Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-10-18 / 204. szám
www.esztergom.hu ESZTERGOM 2005. október 18., kedd • HÍDLAP 3 Még megakadályozható az ország csődje Orbán: gyökeres változásokra van szükség a jövőben Több ezer ember jelenlétében összegezték vasárnap délután a Nemzeti Konzultáció eredményeit Budapesten, a Felvonulási téren. Az elmúlt öt hónap tapasztalatai siralmas képet festenek Magyarországról, Orbán Viktor szerint azonban még elkerülhető' az ország csődje, de gyökeres változásokra van szükség. Kegyesen bánt az időjárás a Felvonulási térre érkező több ezres tömeggel, akik nemzeti színű zászlókat lobogtatva a Nemzeti Konzultációs Alap eredményeire és Orbán Viktor volt kormányfő beszédére voltak kíváncsiak. Az ország egész területéről képviseltették magukat a Fidesz közeli csoportok, polgári körök, a kísérőrendezvényeknek köszönhetően pedig igazi majális hangulat uralkodott vasárnap délután Budapesten. Az Esztergomi Polgári Kör is közel ötven fővel képviseltette magát, és érdeklődéssel követte nyomon a Nemzeti Konzultációs testület beszédeit, értékelését. A megjelentek ígéretet kaptak arra, hogy a Konzultációs kérdőívek javaslatai beépülnek majd a 2006-os kormányprogramba, és megindulhat egy élénk közéleti párbeszéd, amelynek hiánya tette hazánkat szenvedő országgá. Kudlik Júlia és a Konzultációs testület minden tagjának egybehangzó véleménye szerint, a rendszerváltás nem megváltást, hanem csalódottságot hozott. A Nemzeti Konzultáció interaktív vállalkozására is azért van szükség, rpert az emberek elfordultak a politikától, amely már nem a kisemberről szól. A konzultáció célja tehát, hogy az emberek résztvevői lehessenek sorsuk alakításának. A délután folyamán kiderült, közel egymillió hatszázezer emberrel kerültek kapcsolatba a konzultáció tagjai, akik olyan kérdésekre keresték a választ, mint például: Mit tett értünk az ország, miben csalódtunk, mitől félünk, mibe szeretnénk beleszólni, min változtassunk, vagy mi legyen a közös cél? A rendezvényen megjelentek véleménye szerint a vasárnapi összejövetelre a nemzet jött el és azok, akiknek igazán fontos a magyarság sorsa, ám nemcsak jövője, de múltja is. „Remélem, lassan elegen leszünk!” - mondta el a Hídlap- nak egy budapesti férfi. Orbán Viktor beszédét a közel félórás késés ellenére is ovációval fogadta a tömeg, amelynek nagy része kizárólag a volt kormányfő miatt látogatott ki a Felvonulási térre. Orbán Viktor elégedettségét fejezte ki a Nemzeti Konzultációval kapcsolatban, amely véleménye szerint teljesítette célját. Cáfolta azonban azt a külföldiek által megfogalmazott állítást, miszerint a magyaroknak nincsenek közös céljaik, bár elismerte, hogy: „Magyarország szekere elakadt.” Az ellenzéki párt vezetője beszélt a tizenöt éves múltról, a jelenről és a jövőről. Elmondta, a kérdőívekből egy szenvedő ország képe bontakozott ki, amely csalódott a rendszerváltásban. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség elnöke arra biztatta az egész országot, hogy zárjuk le a tegnap vitáit, a rendszer- váltás korszakát, mivel az csupán a szabadság megteremtésének eszköze volt, ám többre nem képes. Orbán Viktor, összegezve a jelenlegi kormány munkáját, elmondta, az MSZP attól szenved, hogy mindenbe belekap, de semmit nem tud elérni. Az ex miniszterelnök véleménye szerint az elmúlt három és fél év is azt bizonyítja, hogy „demokráciában is ugyanúgy tönkre lehet tenni egy országot, mint a diktatúrában”. Hozzátette, még elkerülhető az ország csődje, de gyökeres változások kellenek, úgymint radikális adó- és politikus csökkentés, új gazdaság, új kormány. „Törjünk be a holnapba, és ne féljünk, mert a magyar nemzet már sokszor bizonyította rátermettségét, ha változtatni kellett, és most kell!” - mondta. • Kép és szöveg: Juhász Regina Két szertartás helyett egyet Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke egy tegnapi nyilatkozatában kifejtette, hogy 2006-os jobboldali győzelem esetén eltörölnék a fölöslegesen bürokratikus polgári esküvőt és hivatalosnak tennék meg az egyházi keretek között megtartott esküvői szertartást. Az Orbán-kormány idején már felvetett kérdésre, akkor, idő hiányában, nem volt mód. A jövő évi választást megelőzendő, a mostani kampány előszele, része Semjén Zsolt tegnapi nyilatkozata. A kereszténydemokrata elnök, aki a Fidesz színeiben indul a választásokon, a jobboldali erők győzelme esetén ígérte a templomi esküvő egyenrangúságát. A KDNP természetesen karakán egyházpolitikájáról volt eddig is ismert, s ez a mostani javaslat is szerepelt már az előző négy év törvénytervezetei között. Akkor, idő hiányában, nem volt arra lehetőség, hogy ezzel kapcsolatban törvénymódosítást adjanak be a jobboldali honatyák. Az elképzelés szerint nem lenne tehát szükség az állami avagy polgári esküvői rendezvényre, elég lenne - amennyiben a pár így akarja - az egyházi esküvői szertartás is. A témával kapcsolatban megkérdeztük Kiss Rigó László esztergomi püspököt. Kiss Rigó László szerint a „két szertartás helyett egy” ötlet mindenképpen jó, hiszen, ahogy az esztergomi házasságkötéseknél is szembetűnő, az állami rituálé egyfajta adminisztrációs, tehát unalmas fejezete az egyébként ünnepi alkalomnak. A püspök hozzátette, érdemes azt is figyelembe venni, hogy ha a törvény Semjén Zsolt javaslata alapján változik meg, akkor az egyházközösségek vezetőire több papírmunka hárul. • (pöltl) A Nemzeti Konzultáció mellett vasárnap az MSZP és az SZDSZ is zárónapot tartott. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Sportarénában tartott beszédében hangsúlyozta, a párt erős és egységes - derül ki sajtóértesülésekből. A kormányfő, megragadva az alkalmat, a szegénység felszámolására hirdetett programot, és - cáfolva Orbán Viktor meglátásait - elmondta, a száz napos programok gyógyírt jelentettek az ország gondjaira 2002-ben, az idei száz lépés program pedig teljes gyógyulást ígér - írja a Népszava. Hiller István pártelnök hangsúlyozta, hogy a közvélemény-kutatóknál a párt már ledolgozta hátrányát. A csatasorba rendezett szocialisták azt is megtudhatták, hogy az MSZP adatai szerint a Nemzeti Konzultáció eredményeit jócskán meghaladta a kormánypárt kapcsolatteremtő programja, melynek eredményeként közel 2,3 millió embert szólítottak meg. A két nagy párt monumentális összejövetele mellett visszafogottan az SZDSZ is vasárnap összegezte az elmúlt évek tapasztalatait, és indította el a kámpányidőszakot. Kuncze Gábor arról beszélt, azáltal, hogy a két nagy párt egymás lejáratására törekszik, valójában a politikát járatják le. Városrészek szabályozása Elúszhat a régiós teherkomp terve Kevés volt a szlovák önrész az Esztergom és Párkány közötti kompjárat beindításához A mai napon tartja rendes ülését Esztergom város képviselő-testülete. A napirendek között szerepel a Szent Tamás városrész és a Búbánatvölgy szabályozási tervéről szóló rendelet megalkotása. A búbánatvölgyi szabályozási terv elfogadásánál figyelembe veszik a lakosságtól beérkezett kérelmeket is. Tárgyalják a Mária Iskolatestvérek Szerzetesrend támogatási kérelmét is. A szerzetesrend által fenntartott Töltés utcai szociális- karitatív célokat szolgáló közösségi ház évek óta segíti a roma családokat. Az intézményhez közel álló, állami tulajdonú kerítéssel körbezárt területen ingyenes használatot kaptak, ahol játszóteret alakítottak ki. Most az állam el akarja adni ezt a területet. A szerzetesrend a vételár A törvény szerint az összes takarékszövetkezetnek rendelkeznie kell 2006 végére 200 millió, 2007 végére pedig 250 millió saját tőkével. Számos intézmény fennmaradása veszélybe kerül emiatt, Esztergom és környékén viszont nem kell bezárásoktól félni. Jelenleg 158 takarékszövetkezet létezik az országban, melyek közül 30- 40 nehéz helyzetbe kerül majd a 2006 végére tervezett rendelet bevezetése miatt. A tervezet szerint addigra a szervezeteknek 200 millió, 2007-ben pedig 250 millió forintnyi saját tőkével kell rendelkezniük. Az Esztergomi Takarékszövetkezet életét azonban ez a döntés nem teszi lehetetlenné, mondta Orbán Árpád. több mint felét előteremtette és a városhoz fordult azzal a kéréssel, hogy a fennmaradó részre támogatást biztosítson. Döntenek a Prímás szigeten lévő gyakorló iskola jövőjéről is. A város elgondolása szerint a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola hallgatói a szükséges hospitálásokat az önkormányzat által fenntartott általános iskolákban végeznék, a Prímás szigeten lévő általános iskolát átvenné a város az egyháztól, amely a jövőben sport fakultáci- ójú általános iskolaként is működhetne. A tárgyalt napirendek között szó lesz még ingatlan használatba adási és bérbeadási szerződésekről, valamint a Balassa Múzeum átvételéről is. • M.Á. Az intézmény ügyvezető igazgatójától lapunk megtudta, hogy a helyi pénzintézet a meghatározott összeg több mint duplájával rendelkezik. Az egyetlen gondokkal küzdő intézmény körzetükben a pilismaród volt, akik végül az Esztergomi Takarékszövetkezetbe való beolvadást választották. Orbán Árpád az intézkedés mellett foglalt állást, mondván, ez az ügyfelek javát szolgálja majd, hiszen ebből látszik, hogy fizetőképes, életképes a szövetkezet. Ráadásul a probléma inkább a keleti országrészt érinti. A régióban tehát összesen 16 kirendeltséggel rendelkező Esztergomi Takarékszövetkezet jövője és velük együtt a pénzüket ott megtakarítók jövője is biztosítva van. • H.B. Folytatás az 1. oldalról Farkas Iván (MKP) parlamenti képviselő, Nyitra megye pénzügyi bizottságának elnöke ezzel kapcsolatban lapunknak elmondta: az Interreg III/A tervezési összegei eredetileg Magyarországon és Szlovákiában is megegyeztek. A jelenlegi különbség abból adódott, hogy Magyarország más határszakaszokról átcsoportosított a szlovák-magyar szakaszra ötmillió eurós többletet. Ezt viszont Szlovákia nem tette meg. A pályázat-elbíráló bizottság úgy döntött: inkább a kisebb pályázatokat, így például a Nógrád megyei Ipoly- hidak, és a komáromi új híd megépülésének terveit fogják támogatni. „Ha a teherkomp-pályázat csak fele akkora költségvetéssel készült volna el, ez a projekt is megkapta volna a támogatást. Amint a második körben ősszel kiírják az Interreg III/A-n belül a pályázatot, be kellene nyújtani a pályázatot a csökkentett költségvetéssel - jelentette ki Ocskay Gyula. Az elképzelések szerint magára a komphaOcskay Gyula jóra nem kérnének támogatást (a kompot az üzemeltető bérelné), csak a két kikötő építésére. Ha a pályázat sikeres lenne, tavasszal megkezdődhetne a kivitelezés. így 2006 végére a teherkomp működőképessé válhatna. A teherkomp beindítása előfeltétele az ebedi és a párkányi ipari park létrejöttének is. Az ipari parkok Ocskay szerint elvesztik értelmüket, ha a folyón az árut nem lehet átszállítani. A teherkomp olyan kardinális jelentőségű, hogy az egész párkányi és zselízi térség foglalkoztatási és szociális gondjait is képes lenne megoldani. Vagyis, ha nincs teherkomp, nincs miért a vállalatoknak letelepedniük a térségben. „Miért telepedne le például Ebeden egy vállalat, ha nincs innen hová szállítania? A mi célunk azonban, hogy például a Suzuki befektetőit is ide vonzzuk. Ha most nem kap támogatást a teherkomp projektje, ennek értelmében pedig jövő év végéig nem indul be a működése, csak a 2007-2013-as költségvetési időszakba fér bele a kivitelezése. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy 2008 előtt nem készülhetne el a teherkomp-állo- más. Ezek után viszont elveszíti a jelentőségét, hiszen akkor már indokoltabbá válik a teherhíd megépülése” - tájékoztatta lapunkat Ocskay Gyula. Azonban a teherhíd megépülése után sem válna fölöslegessé a két kikötő, a magyar részen átalakulhatna természetvédelmi állomássá, a szlovák oldalon pedig teherkikötővé, ami végeredményben a régió teherkikötője lehetne. Az Esztergom-Párkán) közötti teherhíd építése viszont ai észak-déli korridor nyomvonalánál megválasztásától függ. A mai nap folyamán valószínűleg ez ügyben i: egyeztet Budapesten a két közieke désügyi miniszter, Kóka János é: Pavol Prokopovic. Tomás Sarluskától a szlovák közlekedési tárca sajtószóvi vőjétől megtudtuk, hogy a két tárca vezető az Ipoly-hidak megépülésérő is aláír egy memorandumot. • Czigler Mónik Lapunk úgy értesült, az Ister-Granum Eurorégió áltat benyújtott pályázatok közül pozitív elbírálásban részesült az Ipoly-hidak megépülésére vonatkozó pályázat, amelynek köszönhetően az Ipoly alsó folyásának összes hídját Ipolyvisktől Helembáig meg lehet tervezni, és jó esély van arra, hogy 2012-ig az összes Ipoly-híd újjáépüljön. Nyert az úgynevezett hallépcsők kialakításának terve is. Az eurorégió többi pályázatát formai hiányosságok miatt elutasították. Köztük szerepelt töbek között az esztergomi Vaszary Kolos Kórház és a párkányi Poliklinika együttműködéséről, a kerékpárút kialakításáról szóló pályázat, illetve az info-kioszk pályázata is emiatt bukott el.. Egyelőre nem lesz Komáromnak és Esztergomnak közös díszkivilágítása, sem Ister-press hírügynöksége. Nem kell félni a megszűnéstől A megye takarékszövetkezetei biztonságban vannak