Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)

2005-07-15 / 138. szám

t www.esztergom.hu ESZTERGOM 2005. július 15., péntek • HÍDLAP 3 Esztergomot érte a kár - mégis Dorognak fizethetne az ONYX Kft. Bár a mostani vizsgálatok szerint biztonságosan fogyasztható az esz­tergomi ivóvíz - mégsem lehet el­menni szó nélkül az újabb víz- szennyezés mellett. Az elmúlt héten történt újabb vízszennyezés alátámasztja Eszter­gom vezetésének azt a szándékát, hogv a Duna csáposkutakból törté­nő ivóvíz ellátását átállítsák a biz­tonságosabb karsztvízre. Szerencsé­re, most csak kismértékű volt a Ke- nyérmezői-patakba került szennye­ződés, az azonban elgondolkodtató, hogy a város vezetése és a lakosok ismét csak napokkal később értesül­tek a tényről. Éppen ezért Eszter­gom város vezetői nemcsak bizton­ságos karsztvizet követelnek a vá­rosnak, hanem szeretnék elérni azt is, hogy a szemétégető működésével kapcsolatban minden hibát, mu­lasztást, kötelességszegést tárjanak fel, hogy azokat kijavítva a polgárok biztonságban élhessenek együtt a város határában működő üzemmel. Ha visszatekintünk a 2004. augusz­tusában történt eseményekre lát­hatjuk, hogy akkor országos szinten is súlyos környezeti katasztrófa tör­tént Esztergomnál. A dorogi ONYX Kft. telephelyéről kijutó mérgezőanyagok a Dunán keresztül a város vezetékes ivóvízellátó rend­szerébe jutottak. A vétkes ONYX Kft. akkor nemcsak késve tájékoz­tatta a környezetvédelmi hatóságo­kat és a kárelhárítás munkatársait, hanem a pontos adatokról és saját védelmi intézkedéseiről is csak Meggyes Tamás polgármester és az esztergomi jegyző többször megis­mételt követelésére adott tájékozta­tást - napokkal később. Ugyanígy a tisztiorvosi szolgálat sem kívánt a szükséges intézkedések kidolgozá­sában részt vállalni. Előbb nem tet­te meg a saját hatáskörébe tartozó intézkedéseket, sőt állásfoglalást sem adott a javasolt lépésekről, utóbb a védelmi bizottság vízfo­gyasztást tiltó határozatával szem­ben -és a szervezet intézkedéseire vonatkozó jogszabályokkal ellenté­tesen - igyekezett olyan látszatot kelteni, mintha az esztergomi víz semmiféle egészségügyi kockázatot nem jelentene azokra, akik fo­gyasztják. Esztergom város akkor egyedül maradva szervezte meg a polgárok biztonságos ivóvízellátá­sát. Segítség érkezett a katasztrófa- védelmi szervezetektől, az ásvány­vízgyártóktól és a vízmű-társaság­tól, ugyanakkor az egészségügyi és a környezetvédelmi hatóságok igye­keztek gáncsolni az önkormányzati intézkedéseket. Miután a veszély el­múlt, Esztergom lakói joggal vár­ták, hogy haladéktalanul hozzálát­nak a tényfeltáráshoz és a kármen­tesítéshez mindazok, akik arra ille­tékesek, akiknek ez hivatali köteles­ségük. A Környezetvédelmi Fel­ügyelőség azonban mindössze bír­ságot szabott ki, amelyet a cég meg­fellebbezett, majd a másodfokú bír­ságoló határozatot a bíróságon tá­madta meg. Ezzel szinte párhuza­mosan, a hulladékégető engedélyt kért és kapott a hatóságoktól égeté­si és tárolási kapacitásának bővíté­sére. A vállalat egyébként az elma­rasztaló határozat jogerőre emelke­désekor nem a súlyosan veszélyez­tetett és szennyezett Esztergomnak lenne köteles fizetni, hanem Dorog­nak. A Dorogi Égetőmű Környezet­fejlesztő Közalapítvány révén is tá­mogatja a várost, amelynek önkor­mányzata alig negyedévvel a tavaly nyári mérgezést követően hozzájá­rult az égető kapacitásának bővíté­séhez is. A dorogi környezetvédők korábban már feljelentést tettek a j Környezetvédelmi Felügyelőség el­len, mert szerintük az nem tett ele­get a hulladékégetővel kapcsolatban jogszabályi kötelezettségeinek. Az ügyészség jelenleg is vizsgálja a fel­ügyelőség tevékenységét. Az el­múlt hét végén történt vízszennye­zést gyorsan feltárták az Észak-Du- j nántúli Környezetvédelmi és Víz­ügyi Felügyelőség munkatársai, akik a helyszínen mintát vettek az ONYX Kft-től kifolyó vízből is. Az ONYX Kft. kijelentette, hogy nem tőle származik a Kenyérmezői- patakba folyt szennyeződés. A Fi- desz-frakció környezetvédelmi ka­binetje megdöbbenve értesült arról, hogy a dorogi ONYX Kft. terüle­tén ismét környezeti baleset követ­kezett be. Túri-Kovács Béla kabinet­vezető szerint a most bekövetkezett j újabb környezeti kár azt bizonyítja, | hogy a tárca nem tette meg a megfe- j lelő intézkedéseket a Dorogi Hulla­dékégető biztonságos működése ér­dekében, az első nyilatkozatok pedig arra utalnak, hogy ismét a bekövet­kezett baleset mértékének és kihatá­sának bagatellizálásán, és nem annak feltárásán dolgoznak - nyilatkozta Túri-Kovács Béla. Esztergom polgá­rai nem kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy kétségek merüljenek fel a veze­tékes ivóvizükkel kapcsolatban. Ezért a FIDESZ frakció felkéri a környezetvédelmi minisztert, hogy azonnal rendelje el a dorogi ONYX Kft. működésének környezeti szem­pontú teljes felülvizsgálatát, és ebbe vonjanak be független szakértőket, valamint tegyék lehetővé, hogy a vizsgálatban Esztergom város önkor­mányzata is képviselve legyen. • Muzslai Ágnes Ma tetőzik Esztergomnál a Duna Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Az elmúlt hetek intenzív esőzései az országban sok helyen komoly áradással járó katasztrófát okoztak. Esztergomnál csütörtök reggel 505 centiméter volt a Duna vízállása, ezért délelőtt tíz órától első fokú ár- vízvédelmi készültséget rendelt el az Észak-Dunántúli Környezetvé­delmi és Vízügyi Igazgatóság. Az előrejelzések szerint a tetőzés ma délután várható 560 - 580 centimé­teres vízmagassággal. A Komárom- Esztergom Megyei Katasztrófavé­delmi Igazgatóság Esztergomi Ki- rendeltségén megkérdeztük Kemec- si László alezredest, hogy milyen védelmi készültséget rendeltek el. A Prímás szigeten elsősorban az ala­csonyabb részen lévő Pézsa Tibor Sportcsarnok és a környékén lévő épületeket veszélyezteti az áradás. A Sportcsarnoknál megkezdték az alsó részen lévő helyiségek kiürítését, és a kritikus helyen lévő Szalma Csár­dánál is felkészültek a Duna kiára­dására. Tárnál már elkészült az ár­vízvédelmi töltésként is szolgáló új út. Már csak az Únyi patak és Ke- nyérmezői-patak torkolatának a visszatöltését kell befejezni. A mos­tani áradás is mutatja, hogy az új út­tal együtt épült árvízvédelmi töltés beváltja a hozzáfűzött reményeket, és Tátot megvédi az árvíztől. Re­mélhetően nem lesznek újabb esőzé­sek és így jövő hétre már visszaáll­hat a folyó átlagos szintje. - mondta Kemecsi László. • m Anyatej az ellenállóbb babákért Augusztus ötödikén az .Anyatej Világnapja” alkalmából ünnepsé­get rendeznek a védőnők az eszter­gomi Máltai Játszótéren. Az esztergomi Védőnői Szolgálat „Anyatej Világnapja” elnevezéssel ünnepséget rendez augusztus ötödi­kén. 1990-ben Firenzében a WHO és az Unicef összefogása nyomán nevezték ki augusztus elsejét az „Anyatej Világnapjának”, melynek célja a szoptatás és az anyatejes táp­lálás elősegítése. Az idei ünnepséget az esztergomi Bánomi lakótelep mellett, a Máltai Ját­szótéren rendezi meg a Védőnői Szol­gálat. A rendezvényre 150-200 édes­anyát várnak a gyermekével együtt. Huberné Erdélyi Mária védőnő, a program szervezője kérdésünkre el­mondta, hogy az ünnepség a tizenhar­madik évfordulóján is túl van már. A rendezvény célja, hogy az anyákat rá­vegyék, gyermeküket ne csak fél éve; korukig szoptassák, hanem egy, másfé éves korukig, egészen addig, amíg £ gyermekek igénylik. Ez azért lenne fontos, mert a kisbabák szervezetét aí anvatej előnyös hatási megvédhetnél a különböző fertőzésektől. Az ünnepséget az anyák köszönté sével és egy jelképes ajándék átadá sával indítják. A folytatásban felléf a Pinokkió bábcsoport is, illetve fel világosítást tartanak az anyáknak a; egészséges életmódról, a gyerekei számára biztosítanak játékokat, é: egy szoptatásról szóló TOTO-t i; kitöltetnek az anyákkal. A helye: megoldást beadók között pedig ajándékot osztanak ki. Az ünnep­ségre szeretettel várják nemcsal édesanyákat és gyermekeket, hanem minden érdeklődőt. • Hatvani Bernadett Amikor a turista magával viszi a házát Lakókocsis turizmus: az otthon melege, a romantika és az izgalmak egyben Orbán Viktor a Kis-Duna parton A Nemzeti Konzultációs Testület országjáró körútja vasárnap érkezik Esztergomba és környékére. A talál­kozókon részt vesz Orbán Viktor volt miniszterelnök is. Az esztergo­miak délelőtt tizenegy órakor a volt kompkikötőnél és a Kis-Duna sétá­nyon találkozhatnak Orbán Viktor­ral és a Nemzeti Konzultációs Tes­tület tagjaival. Az országjáró kon­zultációs autóbusz július 17-én va­sárnap, kilenc órakor érkezik Dömösre, majd tíz órakor Pilis- maróton áll meg. Esztergomban 11 órakor a volt komp kikötőnél lesz, innen indul tovább Dorogra ahol a tervek szerint dél körül kerülhet sor az eszmecserére. Ezután délután fél kettőkor Piliscsabán lesz az országjá­ró találkozó következő megállója. • MÁ. Felhívás ENÉKE Esztergomi Nyugdíjas Egyesület keresi azokat az esztergomi házaspárokat, akik ez évben ünnepük 50., 60., 70. házassági évfordulójukat. Kérjük, jelentkezzenek az ENÉKE irodában: Esztergom, Bajcsy-Zs. u. 4 I. em. 109. Telefon: 313-343. Ha eldöntöttük, hová megyünk nyaralni, már csak az a kérdés, hogy milyen jármüvei induljunk út­nak és hol szálljunk meg. Amennyi­ben a lakókocsi vagy a lakóautó mellett döntünk, a két utóbbi kér­dést egyszerre is megoldhatjuk. Lakókocsit típustól, márkától, komfortfokozattól függően napi díj­jal kölcsönözhetünk körülbelül 6 ezer forinttól egészen 25 ezerig. A drágább, prémium kategóriájú lakó­kocsik franciaággyal, klímával, tele­vízióval, napfénytetővel is fel van­nak szerelve, és teljes kényelmet nyújtanak. A legtöbb járműben ap­ró konyha, zuhanyzó és toalett is ta­lálható. A kölcsönzéshez jogosít­vány, forgalmi engedély, útlevél szükséges, illetve egy befizetett, egy hónapnál nem régebbi közüze­mi számla igazolását is kérhetik. Azt a kölcsönzőben még az indulás előtt ellenőrzik, alkalmas-e gépko­csink a lakókocsi biztonságos vonta­tására, ugyanis a forgalmi enge­délyben szereplő súlyhatárhoz kell igazítani a lakókocsi típusát - tud­tuk meg egy székesfehérvári köl­csönzőtől, aki azt is elmondta, 10 ezer forint az átlagos napidíj, attól függetlenül, hogy belföldre vagy külföldre utazunk. Kerékpár, mo­torcsónak, jet-ski szállítására majd­nem minden járművük alkalmas, és bár nyáron természetesen megnő a forgalom, télen is sok a kölcsönzés, akár hegyi kempingekbe, síelni is mehetünk a fűthető változatokkal. A kaució a jármű értéktől függően a félmillió forintot is elérheti, szám­talan előnye mellett talán ezt az összeget a legnehezebb előteremte­ni a szálláson spórolni szándékozó, kötetlen utazásra vágyó turistának, j Amennyiben letelepített lakókocsit j bériünk, azt is hasonló, szezontól és i időtartamtól függő árakkal tehet- j jük. Interneten is számtalan hirde- j tést találunk a horvát tengerpart i szebbnél szebb tájaira. Az Adrián a ; lakókocsi-bérlés díja 4-5 főre, sze- j zontól függően napi 5 és 15 ezer fo- j rint között mozog. • szh I Laj'kó Félix az ünnepi játékokon Lajkó Félix zenekarával augusztus 5-én lép fel az Esztergomi Ünnepi Já­tékok színpadán. A Vajdaságban szü­letett zenész a klasszikus és magyar zenei elemeket, a kelet-európai népze­nék motívumait, a jazz-t és a blues-t is ötvözi muzsikjában. Lajkó Félix már több filmhez és színházi előadáshoz is szerzett zenét, s a neves művész most Esztergomba látogat. Az előadásra ki­jelölt esőnap augusztus 6. Könyvtári Hírek Értesítjük a Kedves Olvasókat, hogy könyvtárunk július 18-tól augusztus 26-ig zárva tart Az utolsó nyitvatartási nap: július 15, péntek. Első nyitvatartási nap: augusztus 30, kedd. A továbbiakban nyitvatartási rendünk változatlan, kivéve, hogy szombatonként a gyerekkönyvtár zárva tart. Augusztus 29-én „100 éves az esztergomi könyvtár” címmel tartunk rendezvényt, melynek részletes programja augusztus közepétől olvasható lesz a helyi médiában.

Next

/
Thumbnails
Contents