Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-09-10 / 178. szám
hídlapmapazin 2005. szeptember 10., szombat • HÍDLAP Politikai és közéleti abszurditások (Megjelent: Magyar Nemzet, 2005. szeptember 2.) Lezárult egy korszak a Hit Gyülekezetének történetében. Németh Sándor a gyülekezet vezető lelkésze nem dolgozott hiába. A fellépései és megnyilvánulásai alapján feltűnően műveletlennek és tájékozatlannak tűnő Németh Sándor néhány évvel ezelőtt egyik prédikációjában az olaszokat és a spanyolokat lényegében fasisztának minősítette. Egyenlőség jelet tett a Vatikán és Hitler közé. A kissé akadozva beszélő Németh azzal is sokakat sokkolt, amikor egyetlen kézmozdulatának hatására az SZDSZ egyik akkori vezető politikusa - Hack Péter - eszméletét vesztve fordult le székéről. A démonokkal sikeresen megküzdő vezető lelkész nemrégiben örömmel nyugtázta, hogy vége annak a korszaknak, amikor ők csak „megtűrt vagy szektáns- nak bélyegzett” szereplői voltak a magyar hitéletnek. „Én vagyok a magyar demokrácia történetében az első kulturális miniszter, aki ellátogatott ide, és ennélfogva ennek a látogatásnak szimbolikus jelentősége van” - mondta Bozóki András az MSZP SZDSZ-es orientációjú kulturális minisztere a Hit Gyülekezete budapesti központjában. Németh Sándor nem érte be ennyivel: ő történelmi jelentőségűnek nevezte a látogatást. A gyülekezetnek jelenleg két újságja (Hetek, Új Exodus), egy általa befolyásolt országos televíziója (ATV) és ötvenezer tagja van. Kissé egyszerű politikai világképükről mindent elárul az ATV műsora, és az a hivatalosnak is tekinthető álláspont, mely szerint egy ember értékét az Izraelhez való viszonyulása határozza meg. Csak remélhetjük, hogy felsőfokú oktatási intézményük a Szent Pál Akadémia hallgatói tanulmányaik során ennél kissé bonyolultabb világképpel találkoznak, és nem válnak az SZDSZ és az MSZP démonűző zsoldosaivá. E „történelmi jelentőségű” látogatás után nem sokkal Bozóki András a Sziget Fesztiválon járt, ahol engedve a hely szellemének elmondta: a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát jövőre Kulturális Minisztériumnak hívják majd, mert „az örökség szó azt sugallja, hogy csak a múltról beszélünk, és a múltban gondolkodunk, holott a kultúra élő dolog.” Másnap módosított: közölte, hogy mégsem szándékozik megváltoztatni minisztériuma nevét, ettől függetlenül a nemzeti jelzőt fölöslegesnek és indokolatlannak nevezte. Kulturális kiáltványban „új kulturális időszámítást” emleget. Ismerve a balliberális értelmiségi holdudvar szellemiségét, semmi jóra nem számíthatunk. Bozóki szerint például „A kultúra közlegelő, ahova mindenki kihajthatja a jószágait.” És ez még csak a kezdet... A közlegelőre kihajtott jószágok eddig valóban nem képezték a magyar kulturális örökség részét. De egy posztmodern, alternatív, multikulturális, baloldali koncepcióba minden beilleszthető. Posztkommunista-szocialista és balliberális politikusainknak mostanában egyébként is sok bajuk van a magyar elnevezésekkel és örökséggel. Egy új orwelli kommunikációs eszközzel valószínűleg könnyebben boldogulnának. Erre utal, hogy Donáth László evangélikus lelkész, az utódpárt MSZP parlamenti képviselője, - aki identitászavarának megoldása érdekében Jézus Krisztust már korábban baloldalinak minősítette - most újabb eredeti megállapítással gazdagította életművét. Szerinte az egyház „nem időszerű szó”, mert az „kizárólag a keresztény időszámítás szerinti térben és időben” értelmezhető. Donáth László evangélikus lelkész az Orbán-kormány idején nagyon rosz- szul érezte magát, és ezt nem is nagyon titkolta. „Nem vonom kétségbe, hogy megtérhetnek, nem zárom ki őket az üdvösségből, nem török pálcát Isten nevében, mint valami inkvizítor, de a cselekedeteik alapján, az elmúlt két év és az elmúlt tíz év alapján azt kell mondanom, hogy ezek az emberek sem Istent, sem embert nem ismernek.” (Mozgó Világ, 2000. szeptember) Érdekes, hogy a szigorú lelkészt nem zavarja a mindig ez első vonalban maradó, időnként össze-vissza hazudozó SZDSZ-es Eörsi Mátyás, Pető Iván vagy a nagyokat mondó Kuncze Gábor. Hogy Donáth László közvetlen párttársairól és elvtársairól, a vállalhatatlan múltú Horn Gyuláról, Szekeres Imréről, Lendvai Ildikóról vagy a közönséges Szanyi Tiborról, Szabó Zoltánról ne is beszéljünk. Ez utóbbi például csak akkor hajlandó az alkoDALLOS JENŐ RAJZA holszondába belefújni, ha az őt megállító rendőrök metakommunikációja is rendben van. Csupa fedhetetlen, jó erkölcsű ember. Hogy bizonyos értelmiségi csoportosulások számára mennyire fontos az MSZP-SZDSZ koalíció léte, azt legutóbb egy felhívás bizonyította. 2005. június 6-án több balliberális napilap tette közzé a két párt együttműködését szorgalmazó szöveget. A levél írói volt kommunisták kiegészülve az SZDSZ holdudvarához tartozókkal. „Aggódunk, hogy a két párt, az MSZP és az SZDSZ koalíciós együttműködésében rossz irányba sodródik.” Mi a koalíció további tevékenysége mellett az aláírók gyatra nyelvismerete miatt is aggódunk. Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselő a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában - pragmatikus és „liberális” politikushoz méltóan - kifejtette: a két kormányzópárt között nincs testvéri viszony. Nagyvonalúan eltekintett attól, hogy az utódpárt MSZP-t az úgynevezett Demokratikus Charta segítségével 1994-ben az SZDSZ segítette a politikai hatalomba. Eörsi szerint az se számít, hogy már a második ciklusban kormányoznak együtt a posztkommunistákkal, mert ennek oka végső soron az, hogy a Fidesz olyan politikát folytat, amely elfogadhatatlan a számukra. Ha a Fidesz a következő választáson veszít, és ennek következtében létrejönne egy „európai értelemben vett” kereszténydemokrata- konzervatív párt, akkor az SZDSZ természetesen csak az ország érdekeire lenne tekintettel, ezért a két párt közötti kormányzati együttműködés sem lenne kizárható. Eörsi nyilatkozatát követően Kuncze Gábor is megszólalt. Közölte, hogy szó sem lehet koalícióról a Fidesszel. Kunczét egyébként azért választottak meg az SZDSZ elnökévé, mert a szülei nem zsidók és nem kommunisták. (Beszélő, 1998. október, Interjú Bauer Tamással.) De Kuncze elnök urat már csak azért sem lehet komolyan venni, mert a '94-es választások előtt határozottan leszögezte, hogy az SZDSZ-ben nincs senki, aki az MSZP-vel való koalíciót elképzelhetőnek tartaná. A Fidesz meghatározó politikusai közül szerencsére senki sem támogatja a baloldali kormánypártokkal való együttműködést. Valószínűleg pontosan tudják, hogy egy esetleges koalíció a jobboldal széteséséhez valamint a politikai váltógazdálkodás lehetőségének megszűnéséhez vezetne. (A jelek szerint azonban léteznek különvélemények. Az erzsébetvárosi Fidesz - magát baloldalinak valló - neofita alelnöke például egy igencsak zavarosra sikeredett interjúban a nagykoalíció szükségessége mellett érvelt. (HVG 2005. augusztus 6.) A választások közeledtével aránytalanul megnő a végig gondolatlan és felelőtlen kijelentések súlya is. Az Eörsi Mátyás által jegyzett gondolatkísérlet megvalósulása a magyarországi polgári demokrácia végét jelentené. Újhelyi Istvánról, az MSZP alelnökéről tudjuk, hogy sok vitája lenne a tö- meggyilkos Leninnel, de sajnos a baloldal óriásával folytatott polémia helyett az aleL nők és „médiapolitikus” a Magyar Rádióról nyilatkoz- gat. „A kuratóriumban a szakemberek azon dolgoznak, hogy a pártatlanságot hanyagoló Kondor-korszakot követően ismét valódi közszolgálati értékeket követő médiuma legyen az országnak.” Aki rendszeresen hallgatta például a Kossuth Rádió objektív hírműsorait, az most zavarodottan néz maga elé, mert aligha érti az idézett mondatokat. Ennek ellenére Újhelyi Istvánnal nem szabad és nem érdemes vitatkozni, mert akit ennyire nem zavarnak a tények, az önmagát rekeszti ki a vitára érdemesek köréből. Vitatkoznia bárki azzal a zenekritikussal, aki szerint Mozart és Beethoven szerzeményei az alig hallgatható művek kategóriájába tartoznak? Gellért Kis Gábort a Magyar Rádió kuratóriumának MSZP által delegált elnökét ugyancsak képtelenség komolyan venni. Gellért úr azzal szerzett hírnevet magának, hogy ta- hónak minősítette Kondor Katalint, a rádió elnök-asszonyát. Nemrégiben médiaterroristához illően mindenkit megfenyegetett: ha nem érvényesül az általa kívánatosnak tartott forgatókönyv, akkor nincs pénz, jogorvoslat pedig a másvilágon... Gellért kommunista stílusú fellépése nem volt váratlan, sokakat mégis meglepett. Az erkölcsi alapját már többször elvesztett baloldali médiaértelmiség ezúttal is hallgat. Valószínűleg Bácsfi Diána megszólalására vagy Szabó Albert visszatérésére várnak. Akkor majd aktivizálják a baloldali, antifasiszta népfrontot. Az elhangzottak alapján nyilvánvaló, hogy Újhelyi István és Gellért Kis Gábor számára a közszolgálat az MSZP és az SZDSZ kiszolgálásával egyenlő. • Tóth Gy. László Kalendárium Tüzet okozó zászlók, ragadós iskolapadok és egy furcsa vetélkedó'róT szólnak a száz évvel ezelőtti hírek. Esztergom és környékének életét egy szerencsétlen családi dráma és a rosszul felsepert utcák borzolták. Halálhoz vezetett egy kis családi nézeteltérés Kétyen. Erről az Esztergom és Vidéke szeptember 14-i számában így ír: „Radó Antal Kéty községi jegyző anyósát volt a vasútra viendő, s készülődés közben közte és neje közt nézeteltérés merült fel, ami felett a fiatal nő annyira elkeseredett, bogy midőn anyja és férje a vasúthoz hajtattak, levetkőzve az ágyba feküdt, s az irodában mindig tartani szokott tiszta karbolsavból egy ivópohámyit megivott. Az iszonyú méregtől azonnal eszméleten kívül lett, s halál kínjai közt vergődve találták meg a házbeliek. Mikor Radó Antal hazajött, neje már halva volt. A szerencsétlen férj ezen annyira elkeseredett, hogy életével akarta megváltani a neje végzetes halála feletti fájdalmát, amiben környezete akadályozta meg, elrejtve fegyverét. ” Kicsit Rómeó és Júlia történetére hasonlít az eset. Nem volt tökéletes a villamos világítás Esztergomban, a vezetékekkel érintkező zászlók egy sor galibát okoztak, amelyről az Esztergomi Lapok szeptember 14-én be is számolt. „Amióta a villamos világítás berendeztetett, hol itt - hol ott történik valami baj a zászlóknak a villamos vezetékekkel való érintkezése folytán. Nevezetesen a zászlók a vezető sodronyokat átfonják, az által áramösszeköttetés támad és pedig néha oly erős, bogy a biztositó ólmok az oszlopokon kiolvadnak és egész városnegyed mard világítás nélkül. A városi tanács most hirdetmény utján figyelmezteti a háztulajdonosokat, hogy a zászlók kitűzésénél gondjuk legyen arra, bogy azoknak szövete a villamos vezetékkel érintkezésbe jusson, mert az ebből előálló üzemi zavarokért és károkért azon ház- tulajdonos lesz felelős, akinek zászlója a bajt előidézte. ” Hasonló világítási gondokkal még ma is küzd a város, amelyekért azonban már nem a zászlók a felelősek. A ragadós padok esete is e lapnak szúrt szemet. „A városi elemi iskolák padjait a szünetidőben oly rosszul festették át, hogy a gyermekek hozzájuk ragadnak. E miatt a szülők körében teljesen jogos a felháborodás, mert gyermekek ruházata maszatos lesz a barátságosan ragadó festéktől. Ezen a botrányos állapoton sürgősen kell segíteni. ” Ez is egy módja lehet annak, hogyan kényszerítsük a diákokat az iskolapadba. A lap még szeptember 10-i számában egy úgynevezett karambol versenyről ad hírt, ami felettébb érdekes, de sajnos nem derül ki belőle, mit jelent ez a megmérettetés. „Az ősz folyamán az esztergomi Kaszinó, tagjai részére egy karambol versenyt rendez. A verseny igen érdekesnek Ígérkezik, mert részt vesznek benne a kaszinó összes jó karambolistái. A venenyterv szerint, az első fordtdó 6 győztese egy második fordulón versenyez az első három helyért. A training már megkezdődött és karambolisták már javában csinálják a kisebb-nagyobb serieseket. ” Rosszul működő villamos világítás után, még egy rossz dolog, a fullasztó por izgatta fel a kedélyeket. Míg előbbi felelősségét a háztulajokra hárították, ez utóbbit - természetesen - a rendőrkapitányra és a polgármesterre. A Szabadság szeptember 9-én így ír: „A város egész sereg utcaseprőt tart, akik mást se tesznek, csak az utcákat babrálják, száraz seprűvel, öntözés nélkül és valóságos potfelhőt lódítanak a járókelő közönségre. Ez a mucsai állapot nagyon tetszik a városdeli termetű, rendőri zsinialitással megáldott kapitányának. Urai Istvánnak, a kinek az arca csak úgy sugárzik az örömtől, mikor az utca porát ráterelik a hivatalos sepregetők. Vimmer Imre polgármesternek is nagy öröme telik az ily módon való megtiszteltetésben, mert igy van mit kitisztítania a körmei alul ” • Gál Kata Kórház a város szélén A mai Vaszary Kolos Kórház alapjait 1900-ban rakták le, de Esztergomban már 15 évvel korábban átadtak egy új egészségügyi létesítményt 1885. szeptember 6-án megkezdődött a gyógyító munka a Simor János által építtetett szentgyőgymezei kórházban, az Úri utcában. Amint dr. Osvai László írja a Kórlapban megjelent cikkében, Simor János hercegprímás esztergomi érsek 1881. január 6-án írta alá Palkovics Károllyal azt az adásvételi szerződést, amelyben olvasható, hogy a prímás a 10000 forintért megvásárolt Esztergom-szentgyörgymezei területre kórházat kíván építtetni, és azt két módon akarja hasznosítani: Béke idején elsősorban az érseki uradalom cselédei, másodsorban pedig egyéb vagyontalan szegények számára nyújt ellátást. Háború idején a Vörös Kereszt Egyletnek, sebesült katonák ápolására kell átadni. A kivitelező Feigler Ignácz pozsonyi építész volt, akinek 26024 forintos költségvetését a főpap jóvá is hagyta. Simor János valóban a város nagy mecénása volt. Nevéhez fűződik például a Bazilika építésének befejezése, a Keresztény Múzeum felállítása és a prímási palota építése. A kórházban 1885. szeptember 6-án - tehát 120 éve - kezdődött el a gyógyítás. Az alapító akarata szerint az I. világháború alatt hadikórházként funkcionált az intézmény. Az irányítást dr. Seyler Emil végezte. A proletárdiktatúra után felmerült a Kolos és a Simor Kórház közötti kapcsolat szorosabbá tétele. A Kolos Kórház kinőtte kereteit, jóval több beteget kellett volna ellátnia, mint amire képes volt. Az érseki és a városi kórház közötti szerződés hosszú tárgyalások után született meg, Csemoch János Gönczy Bélához írt levelében áldását adta: „ Tekintetes Igazgató Úr! Mivel a kórház csak háború esetén szolgálja a Vörös Kereszt céljait, egyébként pedig a Vörös Kereszt Egyesülettől teljesen független: azért félreértések elkerülése végett kívánom, hogy a kórház ezentúl hivatalosan Esztergomi Simor Kórház-nak neveztessék. A kórház homlokzatán ú ez az elnevezés legyen feltüntetve. Már a szerződés is ily néven nevezze a kórházat. ” A későbbiekben is állandó vita tárgyát képezte ez az együttműködési szerződés. A város a megoldást a Kolos fejlesztésében látta, de erre nem volt megfelelő fedezet. Az állam a Simor Kórházat támogatta. 1925. október 27-i ülésén a Képviselő-testület a következő döntést hozta: „A Simor Kórházzal kötött szerződést fel nem mondja, hanem a két kórház között a kapcsolatot fenntartja, úgy hogy a Simor Kórházban egy bizonyos speciális légmellkezelés céljából és különböző pénzintézetek tüdőbetegeit helyezteti el, valamint a Simor Kórház egy elkülönített részében fertőző betegeket is. ” Eggenhoffer Béla, aki 1933ban Gönczy Béla halála után lett a Kolos igazgatója is ezt az elképzelést támogatta, vagyis hogy szanatóriumi jelleggel tüdőosztályt kell kialakítani. Ez az elképzelés azonban csak a Kolos Kórház rekonstrukciója után valósulhatott meg egészében. 1950-ben államosították az intézményt. Dr. Szigethy László vezetésével tüdőosztály működött benne 1968-ig. Ekkor Leel-Ossy Lóránd Neuropsychiátriai Osztályt szervezett és indított be itt 1968. szeptember 8-án. 1985. július 17-én az új Ideg Elme Pavilon átadása után az aktív ágyakon való gyógyító munka megszűnt. Ma rehabilitációs feladatokat látnak el dr. Zsarkó Katalin vezetésével a Vaszary Kolos Kórház részeként. • Dénes
