelöltet, aki már 1843-ban bejárta hazánkat; többek közt Kisfaludy Sándorral is beszélgetett, 1847-ben pedig mint István főherceg Pest megyei installációjára kiküldött királyi biztos, jó magyar beszéde és fellépése által meghódította a rendeket. Ezért mondhatta Kossuth 1848. március 3-ai híres beszédében róla, aki első fellépésekor a nemzet szeretetét magáévá tette, hogy egy fényes trón öröksége vár rá, amely erejét a szabadságból meríti majd. A forradalmi események azonban csakhamar véget vetettek a trónörökös ifjúsága boldog nyugalmának. 1848. december 1-jén a tehetetlen V Ferdinánd nagykorúvá nyilvánította az akkor alig tizennyolc esztendős trónörököst, hogy másnap hivatalosan is lemondva átadja neki a hatalmat. Ekkor ismerhetünk meg egy másik Ferenc Józsefet, aki a magyar szabadságharc leverésére nem átall szövetséget kötni az orosz cárral, hogy a túlerejében rejlő segítséggel vérbe fojtsa a magyar forradalmat és szabadságharcot. Kérlelhetetlen uralkodó, aki Isten kegyelméből kíván teljhatalommal országolni birodalma népei fölött, hogy Haynau „igazságérzetére” bízva a magyar tábornokok sorsát kivégeztesse Aradon a tizenhárom honvéd főtisztet, és emigrációba kényszerítse a magyar politikai vezető körök színe-javát. Az osztrák várbörtönök megteltek magyar hadifoglyokkal, további ezreket pedig külföldön állomásozó osztrák ezredekbe soroztak be. A fegyvert letévő Görgey Artúr is csak a cár kifejezett követelésére kapott kegyelmet, hogy egy kis német városban, Klagenfurtban egye a számkivetettek keserű kenyerét. A nyílt katonai diktatúrát azután felváltotta a Bach-rend- szer látszatalkotmányos berendezkedése, amelyben Magyarország korábbi alkotmányát égészében elvesztette. Ám a kapitalizmus gyors előretörése és fejlődése elől a Birodalom sem térhetett ki. A szükségszerűen fellendülő gazdasági fejlődés óhatatlanul vonta maga után a politikai struktúra átgondolásának igényét. A bontakozó olasz egységtörekvések, a Sedannál, majd a német egység megteremtésének érdekében vívott königgratzi vereségek hatására Bécsnek be kellett látnia, hogy nagyhatalmi pozícióját Magyarország nélkül nem tudja fenntartani. A Deák indította kiegyezési tárgyalásokat követően végül 1867. június 8-án Simor János prímás, esztergomi érsek Szent István koronájával törvényesítette Ferenc József magyarországi uralmát. Létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia, amelynek az első világháborúig hátralévő évtizedeit az utókor csak „boldog békeidők”-ként fog emlegetni. Lassan elfelejtődik vagy titokban megbocsátják az öregedő, tekintélyes oldalszakállt viselő császár 1849-ben elkövetett tetteit, és megjelenésekor csak a törvényes magyar uralkodót megillető tisztelet hangján nyilvánítják ki örömüket a császár elha- ladtakor bámészkodó, tekintélytisztelő polgárok. Pedig a gazdasági fejlődés látszata mögött súlyos, megoldhatatlannak tűnő válságok tarkítják ezt a látszólag nagyszerűen virágzó birodalmat. Egyre inkább felmerül a kérdés: vajon fenntartható-e a nemzeti egységtörekvések ellenére az Osztrák-Magyar Monarchia egysége? Magyarország belső ellentmondásai egyre szembetűnőbbe váltak az ezredfordulóra. A dzsentrik világa élesen szembehelyezkedett a feltörekedni vágyó polgársággal, miközben az ipar alacsony kapacitása miatt a mezőgazdasági munkások létszáma az egész korszak során folyamatosan növekedett. Ehhez járult a nemzetiségi kérdés megoldatlan, számtalan ellentmondása. Az elmagyarosítási szándék a század fordulójára megtorpant. A németség és a zsidóság viszonylagos asszimilációjával szemben a szlovákok, románok és horvátok egyre intenzívebben kezdték követelni azokat a jogokat, amelyek a magyarokat megillették á birodalomban a kiegyezést követően. A háború közeledtére valójában már mindenki elégedetlen volt, szembetűnően világossá vált, hogy az adott politikai rendszer fejlődés- képtelen, ám hiányzott valamely világos alternatíva. Ezt csak tetézte a mayerlingi tragédia. Ferenc József egyetlen fia, Rudolf trónörökös öngyilkos lett, a trón várományosa így a császár által kevéssé kedvelt unokaöccs, Ferenc Ferdinánd lett. Szarajevóban tett látogatása során Gavrilo Princip, szerb anarchista diák puskalövései azután az ő életét is kioltották. Kirobbant az első világháború, amelynek épp a közepén, 1916. november 21-én Ferenc József is eltávozott az élők sorából. Az Osztrák- Magyar Monarchia sorsa megpecsételődött. Természetesen nincs létjogosultsága a történelemben a „mi lett volna ha...” feltevésnek, de joggal vélhetjük, hogy ha a császár megéri a háború végét, személyes tekintélye megakadályozta volna a birodalom felbomlását és Magyarország szétdarabolá- sát. Erről azonban, közel százesztendő messzeségéből, már aligha érdemes elmélkednünk... • Históriás Az adriai tenger szirénje Vajon ki lehetett a vadkan? Nagyot változott az emberek gondolkodása a tizenhetedik század beköszöntével. Míg a XVI. században, annak minden vérgőzössége mellett felfedezhető volt a reneszánsz, a XVII. századi Magyarország már félig a török hódoltság, félig a császári zsoldosok szabad prédájává lett. Az ország lakosságának valamennyi rétege, igaz ugyan, hogy nem egyformán, de mégis együtt, szorongva élte az életét, amelyből majd a század végső évtizedeire kirobban a megalázott nép és a megalázott urak közös élethalálharca: a Thökölyéktől Rákócziékig húzódó kuruc háború. Tragikus század. Ennek a tragédiának főszereplője Zrínyi Miklós költő és hadvezér, a szigetvári hős dédunokája. 1620-ban született Ozalyban és 1664. november 18-án halt meg Csáktornyán. Szakadatlanul tevékeny életében igazán csak mellékesen volt költő, ám olyan színvonalon, hogy ezzel ő a század irodalmának versenytárs nélküli főalakja. Mint ahogy főalakja a kor politikai életének, a kor hadtörténetének, előfutára a hazai hadtudománynak, megteremtője a magyar politikai publicisztikának. Olyan helyen állt és olyan egyéniség volt, hogy lehetett volna belőle a nemzet diadalmas vezére, és lehetett volna eszméinek vértanúja. De negyvennégy éves korában vadászbaleset áldozata lett, s ezzel minden politikai-katonai elképzelése szertefoszlott. Véletlen halála oly mértékben tette teljessé a nemzeti tragédiát, hogy el sem tudták képzelni véletlen voltát. Azonnal suttogni kezdték, hogy nem is a vadkan ölte meg, hanem Bécs orgyilkos megbízottja lőtte le vadászat közben. A vadkan egyébként is visszatérő mo tívum a magyar sorstragédiák történetében. Kortársai, talán nem alaptalanul sokáig találgatták, vajon „ki lehetett a vadkan”? Mindennek ellenére, noha élete derékba tört, alakja mégis teljes: erkölcstani példázat, követendő embereszmény. És teljes az irodalmi életmű is, amelyet a következő évszázadokra hagyott. Ki ne ismerné a legendás strófát főművéből, a Szigeti veszedelemből? Fegyvert, s vitézt éneklek, török hatalmát,/Ki meg merte várni, Szulimán haragját,/Ama nagy Szulimánnak hatalmas karját,/Az kinek Europa rettegte szablyáját. A magyarországi barokk irodalom az egyházi keretek között született meg, fő műfaja a hitvita. Emellett megjelenik az egész barokk legjellegzetesebb jelensége, az ájtatossági irodalom. A barokk szépprózában vallásos olvasmányok, valamint mélyen személyes tartalmú művek születnek. A költészetben megjelennek az anyanyelvű katolikus egyházi énekek. Pázmány Péter (1570-1637) hittérítő, egyházszervező és író, a magyar próza első nagy mestere; a magyarországi ellenreformáció legnagyobb alakja, a katolikus restauráció vezére. Vitairatot készített a protestáns Magyari István és Alvinczi Péter ellen, hirdetve, hogy ő még a megelőző századok máglyáival. A hősi barokk részint a reneszánsz, részint a protestáns irodalmi hagyományok talaján alakult ki. Zrínyi Miklós költészete így a reneszánsz alapokon megszületett barokk világi irodalom legragyogóbb példája. Főműve a Szigeti veszedelem (1646), 1825-ig az első számú nemzeti eposzunk. Ebben az antik hősköltemények, főként az Aeneis formájához igazodva, de barokk stílusban állít emléket dédapjának, aki a hazáért, sőt a kereszténységért halt Nagyon nagy múltú, nagyon nagy hatalmú családból származott. Legrégebbi ismert ősei az Árpádok korában vitézlő és hatalmaskodó, tengerparti Brebiri grófok voltak, nyilván olasz származásúak, akik elkeveredtek a még nagyobb hatalmú horvát hű- bérurakkal, a Subicokkal, a későbbi Frangepánok elődeivel. A Brebiriek és a Subicok a magyar király hűbéreseiként összeházasodtak a délvidéki magyar nagyurakkal, így lettek a Zrínyi grófok óriási birtokű főalakjai mind a magyar, mind a horvát történelemnek. A horvát történelemben Zrinszky néven szerepelnek. egy protestáns Magyarországon született, de egy katolikusban fog meghalni. 1635-ben egyetemet alapít Nagyszombatban, 1636-ban kiadja prédikációinak gyűjteményét. Térít a szó erejével, szemben mártírhalált 1566-ban. Legjelentősebb szépirodalmi műveit egyetlen kötetbe szerkesztve adta ki, a címlapon „az adriai tenger szirénje” kifejezéssel önmagára utalva.
