Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-09-23 / 187. szám
www.esztergom.hu ESZTERGOM 2005. szeptember 23., péntek • HÍDLAP 3 Nem kell visszafizetni az állami támogatást Ellehetetlenítik az önkormányzatokat A kormány jobb kezével ad, a ballal pedig elvesz 2001-ben Esztergom városa úgy döntött, hogy a Prímás-szigeten létrehoz egy élményfürdőt. A Széchenyi Terv keretein belül a város komoly támogatást kapott a beruházáshoz. Az élményfürdő határidőre el is készült, ezzel kapcsolatos kérdéseinkre az Esztergomi Fürdő SPA. Rt. az alábbi írást jutatta el szerkesztőségünkbe. „2001 októberében Esztergom városa pályázatot nyújtott be az Orbán kormány által életre hívott Széchenyi Terv Turizmusfejlesztés Program keretén belül élményfürdő létesítésre. A 2002 tavaszán megkötött támogatási szerződés alapján Esztergom városát 900 millió forint vissza nem térítendő támogatási összeg illette meg. A város ezek után tervpályázatot írt ki egy, a történelmi rangjához méltó fürdő létesítésére azzal, hogy a pályázatban szereplő funkciókat és feltételeket betartja. A tervpályázat győztese a Finta Építész Stúdió alkotása lett, amelyben Kö- zép-Európában egyedülálló színvonalú és széles szolgáltatási kínálatú létesítmény született. 2003. november 3-án a Contur Bau Rt. által elnyert közbeszerzési eljárás keretében kezdődött meg a beruházás. A pályázati feltételek a beruházás megkezdési idejétől a befejezést maximum 24 hónapban határozták meg. Időközben a város jelezte a Gazdasági Minisztérium erre illetékes szervénél, hogy a működtetést egy általa létrehozott részvénytársaságon keresztül kívánja folytatni, és kérte a szerződés módosítását, valamint azt, hogy az állami támogatás összegét a visszaigényelhető áfa összegével módosítsák, ezáltal a beruházás összes forgalmi adója is visszaigényelhetővé vált. A támogatási szerződés módosításába foglaltak szerint 2005. szeptember 15-én a beruházásnak el kell készülnie. A műszaki átvételt követően megkezdődhetnek a terhelési próbák, majd a beruházás használatbavételéhez szükséges hatósági engedélyek megszerzése. A Magyar Területfejlesztési Hivatal Ellenőrzési Főosztályának véleménye szerint az erre kialakult gyakorlat, valamint a támogatási szerződés idevonatkozó pontja szerint is a befejezést követő hatvan nap áll rendelkezésre. Ekkorra kell befejeznie a beruházónak a pénzügyi beszámolóját. A hivatal véleménye szerint összefoglalva a támogatási szerződésben foglaltaknak megfelelően a beruházás támogathatóságának feltételei az ellenőrzés szempontjából egyrészt, hogy a beruházás elkészül és a műszaki átvétele megtörténik 2005. szeptember 15-ig, másodrészt, hogy a pályázó által elkészített pénzügyi beszámolót a támogató fél nevében eljáró illetékes szervezet - MVF Kht. - elfogadja 2005 november 14-ig. Gazdasági számítások szerint minden olyan beruházás, amely 25 százalékos állami támogatással valósul meg, két éven belül az állam számára legalább 200 százalékos megtérülést jelent, hiszen a hozzáadott önkormányzati vagy egyéb bevont finanszírozás a vállalkozói oldalon nyereségadóval, személyi jövedelemadóval, társadalombiztosítási- és munkaadói járulékokkal, illetve forgalmi adóval terhelt.” „A több pénzt az önkormányzatoknak” szlogenből „pénzt az önkormányzatoktól” szlogen lett a kormányzati ciklus eltelt három évében - hangzott el azon a tegnap délutáni sajtótájékoztatón Esztergomban, amelyet Knapp János Pál, a Fidesz önkormányzati tagozatának megyei elnöke, esztergomi alpolgármester tartott a kormány megszorító, a településektől pénzt elvonó intézkedéseiről. Knapp János Pál az országos adatok ismertetésével kezdte tájékoztatóját. Elmondta, az önkormányzatok számára a közszféra év eleji 7,5 százalékos béremelése megközelítőleg 85,5 milliárd forintba kerül, a szeptembertől esedékes 4,5 százalékos béremelés a hátralévő négy hónapban pedig további 18,5 milliárdba. Osz- szesen tehát megközelítőleg 104 milliárd forinttal terheli a települések költségvetését az év eleji és az év közbeni béremelés. Ez azonban csak az önkormányzatoknak probléma, a kormány jól jár. A költségvetés az év eleji béremelés miatt adók és más befizetések formájában megközelítőleg 45 milliárd forintot kap vissza, míg a szeptembertől esedékes béremelés miatt az év hátralévő részében további 9,5 milliárd forinttal emelkednek a bevételek. így megközelítőleg 54,5 milliárd forinttal támogatják a költségvetést a települések, összességében tehát több, mint százötven milliárd forintnyi terhet hárít át „több pénzt az önkormányzatoknak” jelszavával kampányoló kormánypárt az év eleji és az év közben béremelésekkel, ami által ötven- milliárdos bevételhez is juttatja a csőd szélén táncoló büdzsét. Esztergom esetében - mondta Knapp János Pál - a tavalyi évhez képest 111 millió forinttal kapnak többet a városi intézmények dolgozói, ehhez mindössze 18 milliót ad az állami költségvetés, a hiányzó 93 millió Esztergom önkormányzatát terheli. A másik, önkormányzatokat érintő lépés a településeknek átengedett személyi jövedelemadóból mintegy 22 milliárd forint kötelező zárolása. A kormányzati elvonás 717 millió forinttól fosztja meg a Komárom-Esz- tergom megyei településeket. Esztergomtól 62 millió forintot vont el ezzel a döntésével a kormány, és ez közel annyi, mint a térségi fejlesztési társulás által fejlesztési pályázatokon elnyert összeg. Az önkormányzatok még nem tudják, a kormány által zárolt, de jogszerűen járó forintok helyett találnak-e forrást, átcsoportosítható összeget a hiány pótlására. Így „A „több pénzt az önkormányzatoknak” szlogenből „pénzt az önkormányzatoktól” szlogen lett a kormányzati ciklus eltelt három évében” - összegezte a Fidesz megyei önkormányzati tagozatának véleményét Knapp János Pál elnök. • SE Felsőoktatási intézmény költözik az Oszemináriumba Az egyházi tulajdonban lévő Ószeminárium felújítási munkálatai lassan a vége felé közelítenek. A tervek szerint az épületbe kerül majd két oktatási intézmény, a főszékesegyház levéltára, a Keresztény Múzeum egy jelentős része és egy konferencia központ A felújítási munkálatok jövő nyárra fejeződnek be. Az Ószemináriumról a jelenlegi fejlesztések vezetője, Kozma Gábor kérdésünkre elmondta, hogy az Esztergom- Budapesti Főegyházmegye elképzelései szerint többfunkciós lesz az épület. Az egyház tulajdonában lévő intézmény felújításához szükséges összeget egy konzorcium nyerte meg, amelyben az Esztergomi Hittudományi Főiskola, a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem vett részt. „A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) a felsőoktatási intézmények infrastrukturális javítása elnevezésű pályázata keretében elnyert 680 millió forintos támogatással valósul meg az épület berendezése, és az intelligens épület kialakítása. Ez a kötelező 10 százalékos önrésszel 755 millió forintot jelent.” - mondta Kozma Gábor. A HEFOP képzés fejlesztési támogatás című pályázatán ehhez kiegészítésképp még 123 millió forintot nyert a három intézmény. Ennek köszönhetően az Esztergomi Hittudományi Főiskola, és a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola egy egész épületszakaszt fog kapni. Ezen intézmények mellett az Oszemináriumba helyezik át a főszékesegyházi levéltárat, amely így nem csak láto- gathatóvá, hanem kutathatóvá is válik. Emellett a Keresztény Múzeum egy jelentős részét is itt helyezik majd el, de helyet kap egy konferenciaterem és több előadó terem. Ezek közül a legnagyobb 300 férőhelyes lesz, ami mellé pe- dig egy étterem és melegkonyha is épül. Az Esztergomi Hittudományi Főiskolának a könyvtára a levéltár mellett kap helyet. A Bibliotékában egy integrált informatikai könyvtári hálózatot alakítanak ki, ahova csatlakozhatnak más felsőoktatási intézmények könyvtárai is. A fejlesztések vezetője elmondta, hogy az Ószeminárium ezen része úgynevezett intelligens épület lesz, ahol kiépítik az információs szolgálatokat, internet-hozzáférést alakítanak ki és az épületbiztonság technikája is a mai követelményeknek megfelelő lesz. Az épület felújítása az ütemterv szerint halad, vagyis eddig még nem késtek semmilyen határidővel. Ennek megfelelően tehát 2006 nyarára az épület beköltözhetővé válik, s előreláthatólag augusztus végén, szeptember elején hivatalosan is átadják és felszentelik az épületet. • HATVANI Borlovagok avatása Ma, szeptember 23-án a Vinum Ister-Granum Regionis Borlovagrend egész napos ünnepségre várja az érdeklődőket. Délelőtt 10.30-kor az esztergomi régi Vármegyeháza dísztermében (Deák E u. 4.) kezdődik a rend ünnepélyes beavatási ceremóniája, melyen beszédet mond többek között Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere is. Délben Borrendi Áldás a Belvárosi templomban, a szertartást Michels Antal plébános vezeti, ünnepi beszédet mond Kiss- Rigó László püspök. A szertartás keretében megáldják a Borlovagrend lovagjait, zászlójukat és zászlósborukat. Este hatkor ünnepélyes felvonulás indul Párkány főteréről, maz- sorettek, fúvószenekarok kíséretével a párkányi Városházára, majd a Mária Valéria hídon át az esztergomi Városháza elé. Fordulatos ősz Esztergom-Kertvárosban Új csoportokkal és klubokkal gazdagodott a Féja Géza ház Az esztergom-kertvárosi Féja Géza Közösségi Ház életében is több pozitív fordulatot hozott a nyár vége. Új szakkör alakul, az őszi idényben pedig jópár jelentős rendezvény teszi mozgalmassá az esztergom-kertvárosiak kulturális életét A részleteket Tóth Tamás igazgató mondta el a Hídlapnak.- A szeptemberi idénynyitó hónap milyen alkalmakkal, újdonságokkal várja a közönséget?- A mostani ősz az új koncepció jegyében immár harmadik alkalommal nyitja meg kapuit újra a nyári, viszonylag nyugodtabb időszak után. A házat külső és belső adottságai is alkalmassá teszik, hogy az eddigiektől nagyobb rendezvények lebonyolítását is megvalósítsuk itt. Ez az új elgondolás új színt hoz a közösségi ház életébe. Az őszi idény egy értekezlettel kezdődött, ahol köszöntöttük új munkatársunkat, Nagy Anitát és elterveztük az előttünk álló négy hónap részletes programját. A ház programjainak idén ősszel is megtalálható része a már meglévő csoportok folyamatos működése. Ide tartozik a hobbikor, a galambászok, a kempo-karate klub, a tánccsoportok, a táltos klub és különböző kisebb csoportok, foglalkozások működése. Ezek heti, illetve havi rendszerességgel találhatók meg itt, és ezeknek a csoportoknak a képviselői már le is tették a munkatervüket az asztalomra. Emellett új csoportok is alakulnak idén ősszel. A legfontosabb a Féja Géza Színjátszó Kör, melynek szervezése - már Nagy Anita kolle- gina vezetésével - a nyáron elkezdődött. A színjátszó kör vezetésére kiírt kis pályázatunkra beérkezett jelentkezések és meghallgatások alapján körvonalazódik, hogy kik azok a személyek, akikből majd kiválasztjuk az itteni színjátszás irányítóját. 5-6 fő jelentkezett, akik közül a szakmai felkészültség, rátermettség és gyakorlat alapján fogjuk eldönteni, hogy ki lesz az.- Adtak-e be pályázatot az intézmény működésének jobbítására is?- Igen, az egyik ilyen projektünk épp most van elbírálás alatt, nagyon reméljük, hogy nyerünk, ugyanis a ház életét nagyban befolyásoló dologról, egy kivetítő projektorról van szó, mellyel egy filmklubot szeretnénk itt elindítani. Egy hasonló filmklub már működött itt különböző kölcsön berendezésekkel, de ez egy drága dolog és ezért szívesebben használnánk saját vetítőgépet. A tagsági igazolványra épülő majdani filmklubban a filmművészet nagyságait szeretnénk a közönségnek bemutatni. Például, s ez már egy jelzett közönségigény volt, a Gyűrűk ura mindhárom részének egy napon való bemutatását tervezzük.- Milyen kiemelt rendezvényei lesznek a Féja Géza Közösségi Háznak most ősszel?- Szeptember 16-án nyílik a Duna Művészeti Kör kiállítása, akik a mi alkotóink, és kézműveseink meghívására érkeznek kiállítani a galériánkba. Szeptember 24-én hagyományos szüreti felvonulás, borfesztivál és színes műsor várja a vendégeket. A műsor része lesz a Szekérszínház vásári komédia előadása. Az színdarabot követően hajnalig tartó szüreti bál lesz. Október 1-jén tartjuk a Féja Napot, mely kulturális marketing találkozón a közösségi ház különböző csoportjai, az esztergom-kertvárosi civil szervezetek, a médiumok, valamint olyan társszervezetek, mint például a Fény Központ és Máltai Szeretetszolgálat mutatkoznak be. Emellett a két esztergomi művelődési ház, a „Bajor Ágost” és szentgyörgymezői klubkönyvtár dolgozóit is meghívtuk erre a találkozóra. Ennek a rendezvénynek az egyik célja egy kulturális, szakmai fórum létrejötte, mely olyan aktuális kérdésekkel foglalkozna, mely a közművelődés szakmaiságát emelné ki. Ezzel egy kicsit a más jellegű közintézmények számára is új fényben szeretnénk feltűntetni a közművelődést, illetve szeretnénk ha „erényeinket nem bírálva”, hanem megismerve azokat értékelnének bennünket. • Pöltl ”Oxi” ZoltAn ik \ A >< K. j i >< i s « Ti