Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-11-12 / 222. szám
2005* november 12., szombat A HÍDLAP hétvégi melléklete 43. szám Szerkesztette: Ámon Adrienn Márton-napi mgomkpk**' Libatorok, szentek és a jövő Jaj ilyenkor, november közepe táján a libáknak! A Márton-napi libalakomáknak szinte se vége, se hossza. Az ízletes húsáról és májáról híres szárnyasból nem véletlenül fogy ekkor a legtöbb. Az étkezés bősége a jövőre vonatkozó bőséget hivatott jelképezni. Márton pedig több volt, szent is, történelmi is, népies is. Népszerű ünnep ez, annyi szent. November 11-e Márton napja. Ez alkalomból a néphit sok szokást tart a mai napig. A legismertebb talán a Márton-napi libator. A gazdagságot, bőséget jelképező szárnyas állat elfogyasztása az elkövetkező időszak milyenségére utal. A hagyomány szerint, ha e napon a lakoma alkalmával sokat eszünk-iszunk, akkor az egész következő évben ugyanígy tehetünk minden napon, illetve erőt és egészséget visz be az a saját testébe, aki ekkor libát fogyaszt. Nem számítva a mostani madárinfluenzát, valószínű, hogy a liba magas tápértékű húsában van a tradíció veleje. A valóságtól kellően elrugaszkodottabb ősi rítusok őrzik azt a hagyományt, hogy a liba húsa mellett a csontját is jóslásra használták. Lecupákolva a csontot megállapították, hogy ha az fehér, akkor a tél igen kemény lesz. Ha viszont barna színű a csont, akkor a hideg évszakban sok lesz a sár. Egy kalendáriumi regula szerint pedig: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.” „A bornak szent Márton a bírája” - tartja egy másik mondás, azaz ilyenkor iható az újbor, más jelentése szerint az őszi időjárás dönti el, hogy milyen lesz a bor. Az ország különböző részein eltérő szokásokkal egészítik ki a Márton napi étkezési alkalmakat. Egyes vidékeken e napon a faluban lévő juhászok egy úgynevezett Szent Márton vesz- szővel, egy ékes faággal látogatják meg a gazdákat, akik cserébe a gazdagságot ígérő ajándékért étellel és itallal vendégelik meg őket. Másutt a dús lombú ágakkal, vesszőkkel a pásztorok megkocogtatták azoknak a házaknak az ablakát, amelyeknek lakóira ráfért az anyagi gyarapodás. A dús lombozaton lévő sok levél jelképezte, hogy a látogatók hány jószágot kívántak a gazdának. Ezen a napon a Kárpát-medence több vidékén tartják a Márton-bálokat, vásárokat, ez a nap kiemelkedő ünnep a kisebb, nagyobb közösség gazdasági életének alakulásában, az azzal kapcsolatos tervezésben. A szomszédos Ausztriában egy második században élt püspök emlékére tartják meg ezt az ünnepet. A legenda szerint az akkor még fiatal egyházi személy, Márton, üldözői elől egy libacsorda tömegében próbált elbújni, de a gágogás elárulta őt és elkapták. Igaz, hogy a püspök később kiszabadult a fogságból, de a nép valahogy nem igazán akar megbocsátani a zajos és ízletes szárnyasoknak és Márton püspök napján bizony több százezer liba kerül levágásra napjainkban is. A legnagyobb Márton-kultusz a franciáké, talán nem véletlen, hogy a magyar libamáj export tetemes része is oda vándorol. A francia történet- írás úgy tartja, az „ő Mártonuk”, a többi legendabeli Mártonokkal megegyezően szintén szent életű ember volt. A francia Szent Mártonban egyben mártírt is tisztelnek, Francia- országban sok a Márton-oltár, és a Szent Márton templom. Az 5-6. századtól tisztelt egyházfi a gallok nemzeti hőse is egyben. A Márton-napi libalakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Ám akkoriban ez nem annyira a szentéletű püspököt eláruló szárnyasokkal függött össze, hanem azzal, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá, ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. Ám e szokás gyökerei is mélyebbre, az aratási időszak végén álló pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át. Ugyancsak egyházi vonatkozás, bár ez már protestáns, hogy Márton-napon ünnepük egyes helyeken Luther Márton hitújítót. A vallás más kapcsolata hazánkban e jeles nappal Pannonhalmán is él. Egyes kutatások szerint egykor azért telepedtek meg itt eleink, mert úgy tudták, hogy Szent Márton azon a helyen élt. A hagyományos Márton-ünnepet azóta is megülik. Az ünnepség országszerte a mezőgazdasággal összefüggő. A Márton-napi lakoma alkalmával kapnak például a termelők utalást a következő mezőgazdasági idény hatékonyságára, a földek erejére a lakoma kimenetéből következtetnek, s az újbor minőségére is ekkor derül fény. • Berger Norbert Szent Márton története A kereszténység történelmében Márton szentsége különleges helyet foglal el: ő az első nem mártír szent, akit a hívők halála után ugyanazzal a tisztelettel öveztek, mint korábban a vértanúkat. Így vele kezdődően van jelen az Egyházban a keresztény élet új modellje. S bár nem szenvedte el a mártíriumot, életrajzírója szerint „szenvedett ettől”, de most lássuk, ki is volt Szent Márton? Állítólag pontosan ott született, ahol jelenleg is áll a középkori eredetű Szent Márton-templom. Pogányként látta meg a napvilágot Savariában, vagyis a mai Szombathelyen. Tizenöt éves volt, amikor besorozták a római hadseregbe. Nemcsak vitézségével tűnt ki, hanem jóságával, a betegek és a szegények iránti részvétével is. A legenda szerint egyszer Amiens városkapujánál télen megpillantott egy didergő koldust, s annyira megszánta, hogy köpönyegét levéve kettéhasította, s felét odavetette a szűkölködőnek. Ezután éjjel álmában megjelent neki Jézus, és tudomására hozta, hogy koldus alakjában vele tett jót. A látomás hatására tizennyolc éves korában megkeresztelkedett, s húszévesen elhagyta a katonai pályát. Poitiers püspökéhez, Szent Hilariushoz csatlakozott, aki rövidesen kisebb egyházi méltósággá nevezte ki. Ezután hazatért, hogy a keresztény hitet terjessze, de honfitársai közül csak édesanyját sikerült megtérítenie, így újra elhagyta szülőföldjét, és remeteségbe vonult. Később visszatért a franciaországi Poitiers-be, ahol kolostort alapított. 371 körül a nép és a papság Tours püspökévé választotta. Mint püspök továbbra is szigorú, önmegtartóztató életet élt, ő építette a város első keresztény kápolnáit, s a hagyományok szerint emberszeretete, jósága, irgalmassága, egyszerűsége, igazságossága, és kiváló szónoki képességei nagyon népszerűvé tették. Tours- hoz közel, Candes-ban halt meg 397 és 401 között. Holttestét a tours-iak szerezték meg csellel-fortéllyal, csodatévő sírja a középkorban híres zarándokhellyé vált. Szentté avatása után tisztelete különösen Franciaországban, német földön és Magyarországon terjedt el. Hazánkban Szűz Máriával együtt az ország patrónusa lett, védőszentje volt a pozsonyi koronázó templomnak, a szombathelyi, kismartoni és aradi egyházmegyéknek. Szent István állítólag az ő képével díszített zászlók alatt küzdött a besenyők ellen. A középkorban királyaink a fehérvári Szent Márton-székes- egyházban tették le a koronázási esküt. Alig van szent, akinek Magyarországon több templomot szenteltek volna. Kalendárium Az utcák kockakövezésének hátrányairól, valamint a Párkány és Nána közötti balesetveszélyes útszakaszról olvashatunk a száz évvel ezelőtt környékünkön megjelent újságokban. Ezen kívül egy ír kétféle közlése is érdeklődésre tarthat számot. Az említett hír egyik variációja az Esztergom november 12-i számában jelent meg, a következő képpen: „A kiró úr kutyái. Tokodról írja tudósítónk, hogy ott Dózsa Árpád községi bírónak négy veszedelmes vérebe van, melyeket a biró úr szabadon és szájkosár nélkül enged a faluban garázdálkodni. A vérengző állatok már több glibát csináltak, de f. hó 4-én az egész községet felháborító eset történt. Németh György bányatelepi éjjeli őr 8 éves leánykája a postára ment, miközben a négy erős állat megtámadta. A kis leányt a bestiák egy pillanat alatt a földre rántották és ha segítségére nem sietnek az utcán járók, egész széttépik. így iséletveszélyes sebeket ejtettek rajta s most hozzá még a kiállott ijedtség miatt is, a kis leány élet és halál között fekszik. ” Ehhez képest mintha egészen másról írna az Esztergom és Vidéke november 16-án. „Dózsa Árpád tokodi gyógyszerésznek, ki egyszersmind községi biró is, fajtakutya tenyészete van s azon időben midőn a panaszos kis leány a gyógyszertárba ment, egy pár kölyök kutya kinn játszott a ház előtt. A kutyák észrevevén a kis leányt, körül ugrálták őt, mire a kis leány megijedve futásnak eredt. Futás közben elesett, de már akkor ott volt Dózsa is ki a kisleányt felemelte s a játszó kutyákat elkergette. Igaz, ugyan, hogy a kis leány arcán egy igen kis, jelentéktelen karcolás is volt látható, de az minden valószínűség szerint az esés közben történhetett. ” Az eset egyébként bíróság elé kerül, mert a kislány apja feljelentette a kutya tulajdonosát. Hogy sikerült-e ítéletet hozni az ügyben, reméljük később kiderül. A nem éppen rózsás közutak állapotáról szintén e két újság cikkezett. A Kossuth Lajos-utcai sártengerről az Esztergom és Vidéke tudósított november 12-én. „A folytonos esőzések következtében a Kossuth Lajos utca valóságos sártengerré változott, mi nem igen illik a kockakő burkolathoz. Addig, míg a város főutcája kockakővel nem volt burkolva, a sár a mélyedésekben, a gödrökben volt, s a kiálló köveken átlehetett jutni anélkül, hogy a sárnak nagyobb nyomai az ember ruházatán maradtak volna, ma azonban a kockakó- vön elterül a sár, melyet különösen az átjáróknál nagyon kívánatos lenne héba-korba lehuzatni. ” Hát bizony semmi sem lehet tökéletes, de ez még mindig nem olyan nagy probléma mint a Párkány-Nána közötti út állapota. Erről egy századdal ezelőtt az Esztergom szólt. „A párkány- nánai út, vármegyénk ez örökös szégyenfoltja, talán még soha sem volt oly rossz állapotban, mint jelenleg. Ez az út jelenleg a szó szoros értelmében járhatatlan. Nem képzeljük, hogy az utak abban az időben, midőn a törökök Magyarországból kivonultak, rosszabbak lettek volna. Az út, különösen azon helyen, amelyet siralomvölgynek neveznek, valóban megfelel nevének, csakugyan siralomvölgy. Sir ott ember és állat egyaránt. Egy napon három négy kocsi is törik össze rajta s any- nyirament mát a dolog, hogy a fiakkerosok már drága pénzen sem akarnak Párkány-Nánára elmenni. Valóban itt az ideje már, hogy ezúttal valami történjék, mert ha ez tovább is igy tart, Esztergom lassan el lesz zárva a nagyvilágtól. Ismételten fölhívjuk ez útra a megyei körök figyelmét. Vegyék már egyszer erélyesen kezükbe az ügyet, mert a mi most történik rajta, az nem egyéb, mint a pénznek sárba való dobálása. Most ugyanis a feneketlen kátyúkat újra kitöltik kőtörmelékkel, a mely néhány nap alatt ismét sárrá válik. ” Furcsa, de van, ami száz év alatt sem változik. • Gál Kata • Rainer
