Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-09-21 / 185. szám
www.esztergom.hu ESZTERGOM 2005. szeptember 21., szerda • HÍDLAP 3 A terhességek többségét megszakítják Régiónkban, határon innen és túl is, sok ezer abortuszt végeznek évente Az abortusztabletta engedélyezésével újra a viták középpontjába került a terhesség-megszakítás szabályozásának kérdése. Sándor Klára, az SZDSZ ügyvivője egy sajtótájékoztatón azt is felvetette, hogy kormányra kerülésével a Fidesz esetleg az abortusz feltételeit is szigorítaná, illetve megtiltaná azt. Frajna Imre azonnal cáfolta az állítást és kijelentette, a Fidesz semmiképpen nem változtat a 2000-ben kétharmados többséggel megszavazott szabályozáson. Riogatás helyett pedig szerinte a kormánynak a gyermekvállalást elősegítő intézkedéseket kellene inkább hoznia. Hazánkban jelenleg a 12. hétig végezhető abortusz, amennyiben az anya vagy a magzat egészsége veszélyben van, ha a terhesség erőszak következtében jött létre, valamint abban az esetben, ha a kérelmező szociális krízishelyzettel indokolja a döntését. A legtöbb terhesség-megszakítást az utóbbi érv hatására végzik, ilyenkor semmiféle vizsgálódást, kifogást nem tesz lehetővé a szabályozás. A beavatkozás ára egyébként 20 ezer forint körül van, évente 50-60 ezer nő kéri a műtétet, míg a születések száma 90 ezer körül van. Esztergom térségében az országos arányhoz hasonlóan 700 szülésre közel 400 abortusz jut egy évben, ám a fiatalkorúak közül itt kevesebben kerülnek ebbe a helyzetbe, köszönhetően talán a hatékonyan működő tinédzser-ambulanciának - tudtuk meg Berbik Istvántól, a Vaszary kórház osztályvezető nőgyógyász főorvosától, aki, mint a szülészek többsége, egyértelműen ellenzi az abortuszt és lelkiismereti okokból személyesen nem is végez ilyen beavatkozást. Előfordult már, hogy erkölcsi érvelésének hatására a páciens megváltoztatta a döntését. Nálunk tehát dönthetnek a nők a magzatuk sorsáról, míg Európa néhány államában meglehetősen szigorú a szabályozás. Nagy Britanniában és Litvániában már-már abortuszturizmusról beszélhetünk, az ír és a lengyel nők tömegesen végeztetik el a terhesség-megszakítást a szomszédos országban. Magyar- országon erre nincs és valószínűleg nem is lesz példa, mert a környező országokban hasonló, a műtétet lehetővé tévő szabályozás van érvényben. Külföldi állampolgárokon általában csak tartós itt-tartózkodás esetén végzik el a beavatkozást, és bár a Vaszary kórháznak szlovákiai betegei is vannak, eddig csak egyetlen esetben kérték az abortusz itteni elvégzését. Berbik főorvos, több politikushoz és szakmabelihez hasonlóan úgy vélekedik, hogy a népességfogyás szempontjából veszélyesen sok abortuszt leginkább a megfelelő családtámogatási rendszerrel, a szülési kedv növelésével lehetne csökkenteni, illetve a fogamzásgátló tabletták árának csökkentésével lennének megelőzhetőek. Az senkinek nem érdeke, hogy a legális beavatkozások tiltásának következtében újra az illegális abortuszok terjedjenek el. SZH Gnieznoba látogatnak az esztergomi kisdiákok A testvérvárosi kapcsolatok ápolása érdekében történő látogatás során a lengyel kultúrával és életmóddal ismerkedhetnek meg a diákok. Az egyhetes látogatás célja többek között, hogy a gyerekek az angol illetve a német nyelvet gyakorolják. Az esztergomi Petőfi Sándor Általános Iskola és a József Attila Általános Iskola diákjai jövő hét hétfőn, j indulnak Esztergom lengyel testvér- városába, Gnieznoba. Az utazással kapcsolatban a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatónője, Kalmár Károlyné elmondta, hogy tavaly tavasszal már jártak nálunk a lengyel- országi diákok. Akkor kilencen látogattak el Esztergomba, ezért most a Petőfi Sándor Általános Iskolából is ugyanennyien utaznak, két pedagógus kíséretében. A nyelvi nehézségek miatt nem családoknál szállásolják majd el a gyerekeket, hanem kollégiumi szobákban. A kiutazáshoz az önkormányzattól és a Petőfi Sándor Általános Iskola Alapítványától kapnak támogatást, melynek összege egyelőre ismeretlen, mondta az intézmény vezetője. A kapcsolatot ezelőtt másfél évvel vette fel a két település, amikor Gnieznoból egy delegáció látogatott ide. A diákok is ekkor kezdtek el levelezni egymással, s amikor tavasszal a lengyel gyerekek ideutaztak, a magyar iskola diákjai is nagy lelkesedéssel vettek részt a közös programokon. Az igazgatónő meglátása szerint erős érzelmi kötelék alakult ki ennek köszönhetően, s reményét fejezte ki, hogy tartós lesz az együttműködés. A József Attila Általános Iskolából tíz gyermek és két felnőtt látogat ki Gnieznoba, tudta meg lapunk a megbízott igazgatónőtől, Iványi Pálnétól. Az iskolától többségében azok a diákok mehetnek ki, akik leveleznek az ottani gyerekekkel. Mindkét iskola diákjai jövő hét péntekig, szeptember 30-ig maradnak kint Gnieznoban, ahonnan remélhetőleg sok szép emlékkel térnek majd haza. • Hatvani Bernadett Ezt a műfajt utoljára Hofi csinálta jól! Egy új műfaj, a stand up comedy, Esztergomban Andy Kauffmann, Lenny Bruce Amerikában, itthon Kellér Dezső és Hofi Géza. Ők voltak a Stand Up Comedy igazi nagy sztárjai, a műfaj legendái. Az Andy Kauffmann élettörténetéből pár éve készült Jim Carrey filmet Milos Forman rendezésében nagy sikerrel adták a hazai mozik is. Ha máshonnan nem, hát onnan láthattuk, hogy valójában mit is jelent ez a műfaj. Adott egy népszerű szórakozóhely, ahová nem táncolni járnak az emberek, hanem nagy dumás viccmesélők adják egymásnak a mikrofont a színpadon. A „szómenéses-showman”-ek klubja szeptember 21-én, este 9 órai kezdettel először Esztergomban nyit, a Bajor Ágost Művelődési Ház kávézójában. Szentgyörgyi Szabolcs, a budapesti Godot Dumaszínház rendezője Esztergomban kívánja létrehozni a következő Stand Up Comedy klubot. A fővárosi és a miskolci klubok, illetve a Radio Cafe után itt a „Nekem Te Ne Dumálj!” című műsorral áll elő. A műfajra jellemző a puritán külsőség és a meglehetősen tömény tartalom, a rögtönzött humor. A rendező-szervező Szentgyörgyi Szabolcs szerint a stand up comedy egyidős az emberiséggel. Erről beszélt Hankiss Elemér az „ Emberi kalandok és más társadalom-szociológiai elmélkedések” című könyvében, ahol a tréfát már az ősközösségi időszakra helyezi. De Szentgyörgyi rendező szerint is jó példa Andy Kauffmann, hiszen ő már a műfaj határait is feszegette szélsőséges, sokszor abszurd humorával. Az igazi stand up comedy-t, illetve annak gyökereit Amerikában kell keresnünk, legismertebb mai képviselői, akik kicsiben kezdték de már túlnőtték a kis színpadokat, mint például Chris Tucker, Eddie Murphy vagy Chris Rock. Az ő klasszikusnak számító előadásmódjukban találkozhatunk a műfaj eredetijével. Mindez Esztergomban a művelődési ház kávézójában minden második hét szerdáján lesz megtalálható, amikor is meghívott stand up comedy sztárok és helyi önként jelentkező amatőr humoristák lépnek majd fel. Laza Gyula és Kisrém András lesznek az első este sztárjai, ők a budapesti Godot Dumaszínház tagjai. A konferanszié szerepét is vállaló Szent- györgyi Szabolcs egészen szeptember 21-e, 21 óráig várja a helyi amatőr humoristák jelentkezését, akik vicceikkel, szövegeléseikkel merik szórakoztatni a közönséget. Az előadások tartalmát tekintve nem lesz megkötés, - ahogy a szervező fogalmazott - a közönség tetszésén múlik majd, hogy egy-egy előadó mennyi ideig „élhet” a mikrofon előtt. A nekemtenedu- malj@freemail.hu e-mail címre pedig írhatnak a későbbi önjelöltek is. • PÓZ Székelyföldön turnézott a Tűzkerék xT Az esztergomi Tűzkerék xT együttes nemrég kezdte meg új lemezének, a Lövedék című albumnak az országos, illetve az országhatáron túli bemutatóját tartalmazó turnéját. A zenekar múlt szombaton a Molothow Liget rock klubban mutatta be a helyi közönségnek az új anyagot. A turné első állomásaként a székelyföldi Kézdivásárhelyen koncerteztek pár napja, az esztergomi fellépéshez hasonlatos zajos sikerrel. A zenekar turnéjának későbbi részében, egyik felvidéki állomásként pedig az Érsekújvár melletti Szímő lesz, ahová lemezbemutató koncert mellett egy Radics Bé- la-emlékkiállítással, és Som Lajossal, az egykori Piramis együttes basz- szusgitárosával, zenekarvezetőjével együtt érkeznek majd meg. Kiút a menhelyről Kidobott kutyák új gazdákra várnak Az esztergomi Bogáncs Kutyaotthon gazdikereső napot tart szeptember 25-én az esztergomi sportpálya melletti füves területen. A kutyára vágyók vasárnap tíz és tizennégy óra között kereshetik fel a rendezvényt, ahol többek között állatorvosi és kutyaápolási tanácsadással is várnak mindenkit. Az adományokból, a lelkes állatbarátok által menhelyként működő kutyatelepen több állat vár gazdára. Az Illés, az Omega és a Koltay- féle rockmusicalok (István, a király, A megfeszített, stb.) székelyföldi sikere után és mellett több hazai zenekar, előadó is a határon túli magyarság városaiba, településeire indul, hogy az ottani magyar nyelvű közönséget szórakoztassa. Az esztergomi Tűzkerék xT legújabb lemezét bemutató turnéállomásai közül az első a Székelyföldön található Kézdivásárhely volt. Tóth Tamás, a Txt basszusgitárosa, szövegírója, mellesleg az esztergom- kertvárosi Féja Géza Közösségi Ház vezetője elmondta, hogy a „Vásárhelyi sokadalom” elnevezésű kézdi- vásárhelyi őszi kulturális napok keretében jártak Erdélyben. Anda Bálint, a banda énekes-gitárosa nyaranta gyakran Erdélyben pihen, és az ő érdeme volt, hogy megszerveződött ez a fellépés. Kézdivásárhely nemcsak komoly kulturális, hanem gazdasági és kereskedelmi központ is arrafelé, s több ezres közönség fogadta a rendezvény fellépőit. Tóth Tamás szerint az Illés és az Omega igen emelkedett hangulatú erdélyi koncertjeivel ellentétben a kézdivásárhe- lyi koncertnél a Tűzkerék xT esetében nem egy múltból megjelenő rock relikviáról volt szó, hanem egy olyan naprakész zenekar fellépéséről, mely a rock műfajnak nem az ünnepnapjait, hanem inkább a hétköznapjait éli meg. Az ottani közönség a Tűzkerék xT koncerten nem a magyar rocktörténelembe akart bepillantást nyerni, hanem egyfajta híradást kaptak Magyarországról. A TxT legénysége számára külön kellemes meglepetés volt, hogy a Kisfaludy András rendező által nemrég elkészített díjnyertes R.B. Kapitány című dokumentumfilm a kézdi- vásárhelyi fiatalok köreiben már kultuszfilmnek számít. A Radics Béláról készült filmben az esztergomi Molothow Ligetben játszó Tűzkerék xT adja a zenei aláfestést. így lehetett, hogy a Duna TV-n több ízben is bemutatott rockfilm egyfajta főszereplőiként üdvözölték a székely fiatalok a Tűzkerék xT-t. A filmben tehát - eredeti felvételek híján - Tóth Tamásék zenekara tolmácsolta Radics Béla zenei hagyatékát. A kézdivásárhelyi koncerten háromezer fős közönség élvezhette a magyarországi vendégművészek, köztük a TxT előadását. Az esztergomi blues-rock muzsikusok mellett egy musical összeállítás, a Tolcsvay trió, illetve egy gyergyószentmik- lósi zenekar, a Mercedes Band volt látható-hallható. Tóth Tamás úgy látja, hogy szó sincs tehát nosztalgiáról, az erdélyi magyarság fiataljai intenzíven érdeklődnek a magyarországi könnyűzene mélyebb értelmezésű stílusai iránt. Ezért mondhatja el magáról a zenekar, hogy az idei őszi turnéja első állomása méltó kezdés volt. A Txt a székely hagyományoknak megfelelően „nem úszta meg” komoly, mély barátságok megkötése nélkül az utat, a viszonylag rövid idő, melyet ott töltöttek a rajongók és a könnyűzenei szakma körében, gyümölcsöző kapcsolatok kiépítésére adott lehetőséget. Ebből merítették az ötletet, hogy a már említett Mercedes Band- del jövőre egy 10 fős erdélyi fiatalokból, gyerekekből álló csoport érkezik Esztergomba, hogy az augusztus 20-ai ünnepségek idején ők is lássák Szent István városát, viszonozva ezzel a székelyföldi vendégszeretetet. Természetesen 2006-ban, meghívott vendégként, a Tűzkerék xT ismét ott lesz a kézdivásárhelyi őszi napokon. • Pöltl „Oxi” Zoltán