Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-10-22 / 208. szám
HÍD LAP • 2005. október 22., szombat hídlapmagazin Egyszuszra Duray Miklós rovata Újabb támadás a státustörvény ellen Amikor a 2005. év nyarát az őszétől elválasztó meteorológiai határtól számított ötödik napon Magyarország kormányfője fogadta a határon túli magyar politikai szervezetek elnökeit és megkérdezte tőlük, mi a véleményük a javaslatairól, azok bölcsen hallgattak, majd annyit mondtak, szeretnék elolvasni, hogy írásban válaszolhassanak. Két héttel később megérkezett az írott anyag a miniszterelnök „kormánymegbízottjától”. Ez a javaslat egy olyan „speciális igazolvány” kiadására adna lehetőséget, amelyet „magvar személyi igazolványként” és az „Európai Unióba való beutazásra jogosító igazolványként” lehetne használni. Első hallásra merész, de nem teljesen új az ötlet. Hasonlóról már volt szó egyszer a státustörvény javaslat korai állapotában, de éppen a mostani magyarországi kormánypártok utasították el, hogy a Magyar Igazolvány személyazonosító igazolvány is lehessen, hozzátéve, hogy Magyarország területén semmilyen jogosultság nem adható. Ezután kezdték huszonhárommillió román munkavállalóval riogatni a szerencsétlen magyarországi munkanélkülieket és munkavállalókat, meg a határon túli magyar nyugdíjasokkal a magyarországi kortársaikat. Amikor Gyurcsány szájából először hangzott el ez az elképzelés, Markó Béla, a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének elnöke azt nyilatkozta, hogy nincs ellene kifogása, ha ez olyasmi lenne, mint a magyar állampolgárság. Kasza József - a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke - pedig határozottan kijelentette, hogy nekik nem a nyugat-európai utazási lehetőségre van szükségük, hanem magyar állampolgárságra. Ez elég egyértelmű beszéd. Ezzel szemben Gyurcsány Ferenc egy „görög megoldást” javasolt, aminek jogi mibenlétét nem tudta elmagyarázni, csupán annyit mondott, hogy ilyen módon - egy speciális igazolvánnyal - utazhatnak az Albániában élő görögök az Európai Unióba. Miről szól tehát a javaslat? Ha rosszhiszeműek lennénk, mondhatnánk: szólhat bármiről, csak állampolgárságról nem, mert ettől „kiütést” kapnak Gyurcsányék. Amiről viszont szól, azzal a nemzetpolitika eddigi eredményeit szeretné tönkretenni. Ugyanakkor tévednénk, ha azt gondolnánk, hogy a javaslat a miniszterelnök álmatlan éjszakáinak a rémét hivatott elhessegetni, azaz a schengeni határokon kívülre szoruló magyarok vízumkényszerét és további megaláztatását hivatott megszüntetni. Ilyen okból ezt a miniszterelnököt még soha sem gyötörte álmatlanság, és az ötlet sem ettől pattant ki a homlokán. Rájöttek azonban, hogyan lehet teljesen kicsontozni a már kedvezménytörvénnyé silá- nyított státustörvényt a „nemzeti felelősség” látszólagos örve alatt. Az első lépés az alkotmány módosítása lenne, ami a nemzetet közösséggé silányítja. Ugyanez az alkotmánymódosítás kimondaná, hogy „a Magyar Köztársaság a magyar közösség külföldön élő, magyar állampolgársággal nem rendelkező tagjai számára törvényben meghatározottak szerint az ország területén jogokat, határain kívül kedvezményeket és támogatásokat biztosít”. Ez a mondat - az eddigiekhez képest - az egyetlen pozitív vonása ennek a javaslatcsomagnak. A következő lépés egy olyan törvény elfogadása lenne, amely ezt az alkotmánymódosítást lenne hivatott végrehajtani - mondják ők. De miről szólna az új törvény? Egy igazolvány kiadásáról. Megszerzéséhez első lépésként ugyanazt kellene teljesíteni, amit a státustörvény szerint a Magyar Igazolvány kérvényezésekor, tehát a kérvényezőnek nyilatkozatban kellene bizonyságot tennie magyar voltáról. Ezen túl, nyilatkoznia kellene, hogy felmenői magyarok voltak, mert csak így válhat a „magyar közösség tagjává”. Ez a követelmény azonban ellenkezik a nemzetiség szabad vállalásának elvével, noha az állampolgárság odaítélése előtt, például visszahonosításkor jogosan feltehető ilyen kérdés. Az ügyvitel abban különbözne az eddigitől, hogy a személyi adatokat nem kellene igazolnia a kérvényezőnek. Egy ilyen - nem hitelesített - adatokon alapuló igazolványt hogyan lehetne használni akár kedvezmények, akár jogosultságok igénybevételére? Az államhatárokon való átlépésről nem is beszélve. És nem beszélve arról, hogy ha két ország'között vízumkényszer van, akkor ilyen igazolvánnyal kilépni sem engedik az országból az állampolgárt, hacsak nem kötöttek erre kétoldalú kormányközi vagy államközi szerződést a szomszédos országgal. Az elképzelés megfogalmazója is érezte, hogy ingoványos talajon jár, mert csak annyit bátorkodott leírni, hogy „kiadható olyan igazolvány, amely belépést és rövid tartamú tartózkodást tesz lehetővé az Európai Unió tagállamaiban”. Az ötletnek azonban van további sebezhető pontja is. Elfelejtkezik a vegyes nemzetiségű családokról. A státustörvény ezt is méltó módon, a szentistváni intelmek szerint kezeli, meghatározza a nem magyar családtagok számára a hozzátartozói igazolvány kiváltásának a lehetőségét, aminek következtében befogadóan, egy szerkezetben tartja a többnemzetiségű családokat, azaz nem választja szét őket. A lóláb azonban akkor vágódik ki feltartóztathatatlanul a „nemzeti felelősség” leple alól, amikor leírja a koncipiens, hogy ezzel az új speciális magyar személyi igazolvánnyal vehetik igénybe a szomszédos országokban élő magyarok a „kedvezménytörvényben” biztosított jogokat és kedvezményeket. De hát erre mindeddig elégséges volt a Magyar Igazolvány.. Ebből a mondatból derül ki egyértelműen, hogy egyeden szándék vezérli ezt a magyargyűlölő miniszterelnököt: mindent tönkre kell tenni, ami összetartja a nemzetet, főleg, ha ennek eszközét az Orbán-kormány idején teremtették meg. Ez a sületlen törvénykoncepció azonban tartalmaz két jobb ötletet is. Az egyik, hogy a magyar igazolványt minden, nem magyarországi állampolgárságú magyar megkaphassa. A gondolat ugyan fésületlen, mert abból indul ki, hogy nem lehet visszaadni magyarországi állandó életvitel nélkül a magyar állampolgárságot azoknak és leszármazottaiknak, akik a trianoni békeszerződés értelmében elveszítették azt. A státustörvénynek a soron következő módosítása ha ebben az irányban haladna, előrelépést jelentene a nemzetpolitikában. A másik ötlet ügyviteli jellegű, de megszívlelendő a szervezés szempontjából. Minden igazolványt el kellene látni a jövőben olyan „chip”-pel, amelyben rögzítve lenne az igazolvány tulajdonosának mindazon jogosultsága, amit igénybe vehet - noha a kormánymegbízott szerint az adatok hitelességét senki sem ellenőrizné. Ez ma, az informatika fejlettségi szintjén köny- nyen megvalósítható követelmény. Az egész ügyben - a rossz vagy a használható javaslatok mellett - egy nagy baj van. A Gyurcsány-kormány esernyője alá tartozó pártok és szervezetek részéről még abban az esetben sem születik egyértelmű, nemzetépítő javaslat, ha azt egy nemzetileg elkötelezett baloldali vagy liberális ember teszi meg. Kedves nép-nemzeti baloldaliak, gondolkozzatok el fölötte, miért siklottatok ki? Esztergom felfedezése Simon Júdás vásárunk névadóiról A 459. vásárra készülünk. Ha minden évet folyamatosan (vissza) számolunk, akkor is 1546 évre jönne ki az első vásár ideje. Csakhogy nem volt minden évben vásár, hiszen például a 140 éves török hódoltság alatt csak 110 békeév volt, 30 év hadakozással telt, nem volt ajánlatos összetéveszteni a vásárteret a csatatérrel. Az is írva van, hogy már 1515-öt is vásáros évnek nevezte bizonyos Kollányi Ferenc. Még régebbi vásárokat bizonyít, hogy 1495 ben már az ismert kakati vásáron kitört konfliktusokról szól a krónika. Oppidium volt, vásárhely. Régebbi bizony ez a vásár mint Kolumbus Kristóf bátor társasutazása, sőt akár már Mátyás királyunk (+1490) is vendégeskedhetett benne. Miért éppen Simon Juda napja? Gondolom, mert ez valaha igen alkalmatos választásnak bizonyult. Bizonyos ugyanis, hogy a középkorban Párkányban (Rakaton) évente négy + egy országos vásárt rendeztek, engedtek. Szt.György, Bertalan, Simon majd Luca napján és még egyszer egy a templomépítés költségeinek fedezésére. A másik négy vásár feledésbe ment, ez a Simon meg évről évre itt áll előttünk. Október vége vásáros idő országszerte. Befejeződött a betakarítás, a szántóföldi, mezei termények verembe, csűrbe hallgatnak, lehet tudni mennyi a fölös, mennyi adható el. A juhászévnek is vége, a jószágot, birkát, marhát hazaterelték. Lejárt a juhászok éves szegődése is, ki-ki elszámolt, ahogy tudott, ahogy bírt. Október 28-a az első télkezdő nap a marhabehajtás kezdőnapja, juhászfizető és fogadó nap. A csudás kakati borok már opálosak, burcsák, murci a must metamorfózisát mutatják, bár e.szót egy idő után már nem nagyon engedik kimondani. Későbbi időre már nem lehet halasztani a vásárt, mert akár a havak is megjöhetnek. Ilyenkor ideje már a téli ruházatról, új csizmáról, hizlalni való jószágról és egy-két új hordóról is gondoskodni. Eljött az ideje a csereberének, beszerezésnek, vásárlásnak. Még egy kis biztonságot is adott, hogy túl vagyunk az október 26-27-ei Demeter-napon, amely 140 éven át a török hadiév vége volt. A muzulmán időszámítás furcsasága, hogy a hadiév vége mindig Kaszim napjára, október 27-re esett, a törökök hagytak csapot, papot, igyekeztek vissza júdás apostol a tél elől Anatóliába, a meleg hazai telelőkre. Erre bizonyíték Eger, Esztergom, Kőszeg ostromának hirtelen felhagyása. Ins Allah: már nem a fogolyszerzés, hanem a hazavonulás ideje járta. A naptárban két szent vértanú apostol osztozkodik október 28-án, tehetik, hiszen életükben, halálukban összetartoztak, Jézus tanítványai voltak. A Simon név gyakori volt, piszét jelentett, ami azért ritkaság a zsidók világában. Szent Péternek is volt Simon előneve, a cyre- naei keresztvivő, később vértanú is ezt a nevet hordozta a názáreti keresztje alatt. Országunkban Simon nevét viselte Bánk bán veje, együtt végeztek a gaz merániai Gertrúddal és Simon volt a mi bojoti Simon Lati- nusunk, aki a várat védte meg a tatártól. És' Simon (Tibor) volt a rendszerváltó tanácselnök helyettes, aki adósság nélkül, a várostornyon visszaállított kereszttel adta át a közösségnek Esztergomot. Simon apostol Nem ezen Simonokról, hanem a Kr.u. 70-ben vértanúságot szenvedett „Pisze buzgóról”, Simon Zelótáról nevezzük a vásár napját, no meg a szintén összekeverhető Júdásról. Árulkodó Júdás voltunk már valamennyien, legalább is az óvodai csúfolkodás során. Nagyobb árulás terhe nyomta agyon Iskarioti Júdást. Árulását, gyötrődését, eleve elrendelt vagy saját maga vállalta áruló szerepét a Jézus Krisztus szupersztárból az egész vásárjáró közönség ismerheti. Ma nem róla van szó! Júdás Tádé, azaz a bátor Júdás egy másik tanítvány neve. Akár csak Simon, ő is az alig ismert tanítványok közé tartozik. Talán Jakab apostol testvére volt. Személyesen valamennyi esztergomi ismerheti, hiszen évszázadok óta a szemünk előtt bátran őrzi Jézusát a Garam- szentbenedeki úrkoporsón gyönyörűen ábrázolva. Furcsán rejtőzködtek életünkben az ismeretlen apostolok. A Magyar Szent Korona felső keresztpántja zománcképekkel ékes. Korábbi időkben ennek a keresztpántnak rejtett belső ívében óvhatta a jó, rossz királyaink fejét a két apostol. A koronán ugyanis a négy apostol ma nem lelhető fel, úgy gondolják, hogy a hiányzók a keresztpánt belsejében lehettek. Júdás Tádé máshogy is jelen való szent a mi életünkben, hiszen például az augusztusi pilismaróti népünnepély, a Tádé égetés is e szent apostol emlékével, a tisztítótűzre emlékezte- téssel zárja a vidám nyári, szünidei hónapokat. Ez a Tádé az a Tádé. A szent apostol védőszentje a rászorulóknak, ő ad reménységet, hiszen a „Reménytelen ügyek pártfogója”. A képzőművészetben ugyanúgy ábrázolják, mint Szt. Józsefet, vagyis fűrésszel a kezében. A favágók védőszentje is. Oka ennek az, hogy Simonnal együtt kettéfűrészelték. Hittérítő útján, Kis-Ázsiában szenvedett vértanúságot Kr.u. 70-ben. A párkányi vásárral egy időben Esztergom városa is megtartotta a maga Simon-Juda vásárát, de ez nem maradt életképes, és száz évvel ezelőtt elhalt. Ezzel szemben a párkányi vásár olyan fontossá, ismertté vált, hogy a kereskedők messzi földről, még Prágából is felkeresték. Időben több napig tartott a vásár, eltartott november elejéig, így majdnem egybeesett a november 5-i párkányi templombúcsúval. Ezért nincs külön búcsú Simon-Juda után. A vásárok fontosságára utal Mummy bég fennmaradt magyar nyelvű invitáló levele 1589-ből. Ebben mindenkit kér a vásár látogatására, békességet ígér és bőséges kártérítést esetleges káraiért. Azt írja: „Ha valakinek egy marhája vész el, tizet adok helyette”. Alig száz év múlva III. Károly király külön pátensben erősíti meg a párkányi vásár kiváltságait. Bizonyára elősegítette a vásár életképességét, hogy vízi úton is lehozhatták tömeg áruikat a termelők. Gabonás, káposztás bárkáktól feketéllett a Duna vize az igen jó kikötőnek számító párkányi parton. Pár évtizedre visszatekintve észlelhető, hogy most változik (romlik) a vásár. A hetvenes években még felerészben valódi kézművesek árulták portékájukat, ma elfoglalták helyüket a gagyi, szotyi és kínai ruhaárusok. Bizakodásra ad okot, hogy ezt a romlást mindenki észrevette és rosszalja. Talán az idei változás, jelesül az új főtér kézműves vásártérré jelölése jelenti a fordulatot. Megújulhat a vásár, ha visszanyeri az évszázados fontosságát, kézműves jellegét, a zenés élvezhető forgatagot. Az Ister-Granum Eurorégió legjelentősebb vásáráról beszélünk, nehogy szemünk láttára essen a globalizáció darálójába. Reményünk kettős. Bízhatunk a vásár tudatos megmentésére törekvő párkányi és régiós akaratban és bízhatunk a vásárt fél évezrede védő két szent vértanú apostolban, hiszen Simon és Judás Tádé a reménytelen ügyekben járók patronusai. • Kolumbán György
